Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) október-december • 215-289. szám

1932-10-20 / 231. szám

4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1932 október 20 Az egész országban nagy fásitás indul meg Évenie 2 millió pengőt költenek a fáaitás céljaira (A Közlöny eredeti tudósítása.) A Gömbös-kormány programjóba vette, hegy inségsegély helyett munkához és keresethez juttatja mindazokat a munkanélkülieket, akik hajlandók dolgozni. A kor­mány gazdasági programjában negy szerepet játszik a fós'tés, mert tényleg behozatalunk legna­gyobb összegét igénylő tétele a külföldről behozott tűzi- és szer­szám fa. Ebben az esztendőben 65 ezer vagon fa behozataléra adtak ki engedélyt. Eddig ügyen csak 22 ezer vágón fát hoztak be az or­szágba, de ez is rettenetesen nagy összeget tesz ki. Az engedélyezett mennyiség 25 millió pengő körüli összeget emésztene fel. Ha pedig tudjuk, hogy ennek az összegnek háromnegyed része munkadíj és szállítási költség, akkor tudjuk csak valójában megítélni, hogy milyen fontos lenne, ha fásítás utján nem kellene faszükségletünk fedezésére külföldre mennünk. Most a cseh, romén és jugoszláv államot és munkásságot tápláljuk fabehoza­falunkkal, mig ha kellő mennyi­sé ü magyar fa állana rendelke­zésre, ugy ebből az összegből sok millió a magyar munkást se­gítené és enyhítené a munkanél­küliséget. A fásitás, de kivélt az Alföldön végzendő munka közelről érde­kel bennünket, mert Békésmegyé­ben és a mi városunkban van a legtöbb munkanélküli földmunkás, akinek a fásítás utján munka és kereset jut. A fástás nagy közgaz­dasága mellett nagy szociális érdeket is szolgál. A fásitás ép olyan időben végezhető, amikor egyáltalában nincsen más munka is igy legnagyobb a nincstelen­ség. Könyvek folyóiratok és mindennemű kereskedelmi nyomtatványok rendelésénél forduljon bizalommal a Corvina nyomdához Békéscsaba, Ferencz József-tér 2Q Telefonsz: m: 176 GRAND HOTEL IIPERIAL NAGYSZÁLLODA 1 perc a Keleti pályaudvartól. — Kétszer nősült s végül lo­pott. A csendőrség elfogta Tunyogi András nagyszénási fö'dmivest, akire kerék párlopást sikerült rábi­zonyítani. Tunyogi őrizetbe vétele ufán beismerte, hogy bigámiát is követett el, mert 1927-ben meges­küdött Bóka Piros nagymágocsi hajadonnal, akit néhány hetes há­zasság után megunt és elkergetett. Ekkor Nagyszénásra ment s ott feleségül vette Tokaji Erzsébetet. Tunyogit az ügyészség fogházába szállították. * Végh-féls sawanyukáposzta a legjobb. Andrássy-ut 20. — Miniszteri bizottság Gyulán. A gyulai kötőgyári sztrájk ügyé­ben miniszteri bizottság érkezett a megyeszékhelyére és ott tár­gyalásokat folytat a gyár vezető­ségével és a munkássággal. A tárgyalás több napig tart. — Drukkoló ródióénekesek. A mikrofon sztárjai a Délibáb uj számában elmondják legérdeke­sebb rádióélményüket. A Délibáb minden héten pompás rádiómű­sort közöl, azonkívül, hogy a rá­dió film és színházi világ minden érdekes eseményéről beszámol. Folytatásos regényt és keresztrejt­vényt közöl a népszerű képeslap. Érdekes pályázata keretében ezer ajándékot oszt ki. A Délibáb egy száma 20 fillér. — Súlyos tetanusz mérgezés. Tegnap egy hétéves fiúcskát, ma pedig Cservenyák Jánosné 51 éves, tanya 1220/a 1. szám alatti asz­szonyt vitték tetanuszmérgezéssel a mentők kórházba. * Legdivatosabb és legol­csóbb ruhák készülnek Ellmann. nél Horthy Miklós-ut 8. sz. alatt. — Csökkenni fog a diplomát keresők száma a közeljövőben, mert sorra kerülnek az egyete­meken azok a háborús évjáratok, amelyekben a születések száma a békeévekhez mérten csaknem felére szállott le. 1931-ben még közel 5000 ifjú tett érettségit, 1932-ben 55C0, de jövőre már körülbelül csak 4850, 1934-ben 4000, 1935 ben pedig körülbelül 3700 ifjú kerül érettségi vizsgára. Az érettségizőknek körülbelül fele kerül egyetemre, ki lehet tehát számítani, hogy milyen mértékben fog apadni az értelmiségi pályákra való özönlés. — A magyar gyáripar 1930 ban 217.012, 1031-ben 196.478 munkást foglalkoztatolt, egy év alatt tehát a munkásság létszáma 9.9%-kai csökkent. Legnagyobb a csökkenés a gépgyárban, mig a textiliparban 4°/o-os emelkedés mutatkozik. Ha a gyérek a 40 órás munkahetet bevezetik, akkor 39 ezer emberrel többet lehet munkával ellátni. A gyériper kö­réből vett kimutatás szerint egy­egy munkás átlagos évi keresete 1390 pengő, 6.6%-kal kevesebb, mint 1930-ban. — Szőrme javítást, átalakítást, tisztítást, festést, legolcsóbban vé­gez Pongrácz szűcs Kocziszky palota. * Silberstein harisnyái m legjobbak. Csabai piaciárak Uj buza 11.-12.­Tengeri csöves 4.20—4.50 Zab T Árpa 7.—7.50 Tengeri morzsolt 5.50—6.— Tökmag 16.— Hirdetéseket déli 12 óráig vesz fel a kiadó­hivatal. 30 pengő „Rcngy e, vagy mi létszik a falu árkában ?" így kezdődik egy régi szép költemény, amely ugy folytatódik : „Nem rongy az, nem rongy az, egy vándorló legény !" Aztén S7Ívbemarkolóan zengi el, mint viszik bc a lázas beteget hajlékukba jólelkű emberek, mit irat ő haza haldokolva, idegen hazájába édesanyjának s mint egészíti ki a szomorú híradást a levélíró : „Temetetlen, siratlan itt se fog maradni." Nagy Fülöp szegedi asztalosse­géd baleeele juttatta eszünkbe ezt a költeményt, ől is az árokban vették észre Nagykőrös határában, bér nem a láz verte le lábáról, mint boldogtalan elődjét, hanem lelketlenség dobta oda összetört fejjel, miután autóval elgázolta. „Az ismeretlen gázoló au'ó to­vább robogott, az áldozat állapota életveszélyes." Hányszor olvastuk mér ezt . . . s hányszor fogjuk még olvasni? Nagy Fülöp esete annyiban üt el a már sokszor hallottaktól, hogy az embertelen­ség nem vette fel autójára, hanem 30 pengőt dugott a zsebébe s ta­lán még nagylelkűnek is gondolta magét, hiszen Judés se kapott többet 30 ezüst pénznél az üdvö­zítő elórulásáért. Igazán furcsa, mikor Judés edja a pénzt. Taián megtudjuk ennek igazi nevét, aki otthagyta az érőkben vérében fet­rengő felebarátját s elveszi méltó büntetését, — talán nem. Emberi igazságszolgáltatás mi­nősiti cselekedetét gondatlanság­nak, de ha Nagy Fülöp meghal, minden jóérzésű egyén szemében gyilkos ő, aki hibája folytán sze­rencsétlenül járt felebarátját meg se próbálta menteni. Ágytollat, pehelyt vesz, elad, becserél RUBICSEK JENŐ toll- és gyapjukereskedő Békéscsaba. Luther-u 2. (Csirkepiac) mézsahóz mellett Rádió műsor Október 20 csütörtök 9.15 Gramofonhangverseny. Közben : Hirek. 11.10 Nemzetközi vizjelzőszolgólat. 12 Déli harangszó. 12.05 Hangverseny. 12.25 Hirek. 1 Pontos időjelzés. 2.45 Hi­rek. 3.30 A rádió diókfélóra. 4 Gyermek­foglalkoztatás Olaszországban. 4.45 Pontos időjelzés. 5 A m. kir. földmivelésügyi mi­nisztérium rédióelőadása. 5.30 Hangver­seny. 7.15 Kurina S ;mi és cigányzene­karának hangversenye. 9'50 Pontos idő­jelzés. Majd s Berend-szalon és jazz-ze­nekarának hangversenye. 10.45 A Ma­gyar-Lengyel egyesület magyar és len­gyel nyelvű előadása. CSABA MOZGÓ Október 19, szerda Lnbits Ernő müve : A firma házasodik Főszereplők .­Ralpb A. Róbert*, Charlotte Ander és O sca r Karlweis Ferkó és a kiskutya Aesopus meséje Okt. 20-21 Csütörtök-péntek A titkok hajója ÍRÁSBAN ÉS KÉPBEN TTTTTTTH fömFORMÁCIÓBAN • UOAKTUJtUSAM MINDIG A ÓKuujsáfi m>i« Legmodernebb berendezésű, elsőrangú családi szálloda, 152 szoba, hideg­meleg folyóvízzel, központi lülesfe, telefonnal, elsőrendű, olcsó éttererrmel A lap igazolt előfizetői 20 százalékos kedvezményben részesülnek. Tőzsde Határidős. Irányzat gyengébb, forgalom csendes, buza márciusra 13.65-66 felmon» dás 1200 q buza október 24-iki átvételre. A készárupiacon az irányzat gyengén­tartott, forgalom hiá nyában az árak még nem alakullakk ki. Apróhirdetések Naponta friss szőlő kapható a Lőrtnczy gyógyszertárban, kilója 25 fillér . Gyakorlott ügyes szobaleány azonnali belépésre kerestetik. Ferencz József-tér 10, Kir. közjegyzőnél . lkrekrek való gyermekkocsit keresek sür­gősen (Nem sportkocsi). Hugyecz Pál VI., Deák-utca 16 . Egy cserépkályha eladó Horthy Miklós ut 8 sz . Fényesen Ormai tanyán 1 hold here ka­sz álasra eladó. Értekezni ugyanott . Nagyrétben 6 okta főid haszonbérbe ki­adó. Matuska András Temetősor utca 2. Nagyréti okták közel a városhoz, lu­cernának igen alkalmas, bérbeadók. Cim : Szondy Lajos Haan utca 2. Szép szeba konyhás lakás azonnalra ki­adó Andrássy ut 50. Bővebbet ugyanott Tuschinsz ki Mórnál. Sopronyon 26 kishold előnyös áron sza­badkézből eladó. Érdeklődni: dr. Herzog ügyvédnél, Andrássy-ut 4 szám. Szarvas határában, Endrőd alatt fekvő 610 hold épületekkel felszerelt szántóföld 1933, október 1-től haszonbérbe kiadó. Felvilágosítást nyújt Horváth Jenő Buda­pest, Aggteleki utca 8, vagy dr. Salacz Aladar szarvasi ügyvéd. Ajánlatok no­vember l-ig adandók be. Gyóni Géza utca 20. sz. hái eladó. Ér­dehlődni ugyanott. Cladó két kanca ló szerszámmal, kocsi­val együtt. Wagner u. 3, vagy Fürjes 1534 alatt. Mezőmegyeien az állomás mellett 5 hold {öld eludó. Cim : Békéscsaba, Csillag u. 9. Kökényesen a f elsővégi legelő mellett 4 és fél hold föld tanyával 3 évre bérbe­adó, esetleg eladó, Ugyanott szalma, pej­va, törek eladó. Érdeklődni lehet: Föld­váry u. 21 szám alatt . Szerkesztésért felel: GUTTMANN GYÖRGY Lapkiadásért felel: GRUBER DEZSŐ Nyomatja és kiadja a Corvina könyvnyomda.

Next

/
Thumbnails
Contents