Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) október-december • 215-289. szám

1932-12-25 / 285. szám

1932 december 25 ÖEKESMEGYEI KÖZLÖNY Az Elet muzsikája (Érkezett a Közlöny tehetsé .{pályázatára.) Zeng, zug az Élet muzsikája ... Fülembe csendül ezerféle hangja: A Tegnap halk melódiója, A Ma vad, dübörgő hangjai. Holnap sejtelmes akkordjai. , . . Zeng, zug az Élet ezerféle hangja. Zeng, zug az Élet muzsikója ... A Tegnap melódiája szól halkan. Ha megrezdül szivünk hárfája. Egy virágszál, dal, csók vagy könnyek Emléke szólaltatja könnyen S a Tegnap melódiája szól halkan. Zeng zug az Élet muzsikája ... A Ma dübörgő, vadritmusu hangja Minden: a Jelen száz csodája Kenyérgond, rohanás és ború, Népek vituslánca : háború. , . . Ma muzsikéje, vadritmusu hangja. Zeng, zug az Élet muzsikája . .. A Holnap rejtelmes, szép akkordjait Zengi a reménység hárfája : Szeretet, boldogság, nyugalom Vig, dalos tavaszi fuvalom Hozza Holnap sejtelmes akkordjait. Zeng. zug az Élet muzsikája ... Fülemben hallom ezerféle hangjót. Egy nagy zenekar melódiója A Tegnap Ma s Holnap hangjai. Élet dübörgő akkordjai. . . . Fülemben hallom eze féle hangját. „Csabay" Apokalipszis Irta : Tonelli Sándor Nem lehetek háború párti, mert láttam a modern háborút kint a frontokon és láttam a frontok mögött, a „mögöttes" országrészekben. Nem lehetek háboru-párti, nem a magam személye miatt, amely katonai vonatkozásban idestova kezd már nem számi tani ; nem is azok miatt, akik katonai szolgálatot teljesítenek, mert minden elv tiszteletben tartása mellett az a meggyőződésem, hogy egy kis katonai szolgálat nagyon jó f'gyelmezője a túlságosan pezsgő ifjú zabolátlanságnak. De ném lehetek háboru-párti a gyerekek miatt, akiknél látiam, hogy a háború mit rabo t el legszebb és gondtalan éveikből és akiknél láttam, hogy gyermekéveik mennyivel szegényebbek voltak, mint af mieink, akik a hosszú béke periódusába születtünk bele és akiknek már férfikorunk derekát törte ketté a háború. Látom a nagyobbik fiamat, aki négy eszten dős korában büszkén emlegette, hogy ő a képeskönyvből ismeri a perecet és látom a kisebbiket, aki sirva dobta el magától az első narancsot, mert keserűnek találta a héját, mikor mohón beleharapott. És nem lehetek háború párti, mert talán a mesterségemmel fogva is, másoknál jobban és intenzivebben kell átélnem a háború utáni esztendőket és látnom kell az erkölcsi és anyagi értékek pusztulását é8 a szörnyű nyomorúságot, amely vaskarmaival marcangolja az egész világot. Az utólagos bölcsesség megvilágításában látjuk, hogy mennyi mindent másként kellett volna tennünk és mennyi mindenben másként kellett volna cselekednünk. Csak most látjuk, hogy milyen igaza volt a svéd kancellárnak, aki megállapította, hogy kevés bölcseséggel kormányozzák a világot. Most látjuk, hogy milyen kevéssé volt bölcs a cár, aki engedett a nagyhercegi páft háborús uszításainak és mennyire nem volt igaza Izvolszki kérkedő kijelentésének : „C est ma petit guerre". Ma tudjuk, hogy mennyire hibásan kalkuláltak a generálisok, akik preventív háborút sürgettek és tudjuk azt is, hogy mekkora hiba csúszott be a Saturday Review jóslásába, mikor azt irta, hogy minden lövedék, amely egy német hadihajót eltalál. Anglia gazdagodását jelenti. Hol van Anglia ettől a gazdagodástól és hol van az egész világ a mi időnkben már vissza nem térő jólétnek attól a mértékétől, amelyet 1914. derekán szélvihar módjára Jöpört el a harsonák riadója és a riadók harsonája ? Nem vagyok háborus-párti és mégis ha nem az érzés meleg vágyódásával, hanem a gondolkodás hideg szémitásával akarom megtudni, hogy mi van a jövendőnek szaiszi fátyola mögött, akkor azt kell hinnem, hogy az örök békére mi még nem számíthatunk. Legalább is mi nem vagyunk az a nemzedék, amely megérheti a világ viszonyainak olyan rendezését, hogy a háború lehetősége kikapcsolódjék az emberi valószínűségek köréből. Elvonatkozva a napi politikának minden kérdésétől és elvonatkozva a saját külön problémáinktól, tisztán logikai alapon a világbéke proklamálásának és a háború tilalmazásának a tehetetlenségét abban látom, hogy nincs aki az ilyen határozatoknak érvényt tudjon szerezni. Ha én állam vagyok és azt mondom, hogy lopni nem szabad és gyilkolni nem szabad, akkor tudom azt is, hogy ennek a tilalomnak érvényt fogok szerezni s aki a tilalmat megszegi, annak számolni kell azzal, hogy le fog rá sújtani az állam nevében működő büntető igazságszolgáltatás pallosa. De a nemzetek és országok közötti viszonylatokban a renitenssel szemben ki legyen a határozatok végrehajtója ? A vérszegény és tehetetlen Népszövetség, vagy egy főállam, egy államok feletti, amelynek van hatalma, magyarán megmondva, hadserege, hogy a háborút akarót, vagy a háborút megüzenőt legyűrje és akaratának elismerésére kényszerítse. Egyszóval háború a háború ellen és a békének háborúval való kikényszerítése. De ez a gondolatmenet nemcsak önmagában való ellentmondáshoz vezet, hanem más akadályokon is megbicsaklik. Mondjuk, hogy az ilyen háborút megelőző, vagy a háborút megtorló büntető expedíciót a kicsinyekkel szemben végre lehet hajtani. Da vájjon ezt meg lehet-e cselekedni a nagyokkal szemben is ? Nem vállal-e az a feltételezett felsőbb hatalom ez esetben túlságos rizikót magára, viszont ha a rizikót nem vállalja, nem teszi-e kockázatossá az egész békeelgondolást? Mert a valóság azt mutatja, hogy a történelmi igazságszolgáltatás kétféle mértékkel mér: eggyel a hatalmasok és eggyel a gyengék számára. Hivatalosan azt az elvet dekrotálni nem szabad, de azért a valóság valóság marad. Harmincnégy észté ngővel ezelőtt a Maine nevü hadihajó egy kubai kikötőben felrobban és az Egyesült Államok ezért megüzenték a háborút Spanyolországnak és elszedték gyarmataikat. A vizsgálat kiderítette és az amerikaiak is elismerik, hogy a hajó felrobbantásához a spanyoloknak nem volt semmi közük, de az ered ményen ez nem változtatott. Ma a Népszövetség megállapítja, hogy a mandzsúriai hidak felrobbantásához a kinai kormánynak semmi köze és enyhe fejcsóválással fejezi ki rosszalását a japánok eljárása fölött. Az eredményen ez sem fog változtatni: a japánok a tehetetlen Kínától elveszik Mandzsúriát. A japán lapok pedig felsorolják a példákat, mikor Angolország is ugyanígy járt el és elébe tárják az Uniónak a kubai esetet és a spanyol háborút. Idem est si duo faciunt idem. De tegyük fel, hogy mindezek a logikai, erkölcsi és tárgyi akadályok nincsenek. Tegyük fel, hogy pünkösd napján összeülnek az államok teljhatalmú megbízottai, az államférfiakat megszállja a szentlélek és mire megérkezik az uj karácsony szelíd Jézuskája, megegyezésre jutnak és hátsó gon dolatok, az egész megegyezést kigúnyoló záradék paragrafusok nélkül kimondják, hogy mától vagy holnaptól fogva el van tiltva minden háború. Hol fogják akkor a tilalmat garantáló nemzetközi hadsereget elhelyezni ? Mert ugyebár azt még sem lehet százszázalékos komolysággal elhinni, hogy a megoldás az, hogy minden állam hadseregének egy bizonyos kontingensét szükség esetén az államok felett álló és velük rendelkező hatalomnakrendelkezéaére bocsássa? Főleg ekkor válik ez a Népszövetség által komoly formában tárgyalt megoldás kétes értékűvé, ha esetleg annak a tagállamnak kell a kontingensét kiállítani, amellyel szemben.egy ítéletet kell végrehajtani. És ha még élne Rabela is, reá kellene bizni a francia javaslatnak a népszérüsitését, amely szinte isteni naivitással ugy véli a kérdést megoldónak, hogy a nehéz tüzérséget és a légi háború eszközeit irják át a Népszövetség kontójára, a mai tulajdonosok pedig őrizzék a készleteket addig, mig a Népszövetségnek szüksége lesz rójuk. Szóval maradjanak felfegyverezett és lefegyverezett államok, csak az előbbieknél a fegyverek birtoklásának a jogcíme legyen más. A mai állapotok és a mai formák között az állandó béke és a leszerelés hangoztatásábólaz őszinteség hiányzik. Az államok ciak azért beszélnek a leszerelésről és a háború elitéléséről, mert nem akarják magukat mások erkölcsi elitélésének kitenni, akik alapjában véve ugyanugygondolkodnak, mint ők. Mert mit jelentsen máskülönben a háborúellenes paktumoknak az a passzusa, amely a háború eltiltása után mégis kivételt enged az országok létérdekét és a nemzeti becsületet érintő kérdésekben? Hát van háború, amelyet nem ezen a címen indítottak és van-e háború, amelynél nem az ország létérdekére való hivatkozással korbácsolták fel a nemzeti szenvedelmeket? Vájjon 1870-ben nem a nemzeti becsület megsértése volt-e a jelszó, amely Franciaországot katasztrófába kergette és 1914-ben nem azt hitte-e mindenki az árok innenső oldalán és tul is, hogy az ország létérdeke forog kockán? Talán még a jóhiszeműséget sem lehet ezektől a hívektől megtagadni. Ezért nem hiszek én a leszerelés komolyságában. Lehetik pacifista, de nem hihetek a pacifizmusban. Pedig tudom nagyon jól, hogy egy uj háború hatványozott felfokozása lesz mindazoknak a borzalmaknak, amelyeket tizennyolc esztendő előtt kezdtünk megismerni. Hol vagyunk ma azoktól az idillikusén szép időktől, mikor eseményszámban ment az orosz fronton, ha a fejünk felett egy-egy ellenséges repülő megjelent? Ennél jóformán még az amerikai hadvezetőségnek propaganda-filmjei is ijesztőbbek, melyeken száz repülőgép takarja el az eget és berregéaük ludbőrösre remegteti a páholyok és zsőllyék publikumának dobhártyáját. Ilyenkor sok minden végig cikkázik az ember agyán, a rövid órák alatt hadiszerek gyártására átalakítandó ipari üzemek, a frontmögölti országrészekben katonai objektumokra, hidakra, nagyvárosokra leszórt bombák a sárga gázok és kék gázok és mindazok a borzalmak, amelyek mellett idillikus gyermekmesévé zsugorodik össze az apokalipszis írójának víziója. Akadályokat nem ismerve és akadályokat legázolva robognak a tankok, velük szemben pedig talán felvillannak a halálsugarak, melyek a távolról megolvasztják a vasat, felrobbantják a lőszerraktárakat és elpusztítanak minden szerves életet. Pedig ez csak találgatás, amelylyel szemben a valóságot éppen ugy nem tudjuk elképzelni, mint ahogy 1914 ben senki se látta előre, hogy milyen lesz igazában a háború és miiyenek lesznek a következményei. Azok a leleplezések, amelyeket államférfiak és hadvezérek tizennégy esztendő óta emlékiratok és visszaemlékezések formájában írogattak meg egymásról, csak stílusban, de nem a lényegben haladják meg a malomalatti világpolitika jóslásainak színvonalát. És ma ismét ott vagyunk, hogy csak azt tudjuk, hogy a jövő háborúja nem lesz gyerekjáték, de kontúrjait még csak elképzelni sem tudjuk. Ha pedig ez igy van, akkor velem szemben, aki nagyon sokszor hirdettem az optimizmus jogosultságát, felvetheti akárki a kérdést, hogy szabad-e optimistának lenni ezekkel az apokaliptikus elképzelésekkel szemben. A válaszom változatlanul az, hogy igen. Ha nem magamat és nem ezt a muló generációt nézem, hanem ez ember örök történetét, akkor azt kell látnom,hogy az emberiség történetének vannak nagy megrázkódtatásai, de sorsának ívelése állandóan felfelé halad. Lehet, hogy éppen a háborús eszközöknek állandóan erősbödő teljesítőképessége és a pusztulás lehetőségeinek felfokozása lesz az, ami Népszövetség nélkül hipokrita lefegyverezési paktumok és meg nem támadási szerződések nélkül is, önmagától lehetetlenné teszi a háborút. Lehet, sőt valószínű, hogy az emberiségnek lesznek még irtózatos, apokaliptikus háborús megpróbáltatásai és csak azután jön el az emberek szabad akarásán, belátásán alapuló megértésnek az ideje. Lehet, hogy ez az idő a mi egyéni életünkhöz szabott időszámitá3 szerint még messze van. De el fog következni, mert ezt parancsolja az apokalipszis logikája és a karácsony ereje. Ágytollat, pehelyt vesz, elad, becserél RUBICSEK JENŐ toll- és gyapjukereskedő Békéscsaba. Luther-u 2. (Csirkepiac) mázsaház mellett.