Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) július-szeptember • 139-214. szám
1932-07-20 / 155. szám
* A— A ilVLii^Vi 7—S— Bezárják a békéscsabai Vásárcsarnokot ? (A Közlöny eredeti tudósítása.) A legtöbb város dicsekedhetik a saját kezelésben levő vásárcsarnokkal. Békéscsaba kivétel. Itt nincs városi vásárcsarnok, nincs pedig azért, mert a városnak ed dig még nem állt módjában vásárcsarnokot létesíteni és a jelek szerint, — sőt, amint ezt illetékes helyen velünk közölték — nem is lesz olyan felesleges tőkénk, hogy erre a célra használjuk fel. Hogy nincs városi vásárcsarnok ez — mint fentebb is leszögeztük — anyagiakon múlik. Van azonban Csabán egy magánkezelékben levő vásárcsarnok, amelynek létesítése ideális gondolat volt. A vásárcsarnok a posta közelében, tehát jól frekventált helyen van s ennek tudható be, hogy eleinte nagyon jól prosperált. Még akkor is számosan felkeresték, amikor hetipiacok voltak. A vásárcsarnok jól prosperáló üzlet volt. Igen, csak volt, mert az utóbbi időben nagyon lecsökkent a forgalom és a tulajdonos, — ki sokat áldozott, hogy a legkényesebb igényeket is megfelelően kielégítse — azzal a komoly terűvel foglalkozik, hogy a közeljövőben bezárja a csarnokot s ingyen adja ki a fülkéket, Nagyon szomorú volna, ha a bezárás bekövetkezne, mert egy ilyen nagy város mint Békéscsaba igazán el kellene, hogy birjon egy vásárcsarnokot, amelyre felettébb szükség van s, ahol mindent megtalál a vevő. Most a közönségtől függ kizárólag, hogy a vásárcsarnok sorsa hogy dől el. borzalmaitól Kábulatba menekülni akaró légionsta társainak is juttatott pénzért kokaint és morfiumot. Bűnös üzérkedései sokáig titokban maradtak, de később leleplezték. Megindult ellene a vizsgálat, amely azzal végződött, hogy Fekete Géza gyógyszerészt megfosztották állásától, lefokozták és kétesztendei marokkói súlyos kényszermunkára ítélték. Haőikök5önkdro5ultak a minisztereknél A hadikolcsön- károsultak nagyobb küldöttsége kereste fel csütörtökön délben Keresztes Fischer Ferenc belügyminisztert. A küldöttség szónokai rámutattak a miniszter előtt a kisjövedelmű és teljesen elszegényedetthadikölcsöntulajdonosök súlyos anyagi helyzetére és arra kérték a belügyminisztert, hogy az 1932-33. költségvetési évre a segélyek folyósítását haladéktalanul indítsa meg. A belügyminiszter válaszában kijelentette, hogy átérzi a hadi kölcsön-károsultak helyzetét és kijelentette, hogy azokat az összegeket, amelyeket a pénzügyminiszter neki erre a célra rendelkezésére bocsát, sürgősen szétosztja, így tehát nem rajta, hanem a pénzügyminiszleren múlik, hogy az erre a célra fordítandó össze get mikor lehet kiosztani. A küldöttség ezután a pénzügyminisztert kereste fel, akinek betegsége folytán. Iklódy Szabó államtitkár fogadta a küldöttség tagjait. Az államtitkár kijelentette, hogy haladéktalanul a pénzügyminiszter elé terjeszti a hadikölcsön-károsultak kívánságát és a maga részéről is mindent elkövet, hogy a hadikölcsön-károsu'tak kívánságait is kielégítsék. Halálos villámcsapás Zalaegerszegről jelentik : A zalaegerszegi törvényszék kertgazdaságában dolgozó foglyok közül tegnap délután villámcsapás halálra sújtotta Kolompár József ci gánylegényt, 6 foglyot pedig megsebesített. A román választások eredménye Bukarestből jelentik : A romániai képviselő választások végeredménye szerint a nemzeti parasztpárt 267 mandátumot szerzett, utána a legerősebb a Ducaféle liberális párt 28 mandátummal. A magyar várt 14 mandátummal, számarány szerint a harmadik helyen van. Szavazólap a „Békésmegyei Közlöny" strandszépségversenyére A magyar helyzet angol megvilágításban Londonból jelentik: A Manchester Guardian vezércikke ho3zszasan foglalkozik a közép és keleteurópai államok súlyosbodó bajaival, kiemelve, hogy Magyarország, Görögország és Bulgária nem tudják külföldi adósságaikat fizetni, Ausztria pedig a fizetőképesség latszatát csak ujabb kölcsönökkel tudja fenntartani, ami nem háríthatja el a végső összeomlást. A kereskedelmet fojtogató korlátozáshoz járult az Ausztria és Magyarország között kitört vámháboru is. Mindez a legmesszebbmenő nagylelkűséget igényel a hitelező hatalmak közép-európai adósaival szemben. A közép-európai államok tulfegyverkezésről szólva megemlíti a cikk, hogy Romániának ugyan akkora hadereje van, mint az osztrák—magyar monarchiának volt a század elején. A hitelezők érdekeit védő pénzügyi tanácsadóknak a katonai kiadások legdrasztikusabb leszállítását kellene követelni és ez lenne az első lépés az igazi rekonstrukció felé. Ezt követné a kereskedelmi korlátozások megszüntetése. GyiiSéstilalom Németországban Berlinből jelentik: A belügyminiszter egy második rendeletével az egész birodalom területére kiterjedő hatállyal további intézkedésig minden szabad ég alatti gyűlést és felvonulást be tiltom. A vadorzó agyonlőtte a vadőrt Kaposvárról jelentik : Máté János kisdobsai uradalmi erdőőrre, aki az erdőben rendes útját végezte, ismeretlen vadorzó rálőtt, majd az erdőben elmenekült. Mátét a közelben dolgozó munkások találták meg. A kórházban meghalt. Időjárásjelentés Várható időjárás a kővetkező 24 órára : Változékony idő, nyugati légáramlással, lényegtelen hőváltozással. Zivatarok és futózéporok lehetségesek. Tüntetésre uszítottak Pesterzsébeten Pesterzsébetről jelentik : Az elmúlt éjjel ceruzával irolt papírlapokat ragasztottak a házakra és szórtak szét az utcákon. Az eddig még ismeretlen tettesek a cédulákon felhívják a munkanélkülieket, hogy szerdán reggel nagyszámban jelenjenek meg a városházán és tüntessenek. Ma délelőtt a városháza elölt 60 - 80 munkanélküli gyűlt össze, akik azonban minden rendzavarás nélkül csendben szétoszlottak. Leégett egy falu Sátoraljaújhelyből jelentik: A Zemplén megyij Rubó községben 45 lakóház a hozzátartozó melléképületekkel együtt leégett. Zelenay táncoskomikus csabai táncmester lesz (A Közlöny eredeti tudósitása.) Zelenay József a Gulyás társulat népszerű táncoskonnikusa már békéscsabai szereplése alkalmával hangoztatta, hogy ha nem gördítenek akadályt külföldi vendégszereplésük elé, akkor a nyár folyamán kimenek Belgiumba. Ugvlátszik ez a terv nem sikerült, mert most Zelenay aziránt érdeklődött, hogy mint táncmester letudna e telepedni és szükséges-e három évig tanulótanfolyamra járnia. Ugyanis miniszteri rendelet szerint, táncmester (tanár) csak az lehet, aki 3 évig gyakorló kurzuson vesz részt. Zelenay azt hiszi, hogy neki ezt nem kell, megtennie, mert mint a Gulyás társulat tagjainak oktatója rendelkezik kellő gyakorlattal. Asztalosok, szobafestők figyelmébe ! Abszolút hideg enyv „Piktorál", festőenyv, hideg vizben oldódik, kötése igen nagy, kiadós és olcsóbb minden más enyvnél. Nem fagy meg munka közben. Kapható kiiárólag FRISCH JÓZSEF festékkereskedésében, Luther-utca 9. sz. — ^ ... ...... t .... , i i Tüzesetek megelőzése (A Közlöny eredeti tudósitása.) Vármegyénk alispánja a rendkívüli meleg és száraz időjárásra tekintettel a polgármesterekhez és a községi elöljáróságokhoz rendeleteit adott ki, melyben elrendeli, hogy a tüzesetek megelőzése érdekében a lakosságot figyelmeztessék a tüzrendészeti óvóintézkedések pontos betartására, a kul mellett tartandó kapitány vízkészletnek elhelyezésére. A rendelet kötelezi az alárendelt hatóságokat arra, hogy a gyors tűzjelzés érdekében szükséges intézkedéseket tegyék meg s e célból a kerékpárosokat vonják be. A rendelet kötelezi a községeket, hogy a behordás és cséplés ideje alatt, valamint a szeles időben is egy pár felszerszámozott lóról gondoskodjanak. Ugyancsak elrendeli az alispáni rendelet, hogy a középületek, ipartelepek, malmok, gyárak, tűzveszélyes üzemek és ezeket környező udvarokon található kutak írassanak össze és a vizmenynyiségről a kataszter sürgősen készítessék el s hogy annak egy példánya a kivonuló szeren is elhelvezést nyerjen. Végül felhívja az alispán az alárendelt hatóságokat a kiadott rendeletében arra is, hogy gondoskodjanak a tűzoltóknak tűz esetén való legmesszebbmenő támogatásáról. A rendeletben foglalt Intézkedések végrehajiásának ellenőrzését az alispán a vármegyei tüzrendészeti felügyelőnek tette köteleségévé. HIREK Kisleány a taxiban A kisleány húszon alul van. Az egyik Szent István-téri takarékpénztárban van alkalmazásban. Gondolom nem tisztviselő, csak amolyan hifutó. Legalább is erre vall, hogy mindig kerékpáron látni. Ruhái csinosak. Valószínűleg a kisleány sokat ad magára. A kisleány szombaton délután utazott valahová. Gondolom Szeged felé, négy óra után. De az is lehet, hogy a gyorsvonattal. Talán sokáig tartott a puderozás, (oh uram bocsá) vagy más baj történt, de a kisleány kissé megkésett. Mit volt mit tenni? Hát motorral csak nem megy?! No még ilyent! Taxiba ült és negyvenes sebességgel vágtatott az Andrássy-uton. Mint az autóból láttszott, most nem csinos, hanem elegáns volt. Széles karimájú fehér kalapja jól állt a zöld ruhához. Boldogan szállt ki az autóból és a taxisnak még borravalót is nyomott a kezébe. Pirulva lépett a pénztár elé. Miért pirult? Ismerőssel találkozott. Mielőtt vonatra ült, megkérdezte a soffőrt: mondja, néztek utánam sokan? Nem tudom kézit csókolom, mert én előre néztem s nem iudom mi történt hátul . . . (-) Ezen a héten a Badics és a Radó gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — A városi képviselők blokkja mint azt mi is megírtuk, tervezeI teket dolgozott ki a városok megI mentése érdekében. A több pont| ból álló tervezetet most jutatták i el a kormányhoz és sürgős segit| séget kérnek a megszorult váro1 soknak.