Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) július-szeptember • 139-214. szám

1932-07-12 / 148. szám

Békéscsaba, 1932 juiius 12 ÖEKESMEGVE1 KÖZLGNV Hatvan évvel ezelőtt volt ilyen nagy­mérvű rozsdakár fA Közlöny eredeti tudósítása.) A rendkívüli időjárás miatt a szo­kásos időről megkésett aratá most már országszerte megindult. A leg­utóbbi napok kánikulai melege nagyban segítette és siettette az érést, úgyhogy a mult hét végén tett számításokkal ellentétben ezen a héten már mindenütt megindul­hat a nagy munka. A nagy mele*? érlelő hatása mel­lett még egy körülmény siettette az aratás megkezdését, amelyről megemlékeztünk: a rozsdakárok nagyarányú terjedése. A csabai határban úgyszólván mindenütt, de egymástól nagyon különböző mértékben jelentkezett a rozsda­kár. Az utóbbi két három nap alatt a veszedelmes kártevő terjeszke­dése sok helyütt megdöbbentő arányokat öltött. Vannak területek, amelyekről jó lesz, ha fé! vagy negyed termést kapnak. Egyetlen, amit tehet a gazda, hogy azonnal levágja a fertőzött gabonái, hogy igv a további szemapadást s rom­lást meggátolja. A kormányzat s a hatósások részéről tehető egvetlen segítség e tekintetben az adóleirási eljárás gondos és megértő folytatása lehet. Illetékes szakközegektől nyert értesülésünk szerint ilyen nagy­arányú rozsdakár hatvan évvel ezelőtt, 1873 ban volt, amikor a rozsda által meglepett területeken az ország nagyobb részén kataszt­rális holdanként 2 3 métermázsa ocsút arattak. HÍREK Ezen a héten Réthy, Südy és Oolesch gyógyszertárak tarta­nak éjjeli szolgálatot. — Eltemették Vidovszky Kál­mánt. Vidovszky Kálmán volt bé­késcsabai tanárt, tegnap vasárnap, temették Budapesten a Kerepesi­uti temetőben általános, m°ly részvét mellett. A szertartást Ka pi Béla püspök végezte. A simái Gaudi László igazgató, Sándi Gyula műegyetemi tanár, Vicz Béla pápai kamarás, a cserkész­szövetség elnöke, egy cserkész fiu, Sztéló Gyula békéscsabai ta­nár és Koppányi Gyula ref. lel­kész mondottak búcsúbeszédet. — A békés-bánáti református egyházmegye lelkészgyülési érte­kezletét a mai nap folyamán hivta össze Harsányi Pál esperes. Az értekezleten az egyházmegye terü­letén lévő egyházak ügyes bajos dolgait tárgyalják meg. Az értekez­letet Békéscsabán augusztus 9 én tartják. — Eljegyzés. Goldstein Lenkét Nagyváradról eljegyezte Weisz Andor Békéscsaba. (Minden kü­lön értesítés helyett.) — Az állami helyettes tanítók nyári államsegélyt kapnak. Ka­rafiáth Jenő vailás- és közoktatás­ügyi miniszter rendeletet adott ki, amelyben az állami elemi iskolai helyettes tanítóknak julius augusz­tus hóra 80—80 pengő segélyt engedélyez. — Elfogott íyuktolvaj. Az oros­házi rendőrség elfogta és őrizetbe vette Benkő Sándor napszámost, aki több baromfit lopott Oroshá­zán és azokat potom árért érté­kesítette a piacokon. A tolvajt ^adták a gyulai ügyészségen. MMM« Cint nélkül... A Piatnik-gyár terméke, az ördög bibliája már sok­szor volt inditó oka a leghajmeresztőbb tragédiáknak, hatalmas vagyonok úsztak el ezeknek a színes lapoknak közvetítésével. Tudunk olyan excentrikus főúrról, aki leg­féltettebb kincsét: a feleségét tette fel egy kártyara. Arra azonban még alig volt példa, hogy a kártya a humor eszközéül szolgáljon. Nos, Békéscsabán ez is megtörtént. Az egyik kereskedőt — a név nem fontos, — a iürhe­tetten meleg elviselésének tompítására csütörtök ebédután felesége őnagysága elküldte a strandra, A férj szót­fogadott, becsomagolta fürdődresszét és elindult. Útköz­ben betért a Nádorba és leült egy kic-iit kártyázni. A kicsiből késő este lett. Hősünk elég tekintélyes összeget vesztett. A csata után a vízcsap alá tartotta fürdődresz­szét, becsomagolta és hazament. „Jaj, de vizes a fürdő­ruhád, drágám!" — fogadta az asszony. „Nem csoda kérlek, egész délután vízben voltam!"... Milyen fizetési kedvezményeket kapnak az eladósodott gazdák? A kiméleti rendelet magyarázása (A Közlöny eredeti tudósítása.) A hivatalos lap mai számában megjelent az árverések és végre­hajtások október 31-ig történő felfüggesztésről szóló rendelet, amely az eladósodott gazdák védelmét célozza. A Békésmegyei Közlöny legutóbbi száma már kö­zölte a fontosabb rendelkezéséket, amelyekhez a kormány nagyjából ez alábbi magyarázotott fűzi: A gazdamoratórium nem terjed ki mindenkire, hanem minden esetet külön-külön birál el és csak bizo­nyos föltételek mellett teszi lehe­tővé az adós gazdáknak, hogy az ellenük irányuló végrehajtástól és érveréstől meneküljenek. Az eladósodott gazda helyze­tét a junius hó 15-i állapot szerint ítéli meg a rendelet, amelynek legfőbb célja az. hogy julius elsejétől számítva 4 hónapig, tehát október végéig neszaporithassák a hitelezők a per- és végrehajtási költségeket. Ezért nevezik ezt a 4 hónapot nyugalmi, va?y kiméleti időnek. A rendelet csakis azokon a bajbajutott gazdákon segit. akik valóban fizetésképtelenek, vagy csak igen kis mértékben fizető­képesek. A tehetős gazdák tehát nem részesülnek a moratórium előnyei­ben. Azokra a gazdákra, akik egyet­len törlesztési részletet vasry 4 havi kamatot sem tudnak fizetni, érvényes a moratórium, eaeket tehát november l-ig nem lehet árverezni. A legnagvob mértékben eladó­sodott gazdák is igénybe vehetik a moratóriumot, ha legalább egy törlesztési részletet fizetnek, illetve ha az esedékes kamatot lefizetik. Köztartozásra (adókra,) biztosí­tási és közüzemi dijakra nem terjed ki a moratórium. Azt sem kérheti a gazda hosry az orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek, ügynök­nek, közvetítőnek, iparosnak, ke­reskekőnek járó tartozás alól mentesítse a bíróság október végéig. Fizetni kell továbbá vál­tozatlanul az alkalmazottait, min­den cselédjét, munkását s ha ítélet van ellene, a családtagok­nak járó tartásdijat is. — Fontos figyelmeztetés a fűszer- és vegyeskereskedőknek. A Kereskedelmi Csarnok fűszer­szakosztályának elnöksége arról értesült, hogy a füszerkereskedők közül csak igen kevesen tettek eleget annak a rendeletnek, amely szerint a junius 30-iki őrlemény (iszt. búzadara,) készletet a pénz­ügyigazgatósághoz be kellett je­lenteni. Felhívja az elnökség mind­azokat a kereskedőket, akik kész­letüket még nem jelentették, hogy dr. Gyönggösi János főtitkárnál a bejelentési blanketta átvétele vé­gett azonnal jelentkezzenek, mert ellenkező esítben meg fogják őket bírságolni. — Kabarédalokat húzatott a zsidó templomban. Klecska János nagytapolcsányi mozdonyvezető ittas állapotban négy muzsikus ci­gánnyal bement as orth. templom­ba és ott kabarédalokat húzatott. Az ittas embert csak a rendőrök tudták megfékezni. A zsidó temp­lomot egyelőre bezárták. — A szegedi kereskedelmi és iparkamara pénteken délelőtt fél 11 órakor rendkívüli teljes ülést tart, amelyen kilenc pontból álló tárgysorozatot vitatnak meg. — Megverték a munkaadóju kat. Antal István tótkomlósi 459 számú tanyáján mint harmados dolgozik Hovorka György tótkom­lósi lakos két fiával. A napokbai a gazda megpirongatta őket, azért mert engedélye nélkül használták a koásit. A pirongatás alkalmá­val Antal István hirtelen haragra lobbant és pofonvágta Hovorka György kisebb fiát, aki az ütés következtésen elesett. Mikor ezt látta a fiu bátyja, aki még a ko­csinál a vasvillát és hátulról fej­beütötte vele a gazdát, akinek fején az erŐ3 ütődés nyomán sú­lyos sérülés támadt. A vitatko­zásnak valószínűleg a bíróság előtt lesz folytatása. * Értesítés. Értesítem a n. é. uri és högy közönséget, hogy az üz­letemet Andrássy ut 7 szám alól Andrássy ut 5 alá Irányi utcai oldalra helyeztem át, ahol továbbra is a legnagyobb előzékenységgel ál­lok ugy a férfi mint hölgy vendé­geim rendelkezésére. Vénusz fodrászat. — Az Apolló moziba szóló ked­vezményes (20 százalékos) jegyek bármelyik előadáshoz lapunk ki­adóhivatalában kaphatók. — Áldott állapotban lévő n6k és ifjú anyák a természetes ..Ferece József" keserűvíz hasz­nálata által rendes gyomor- és bél működést érnek el. A modern nőgyógyitás főképviselői a Ferenc József vizet igen sok esetben kipróbálták és kivétel nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájda­lom nélkül gyorsan, megbízhatóan és fájdalom nélkül hatónak talál­ták. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. — Meg akart halni egy fiatal leány. Csőtörtökön délután egy orosházi fiatal leány, aki egyik szentetornyai gazdálkodónál az aratási munkánál marokszedő, a tanya udvarán levő kútba ug­rott. Szerencsére idejében észre­vették és kihúzták a kútból. Az ijedtségen kívül komolyabb baja nem történt a leánynak, akit a hideg kutviz bizonyára kijózaní­tott az öngyilkossági mámorból. —- Ellenőrizteti a kormány a pénzkölcsönző ügynököket. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, amelyben rámutatott ar­ra, hogy mezőgazdasági körök panasza szerint egyes pénzköl­csönt közvetítő ügynökök, külö­nösen a vidéken olymódon foly­tatják tevékenységüket, hogy eb­ből a hiteltnyerő félre sérelem háramlik. A miniszter felhívja a hatóságokat, hogy a pénzkölcsönt közvetítő ügynökök működését szigorúan ellenőrizze. — A debreceni m. kir. Tisza István-Tudományegyetemen mind a négy (református hittudományi, jog- és államtudományi, orvostu­dományi és bölcsészettudományi) karán a rendes beiratkozás az 1932-33. tanév I. félévére 1932 szeptember hó 1-én kezdődik és bezárólag 15 ig tart. — Két évi fegyház a doma­széki testvérgyilkosnak. Most tárgyalta a szegedi ítélőtábla a domaszéki testvérgyilkosság bűn­ügyét. Mint emlékezetes, ez év március 14 én testvérgyilkosság történt Domaszéken: Fürtön Já­nos földmives meggyilkolta báty­ját : Fürtön Istvánt. Az örökség miatt történt a testvérgyilkosság. A törvényszék 8 hónapi börtönre itélte a vádlottat. A tábla meg­változtatta az ítéletet és pedig két évi fegyházbüntetésre emelte fel. — Halálos fürdőzés. Horváth Mihály 23 éves orosházi fiatalem­ber, e?y trafikos özvegyének a fia, tegnap délután Orosházán a Kisszikben három társával vizi­polozott. Játék közben Horváth elmerült és percek alatt megful­ladt. Az orvosi vizsgálat szerint az epi'epsziás fiu rohamot ka­pott és megfulladt. — Öngyilkos asszony. Gálosi Kálmánné orosházi asszony szén­gázzal megmérgezte magát és mire rátaláltak már halott volt. Tettének oka ismeretlen. — A magyar—osztrák keres­kedelmi megállapodás julius 15­én lejár és ujabb szerződés meg­kötése egyre több nehézségbe üt­közik. Az osztrákok különösen a magyar papírgyárak alapítását ki­fogásolják és kijelentették, hogy nem vásárolnak tőlünk búzát és állatot, ha nem tőlük veszünk pa­pirt. Az osztrák kimutatás szerint Ausztria 80 millió pengővel több árut vásárolt tőlünk, mint mi Ausztriától. Irodácak is alka'mas, két szobából álló helyiség II., Ferenc József tér 21 sz. alatt október hó 1-től kiadó. Értek ;zni az. emeleten.

Next

/
Thumbnails
Contents