Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) július-szeptember • 139-214. szám

1932-07-10 / 147. szám

2 I5EKESMEGYEI KCZLÖNY L5é késcsaba, 1932 julius 10 [ Vidovszky Kálmán Szomorú halálesetet közölt ma velünk a budapesti telefon. Rövid szenvedés utón meghalt Vidovszky Kálmán, a Békéscsabán közismert és mindenki áltól becsült tanár, akit 44 éves korában ragadott ki az élők sorából a könyörtelen halál. Vidovszkyt ifjú kora óta ismerték Csabán és egész generációk nevel kedtek fel keze alatt, hiszen váró sunkban volt hosszú időn át tanár. Első parencsnoka volt a Csaba cserkészcsapatnak. 1927-ben, január végén távozott el Békéscsabáról Budapestre, ahol csakhamar felismerték a cserké­szetiránti nagy lelkesedését és társelnöke lett a Magyar Cserkész­szövetségnek, szerkesztője a Ma­gyar Cserkész c. folyóiratnak, a Luther Otthon pedig igazgatójává választotta. Vidovszky tehát a fővárosban is jó nevet szerzett magának. Tervei Í3 voltak az elhunytnak. Az idén megakarta látogatni a Csaba cserkészek mátrai táborát, nagyban készült, az 1933-ban Gödöllőn tartandó cserkészvilág jamboreere. Vidovszky sokat dolgozott lapunknak is és olvasóink min­denkor élvezettel böngészték Írá­sait. Feleségén és egy gyermekén kivül, édesanyja, fivére, kiterjedt rokonság, volt tanártársai, isme­rősei és tisztelői gyászolják. Időjáráejelenfés Vérható időjárás e kővetkező 24 órára : Helyenkint zivataros esőkkel Járó ma még fülledt iJő. Holnap a hőség némi csökkenése. Csabai piaciárak Buza a piacon nem volt. Tengeri 17. Ujárpa 10 —1020 Tárgyalás a Speyerkölcsön körül (A Közlöny eredeti tudósítása ) Az elmúlt napokban a pénzügy­minisztérium is közzé tette a 7.5 százalékosSpeyer-kötvényekszám­jegyzékét, amelyeket a megállapí­tott terv szerint kisorshltak és ame­lyeket részben valutában, részben pedig pengő ellenében váltatnak vissza. Egyidejűleg azonban nem publikálták a 7 százalékos cimle tek sorsolásét, aminek, értesülé­sünk szerint, az az oka, hogy e címleteket kizárólag pengőben vál­tották volna vissza. A Speyer Bankház és a pénz­Hatósá BÉKÉSMEGYEI KERESKEDELMI BANK RT. A PESTI MAGVAR KERESKEDELMI BANK LEÁNVINTÉZETE FOGLALKOZIK A BANKÜZLET MINDEN ÁGÁVAL SZT ISTVÁNTÉR 3, TELEFON 43, 82. • Felhívás! Saját érdekében cselekszik, ha télire t • • • • ^ Benjámin Márton •••••••••• Sít* • • • szükségletét már most előjeqyez- ^ teti. Előjegyzéseket minden mennyiségben elfogad • és szsakereikedése. Luthen-u. 16. sz. J ügyminiszterium között különben hetek óta tárgynak a Speyer-köl­csönök feltételeinek esetleges mó­dosításáról. A kamatokat és annui­tásokat a városok csaknem kivé­tel nélkül pontosan fizetik és a pénzügyminisztériumnak van alapja arra, hogy a hátralékosok helyett szabályszerű módon befizethesse az esedékes összegeket. Nem is e kérdésekről tanácskoznak, hanem inkább a transzferálás problémák kerülnek megvi'atására és előre­láthatóan rövidesen teljes meg­egyezés jön létre, m»rt a Speyer Bankház teljes mértékben hono­rálja az önhibánkon kivül beállott pénzügyi helyzetet. Sí termés kétharmadát elvitte a vörösrozsda a szarvasi határban Szarvasról jelentik : A mult hé­ten egy reggelre sürü köd húzó­dott le a szarvasi határra. A ködre hirtelen jött a forrón tűző nap és a nászharmat belepte a gabonát. A vörösrozsdának mondott beteg­ség megtámadta a gabona szárait, ezok sorvadni kezdtek. A mag nem fejlődhetett és a hőségtől is támogatva megszorult. A vörös­rozsda óriási területeken kéthar­madszázalékos kárt okozott. Szer­dán délelőtt bizottság szállt ki a halárba és majdnem mindenütt kénvteren volt szomorúan megál­lapítani a szarvasi határt ért bor zasztó pusztítást és kárt. Más he­lyen, kü'önösen, a legelök köze­lében a sáska és a sz^recsenpo­loska okozott tetemes kárt. A drága szarvasi földön szomorú aratás lesz az idén. Sok hűlvén egy hold földről egy mázsa buza sem kerül a zsákokba. Sok helyen az aratók otthagyják a munkát, mert még a napi élelmet se tud­ják megkeresni. Szomorúságot okozott a szarvasi népnek az ara­tás időszaka, pedig az előjelek mást mutattak. ORVOS-KOZMETIKAI INTÉZET « SZENT ISTVÁN-TÉR 9. SZ. L EMELET. 3 A]TÓ ARCÁPOLÁS A LEGMODERNEBB ELVEK SZERINT AZ ARC ÉS BŐR ÖSSZES TISZTÁTLAN SÁG AINAK GYÓGYÍTÁSA VÉGLEGES SZŐRIRTÁS SZEMÖLCSÖK ÉS ANVAJEGVEK ELTÁVOLÍTÁSA SZEMÖLDÖK FORMÁLÁS ÉS IGAZÍTÁS HELYI és ÁLTALÁNOS FOGYASZTÁS, VILLAMOS-MASSAGE BÉRLETRENDSZER á 3- PENGŐ TANÍTVÁNYOK KIKÉPZÉSE Szavazólap a „Békésmegyei Közlöny" strandszépség­versenyére fi magyar korcsmárosok gyűlése Kőszegről jelentik: A Magyar Vendéglősök és Korcsmárosok Országos Egyesülete most tartotta Kőszegen ezévi kongresszusát. Szűcs Mihály dr. elnök üdvözölte a jubiláló várost. Az üdvözlésre a polgármester meleg szavakba' vá­Iaszóit, Somlyó Sáncbr és Szőllősi Ferenc kérte a korcsmaiparnak képesítéshez való kötését, amit a közgyűlés egyhangu'ag elfogadott. A közgyűlés után bankettre jöttek össze a megjelentek. A banketten az elnök mondott pohárköszöntőt a kormányzóra, ezenkívül több felköszön'ő hangzott még el. Kifosztották az őrizetlenül maradt házat Ocsódi iudósitónk irja : B ildizsár Lajos öcsödi lakós a héten csa­ládjával égyütt kikocsikázott ta­nyájára, hogy a nyári aratási mun­kálatokhoz házzáfogjanak. Távo­záskor gondosan bezárták a ház ajtajait és a Ms kaput. Amikor bejöttek újra Öcsödre megdöbben­ve vették észre hogy a ház ajtaja fii van törve. Nagy meglepetés­sel tapasztalták, hogy a szobák­ban az ágyakon csak az üres szalmazsákok vannak és nem csak az ágynemüek, hinem a szekrényből az összes feh»r és filső ruhanemük is hiányoznak. A kamarában uíabb meglepetés fogadta őket, mivel az arató és cséplőmunkások részére tartoga­tott sonka, szalonna a zsiros bö­dönökkel egvütt eltűnt. Az isme­retlen betörők kézrekerités sre a nyomozást az öcsödi csendőrség megindította. Ágytollat, pehelyt vesz, elad, becserél RUBICSEK JENŐ toll- és gyapjukereskedő Békéscsaba. Luther-u 2. (Csirkepiac) mázsaház mellett. 25.000 darab használt, jukmentes, hectoliteres gabonazsák válogatva 75 fillértől kapható Schlesinger és Társa, Budapest, V. Percei Mór-u. 2. Zsák és ponyvakölcsönzés. ag engedélyezett kiárusítás Raktár osi iewé késs rohák áron V A RUDI BÉLA alul kerülnek kiárusításra ANDRÁSSY-UT 2. sz. ALATT

Next

/
Thumbnails
Contents