Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) július-szeptember • 139-214. szám

1932-09-11 / 198. szám

Békéscsaba, 1932 szeptember 11 ÖEKESMEGYE] KÖZLÖNY 3 Cim nélkül... Az egyik közeli községben van egy középiskolai ta­nár, aki néha néha kimaradozik éjszakára. Innen van , azután az, hogy felesége nagyon féltékeny. Joggal. A jelzett tanár az egyik éjjel is kimaradt, állítólag egy nö­vendékének a szüleinél hallgatott rádiót. Hajnal felé ment haza. Felesége elegáns pizsamájában a sezlonon feküdt és keservesen zokogott. Igy fogadta az illuminált embert. Az asszonyka, aki harmincan még innen van, de hajai közé sok „ezüst" szinü vegyül egy rózsaszínű levelet lo­bogtatott férje felé s igy sóhajtozotl: „Férjecském, mindent tudok I" A tanár szórakozottan nyúlt osztályozó note­szához és igy szólt: „No akkor beszélj valamit fiam a másodfokú egyenletekről... Debrecenbe kéne menni... Krónika Újból élénk lett a város. Szeptember van! Megnyíltak az Iskolák, Alkonyatkor künn a korzón, Vigan sétál a sok apró Kis diák. Örülnek, hogy visszajöttek, Hiszen sok van, ki a pauzát Megunta, Nyaralása nem volt annak, Kinek lelkét nyomta egy pár Szekunda. Ám ilyenkor bizakodnak, Mind azt hiszi, haladni fog Előre S mit a múltban elmulasztott, Elmulasztja ismételten Jövőre. Igy csalódunk rendszeresen, Hisz' az élet nem egyéb, mint Csalódás, Csalódásból születik meg Az igazi, szívből jövő Vallomás. Azt hittük már pár év óta, — Megtámasztni nem szükség ezt Ervekkel — Blazírt lett a csabai nép, Kiket semmi e földön nem Erdekei. És mit látunk nap nap után, Ha esténként beköszünt az Alkonyat, Csodamódon tolong a nép S a szivükben emelkedett Hangulat. Idegesen lesik-várják, Toronyóra mikor üti Nyolc órát. Hogy kedvükre szemlélhessék Az Álbratos ismertté vált Csoportját. Nem tudom én elképzelni, Mért szemlélik oly sokszor e Csoportot S örömükben miért adnak Egy pár fillért, vagy egy törött Inggombot. E hatalmas érdeklődés Becsszavamra, elhihetik, Sokat ér, Mert ahol ez megnyilvánul, Ott nincsen gond s nem hiányzik A kenyér. Éppen ezért üdvös volna, Nem gondolni annyi minden Félére, Kérjék meg ezt a csoportot, Maradjanak itt nálunk a Télire. erde. — Debrecenbe kéne menni Szer­kesztő ur. Mór olyan régen emle­getik a filléres gyorsot, hogy majd megy a kálvinista Rómába. Itt van szeptember közepe, s még most sem megy ... — Ne legyen nyugtalen azt hi­szem 18-án megyünk Debrecenbe. Csak az lesz a baj, hogy szegedi­ekkel. Igen szegediekkel. Hiába mosolyog. Hiába dolgozik ugyan­is a menetjegyiroda csabai veze­tősége, a MÁV meg az IBUSz, nem szeretik Csabát., — Elég baj ez. És nincs, aki közbenjárna, hogy lenne valahová vonat s ide is jönne? — Bizony nincs. Azt hiszem le­hull a hó a poros csabai utcákra, mire ide filléres vonat jön. Hogy irigyeljük mi a más városbelieket. Mehetnek a Balatonhoz is. Mi nem. — De Pestre is fogunk menni 1 — Hogy, hogy ? — Úgyhogy 25 re oda kérelmez­tek vonatot. A menetjegyiroda meg­próbálta Parádot, Siófokot, Keszt­helyt. De nem akceptálták kérel­mét. Igy hét a proponáló levelek továbbra is jönnek hozzánk és a menetjegyirodába. .. — Mondja volt mega vacso­rázni ? — Mi az, hogy voltam ? . — Nem hiányoztam a MÁV-tól sem, de a BSC csütörtöki házi­ünnepségéről sem. Elég restelked­ve ültem a BSC-nél. — Ugyan miért? — Egyszerűen azért, mert nem volt ott sem a város, sem más egyesületek képviselője. Mindössze Ábrahám fényképész és Gruber Dezső képviselték a társadalmat. — Hol itt a szeretet ? — Ugyan. A szeretet már a múlté. Itt az uj bajnokság. — Mi hír van Gulyásékról ? — Cegléden játszanak. Mérsé­kelt sikerrel. — No, miért? — Azért, mert ott szokik össze a társulat. — Mikor jönnek hozzánk ? — Talán januárban, de lehet, hogy Gulyás előbb, mert a gyulai törvényszéknél, mint sértett fog megjelenni. Beperelt egy volt csabai és legutóbb gyulai újságírót, ki­nek most Pesten, a Rákóczi ufón vendéglője van, mertmegirtaa maga nézetét a társulatról. Különben a lársulat nem lesz rossz, mire Csa­bára érnek... De Kaposvárt saj­náljuk . .. Van valami újság a strandon ? — Nincs. Már lassan-lassan el­fogy a fürdőző publikum. Az ott felejtett tárgyakért még mindig nem nagyon jelentkeztek. — Mondja Szerkesztő ur, a gra­fológia és hajhullámositás iránt van érdeklődés ? — Van. Mind a kettő iránt. Grafológusunk ügyes ember. Ér­dekes válaszokat ad. bár a hozzá küldött levelek tartalmát nem is­merem. A hajhullámositás nem kelthetett nagy érdeklődést eddig. Majd ezután gyűjtik a szelvénye­ket. Szeptember második felében mér neveket is talál lapunkban. Mit szól az Albratos csoport­hoz ? — Csoda ügyesek. Ugy járnak a kötélen, mint a más ember fajta a földön. Ez a sikerük titka. — És a magáé? — Ha a holnapi repülőnapon felszál Ihatok az egyik gépmadá­ron ... Intézeti svájci sapka P 1-90 Tornacipő 35—46. számig P 2 90 Hauer Áruház Békéscsaba, Andrássy-ut 9. Csökkentik a vidéki bankfiókok számát (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az utóbbi időben nagyon elsza­porodtak egyes vidéki városokban a bankfiokok. A fővárosi bankok most azzal a tervvel foglalkoznak, hogy először Budapesten, majd vidéken is le­építik a bankfiokok számét. A bankfiókok racionalizálása és a felesleges filiálék megszüntetése, csak az első radikálisabb lépés a rezsiköltségek csökkentése terén. Igen sok városban az a helyzet, hogy ott egyes fővárosi pénzinté­zetek inkább csak presztízsszem­pontból tartanak fenn fiokokat és kirendeltségeket, amelyek, most nincsenek kellően foglalkoztatva, viszont fenntartásuk igen jelentős költségeket emészt fel. Hír szerint Békéscsabán nem kerül sor bank­fiók megszüntetéséré, de a megye több községében bezárnak egy­egy fiókot. Grafológia A mult vasárnapi lapunkban jelentettük be, hogy sikerült egy neves fővárosi grafológussal meg­állapodnunk, aki portóköltség el­lenében 40 fillérért hajlandó ana­lízist adni a hozzáfordulóknak. Most közöljük, hogy grafológusunk szívesen ad levélbeni választ is az érdeklődőknek. A levélhez kell tehát 2 darab 20 filléres bé­lyeget mellékelni. A hét folyamán öt levél érke­zett hozzánk s ezek mindegyike levélbeni választ kért, amit azóta bizonyára meg is kapott. Válasz ment L. Icának, S. Verának, „Gyöngyvirágának, Karpaszomé­nyosnak Csabára és Sz. Jucinak Mezőberénybe. Ágytollat, pehelyt vesz, elad, becserél RUBICSEK JENŐ toll- és gyapjukereskedő Békéscsaba, Luther-u 2. (Csirkepiac) mázsaház mellett. Hirdetéseket déli 12 óráig vesz fel a kiadó­hivatal. Óvás! Nem minden enyv „Abszolút" és nem minden enyv alkalmas szoba­festésre. Mert « 1)' Asztalos részére Jl M Szobafestő részére Hideg enyv a legjobb Legújabban tökéletesítve Sokáig eláll és nem kocsonyásodik „Akszolut" enyv rendelésnél utánzatokat utasítsa vissza Kapható kizárólag FRISCH JÓZSEF festékkereskedésében Békéscsaba, Luther-utca 9. Mindenki által könnyen tejesithető előfeltételek mellett fel nem mondható kamatmentes kölcsönöket folyósítunk 1. Családi ház építésére. 2. Telekvásárlásra és ezzel kapcsola­tos lakóház építésére. 3. Lakóházzal kapcsolatos ipartelep építésére. 4. Családi lakóház vásárlására. 5. Lakóház átépítésre, bővítésére vagy javításra. 6. Ingatlant terhelő magas kamatú jel­zálogkölcsönök átváltására. Sajét érdekében mielőbb kérjen részletes kölcsönajánlatot és tájékoztatót Országos Családiház-Épitő Takarék-Szövetkezet Békéscsaba, Andrássy-ut 7. Telefon 449. Prospektust ingyen és bérmentve küldünk Beretvás pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulassza

Next

/
Thumbnails
Contents