Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) január-március • 1-65. szám

1932-03-27 / 63. szám

Békéscsaba, 1932 március 18 BEKESMEGVEI KÖZLÖNY 3 Mégis feltámadunk!.. Irta: Tauszig Rezső, oki. közgazda-revizor. A gazdasági törvények, — melyek természeti és társadalmi törvények vegyületei, — a világgazdaság válságában, jobban mondva Európa gazdasági életének fejlődési irányában egy uj helyzet szükségszerű kialakulását igazolják. A világháború győztesei által gazdasági célkitűzéssel, politikailag széttagolt, középeurópai területeket, Franciaország által kitervelt uj középeurópai gazdasági koncepció szerint, ismét gazdasági egységterület keretébe akarják tömöríteni. A békeszerződések politikai célkitűzései miatt beállott világgazdasági konzekvenciák veszélyeztetik a győzők politikai győzelmének gazdasági értékekre átváltoztatni kivánt összes eredményeit. És a dunai konföderáció létrehozásának Franciaország részéről történő gyors megvalósitási törekvése az első nyiltan bevallott elvesztését jelenti a győzők által többmilliós, jól felszerelt hadsereg készenlétben tartósa mellett megindított, ágyutüznélküli gazdasági harcnak, melynek kitűzött célja volt : a legyőzött nemzetek millióit a győztes nemzetek gazdasági rabszolgaságába juttatni. Még sokan élnek azok közül az államférfiak közül, akik a világháború szálait bogozták és addig, amig ezen, még nemzeti nimbuszoknak tekintett politikusok száma erőteljesen le nem fogy, aligha alakul ki olyan politikai atmoszféra Európában, amely az igazság és a folyton fejlődő civilizáció megváltozott követelményeinek megfelelő megértését és együttműködését lehetővé tenné. Van egy hatalmas erő, amely a világháború boszorkánymestereinek jelenlétében is feltartózhalatlanul működik és érvényesül. Ezt az erőt gazdasági törvénynek nevezzük. Az egymás ellen harcoló emberi társadalom folytonos fejlődésének iróniája bontakozik ki akkor, amikor a politikai eszközökkel és politikai célokért megindított háborúk győztesei elvesztik a kivívott győzelmek összes eredményeit a háborút követő gazdasági harcban, ame!yit a győiőknek a gazdasági törvények érvényesülésével szemben kell megvívni. A gazdasági törvények érvényesülését nem lehet fejlődésükben sem jól felszerelt milliós hadsereggel, sem semmilyen más politikai eszköz alkalmazásával tartósan meggátolni. Az ilyen törvények a szabad érvényesülés jegyében bontakoznak ki, az egész emberiség fejlődésének nyitva utat. Európa gazdaságpolitikáját a háború után a háború felidézé sének felelősségi kérdéséből egyoldalúan levont Konzekvenciák politikai és pénzügyi megtorlásának célkitűzései szabták meg. Ezen cé kitűzésekből eredő legsúlyosabb konzekvenciák Magyarországra háru'tak. Egy ország, amely termés^etadta területi egységében a gazdasági életlehetőségek létfeltételeinek a legtökéletesebb tényezőit birta és amely ország ezen életlehetőségek ered ményeit, az abból keletkező erkölcsi és anyagi javakat ezer éven keresztül önzetlenül a civilizáció és főleg a nyugateurópai BÉKÉSMEGYEI KERESKEDELMI BANK RT. A PESTI MAGVAR KERESKEDELMI BANK LEÁNV1NTÉZETE FOGLALKOZIK A BANKÜZLET MINDEN ÁGÁVAL SZT ISTVÁNTÉR 3, TELEFON 43, 82. civilizáció önkéntes védelmére áldozta, amely ország évszázadokon ál védőbástyája volt minden veszedelemnek, amely Európát és Európa összes népeit, azok minden gazdagságát és életbiztonságát csupán a maga erejéből sikerrel védte, ennek az országnak a világháborúban csak egyetlen egy szerepe volt: az önzetlen önfeláldozásnak, a példátlan bátorságnak, a páratlan megbízhatóságnak az adott szó betartása utján való történelmi beigazolása. Ez az ország politikailag szétszaggatva, megcsonkítva, gazdaságilag guzsbakötve került ki a háborúból, amelyben neki semmi egyéni érdeke nem volt. Magyarországot a világháborúban nem vezette semmiféle önző cél. A kötelesség, a barátok iránti szolidaritás, az adott szó szentsége vitte ezt az országot a harcba, ahol a világ csodálatát vivta ki. Ezért kellett ennek az országnak a világháborúért a legnagyobb büntetést elszenvedni. A trianoni békeszerződés a politikai elfogultságnak és a gazdasági törvények létezését megcsufolóan megtagadó olyan kísérlet, amely arra vállalkozott, hogy egy ezeréves múlttal biró egységes gazdasági terület gazdaságföldrajzi adottságait politikai eszközökkel a gazdálkodás életfeltételeiből kikapcsolja. Az eredményt ma már a békeszerződések alkotói is látják és szeretnék most mér gyorsan korrigálni a hibákat. Ez WWWW

WWJ'^WJ' IH HVMV

WI azonban nem megy máskép, mint a felépített mű lebontásával. Ezt pedig az uj tulajdonosok, akik ajándékba kapták az építményt, természetesen ellenzik. Franciaország kísérlete az utódállamok gazdasági egységesítésének célkitűzésével helyes gondolat és szükségszerű törekvés, amely azonban csak ugy oldható meg helyesen, ha a gazdasági törvények érvényesülésének szabad utat nyitnak. A francia tervben Magyarország teljes mértékben érdekelve van és annak megvalósulása mindenesetre közelebb viszi az országot ahhoz az időponthoz, amikor a gazdasági törvények hatóereje az igazság szolgálatában is érvényesülhet. Ezért bizhatunk a jövőben, mert semmiféle békeszerződés, semmiféle politikai fegyver és semmiféle pénzügyi intézkedés nem tudja megváltoztatni a természetnek azt a törvényét, amely szerint a Vág, a Nyitra, a Garam, az Ipoly a Dunába, a Sajó, a Hernád, a Maros a Tiszába lolynak, mert ezen megváltozhatatlan gazdaságföldrajzi tényezők uralják azoknak a földterületeknek a sorsát, amely területek az emiitett folyók eredetétől azok torkolatáig elterülnek. Ezért bizhatunk a történelmi Magyarország feltámadásában, mert minden gazdaság-történeti igazságtalanság önmagát bosszulja meg és azok esnek a verembe, akik azt másnak ásták. Költők, irók, festők és művészek találkozóhelye egy Luther-utcai étkezde Éjjel 11 óra. Hideg, C3ipős szél sivit a tájon. Sápadtan mutatkozik néhány csillag az égen, a hold szemérmesen rejtőzik el a felhők mögé, amikor elindulok egy Luther-utcai étkezde felé. Az étkezde ablakán lilás, fáradt fény szűrődik ki az utcára. A cégtáblák nagy koppanással verődnek össze. Tompa zaj ütődik fülembe. Belépek a helyiségbe. Kíváncsi arcok vizsgálnak meg. Mennyi arc, mennyi szempár, mennyi lélek s mily csodálatos, különös zenéje van az össze-vissza hangzó zűrzavarnak. Ott egy kiabáló tiu, itt egy csendes mélázó, ott egy szakálas, kopott öregúr, itt egy csaknem gyerekarcu óriás. Sorra járom az asztalokat. Áz ajtó melletti asztalnál négy fiatalember ül. Halkan, csendben beszélgetnek. Olykor-olykor összedugják fejüket és jelentősen pillantanak egymásra. Ez a költők asztala. A költők, a magasan, merészen szárnyaló képzeletek ifjai ülnek itt. Az asztalfőn egy hatalmas, szélesvállu óriás ül. Idősebb fiu már, harminc fele járnak évei, de lelkében fiatalabb a fiatalnál, gyermekiebb a gyermeknél. Ő a bölcselkedő. Ritkán beszél, de akkor súlya van a szavának. Nagy, mélytüzü szeme néha belenéz a semmibe, a levegőbe és aztán mond valami bölcsességet. Szemben vele egy 26 éves, pápaszemes „költő" ül. Amilyen jó barátja az atlétának, olyan ellentéte is. Nem hangzik el ugy semmi, hogy ő azt meg ne kritizálná. Idegesen, az asztalt csapkodva, fel-felugrálva teszi meg észrevételeit, melyei a többség rendszerint lehurrog. Olyankor aztán tapogat kezével, hogy mit lehetne jól megmarkolni, hová lehetne levezetni felgyülemlett izgatottságát, ö, a volt rikkancs, ki utcáról-utcára bicegve (mert sánta) kiáltotta valamikor az újságok neveit, mo3t mindennapos vendége az étkezdének. 0 irja a kezdőbetűs, emlék-, ajándék-, epedő-, könyörgő verseket az étkezde látogatóinak, ő, a kopott, szegényruhába öltözött költő, de kinek lelke aranyos glóriával van övezve. Izgága, lobbanékony, ideges fiu, de csupa jóság, szeretet. Mintha Byront látnám. Ugyanazok a vonások, ugyanaz a tűz, sánta láb. Ö a „sánta". A sánta, kivel majdnem mindig heccelődnek, de akit azért itt mindenki szeret. A másik kettő az nem törzsvendég. Azok csak hébe-korba néznek be ide. Most éppen a „sánta" — akit én Byronnak nevezek — olvassa egyik versét. „A pária" címe a versnek. Darabos, zokogó, spontán panaszkodás. Megrázó őszinteséggel, fájdalmasan kiált fel benne a „sánta", hogy ő csak pária, ő tudja ezt, de mégis Titániáról álmodik. Suttogva, tele izgatottsággal, tűzzel olvassa fel. Mikor a végére ér, lesüti szemét, lehunyja szemhéját és álmodik Titániáról... Ok négyen, ott a sarokban, nem törődnek a többivel. Szövik a vágyak, az álmok aranyfonalát, bírálják egymás dolgait, hol csendesen, hol hangosan, de az egymáson való segítés gondolata vezeti őket. Bíznak a jövőben, az élet igazságában, nemességében, hisznek és remélik, hogy eljön az az idő is, amikor tudnivágyástól szomjúhozva, szabadon járhatják be a Kárpátoktól övezett édes magyar hazát. Magukra hagyom őket ábrándjaikkal és szivből kívánom nekik, hogy teljesüljenek vágyaik. Áz egyik asztalnál egy öreg, kopaszodó fejű, hajlott hátu. ember ül. Mindennapos vendége ő is a „kávéháznak". Pontosan fél 8 órakor állit be. Elfoglalja a helyét. Azaz sokszor csak elfoglalná, mert incselkedésből mások előre leülnek az asztalához. Az öreg motyog valamit olyankor, hogy az az ő helye.de az incselkedők nem veszik tudomásul. 0 ilyenkor leül egy más helyre. Elfogyasztja vacsoráját, két pohár vízzel, végig olvassa az újságokat, szinesregényeket vesz elő és türelemmel várja, hogy a bosszantók elmenjenek a helyérői. ővele nem lehet kitólni. Egy alkalommal mór ugy látszott, hogy az öreg ur nem ül aznap asztala mellett. De mégse. Zárórakor, amikor a gúnyolódok már felkeltek az asztaltól, ő magával vive egész cók-mókját (szék, pohár, vizesüveg, szemüveg, újságok halmaza, könyvek) a győztes fölényes mosolyával ült le asztaléhoz, ővele mindenki zsörtölődik, beszélni akarnak vele. Pedig mindent szeret inkább, mint beszélni. Szótlan, csendes, újságolvasó vendég ő, a kopottas, öreg, szakálas ur. A terem közepén a sakk asztal. Két sakkozó, tiz „gibic". Nem lótni a sakktáblát, de biztos a fekete áll rosszul, mert szemben vele nagyon gúnyosan néznek rá a fehér „gibicek". A rikkancs, a Pali bácsi is itt van. Körülötte öten-hatan. Hallgatják az „életkeserveit". Mert 6, Pali bácsi regényírót keres, aki megirná az ő nem mindennapi, változatos rikkancs-életét. Nagy hangon, hadarva beszél. Szomorú, mert megvan róla győződve, hogy jobb sorsot érdemelt volna. Szegény gyerekkor, háború, nélkülözések, rikkancs-élet. Ő volt Csabán az első rikkancs, őt nem érdeklik azok, amik itt történnek, hanem azt szeretné, hogy mindenkit ő érdekelj jn. Pali bácsi már megy is. Kiront ajtóstól együtt, még hallom: „Az élet keserveiét emlegeti, de a következő percben felcsattan a hangja: Az Est I... Távolabb üi a „festő". Fiatal, &/UON TUNAMIKM Hangszóróval mindenkészUiék teljesitmónyo fokozható