Békésmegyei közlöny, 1932 (59. évfolyam) január-március • 1-65. szám

1932-02-28 / 41. szám

4 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1932 február 28 A gálic vételára ab Polgárdiipertelepek állomás, vagonba rakva, métermázsánként 60 pengő, plusz forgalmi adó. A szállítási kö'.tség a vevőket terheli. A gálic április 30 ig kerül leszállításra, a vételárat november hó 30-ig hitelezik. Az igényléseket a községi elöljáróságoknál gyűjtik be. Az elöljáróságoknak kezességet kell vállalniok a vásárlásokért. Az igényléseket március 20-ig kell bejelenteni a minisztériumban. Az összeírásra a miniszter egységes mintaürlapol adott ki A régi szerelmesek Irta. Molnár Pál. Pirosruhás lány haladt lassan, a tavaszi diszben pompázó liget kanyargós utján. Meg-megállt, nézte a felhőtlen, mélységes kék eget, gyönyörködött a virágokban és élvezte a szikrázó, ragyogó napfényt. Divatos kis piros kalapját a szélénél fogva jobb kezében lóbálta. Selymes, sötétbarna hajón megcsillant a napfény. Bársonysima nyakán aranynyaklánc fénylett. Az ut két oldalán virággal teli orgonabokrok illatoztak s a lány mámorosan szívta magába az édes illatot. Karcsú alakja ugy hajlongott, mint az orgonabokrok a lágy tavaszi szélben. Ahogy ment a virágok között, ő maga is olyan volt, mint egy nagy virág. Mint egy üde, friss, piros rózsa, mely most bontotta ki minden szépségét. Lassan ment előre az uton és annyira el volt merülve gondolataiban, annyira lekötötte figyelmét a liget szépségé, hogy nem vette észre azt az elegáns szürkeruhás fiatalembert, aki mór egy félórája, hogy a nyomában volt. Valahányszor a leány eltűnt az ut kanyarulatainál, a fiu meggyorsította lépteit, a kanyarulat szögletéhez sietett és onnan figyelte tovább a lány minden mozduiatát. Szive hangosan dobogott, ahogy hajlékony, finom alakját nézte. Már vagy hússzor elhatározta magéban, hogy odamegy hozzá, de valahányszor arra került a sor, hogy elinduljon, valami mindig visszatartotta. Pedig nem volt gyáva, csak szerelmes. Szerette azt a lányt, aki huszlépésnyire ott ment előtte az uton. Bár sejtette, hogy nincs semmi értelme ennék a szerelemnek, de mégsem tudott lemondani róla. Régen vért egy o!yán alkalomra, hogy együtt lehessen _vele* és mindent be valljon neki, hogy egy kissé könnyítsen szivén, de sohasem tudott vele négyszemközt lenni. Most végre itt van egy alkalom és ő nem mer cselekedni. Hirtelen kiegyenesedett. Határozott. Történjék bármi, most már odamegy hozzá. Végig pillantott magán, megigazította kalapját és a lány után sietelt. — Kezét csókolom Jolánka I — szólt halkan, mikor melléje ért és megemelte kalapját. A lány összerezzent. Hosszú pillákkal árnyékolt, nagy barna szemeit a fiúra emelte és halvány pir borította el hamvas arcát. — Istenem, hogy megijesztett Pali, — szólt zavartan és lesütötte szemeit. — Bocsásson meg Jolánka, — hebegte a fiu — de higyje el, hogy nem akartam. Már vegy félOlcsó árajánlat férfiszövetekben Teljes öltöny, 3 méter 28*50 pengő angol mintás —www r * Teljes öltöny, 3 méter seviot kivitel Teljes öltöny, 3 méter angol divatminták Fenti árak az összes hozzávaló bélésekkel együttesen értendők KULPIN ÁRUHÁZ Békéscsaba órája követem, de maga annyira el volt foglalva gondolataival, hogy nem mertem zavarni. De most már sajnálom, hogy megzavartam. — Oh nem, nem zavar Pali, — tiltakozott élénken a lány, — de olyan szép ez a sok-sok virág és én ugy szeretem a tavaszt. És elragadtatva hordozta körül tekintetét a virágokon, fákon, bokrokon Csend lett. Szótlanul mentek egymás mellett. A fiu nézte a lányt, a szemeit, az ajkát, sötétbarna selymes haját, mely dus fürtökben borította be szabályos, puha nyakát 8 egyszerre valami kimondhatatlan érzés töltötte el egész valóját. Szive csordultig megtelt s szerelte volna átölelni, magához szorítani a drága teremtést és csókokkal halmozni el konaím is távol élnek tőlem s igy arcát, haját, nyakát, szemeit, sze retett volna elfutni vele valahová messze, szeretett volna meghalni mellette. — Ritkán látom mostanában Pali, — törte meg a csendet a lány muzsikáló hangja. — Mit csinál ? Hová szokott járni ? — Sehová Jolánka, — felelte halkan a fiu és sajnálta, hogy kizökkentették gondolataiból. Szeretett volna igy szótlanul menni a lány mellett és nézni őt, csak nczni, nézni. — Többnyire otthon tartózkodok. Ez a reménytelen h :lyzet teljesen elveszi a kedvemet mindentől. Itt állok 28 évemmel a vállamon, tele vagyok tervekkel, munkakedvvel, céljaim volnának, a jövőmet szeretném biztosítva látni és nem tudok semmire sem jutni. Igaz, nem töltöm haszontalanul az időmet, mindenfélét tanulok, aminek később hasznát vehetem, de hát ez még nem elég. Már valami eredményt szeretnék látni, valamit, amire a jövőmet tudnám felépíteni. — Miért nem próbál elhelyezkedni valahol ? — kérdezte a lány és látszott rajta, hogy őszinte részvéttel van a fiu iránt. — Hiszen maga olyan tehetséges. Olyan sok mindenhez ért. — Tehetséges, — tört fel a fiúból a keserűség, — sokat érek vele. Nem sokat jelent. Ma csak az tud érvényesülni, akinek protekciója van. Sok mindent megpróbáltam, kilincseltem, kértem, könyörögtem anélkül, hogy valami számottevő eredményt tudtam volna elérni. Mindenütt csak biztattak, hogy majd értesíteni fognak. Egyszer dolgoztam, egyszer nem. Nem csoda hát, hogy egyre nő bennem a keserűség a sors, az élet iránt. Pedig szeretem az életet és dacára annak, hogy sok csalódás, keserűség ért, még sohasem gondoltam arra, hogy megváljak tőle. — Nem is szabad erre gondolnia, — szólt a lány s hangjában volt egy kis szemrehányás. — Hiszen maga még fiatal. Még jóra fordulhat minden. — Az ember mindig remél, — szóit a fiu és csodálattal nézte a lány hosszú pillákkal árnyékolt, nagy barna szemeit. — Da ha egyszer elhagyja a remény, mi lesz akkor? — kérdezte mintegy önmagától. — Kedvetlenségemet fokozza ez az állandó egyedüllét, — folytatta néhány pillanat múlva, mikor látta, hogv a lány nem szól semmit. — Tudja, hogy nin csenek szüleim, testvéreim, a ro magamra vagyok utalva. Hiába van otthonom, nem érzem magam jól a négv fal között. Hiányzik valami, egy szerető sziv, egy simogató fehér kéz, egy biztató szempár. — Nősü'jön meg Pali, — szólt a lány és esy levelet szakított le az utmelletti bokorról. — Azt hiszi nem gondoltam erre? De hogy nősüljek meg, mikor nincs állandó, biztos állásom. Van ugyan eí,'y kis vagyonom, de utóvésrre ebből nem lehet örökké élni. Néhány év és aztán nincs. Meg aztán — de kérem ne hara gudjon meg kijelentésemért, olyan sokat kívánnak a mai lányok. Ezer szeszély, ezer kívánság, mindig csak a ruha, a divat... Kevés a józan, komoly lány. — Nem, ne higyje — szólt a lány egy hajfürtöt hátrasimítva, melyet a szél csapott az arcára, — azért, mert némely lány nem törődik mással, csak a ruháival, a divattal, az még nem jelenti azt, hogy minden lány ilyen. Látja, én is szeretem a szép ruhákat, de én a magam keresetéből veszem meg őket. Szüleimtől erre pénzt sohasem kérek. Es amellett — ne vegye dicsekedésnek — ott hon is tudok dolgozni. — Óh, nagyon jól ismerem magét Jolánka, — szólt hévvel a fiu — és én volnék a legboldogabb a világon, ha maga az enyém volna. Várta a fiu ezt a pillanatot. Azért terelte erre a pontra a beszélgetést, hogy végre kibeszélhesse magét, hogy mindent elmondjon, ami a szivén fekszik. Közelebb lépett a lányhoz és ugy suttogta: — Hiszen szeretem magát, szeretem. Három év óta változatlanul lobog bennem ez a szerelem. Három év óta tartogatom magamban ezt a vallomást, de most már nem birom tovább. Ismerem kislány kora óta. Itt nőtt fel és szépült meg a szemeim előtt. S ahogy maga nőtt, szépült, ugy nőtt bennem maga iránt az én tiszta szerelmem. Nincs óra, amelyben ne gondolnék magára. Mindenütt csak magát látom, mindenütt csak magát képzelem. Ha pirosruhés lányt látok az uccán felém jönni olyat dobban a szivem: mindig azt hiszem, hogy maga jön. Minden nap lesem, várom magát mikor irodába jön, vagy hazafelé megy és olyan boldog vagyok ha csak látom. Ha maga nem is lát engem én mégis követem magát sokszor egészen a házukig. Nem akarom zavarni, mert mindig ugy siet. Tudom nincs semmi értelme, hogy szeretem, tudom, hogy nem számithatok magára, hiszen maga talán már régen más valakit rejteget szivében, de ezt meg kellett magának mondanom. Az utolsó szavaknál egészen közel hajolt a lányhoz és arca odaéit a hajához s szivét egyszerre valami leírhatatlan mámoros érzés töltötte meg melyet csak egy szerelmes érez ha arca odaér imádódja hajához. A lány nem felelt mindjárt. Nem lepte meg a fiu vallomása, ismerte ő is régen a fiút s tudta, hogy szereti őt, bár eddig sohasem beszélt erről, de ő megérezte a tekintetéből, a viselkedéséből a szavaiból s ez olyan jól esett neki. Tetszett neki a fiu komolysága, férfias viselkedése, előre törekvése, becsületessége és nem titkolta önmaga előtt, hogy viszont szereti. — Oh én még szabad vagyok Pali. — szólt halkan és zavartan játszott kalapjának szalagjával — Ha van valaki, akire gondolok az csak maga egyedül. S ha arra kerülne a sor, hogy tiz fiu közül kellene választanom, maga volna az, akire minden gondolkozás nélkül rá bíznám az életemet. Oh Jolánka igaz volna ez ? — kiáltotta a fiu és megragadta a kezét. — Hazudtam én valamikor magának Pali ? — szólt a lány kicait sértődötten és elfordította gyönyörű fejét. — Bocsásson meg Jolánka, — hebegte zavartan a fiu — de, de olyan hihetetlenül hangzik, hogy maga engem ... — Igen, szeretem magát Pali — suttogta a lány és egy könnycsepp jelent meg a szemében. — Akkor, akkor nem zugolódok többet a sorsom ellen — szólt hevesen a fiu és szemében különös tüz csillant meg s annyi keserűség, csalódás ulán most végre boldognak érezte magát. Szerette volna keblére ölelni az egész világot. — Dolgozni, küzdeni fogok, mert most már van értelme az életemnek. S ha ér ezután is keserűség, csalódás, nem fogom érezni, mert tudom, hogy ez magáért van s én magáért mindent elszenvedek, Egy fordulóhoz értek. Egymásra néztek. S ott ahol legtöbb volt a virág, ahol legédesebb volt az illat, egy hosszú, forró csókban egymásra talált a két régi szerelmes. Tavasz volt. Hirdetéseket déli 12 óráig vesz fel a kiadóhivatal. Lapkiadásért felel: GRUBER DEZSŐ Nyomatja és kiadja e Corvina könyvnyomda