Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám
1929-11-13 / 153. szám
Hra az taiaer Békéscsaba, 1929 november 13. Szerda 56-ik évfolyam, 153-ik szám EOZLONT POL8TIKAÍ LHP Előfizetési dijak : Helyben és vidékre postán küldve negyedévre 3 pengő •egy hónapra 1 pengő. — Példányonkint 12 fillér. Felelős szerkesztő : Péchy-Horváth Rezső Telefonszám i 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, II., Ferenc József-íér 20. szám alatt. — Hirdetés díjszabás szerint, Titkos, vagy nem titkos? Irta: Faragó László Mindenféle elméleti fejtegetéstől « pártpolitikai célzatosságtól mentesen nézzünk csak egyszer szembe komolyan ezzel a kérdéssel mi, vidékiek is, akiknek a számlájára mostanában ismét súlyos nyilatkozatok hangzottak el felelős • és nem felelős tényezők részéről. Arról van szó, hogy a magyar társadalom zöme, egésze megérett-e, nagykorú lett-e már választójogának gyámkodás, felsőbb ellenőrzés nélküli gyakorlására s hogy egyáltalán összefér-e a magyar ember nyilt, egyenes természetével a titkos választói jog. Előre bocsátjuk, hogy embertől kitelhető tárgyilagossággal a legilletékesebb helyről: az egyszerű, színtiszta magyar néplélekből merített közvetlen megfigyelések, tapasztalatok alapján kívánunk a kérdéshez hozzászólni. Makulátlanul érintetlenek vagyunk minden hangzatos s a nép által meg nem értett, soha be nem vett szociálista izü, irányú tanoktól, de viszont a nép lelkét, életét, gondolkozását sem könyvekből, tapétás ajtók mögött tartott bizalmas értekezletekből, parádésan sujtásozott, mintáknak szánt vidéki magyarok betanított szólamaiból, hanem évtizedeken át a vele való együttélésből ismerjük. Kijelenthetjük, hogy a józan •eszű, helyesen különböztetni, itélni tudó magyar nép igen sokszor elszörnyüködik s megbotránkozik azon, hogy miket fognak rá akár dicséret, akár gáncs, megrovás alakjában tudós bölcselők, lélekbúvárok, államférfiak, főleg pedig pártpolitikusok. Ilyen ráfogás, megállapítás az is, hogy a vidéki magyar még nem érett meg a titkos választójogra; vagy ha megérett volna is, a természete nem veszi be. Hogy az efféle ráfogások, igaztalan, sértő megállapítások milyen hatással vannak az egyszerű népre, már fenntebb mondottuk. Hogy érett-e a magyar nép a titkos szavazásra, erre maga a gyakorlati élet adja meg a Iegcsattanósabb választ. A községi képviselőket, megyebizottsági tagokat már évtizedek óta — mint ahogy most is — titkos szavazással választja meg s választotta meg a nép, de más téren is jól ismert s alkalmazott gyakorlat a titkos választás. Ha ezeknél az alkotmányos s közpolgári jogok gyakorlásánál elég érett s iskolázott a magyar nép, miért ne volna tekinthető érettnek az országgyűlési képviselők megválasztásánál is ? 1 Vagy ez az utóbbi egészen más, olyasvalami, amihez magasabb érdekek fűződnek, amelynél tehát nem szabad fék, ellenőrzés nélkül megnyilvánulni a nép, a paraszt benső akaratának, elhatározásának?! Határozottan ki merjük mondani, hogy a magyar természetet, jellemet minden nyiltsága, őszintesége, egyenessége mellett is a legnagyobb mértékben feszélyezi a választás, szavazás mostani formája, gyakorlata. A közigazgatás a maga széleskörű apparátusával bármily ügyesen leplezi is érdekeltségét, ténylegesen jelen van, működik, dolgozik nemcsak a választások hivatali, hanem hangulati előkészítésénél, a szavazásnak az óráról-órára kialakuló eredményének megfigyelésénél s bizalmas, csöndes irányításánál is. De nemcsak a közigazgatásnak látható, vagy láthatatlan jelenléte, hanem a hitelezőrsjk, munkaadónak, a bérelt ház-, föld-, üzlettulajdonosának és még sok más tényezőnek figyelése, ellenőrzése teszi habozóvá, ingadozóvá a nyilt szavazásnál a választót s készteti legjobb, legbensőbb meggyőződésével ellentétes megnyilatkozásra. Ez a valóság. Aki többször elnökölt, közreműködött, egyszóval jelen volt már ilyen nyilt szavazásnál, jól emlékezhetik rá, hogy az úgynevezett szókimondó, őszinte, egyenes, bátorjellemü vidéki magyar milyen megilletődve, óvatosan, kémkedve néz körül, hogy kik is vannak bent a szavazó helyiségben s miként köszörüli meg kétszerháromszor is torkát, forgatja meg kezében kalapját, mig verejtékezve önmagával tusakodva kimondja, hogy kire szavaz. Ne beszéljünk hát arról, hogy azért kell nyilt szavazás, mert a magyar ember természete kívánja. Kormányzati, pártpolitikai, esetleg magasabb állami érdekek kívánhatják, de a magyar természet nem. S amennyire nem kívánja a magyar ember természete a nyílt szavazást, épp annyira érett, tanult, felvilágosodott eszű arra is, hogy legfontosabb alkotmányos jogát titkosan, minden külső feszélyezettség nélkül gyakorolhassa. Az érettségnek ezt a fokát feltétlenül el kell ismerni a magyar néppel szemben. Még pedig idejében. Végzetesen szomorú példákat nyújt a történelem arra, hogy mi történik akkor, ha az alkotmányos jogkiterjesztések, demokratikus vívmányok háborúk, forradalmak által kikényszerítve elkésnek s olyankor jutnak bele a nemzeti élet vérkeringésébe, amikor már nem gyógyitólag, fejSesztőleg, erősitőleg, hanem rombolólag hatnak. Emlékezzünk csak vissza II. Vilmos német császár nyilatkozatára, melyben a háború előtt a nagy, müveit német népet még éretlennek jelentette ki a titkos választójogra, valamint arra a másik, de már elkésett nyilatkozatára a nagy háború utolsó évében, melyben rövid pár év multával szembe helyezkedve eddigi felfogásával, egyszerre csak méltónak találta népét erre a jogkiterjesztésre. A szorult helyzetben vallott felfogás s tett nyilatkozat őszinteségében azonban akkor már senki sem hitt. Mi is elkéstünk, vagy legalább is elkésünk az alkotmányos jogok demokratikus kiterjesztésével épp ugy, mint elkéstünk a hevenyészett földbirtokreformmal. Vigyázzunk, hogy ebben a késedelemben, halogatásban a veszély tul nagyra ne növekedjék. We felejtse el senki, hogy a magyar vidéki hivatalnok, kereskedő, iparos, földmives semmivel sincs hátrább szellemi érettség, józan itélő-, cselekvőképesség dolgában, mint a vidéki angol. Demokratikus, alkotmányos jogával élve a magyar vidék népe mindig megmarad a tiszta nemzeti alapon, sohasem tolódik el nemzetietlen irányú szélsőségekbe. Ezeket az igazságokat, tényeket felesleges kendőzni, kiforgatni bármilyen pártpolitika érdekében is. Sőt nemcsak felesleges, hanem veszedelmes is! "J beiktatása A vármegye díszközgyűlése — A beiktatás fényes ünnepségei — Nagyszabású programot adott az uj főispán (A Közlöny eredeti tudósítása.) Hétfőn délelőtt díszközgyűlésen, fényes ünnepségek keretében iktatta be uj főispánját, báró Feilítzsch Bertholdot Békésvármegye törvényhatósága. A beiktatáson fényes vendégsereg vett részt a vármegyéből és a szomszédos törvényhatóságokból, ezenkívül számos országgyűlési képviselő és közéleti kitűnőség ment el az installációra. A díszközgyűlést 10 órakor nyitotta meg Daimel Sándor dr. alispán, akinek üdvözlőbeszéde után felolvasták a volt főispán felmentéséről és az uj főispán kinevezéséről szóló belügyminiszteri leiratot, Ezután öttagú küldöttség hivta meg az uj főispánt a közgyűlési terembe, ahol a lelkes éljenzéssel fogadott báró Feilitzsch Berthold főispánt Daimel Sándor dr. alispán meleghangú beszéddel üdvözölte. Zajos taps hangzott el az alispán üdvözlő szavai után, aminek lecsillapultával Márky Barna dr. vármegyei főjegyző lépett a főispán elé és felolvasta a hivatalos eskümintát, melynek szövegét hangosan mondotta utána az uj főispán. A terem hallgatósága állva hallgatta végig a főispán esküjét, utánna pedig a vármegye négy főszolgabirája ősi szokás szerint háromszor magasba emelte a karosszékében ülő főispánt a közönség lelkes éljenzése között Márky Barna dr. főjegyző mondotta el ezután üdvözlő beszédét, amely után Feilitzsch Berthold főispán emelkedett szólásra. A főispán beszéde — Amikor 1927. évi julius hó 14-én Biharvármegye közönsége engem a főispáni székbe beiktatott — mondotta — székfoglaló beszédemben leszögeztem, hogy akkor, amikor 23 évvel ezelőtt Szabolcsvármegye főispáni székéből távoztam, sohasem gondoltam arra, hogy valamikor a kormányzatnak cselekvő tényezője lehessek. Azóta ide s tova 3 esztendeje állok Biharvármegye kormányzatának élén és főispáni állásban teljesített szerény szolgálataim magas figyelembevétele mellett most a kormány bizalmából még reám ruházta Békésvármegye kormányzatát is. — Az irodalomtörténet kutatói vitatkoznak azon, hogy mi a fontosabb : a mű, vagy az író és ezt a vitát nem tudják eldönteni. Egy azonban bizonyos, hogy az iró legtöbbnyire az egyéniségét, materializált énjét viszi be müvébe és az énje irodalmi alkotásában megjelenik és él. Ez a jelenség az élet egyéb nyilvánulásaiban is jelentkezik olyképpen, hogy az élet különböző pályáin, igy a közigazgatásban, politikában és a kormányzatban is a kor eszméinek és követelményeinek szükségszerű figyelembevétele mellett, az illető vezetőegyeniség a maga jellemét és egyéni tulajdonságait viszi bele a közért kifejtett tevékenységébe. Ezért a főispánját beiktató vármegyei közönség érdeklődéssel kell, hogy viseltessen aziránt, hogy főispánja miképpen akarja a neki adott közhatalma •BÉRAUTÓK ÉJJEL-NAPPAL KAPHATÓK SUHAJDA ?L rE aF gO eN bS"
