Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám
1929-10-16 / 145. szám
Békéscsaba, 1929 október 16 BÉEfiSlUOYEi KÖZLÖBTf 3 „Mi hoztuk be Európába a demokráciát" Szól a párisi sorsdöntő órákról, amelyektől függ, felemelkedhetünk-e vagy maradunk továbbra is eltiportak. Nem hiszi, hogy ilyenkor akadjon visszavonást szitó és olyan, aki külföldi jelszavak, tanácsok után igazodjon. Ilyen kül" földi tanácsot osztogatnak ma eleget, ám ez a nemzet 1000 évet megélt, de ez alatt az 1000 év alatt magyar érdekű, jó tanácsokat nem ért meg. Demokráciát diktálnak ránk. holott mi hoztuk azt magunkkal és tőlünk vették át összes szomszédaink. Hosszasan cáfolta, hogy itt nincs demokrácia és azt, hogy feudalizmus van. Leszögezte, hogy a kormány demokratikus érzése a főrendiház átváltoztatásával is kidomborodott, majd azt fejtegette, hogy itt mindenki egyformán szerezheti meg a választójogot, egyformán előrehaladhat, egyforma joggal tanulhat. A megyei választójogból fog kiindulni az országos választójog, amihez ez csak próba. Kijelenti, hogy a mai napon amnesztiát kaptak olyanok, akik vétkeztek, mert a kormány jelezni akarja, hogy van ereje és nem fél, engesztelékeny s a békés együttműködésben reménykedik. Azoknak, akik a kormány működését kritizálják, innen üzeni, hogy több tárgyilagosságot, mint hangosságot kér, komoly összefogást és nem pártviszályt, ne legyen senki személye fontosabb, hanem együtt haladjanak az ország boldogulása felé. Ha igy lesz, akkor rövidesen eljutunk a nagy és boldog Magyarországhoz / A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után Rubinek István dr Bethlen miniszterelnök és az egységespárt üdvözletét tolmácsolta. Örömmel állapította meg, hogy a magyarság helyzete javulóban van, mert több nagy állam vezetőférfiai kijelentették, hogy Magyarországgal nagy igazságtalanság történt, amelyet orvosolni kell. A kisgazdák — az uj középosztály Csizmadia András arról beszélt, hogy a kormány, tudván, hogy hatalmának igazi pillérei a falvak lakói, arra helyezi a fősúlyt, hogy a föld népének jólétét emelje. Az elégedetlenkedőknek azt üzeni, hogy ne iiigyeljék a falusi nép felemelkedését, mert irigykedésük rosszul fog végződni. A gazdatársadalom felemelkedésének létalapja van, mert az elpusztult középosztály helyébe belőle fog kialakulni az uj magyar középosztály. A mai magyar társadalomnak legnagyobb baja, hogy az emberek nem becsülik meg egymást. Akinek egész kenyere van, lenézi a félkenyerest, ez meg azt, akinek semmije sincs. Igy nem lehet békésen együtt munkálkodni. Mindenáron ápolni kell az összetartást és az egymás segítését, mert csak igy tudjuk újból feltámasztani Magyarországot. Körber Tivadar dr. indítványára elhatározta a népgyűlés, hogy a miniszterelnököt táviratilag üdvözli. A népgyűlés ezzel befejeződött és a résztvevők egyrésze a Bérházban közebédre ült össze. Itt számos felköszöntő hangzott el, majd a képviselők Mezőberénybe utaztak, ahol ujabb beszámológyülés volt. Három igaz szós Arnót ruha jó. BÉKÉSMEGYEI KERESKEDELMI BANK R. TBÉKÉSCSABA A PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK LEÁNYINTÉZETE A legolcsóbb feltételek mellett folyósít váltókölcsönöket bekebelezés nélkül is. Betéteket a legelőnyösebben gyümölcsöztet. Foglalkozik a banküzlet minden ágával Ha van ilyen ügye, irjon nekünk, vagy keressen fel bennünket. Küldöttség kérte a lakások szabadforgalmát A főjegyző Budapestre utazott a lakásfelszabaditás kisürgetésére (A Közlöny eredeti tudósítása ) Hétfőn nagyobb küldöttség kereste fel Medovarszky Mátyás dr. polgármesterhelyettest, akitől a közeledő házbérnegyedre való tekintettel azt kérték, sürgesse meg a népjóléti minisztériumban Békéscsaba város bérlakásainak szabadforgalmát. A küldöttség szónoka leszögezte, hogy Békéscsabán ma már mindössze csak 140 a kötött lakások száma, mig szabadforgalmu lakás körülbelül 200Ó van a városban. Emellett állandóan épülnek uj bérházak, az üres és kiadhatatlan lakások száma szinte napról-napra szaporodik. Mindezek ellenére a lakbérek igen magasak, teljesen aránytalanok, amit csak a szabadforgalomra való áttérés fog megszüntetni. A lakbérek ugyanis a bő választék előállása esetén ki fognak egyenlítődni és jelentékenyen lecsökkennek. Az előterjesztett kérelmet a polgármesterhelyettes,; magáévá tette és megígérte, hogy a szabadlakásforgalom sürgős elrendelése céljából a szükséges lépéseket a népjóléti minisztériumban meg fogja tenni. Ebből a célból kedden délután a gyorsvonattal Budapestre utazott és szerdán eljár a minisztériumban, ahonnan bizonyára meghozza a békéscsabai háziurak novomber elsejei örömét: a szabad lakásforgalmat. (A Közlöny eredeti tudósitása.) Vasárnap este 8 óra után megrázó szerencsétlenség történt Tótkomlóson. Az AEGV esti motorosvonata elütött egy gépkocsii, amely hét utassal át akart haladni a vágányokon. Az autón ülők közül négyen azonnal meghaltak, hármat pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A szerencsétlenség részletei a következők: Vasárnap este pár perccel 8 óra előtt befutott Tótkomlósra az AEGV esti motorosvonata. A vonat a rendes sebességgel haladt a községen keresztül, de egyszerre az egyik mellékutcából egy autó kanyarodolt ki a vonat elé. Sem a vonat, sem az autó nem tudta már lefékezni a rohanását, igy a következő pillanatban irtózatos robajjal megtörtént a motorosvonat és az autó összeütközése. A nehéz vonat teljesen összezúzta az autót, amelynek romjai alól pár perccel később négy borzalmasan összeroncsolt emberi holttestet húztak ki. A szerencsétlenül jártakat a vonat utasai és személyzete próbálta első segélyben részesíteni, de már minden hiábavaló volt: valamenynyien meghaltak. Ezután tovább ku.aLe'í az autó roncsai alatt és rövidesen három sebesültet találAz AEGV motorosvonata Tótkomlóson elgázolt egy autót Az áldozatok száma: négy halott, három sebesült állatak, akik mind eszméletlen pótban voltak. A csendőrség nyomozása azonnal megindult és csakhamar megállapította, hogy az elgázolt autó utasai egy legénybucsuról jöttek és utaztak a szörnyű halálba. Az autó Maczár Károly nagymajláthi bérautós kocsija volt, amelyet Király Sándor vezetett. A kocsit Lehoczky Mátyás tótkomlósi legény bérelte ki, aki vő legény volt és most tartotta meg a legénybucsuját. Három barátja volt hivatalos a legénybucsura : Pipics János, István István tótkomlósi és Petkó Tamás ambrózfalvi legények. A négy fiatalember alaposan beszeszelt és estefelé elhatározták, hogy hazakisérik Lehoczkyt Tótkomlósra. Az autóra felültettek két zenészt: Klemba Pál és Andrácsik István ambrózfalvi legények személyében, azután vig zeneszó, éneklés és kurjonga tás közben megindultak Tótkom' lós felé. A nótás autó utcárólutcára vitte Tótkomlóson a búcsúzó Lehóczky Mátyást, aki azt akarta, hogy mindenki láthassa, hogyan búcsúzik el ő a legényélettől. A vig nótaszó és a zene azonban egyszerre halálorditásokban végződött. Az egyik utcakereszteződésnél a sebesen haladó motorosvonat elé került a száguldó gépkocsi, amelynek romjai alól Király soffőrt, Andrácsik és Klemba zenészeket és a legénybúcsút tartó Lehoczky Mátyást holtan húzták ki. A többiek, Petkó Tamás, István István és Pipis János súlyosan, életveszélyesen sebesültek meg és azonnal a makói közkórházba szállították őket. Állapotuk válságos. A nyomozás tovább folyik. A város kövezetvám-ügye Furcsaállapotok, amelyekből rengeteg a kár (A Közlöny eredeti tudósitása.) A város hétfői közgyűlésének tárgysorozatán a közezetvámok kiterjesztését célzó olyan javaslat szerepel, amelynek határozattá emelése és végrehajtása esetén a város mai jövedelmei hatalmas mértékben megszaporodnak és a ma állandó anyagi nehézségekkel Uüadő váiuoi htwtuuas a nyomasztó lidércnyomás alól felszabadulhat. Tudvalevő, hogy a városnak van kövezetvámszedési joga, minden a vasúton fel- és leadásra kerülő áruszállitmányok után. Ez a jog azonban még akkor keletkezett, amikor még nem volt autó, illetve autón történő árufuvarozás. Ez ma előtérbe tolult, sőt sok tekintetben tul tesz a vasutakon, minek következtében az a furcsa és méltánytalan helyzet állott elő, hogy mig a vasúton jövő-menő szállítmányok után meg kell fizetni a kövezetvámot, addig az autón szállítottak után nem, noha azokat kizáróan tengelyen, illetve a kövesuton szállítják. A városra ebből kettős hátrány és anyagi károsodás származik. Egyrészt ellenszolgáltatás nélkül rongálják a drága útjait, másrészt elesik a tetemes kövezetvám bevételeitől. Az egyre inkább szaporodó autók napról-napra rongálják az utakat, annyira, hogy ma már 5 százalékról 10 százalékra szökött fel a kövesutak fenntartási A világhírű személy és teherautók 4a a M. kir. A 11. V a s -, A c 6 I - é s Gépgyárak által gyártal ÁVAG-MERCEDES-BEN teherautók, autóbuszok éi különleges autók resérképTlseUt 3 é« eladási k5spontJa: MERCEDES-BENZ AUTOMGBiL. RT. Budapest,ÍV, Váci-utca » Körzetképviselet : FABRITZKY 8STVAN automobillkeres kedö, Szeged, Kossuth Lajos sugárut 5. szám.