Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám

1929-12-25 / 165. szám

ffiíEiessMswíí ISSMB* Békéscsaba, 1929 decembcr 25 Pályázati hirdetmény Békéscsaba megyei városnál az 1929. évi XXX. t, c. 68. §-a alap­ján kínevezésem által betöltendő egy a VIII. fizetési osz­tályba sorozott fő­számvevői, kettő a IX. fizetési osz­tályba sorozott szám­vevői, egy a X. fizetési osz­tályba sorozott al­számvevőí állásra pályázatot hirdetek, A kinevezendő megbízása élet­fogytig tart. Az állások minősítési kellékei az 1883. évi I. t. c. 17. -éban vannak felsorolva. Ezen állásokkal járó illetményé­ét az 1927. évi V. t. c. 49. §-a alapján' foganatosított, illetmény­rendezést tartalmazó s a 86167/ 929. sz. belügyminisztériumi ren­delettel jóváhagyott közgyűlési ha­tározatok tartalmazzák, Felhívom mindazokat, akik fenti állásokra pályáznak, hogy elmé­leti képesítésüket, eddigi alkalmaz­tatásukat, magyar állampolgársá­gukat, testi és szellemi épségüket, erkölcsi, valamint politikai meg­bízhatóságukat igazoló okmányaik­kal és születési anyakönyvi kivo­nattal felszerelt és szabályszerűen felbélyegzett kérvényeiket — köz­szolgálatban álló hivatali főnökük utján, hozzám címezve — Békés­csaba megyei város iktatói hiva­talába legkésőbb 1930. évi január 11-ig adják be. Kellően fel nem szerelt, vagy elkésetten beadott kérvényeket nem fogok figyelembe venni. Békéscsaba megyei városnál fenti állásokat jelenleg betöltő egyének a megjelölt okmányok csatolását mellőzhetik, azonban képesítésüket igazolni tartoznak. Kelt Gyulán, 1929. évi decem­ber hó 21-én. báró Feilitzsch főispán FEHÉR KÁROLYNÉ HÁZIVÁSZON SZÖVŐDÉJE BÉKÉSCSABA, ZSILINSZKY-!!. 42. Hagy aranyéremmel kitüntetve Mindenféle foázíwászon szükségletét nagy válasz­tékban, a legjobb minő­ségben. a legolesobb árak melieü szövő­démben szerezheti be. Elsőrendű téli elálló erdélyi fajalma legolcsóbb árban kapható nagyban és kicsinyben Weisz Józsefnél Andrássy-ut 33. (Fonféder-ház) Telefon 186. • Az Apolló-Mozgó előadásai • * • • • X • • • m • x x Szerdán—Csütörtökön, karácsony első és második napján 3, 5, 7 és 8-kor Buster Keaton legújabb komédiája Ötöt egy hatosért Egy moziriporter kalandjai 8 felvonásban. Egyike a legjobb burleszkeknek, amelyben annyi humor, annyi ejeven, perdülő ritmus van, hogy az ember nem győzi nevetéssel. Óriási sikerét annak köszönheti, hogy a legfonákabb és legkétségbe­ejtőbb helyzete kben is természetes, egyszerű és közvetlen. Nem I régi elkoptatott trükköket ka- i —­Hétfőn I punk tőle, hanem ujakat, ötle- | Pénteken Kedden teseket. nincs előadás Azonkívül: A három árva Egykiscsaládszomoru története. Főszereplők: Vándory Gusztáv, Muzsnay Bella, Stella Gyula, Góth Vilma, Szécsi Ferkó, Jaczkó Cia, Kompothy Gyula. Hiradók. Szombat Vasárnap A póruljárt hozományvadász Sid Chaplin vigjáték­atirakciója 7 felv. és Szivek harca 8 felv. Gerda Maurus Gustav Fröhlich Harry Hardt. 4> • • • • • • f • f • t Kolbásznak való csontnélküli marhahús 2-20 P Weisz Mihálynál Andrássy-ut »0®« KARACSONYI CIPÓVASAR NAGY ÁRENGEBMÉNNYEL BundacipŐk első anyagból és kézimunka, fe­kete és barna szin, magas és lapos sarok P Hócipők minden szinben P Lack, antilop és szines divat cipők P Férfi száras és félcipők, elsőrendű kézimunka P Gyermekcipők elsőrendű ké- I 26—29 P zimunka, fekete és barna szinben ' 30—35 P Teveszőr házicipők p Nagy árengedmény minden más cipőknél is A nálam vásárolt cipőknek tartóságáért jótállást vállalok FEHÉR LAJOS CIPŐÁRUHÁZA ANDRÁSSY-UT 4. SZÍNHÁZZAL SZEMBEN 20-— •0-től 19-— I8-— 8-50 9-50 6-— I I 0 § I i I I I i I I INGYEI nem, de jutányos áron vállalok mindennemű VILLANYSZERELÉST ÉS JAVÍTÁST .írógépek javítását és karban­tartását szakszerűen végzem RÓTH VIL10S Ferenc J-tér 12. sz. Akkumulátorok töltése Csődtömeg kiárusítás Vb. Fischer Pál békéscsabai (Andrássy-ut 14) kereskedő csőd­tömegéhez tartozó, fölleltározott, különböző áruk, rádiókészülékek^ alkatrészek, csillárok, akkumuláto­rok, különböző villamos szerelési anyagok, üzleti berendezés, szer­szám sth. szabadkézből eladat­nak. Az eladás darabonként, vagy az egész fölleltározott árukészletre egy tételben is történhet. Azon ér­deklődők, kik az egész árukészle­tet meg akarják venni, a raktárt ko­rábban is megtekinthetik, e célból alulirí csődtömeggondnok ügyvédi irodájában (Ferenc József-tér 5. sz. alatt) a délutáni órákban jelent­kezhetnek. Dr. Kemény Dezső,. ügyvéd, mint vb. Fischer Pál cég csődtömeggondnoka Békéscsaba. Likőr és rum házilag való készíté­séhez a legjobb essentiák és hozzávaló finom szesz a WÉNICH drogériában, Andrássy­ut I. (A szinház mellett.) fillér egy Itr 12%-on felüli kadarka vagy fehér bor, 50 literen felüli, bérmentve vissza­küldendő kölcsönhordóimban Solt­vadkerten feladva. Vasúti fuvar kb 4 fillér literenként. Hordóbetét literenként 25 fillér, mit hordóm hazaérkeztekor azonnal visszatéri­tek. Saját hordó küldése esetén nincs hordóbetét 1 Szétküldés után­véttel. Cim Székely Ferenc Solt­vadkert (Pestmegye) — Nagyobb rendeléseknél, vagy viszonteladók­nak jelentékeny árengedmény JVélkülöxhetetlen íniíidsn hó/xlariá& kan VARRÓGÉP MINDENT VARR. 5T0PP0L ÉS HÍMEZ K&dvező fizetési feltételek. Alacsony havi részleteit 5INSER VARRÖGÉP RÉSZV TÁRS. Békéscsaba, Andrássy-ut II. Nyontatju és kiadja a Coivina könyvnyomde • Lipkiadésért felel: C.FUBER DE2SÖ

Next

/
Thumbnails
Contents