Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám

1929-12-25 / 165. szám

MK1BÍM©™ KOMSTI Békéscsaba 1929 december 25 gozhat vele. Képzeljünk el egy községet aratás ideje alatt, amikor minden ember a földeken van, a faluban nincs más, mint néhány idősebb ember, meg talán gyerek és a két tűzoltó. (Ma már legalább enynyinek kell lenni egy községben mindig készen.) Kiüt a tüz. A két tűzoltó a kis motorosfecskendővel egy-kettőre a helyszínen van és nem kell a falu népe, hogy nyomja a szivattyút, elvégzi azt a motor maga. Mire a falu népe hazaér a vész harang szavára, elmúlt a vész. Es gondoljuk el, ha arra kell várni, mig az emberek hazarohannak a földek ről, segíteni az oltásban — leég a fél falu. Ugyebár mégis csak ér valamit a motorosfecskendő ? Szükség is van erre, hiszen a megcsonkított magyar haza minden terményére, minden ipari termékére vigyázni kell, mert nemzeti kincs, vagyon, amelynek elpusztulása a nemzeti vagyon bizonyos hányadának elvesztését jelenti. Ez pedig nálunk, Magyarországon elég nagy százalékot tesz ki évente. Még egy nagy tévedés van, ami nálunk az uj es hathatós tűzoltószerek beszerzését hátráltatja, az, hogy elég sokba kerülnek az ilyen motorosszerek, viszont kevés a tüz egy-egy községben, tehát passzív vagyonnak gondolják a tűzoltófelszereléseket. De ugyanakkor nem gondolnak arra, hogyha évekig tényleg passzív is a befektetés, jöhet idő, mikór egy ilyen passzivnák minősített motorosfecskendő rövid fél óra alatt milliárdokat érő vagyonokat menthet meg. Békességet Kutas Kálmánnak Szivemet szórom szét e földön, és e kis fáradt, halk dalok jóságos akarattól égnek. Erőmet az evangéliom acélozza a szeretetre és szeretnék lenni a magvető ki napfényes ég alatt csendben mint szántóvető a búzát szórja a megmunkált földbe, hogy kikelve kalászba boruljon — ugy szeretnék lenni magvető a világ zengő tavaszában, ahol a Törvény a szivben van és a Mag igaz talajra talál. Békességet sóhajtok... és összetörném a sok fegyvert amik sölét arzenálokban várnak az uj mészárlásokra és az e.iiberek lelkébe elszórnám a Béke magvait. És az eilenség lelkébe bevetíteném Krisztus keresztjét* hogy elég legyen már a vér örökös pazarlása és elég legyen a gyűlölet és elég legyen az önvád, hogy ne legyen többé átok és özvegyek keserű sírása. A békességet kergetem, mint lázas álomlepkét és befonnak az irigykedés reámeresztett pókhálói és karjaimat lekötik a pénznek aranykötelei és lábaim a földhöz húzzák, a rontás rozsdás bilincsei. A békességet kergetem és nem tehetek egyebet, mint halk zsolozsmákat szórok a szélbe ... és nem tehetek mást. mint a futó felhőkre rakom le ezer sóhajom és zsenge virágok szirmai közé súgom el titkos álmaim. OROSZ IVÁN. Versek Irta: RADVÁNYI SÁNDOR MÉG... Még éget és fáj sebem... Bánatomat cipelem. . ..és ha és ha nem birom: Lassan, lassan elsírom. Panaszra nyilik a száj... A sok emlék fájva-fáj. Halld meg szavamat Uram, — Könnyebbítsd meg az utam! KÍNZÓ VÁGY Csak este és éjjel ne volna, — Hogy szivem érted ne dobogna... Csak bánat ne ölné lelkemet, Feledjelek?? Nem, nem, nem tudlak elfeledni 1 Csak szeretni s nagyon szeretni! DE SOKSZOR... De sokszor zendül, felzenél szivem... S kérdem magamtól: Az élet ilyen ? Száll az álom és a világ forog... Utóvégre is, Ez nem nagy dolog! Kibontom én is ifjú szárnyamat; Összerakom kis, apró álmaim, S szállok az élet csodás szárnyain... Barlóky József fabuláin Az ajándék A Gólyák tavalyi fészkét nemcsak hogy nem bántottak, hanem mert az őszi viharok megtépázták egy kicsit, János gazda nagy kínnal felhúzott egy ócska szekérkereket a házra, dróttal felkötözte arra a baglyas fészket s egy-két vastagabb gallyal meg is támasztotta jól. Mire a várt tavaszi vendégek megjöttek, készen várta őket a fészek. A Gólyák nagy kelepeléssel köszöntötték a gazdát, aki háznépével együtt az udvaron örömmel fogadta a tavalyi jó barátokat. A kis gyerekek torauk szakadtából sok szerencsés jónapot kivángattak Gólyabácsiéknak. A Gólyabácsi valami módon jelét óhajtván adni köszönetének, egyszer csak felszállt a fészekről, elszárnyalt a tóra s egy kis idő múlva visszatérvén, egy jókora vizikigyót vetett le a kurjongató gyermekek közé. Azt gondolta nyilván, hogy ha az ő fiokáinak ez a legkedvesebb csemege, majd a gyermekek is örülnek ennek. — Huh! — borzadoztak a gyerekek — utalatos kígyót hozott nekünk ez a cudar, szemtelen Gólya. — Sohse magatokhoz mérjétek az ajándékot — szólt János gazda — hanem ahoz, aki adja s akkor a hálátlan kigyo is jelenthet hálát. Választáskor Egyszer, választások idején, annyi városi ember sürgött-forgott a faluban, hogy egy fiatal Veréb nagyon kíváncsi lett arra, hogy milyen is hát az a város, ahonnét a sok ember most kijön ide és a falvakat járja ? Útra kelt tehát s nem nagy idő múlva beért a városba. A legelső, amin megakadt a szeme: a Széchenyi-szobor volt. A falusi veréb nézte, nézte egy darabig az ércalakot, azután megkérdezte egy városi Verébtől: *) Mutatvány, a nemrég elhunyt szerzőnek a Szarvasi Öregdiákok Szövetsége kiadásában megjelent .Uj Magyar Fabulák" cimü könyvéből. — Ki ez a nagy ember ? — Ez Széchenyi, a nagy hazafi I — Ejnye, ejnye 1 — szólt nehezteléssel a falusi Veréb. — Miért akarsz te engem bolonddá tenni s miért mondod, hogy ez nagy hazafi?! Hiszen borospohár helyett valami irást tart a kezében s mióta itt nézegetem, egyszer sem rikoltotta, hogy: Ellen a haza 1 A sikkasztó Irta: Pintér Ferenc Jenőnek hivták, de ő szivesebben Eugennak nevezte magát. Minden nap késő éjjeli órákig nézte a szemközti asztal mellől az orosz táncosnőt. Kátja mindennap hussalátát evett előételnek és az ötpengős fehérből fizettetett féllitert forralva. Kátja ugyanis mindig feketeruhás urakkal jött, illetve mindig eggyel, de mindig mással. Jenő, aki mindig szivesebben Eugénnak hivta magát, látta, hogy Kátja csak a vacsora elején volt kedves a partneréhez, a tészta előtt fátyolos szemmel bámult a levegőbe és, különösen ha a zene valami érzelmes szláv nóta változatát játszott., még könnyek is csillogtak a szemében. Szőke volt, kicsit kövérkés, oiyan, mint egy pssztellkép, a nyakán fekete bársonyszalag, rajta villogó brilliánsok. Ez olyan különös volt ebben a pesti lokálban, mint a regényes Oroszország, a cár országa, Rasputin, Jusszupov, gárda, kozákok, jégünnepély, Dosztojevszkij és Téli Palota. A zene a Sonny boyt játszotta az amerikai karácsony ünnepélyességével, sok drámával és zokogással. Sikkasztó Jenő megnézte az óráját és átült a Katja megszokott helyére. Gyorsan itta a borát, részeg akart lenni, az alkoholtól elmúlik majd ez a kellemetlen érzése. Bizonyára csak képzelődik, nem is őt nézik a vendégek. Legfeljebb azon csodálkozhatnak, hogy ilyen kitűnő bort hozatott. Az ezreseken nem látszik, hogy ugy lopta őket, de különben is mind a három különböző helyeken a zsebében lapul meg, A saját megnyugtatására azonban odaszólt a pincérnek : remek dolog a sorsjegy, én mondom magának, mester! Kátja nem jött. A bor elfogyott. Hozatott még egy üveggel, mert a zenészek nagyon neki muzsikáltak már. Valami oroszt. A hegedűs erre leakasztotta a balaíajkát a falról és egy cseh nótába kezdett. Óh micsoda mély érzelmek vannak ott Keleten 1 Mi hozzáképest ez a rongy pesti éiet! Ellágyulva nézett önmagára. Lejtőre került szörny! Oda a jó neve. Az állása. Az anyja régimódi aszszony, mindent a szivére szokott venni. Mehetnékje támadt: szörnyű éjszakát fog rendezni. Mint a regényekben. Bűn, bűn és hajnalban egy dörrenés... Sápadtan, ónszínű arccal hullik le majd a padlóra. Rendőri riport. Egy százast dobott oda a zenészeknek, de rögtön az volt az érzése, hogy vissza kellene venni, mert röhögnek rajta. A fizetőpincér a rendes emberek szimatával gyanakodva nézte, amig csak ki nem ment az ajtón. A kapu alatt a portás majdnem felkiáltott, mikor Eugén odacsusztatta neki az ötpengőst. Máskor egy vasat sem szokott adni. Az utcán összerázkódott és ugy tett, mintha egy képzeletbeli utcába akart volna befordulni, de ez csak kisebb szédülés volt, nem volt részeg. Nekiment egy kicsit a falnak. Erről jutott eszébe, hogy még nem> is vacsorázott. Valamit enni kell, az megnyugtatja az idegeket, de viszont némelyik orvos azt állítja, hogy az ember ideges állapotban nem tud enni. Szemetverően kivilágított büffé állta az útját. Bement és habozás nélkül dobálta a huszfilléreseket a szendvicsek fölé a nyílásokba, sőt a csapok fölé is. Valaki, vagy valakik a nyomába szegődtek és kiszedték a szendvicseket, megitták az italokat^ ő is látta, de nem törődött vele. Valaki rá is szólt: ide dobj még apám*, ne sajnáld ! Oda is dobott 20 fillért. El akarta pusztítani a pénzt, de aztán elhatározta, hogy igy huszfillérenkint nem megy. Otthagyta a büffét és ment tovább... Reggel sápadt arccal támolygott be az anyjához:. mindennek vége, elvesztem ! Az öregasszony máskor sikítani szokott, jajgatott és átkozódott. Most az dühítette Eugént, hogy nem válaszolt, csak üit az ágy szélén, ahova leroskadt. Eugén megpróbálta levetni a cipőjét, de aztán csak ugy felöltözve feküdt végig a díványon, várta mindennek a véget, aztán ezt is tul lassúnak találta, az idő mászott, nem akart futni a megsemmisülés felé. Odatámolygott az ágyhoz és megragadta a konokul hallgató öregasszony karját. A test zuhanva esett a szőnyegre. A szemében az élet tovatűnő árnyéka, egy ragyogó könnycsepp, olyan volt, Eugén legalább is olyannak látta, mint Kátja fekete^ nyakékén a britliánst... Dem tudhatni azt előre.._ Nem tudhatni azt előre, hogy egy fából mit faragnak, lehet lőcsláb is belőle, lehet lába a harangnak, tengely sáros taligához, tengerjáró deli árboc, jut padlásra szelemennek, lesz pincében grádics, lesz mankója Kelemennek, tüzel véle Mái is, lehet asztal, ajtó, szekrény, vagy szakajtó, nyoszolya, saroglya, ágas, (rajta boglya), lehet pult, polc, pipa pálca, teknő tintatartó, tálca, cséphadaró, pépkavaró, kútnak kávéja, képnek rámája, suszter sámfája, katona ládája, lesz csöbör, csap, csónak, oldala az ólnak, kapu, kápa, kupa, kád, hangár, (látná ükapádl), flóta (fújja unokád.), szénlapét, seprőnyél, hegedű, zengő, mély, házikó, hol róka fog lakni, rokka, óratok, somogyi bicska, szabolcsi bricska, pad a pesti lizsében, árokgalló Izsépben, malomkerék Pakson, kanál, (de nem pakfon), jászol, sajtár, gereblye, szobor, oltárereklye, gyernekjáték, puskaagy, hintaszék, ha lusta vagy,, borkulacs, hogy mulass s hogy zokogj, lesz fája koporsó deszkája. Nem tudhatni azt előre, hogy mi a fa sorsa : lehet keresztfa belőle, lehet akasztófa. SZAMOLÁNYI GYULA-