Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám

1929-12-25 / 165. szám

oeKescsaoa ív^y aecemoer zo Nyakkendők + teschernél AH DRASSY-UT 7 férfiingek, zsebkendők, korcsolyagarniturák szükségességére, hogy a városi polgárság szervezkedjék és készü­lődjék a vátasztásokra. Ez a fi­gyelmeztetés azonban — mint a megyei választások előtt is — nem mindenütt talált visszhangra és igy a polgárság nem ment a küz- \ delembe azzal a szervezettséggel, tehát erővel, ami számára a méltó győzelmet* biztosíthatta volna. Ennek tulajdonítható, hogy á választásokon nem mindenütt győ­zött az egyesült városi pártok kö­zős listája, az úgynevezett hiva­talos lista, amit pedig a város la­kosságának egyetértése és a bé­kés fejlődés érdekében állítottak össze. Ennek viszont az a követ­kezménye, hogy a választások során néhány értékes, kitűnő fér­fiú is kibukott, akiknek hiányát nemcsak a képviselőtestület fogja megérezni, hanem a város jövő fejlődése és haladása is. A választás során az egyes ke­rületekben a következő módon alakult ki a helyzet: Az I. választókerületben teljesen az ellenlista győzött, a 11.-ban fele­részben a hivatalos, felerészben a kereszténypárti lista, amelynek Suhajda András, Galli Károly dr. Molnár Mihály és Kiszely Pál let­tek a meyválasztott képviselői. A III. és IV. kerületben a hivatalos lista győzött, mig az V.-ben két változás történt : Szelner Antal és Uhrin Károly helyett Brhlik György és Mengyán János kerültek be. A VI., VII., VIII. és IX. kerületben a hivatalos lista teljesen keresztül­ment. A választás eredménye az egyes párlok és érdekcsoportok szerint a képviselők számarányában ki­fejezve a következő : a gazdák kaptak 27, a szociáldemokraták 19, az intellektuellek 6, az ipar­• testület 5 és a Kereskedelmi Csar­\nok 3 mandátumot. Ez azt jelenti, (hogy a paktumos megállapodástól gjtérően némi eltolódások állottak be, még pedig a szociáldemokra­ták javára 2, az ipartestület javára 1 mandátumé! illetően, viszont vesztett a Kereskedelmi Csarnok 2 és a gazdák 1 mandátumot. A névsor sok meglepeíést tar­talmaz, aminek hátrányait már fentebb leszögeztük, bár nem hall­gathatjuk el örömünket afelett, hogy egyes komolytalan, örökké felszólaló, távszónoklatokat tartó egyének kiestek az uj képviselő­testületből. A választás pergőtüzéből meg­lepő eredménnyel került ki — bár a képviselőtestületbe nem jutott be — Biró Emil dr. ügyvéd, ki háromszáznál több szavazatot ka­pott ellenfelével, Filippinyi Lajos dr.-ral szemben, mert ez utóbbi mindössze csak 95 szavazatra tett szert. A megválasztott képviselők név­sora egyébként a következő : Az uj képviselő­testület tagjai I. szavazókör. Rendes tagok: ( Hankó Mihály Berzsenyi-u., Be­lanka Mihály Zsilinszki-u., Kovács András Arany-u., Machlik György Korvin-u. 3., Zsilinszki Pál Leheí­ucca 3., Hursán János Arany-u., Szpevár Pál, Gajdács András. Pót­tagok : Kovács Pál, Vantara János. II. szavazókör. Rendes tagok: Roth József, Liplák János Kinizsi­ucca, Kiszely Pál Horthy-ut, Mol­nár Mihály Andrássy-ut 32., dr. Gyöngyösi János, dr. Gally Károly, Suhajda András Őr-u. 10., Reisz Hermán Andrássy-ut. Póttagok: Darabos György Vécsei-u. 22., Birkenhauer Mihály. III. szavazókör. Rendes tagok : ifj. Kovács Mihály Prónai-u., Ma­czák György Jókai u. 37., dr. Sze­berényi Zs. Lajos, Zelenyánszki Mihály Jókai-u. 49., ifj. Laczó Já­nos Kistabán-u. 28., id. Bohus M. János Jókai-u. 68., Laurinyecz Já­nos, Kuesera János Rákóczi-u. 18. Póttagok '. Kovács R. Pál Rákóczi­ucca, Csányí János FölaVári-u. IV. szavazókői'. Rendes tagok • Botyánszki András Sztraka-u. 8., Szobek András Északi sor 7., Me­liskó János Berényi-ut 24., Csulik János József-u. 43., Lóhovics Pál gr. Tisza lstván-ut 35., Kolcza Miklós gr. Tisza lstván-ut 35. Pót­tagok : Opauszki Mihály Sopronyi­ut 6., Marik János Délisor 55. V. szavazókör. Rendes tagok.' Kvasz János Berényi ut 51, Bo­tyánszki Mihály Eötvös-u. 5, Hur- • sán János Békési ut 21, Aradszki I György Hajnal-u. 10, Mengyán Pál Teleki-u. 8, Brhlik György Békési­ut 12. Póttagok : Uhrin Károly Zsí­ros u. 24, Alt György Kisrét 1/1. VI. szavazókör. Rendes tagok : Kocziha Mihály, Bohnert József, Ádám Gusztáv, Könyves T. Kál­mán, Fekete Sándor, Lepény Já­nos. Póttagok: Susánszki János, dr. Banner Benedek. VII. szavazókör. Rendes tagok: Fábián György Mátyás király-u., Nyilas András Horthy Miklós u. 10, Seben Mihály Wagner-u. 85, Nóvák János Jósika u. 13, Sztankó Mátyás Madách-u. 33/3, Tanka Lajos Révai-u. 10. Póttagok: Hra­bovszki Mihály Reviczki-u. 35, Hankó Mihály Berzsenyi-u. 8. VIII. szavazókör. Rendes tagok: Krekács Pál tanya 2232, Filippinyi János Berzsenvi u. 41, Gulyás Já­nos tanya 1985/1, Lilinger István Wesselényi-u. 1, Neuman Miksa Prónai-u. 16, Milyó Mátyás Felső­körössor 25. Póttagok: Kovács Mihály tanya 2375, Krausz Győző Batthyányi-u. 2. IX. szavazókör. Rendes tagok í Kaczkó György, Ctezlács György, Belanka János, ifj. Medovarszki Pál, ifj. Bohus M. János, Men­gyán György. Póttagok: LaJíinyecz János, Kvasz Mihály. — Az Árpád Fürdő karácsony első napján zárva, karácsony má­sodnapján délig nyitva, újév nap­ján zárva. í :1IH1 Ü mt liői télikabá tok f kötöttáruk a legolcsóbb árakban! 1 ! 1 3 ' e9 uÍ abb divatanyag, gyönyörű színekben, a legszebb vV V Ilid. pesti színésznők kiválasztott mintái is kaphatók IPiEii^lSCtÍC a má r b ev áM jó minőség a legmodernebb mintákban Országszerte ismert hirneves csakis a fenti védjegyes I Magdolna vászon egyedüli elárusító helye A Báli ruhákra Crepe de Chine nehéz minőség Crepe satin gyönyörű estélyi színek 7-50 pengő pengő a legjobb 13*80 pengő női divatáruháza Békéscsabán, Szent István-tér 18 Telefon 443 iA ' \

Next

/
Thumbnails
Contents