Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám
1929-10-13 / 144. szám
6 mmmotm ismsMm Békéscsaba 19 9 október 13 indítani. Krejcsi egyszer ugy nyilatkozott előtte, hogy Magyarország területének meg kell nagyobbodnia. Csathó Péterné és Kopriva Péter egyöntetűen vallják, hogy Tokaji béresgazda, aki ellensége volt Krejcsinek, megfenyegette Krejcsit, hogy majd elbánik vele. Dávai Dániel azt vallja, hogy amikor Ulrich inspektor megkérdezte, mit fog vallani és ő azt mondta, nem tud semmit, akkor kidobta a szobájából Csathó Péter, Boross Flórián végrehajtó semmit sem tudnak arról, hogy Krejcsi magyarellenes kijelentéseket tett volna. Odahaza a gyermekei mindig magyarul beszéltek. Farkas Elek főjegyző azt vallja, hogy Krejcsivel hivatalosan érintkezett, magántársaságban ritkán jött össze vele és politikáról nem beszéltek. 1923-ban másoktól hallotta, hogy magyargyalázó kijelentéseket tett. Ekkor a csendőrséget figyelmeztette a faluban szállongó hirekre, de a nyomozás eredménytelen maradt. Hogy ez ügy újból felszínre került, Ulrichnak tudja be. Kettőjük között állandó volt a torzsalkodás. Hallott arról, hogy a cselédséget kényszeritették terhelő tanúvallomásra. A torzsalkodás Krejcsi magasabb képzettsége és kiválóbb tudása miatt volt, amit Ulrich irigyelt. Többek előtt kijelentette, hogy meg kell szabadulnia Krejcsitől. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy képesnek tartja-e a cselédséget a hamis tanuzásra, egy esetet hoz fel, amikor a tanuk 75 százaléka hamisan vallott, most pedig, amikor a cselédeket elbocsátással fenyegették meg, ha Krejcsit mentik, a hamis tanuzás 100 százalékig feltételezhető. A tanúvallomások lapunk zártakor még folynak. ítéletkihirdetésre szombaton a késő esti órákban kerül sor. Krónika Szegény ladyk, angol ladyk Nagy baj van! Nem lehet ezt elmondani Pár sorban, Mit terveznek nálatok a Tudósok, Velük együtt karöltve az Orvosok. Gyepes fejű, vén bácsik elGondolták: Nem is olyan csúnyák a vén Leánykák, Ne menjenek férjhez csak ugy Vaktában, Maradjanak inkább mindig Pártában. Szegény ladyk! Ugy sajnállak Titeket, Hogy nem köti senki be a Fejetek, Házasságról most már senki Nem beszél S elfonnyadtok, mint ősszel a Falevél. Házasságról ugyan most még , Beszélnek, Ám a ladyk ettől jót nem Remélnek, Mert szigorú törvényt hoznak Azokra, Kik a hymen láncát kötnék Magokra. S ha az orvos véletlen ugy Találja, Hogy a férfi ezt a jármot Nem állja. Páratlan lesz, mint a Zwack I. Unikum : „Gyenge az agy és gyenge a Fizikum." Gyenge aggyal, fizikummal Odaát, Nem tapossák a boldogság Talaját, Nem lesz többé szép „szerelmi" Házasság S kútba esik minden földi Boldogság. Irigyelnek is bennünket A ladyk, Mert minálunk vigan folynak A lagzik. Nem bukunk el a házasság Jármában S nem maradnak a leányok Pártában. Férjhez mennek, amikor csak Tehetik, „Pár pengővel" ezt a vágyat Befedik, Mert minálunk ki van zárva Az érdek, A hozományt megdöntik itt Az érvek. Házasságban nem fenyeget Az örvény, Nem is készül minálunk ily Rossz törvény, Mert akiknek erős, ép az Elméje, Házasságnak itt se néznek Feléje. erde. ÍREK Ezen a héten a Badics és Radó (Ferec József-tér) gyógyszertárak tartank éijeli szolgálatot. — Tanitóválasztások. A . békésszentandrási ref. iskolaszék a Szentmiklósy Gyula tanitó nyugdíjazásával megüresedett helyre László Bélát helyezte át s az igy megüresedett állásra György Jakab Endre nyirmártonfalvi ref. tanítót választotta meg. A békési róm. kath. iskolaszék az újonnan szervezett 4 tanitói állásra Alt Sándor róm. kath. gerendási elemi iskolai tanitót választotta meg. — Áramszünet. Ma, vasárnap délután 1 és 3 óra között a villamos áramhálózat javítása miatt a város egész területén áramszünet lesz. — A kereskedelmi Csarnok tagértekezlete a törvényhatósági választások ügyében. A Kereskedelmi Csarnok 13 án, vasárnap délelőtt 11 órakor nagytermében tagértekezletet tart, amelyen az elnökség a törvényhatósági választási eljárást fogja ismertetni és a jelöléseket is megejtik. Az összes tagoknak, de elsősorban a virilis választóknak feltétlen megjelenését kérik. Három igaz szó: Arnót ruha jó. — Túlzsúfolt iskolák. A szarvasi ev. egyház ó- és ezüstszőlői kültelki iskoláiban a növendékek száma jól túlhaladja a százat. A túlzsúfoltságon az egyház egyelőre ugy segített, hogy az ó-szőlői iskolából 40 növendéket áthelyezett a szélesuti községi iskolába, az ezüstszőlői iskolához pedig egy kisegitőtanitót is alkalmazott. A tanulók egyik csoportja egyik napon, másik pedig másnapon jár az iskolába. — Kozmetika. Iritz Aladárné kozmetikáját Apponyi ucca 5 szám alatt megnyitotta. Árcápolás, hajszál- és szemölcseltávolitással és minden kozmetikával kapcsolatos dolgokkal a nb. közönség rendelkezésére áll. — A Grünstein-szalon, Orosháza, értesiti a hölgyeket, hogy a nyári szünet után ismét üzemben van. Szívesen szolgál árajánlatokkal és mintákkal. Minden kéz felszámítja a maga hasznát. Azért drága az Ön ruhája. Nálunk a legelső forrásból juthat férfiszövetekhez. Igy lehet Önnek olcsó ruhája. Mintákat szivesen küldünk. — Az ipartestület előljárósági ülése. A békéscsabai ipartestület elöljárósága csütörtökön tartotta meg rendes havi ülését, amelyen az elnök távollétében az egyik alelnök elnökölt. Az ülésen a szokásos ügyviteli és pénztári jelentéseket tárgyalták le és fogdaták el. — Kovács zongora hangoló Békéscsabán tartózkodik, hangolásra előjegyzéseket elfogad Gesmey könyvkereskedés. Telefon 212. — Iskolaszentelés Szarváson. A szarvasi ág. ev. egyház mótyói kültelki iskola építését Darabos György csabai épitész vállalta 27 ezer pen őért s a munkálatokat október 15 ig befejezi. Az iskola felszentelését október 31-én Kovács Andor esperes eszközli s utána az iskolát a közhasználatnak átadja. — A kongr. izr. hitközség vezetősége ezúton is közhirré teszi, hogy a „Kol Nidré" pontosan 5 órakor, a hosszunapi reggeli ima 6 órakor kezdődik. — Mit csináljunk az esős, őszi napokon Békéscsabán ? Finom, őszi eső szitál, az uccákat sötét köd üli meg s az emberekre ráfekszik az unalom. Szomorú, egyhangú időket élünk s az ősz beállta még csak növeli ezt az egyhangúságot. Mivel üsse agyon az ember a hosszú estéket, amikor minden sokba kerül, pénz pedig nincsen ? Ezt a problémát most egyszerre megoldja a Csaba mozgó, amely e heti szenzációs műsorában világra szóló filmeket olcsó pénzért mutat be közönségünknek. Alighogy ma, szombaton és holnap vasárnap Olga Csehova izzó szenvedélyű filmalakitása, A Hadak utja lepereg, hétfőn, kedden, szerdán már ujabb monumentális világfilm, A moszkvai kém hozza lázba a mozilátogató közönséget. Ezután pedig Anna May Wong, a világhírű kinai filmszinésznő jelenik meg a Csaba Mozgó vásznán a kápráztatóan szép filmben, A bánat leányában. — Orvosi hir. Dr Lehoczki Lászlóné dr Lóránt Erzsébet fogbetegeknek a rendelést ismét megkezdte Horthy Miklós-ut 49 sz. alatt. — Szarvason nem volt arzénmérgezés. A rosszindulatú szószátyárkodás már arról is tudott, hogy a tiszazugi tömeges mérgezések szálai Szarvasra is lenyúlnak. Hivatalos megállapítás szerint azonban Szarvason nincsen gyanúsított. Szarvason ugyanis a harcias menyecskék nem arzénnel, de a nyelvükkel szokták megmérgezni kis párjuk életét. — Az endrődi népház államsegélye. Az endrődi kisgazdakör által Népház céljaira megvásárolni szándékolt épület vételárának kifizetésére államsegélyt kért a földmivelésügyi minisztertől. A miniszter a jelzett célra 6000 pengő államsegélyt engedélyezett, bizonyos feltételek mellett. — Bestiális merénylet egy hatéves leányka ellen. Az orosházi tanyák egyikén az egyik gazda 17 éves béresét tettenérték, amikor a gazda 6 éves kis'eányán bestiális merényletet követett el. A súlyosan megbetegedett kisleány a szülők erélyes faggatására bevallotta, hogy a béres az erkölcstelen merényletet már más alkalommal, többször megismételte. A bérest, aki bűnét tagadja a csendőrség letartóztatta és átadta a gyulai ügyészségnek.