Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) október-december • 141-166. szám

1929-12-11 / 161. szám

2 Békéscsaba, 1929 december 11 kötöttáruk, nyak­kendő, kalap kü­lönlegességek TESCHERNEL ANDRÁSSY-UT 7 impozáns nyugalommal és bátor­sággal tud bánni az anyaggal és alkotásaiba lelkes életet tud bele­vinni. Vörös János komoly, tehet­séges művész, akinek nevével bi­zonyára nagyobb tárlatokon is ta­lálkozunk még. Az értékes, szép kiállítás meg­tekintését melegen ajánljuk min­denkinek, aki a valódi művészetet szereti. Elitélt gyermekgyilkos Megfojtotta és a husfüstö­löbe akasztotta gyermekét (A Közlöny eredeti tudósítása.) Borzalmas bűncselekmény játszó­dott le pünkösdkor az egyik jó­módú körösnagyharsányi gazdá­nál. Tar Jolán, a gazda feltűnő szépségű leánya megismerkedett az egyik községbeli legénnyel. Ál­dott állapotba került, azonban oly ügyesen palástolta, hogy még a legutolsó napon se gyanakodott rá senki. Pünkösd vasárnapján aztán minden segítség nélkül életet adott gyermekének és hogy szégyenét eltitkolja, megölte az újszülöttet. Rongyot gyömöszölt gyermeke szá­jába és addig tartotta kezével a rongyot, mig a gyermek kiszenve­dett. A halott csecsemőt aztán kivitte az udvarra s mivel félt, hogy megtalálják a hullát, az ud­var végében lévő husfüstölőben akasztotta föl. Rövidesen kiderült azonban a bűne, amikor a gyermek holttestét a béresek megtalálták a husfüstö­lőben. Tar Jolánt letartóztatták és gyermekölés büntette miatt a tör­vényszék elé állították. A gyulai törvényszék a megtévedt paraszt­leányt egyévi börtönre Ítélte. Tar Jolán enyhitésért felebbezett és igy került az ügye a szegedi ítélőtábla Skultéty-tanácsa elé. A szegedi ítélőtábla enyhített a gyulai törvényszék Ítéletén és Tar Jolán büntetését nyolc havi bör­tönre mérsékelte. Az ítélet jog­erős. Mit vegyünk karácsonyra jóakaróinknak? UTMUTATOT ingyen és bérmentve küld: VERDERBER szegedi cég Feketesas-ucca 15. Patkány, egér, mezei egür írté „RATINOL". Biztos hatású irtószer, mely fertőzőbetegséget plántál az illető ál­latfaj közé és gyö­keresen kiirtja. Szigorúan tudományos alapon előállítva. Más állatra, emberre ártalmatlan. Sváb, csótány, ruszní, po­loska, hangya irtószer „RUSSIN" tö­kéletesen irt Szagtalan 1 Nem piszkit Napi árban szállítja: Ratinol Laborató­rium, Budapest, VII., Murányi-u. 36. M magántisztviselők felállították a befegpénztári panaszirodát A betegpénztár elleni panaszokat szóban vagy irás­belileg lehet előadni (A Közlöny eredeti tudósítása.) Vasárnapi számunkban hirt ad­tunk már a Magántisztviselők Egye­sületének azon mozgalmáról, amely a magánalkalmazottak betegpénz­tár ellen irányuló panaszainak és sérelmeinek összegyűjtését célozza. Ennek megvalósítása érdekében egyesületi helyiségükben, Békés­csabán, Irányi-utca 8. szám alatt panaszirodát állítottak fel és hogy ennek létjogosultsága van, bizo­nyítja az alkalmazottak minden rétegének már az első ilyirányu cikkünk megjelenése után meg­nyilvánuló érdeklődése. A magántisztviselők panasziro­dája tehát ez uton is felhívja a gyulai kerületi pénztár területén lakó összes magánalkalmazotta­kat, hogy panaszaikkal és sérel­meikkel, a tényállás szabatos elő­adásával, akár személyesen, akár írásban forduljanak hozzá. Ezek a panaszok főleg az orvosi ellátást, az adminisztrációt, a táppénzt stb. fogják érinteni, orvoslásuk módja pedig az lesz, hogy a helyi cso­port a panaszokat a központ szak­értőivel felülvizsgáltatja és az ön­kormányzat révén interveniál azok megszüntetése érdekében. A Magántisztviselők Egyesülete, amely a Demokratikus Blokknak egyik tagja, ténykedésével is bizo­nyítékát adja annak, hogy egye­düli célkitűzése politikamentesen a mai pénztári rendszer megvál­toztatása, ugy, ahogy a pénztári tagok azt meg is kívánhatják, de védelmezője is kiván lenni min­den alkalmazottnak, akik néha súlyos sérelmeikkel tanácstalanul és támogatás nélkül állottak. Százfiz ember romlását okozza egy békési gabonakereskedő összeomlása Jenák István békési gabonakereskedő raktáraiból el­tűntek a beraktározott búzák — A kár 150.000 pengő körüli — Jenákot az ügyészség letartóztatta (A Közlöny eredeti tudósítása.) Hatalmas megdöbbenést és nagy kétségbeesést okozott Békés köz­ségben egy régi gabonakereskedő ceg összeomlása. Jenák István békési gabona- és terménykeres­kedő raktáraiban az aratás óta száznál több kisgazda, gazdasági cseléd és más egyén helyezte el kisebb-nagyobb mennyiségű ga­bonáját azzal a megbízással, hogy Jenák alkalomadtán adja el a bu­zájukat és a kapott pénzt a neki járó jutalékok levonása után szol­gáltassa át nekik. Lassanként mintegy 100—150.000 pengő érté­ket képviselő buza feküdt a ga­bonakereskedő raktáraiban és még többet is vittek volna hozzá, ha most ki nem pattan az a meg­döbbentő titok, hogy a kereskedő raktáraiban egy deka buza sincs, mindenki gabonája eltűnt, el­veszett. A katasztrófa ugy derült ki, hogy Maulwurf Mihály békési fü­szerkereskedő bort akart vásárolni üzlete részére, miért is kérte Jé­náktól a nála beraktározott egy vagon búzájának árát. Amikor Jenák azt válaszolta, hogy a buza már nincs meg, Maulwurf a buza árát kérte, amire Jenák beismerte, hogy a pénz sincsen meg. Nyom­ban 50 százalékos egyezséget ajánlott fel, amelyet a kereskedő természetesen nem fogadott el, hanem ügyvédhez ment a további teendők megbeszélése végett. En­nek tanácsára Maulwurf az anyó­sának félvagonnyi beraktározott búzáját is követelte, de ekkor is az előbbihez hasonló válaszokat kapott. Ettől kezdve futótűzként terjedt el Jenák összeomlásának hire és a kereskedő raktárai előtt han­gyabolyként nyüzsgött a kétség­beesett, károsult szegényemberek tömege, akiknek mindenük, egész téli eleségük elveszett. Volt olyan szegény cselédleány, aki hozo­mányul kuporgatott 17 mázsa bú­záját vesztette el, volt szegény özvegy, aki a nemrég eladott háza vételárát, 40 mázsa búzát siratott a lelkiismeretlen ember kezén. A kétségbeejtőn jajveszékelő tömeg meg akarta lincselni romlásának okozóját, akit csak a csendőrök mentettek meg a tömeg dühétől. Jenák Istvánt őrizetbe vették és megindultak az egyezkedési tár­gyalások. A kereskedő fedezetül 58 holdas tanyásbirtokát, egy ház felerészét és 20.000 pengő kétes künnlevőségét ajánlotta fel, mindez azonban elenyészően csekély, mert még 50 százalékos fedezetet sem nyújt. Az eltűnt gabonamennyi­ség értéke mintegy 100-150.000 pengőt tesz ki, aminek eltűnését Jenák nem tudja elfogadható ma­gyarázattal megindokolni. Éppen ezért az ügyészség intéz­kedésére Jenákot letartóztatták és beszállították az ügyészség fog­házába. Gyomorsavtultengés Megszüntető természetes ellen­szere a Cigelkai „István" sós carbonaiumos jódos forrásvíz Kapható mindenütt Főraktár Békésmeoyei Kereskedelmi Rt., Békéscsaba Ezen a héten a Réthy, Südy és Miklós gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Bírósági kinevezés. A kor­mányzó az igazságügyminiszter előterjesztésére Nánai Lajos dr. gyulai törvényszéki jegyzőt a gyu­lai törvényszékhez törvényszéki biróvá nevezte ki. — Imre Sándor dr. egyetemi tanár népszerű pedagógiai elő­adását december 14-én, szomba­ton délután fél 6 órakor tartja a Kultúrpalota nagytermében. Belé­pődíj nincs. — Változás a fürdőigazgató­ságban. Kovácsik János a folyó év végével megválik a fürdőnél éveken át viselt tisztétől és újból a Városfejlesztő Rt. ügykörét fogja — mint annak igazgatója — ve­zetni. — Az erzsébethelyi iskola ál­lamsegélye veszélyben forog. A vallás és közoktatásügyi minisz­ter tudvalevően 20.000 P segélyt engedélyezett az erzsébethelyi áll. elemi iskola kibővítésére. Az ügy már jó ideje húzódik, mig a mai napon a tanfelügyelőség arról ér­tesítette a várost, hogy a nehéz pénzviszonyokra való tekintettel a kultuszminiszter csak március 1­éig tartja fenn a 20.000 P-re vo­natkozó igéretét. Ha addig a vá­ros a vonatkozó vállalati szerző­déseket be nem mutatja, az épít­kezésre vonatkozó engedély fel­függesztettnek tekintendő. A tan­felügyelő kéri a várost, hogy az épitkezést március 1-éig adja vál­lalatba. Hasonló értelemben hatá­rozott a kultuszminiszter a Beli­czey-majori egy tantermes iskola építésére szánt 5000 és a telek­gerendási iskola építésére kilá­tásba helyezett 10.000 pengőt il­letően is. — A karácsonyelőtti munka­szünet szabályozása. A kereske­delmi miniszter kivételesen meg­engedte, hogy a december 4—24-ig terjedő időben azokat a nyilt áru­sítási üzleteket, amelyeket köz­napokon este 7 óra előtt kell be­zárni, este 7 óráig nyitva lehes­sen tartani. A december 22 ére eső vasárnapon az összes üzletek reggel 7 órától délután 4 óráig tarthatók nyitva. Nem vonatkozik ez a rendelkezés a kizárólagos pálinkamérésekre és a húsiparra, amelyekre nézve az eddigi ren­delkezések változatlanul fennma­radnak. — Német tudós járja a me­gyét. Nem is gondolnánk, hogy a mi megrendszabályozott Körös fo­lyónk még a külföldet is érdekli. Pedig pár nap óta egy jeles német geográfus járja a megyét, kit na­gyon érdekel a Körös folyó menti település tanulmányozása s hely­színi megfigyeléseket végez. — Orvosi állás üresedett Gyo­mán. A vármegye alispánja az Eisler Vilmos dr. halálával meg­üresedett gyomai járási orvosi ál­lásra a pályázatot kiirta. A pályá­zati kérvények január 10-ig adan­dók be a vármegye alispánjához. A kinevezés joga a főispánt illeti.

Next

/
Thumbnails
Contents