Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) július-szeptember • 115-140. szám

1929-09-01 / 132. szám

Békéscsaba, 1929 szeptember 1. Vasárnap 56-ik évfolyam, 132-ik szám BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POL9TSKA3 LAP Előfizetési dijak: He'yben és vidékre postán küldve negyedévre 3 pengő, egy hónapra 1 pengő. — Példányonkint 12 fillér. jvuijxaxviav^

vi

Tiynvn

'i

Vi

'rr

ri

'*' 1

1 Felelős szerkesztő : Péchy-Horváth Rezső Mitől várhatunk javulást ? Az egyik budapesti nagy pénzügyi hetilap ankétet rendezett. Sorra megszólaltata a magyarországi nagyipar vezető egyéniségeit és a közgazdaság számottevő vezéreit. A kérdés, amire a súlyos férfiaknak felelniök kellett, röviden az volt, hogy milyen módon remélnek kijutni a mai, immár állandósuló gazdasáni válságból ? Illetőleg — rövidebben — mitől várhatunk javulást? Érdemes a feleletekkel kissé hosszasabban foglalkozni. Olyan egyének, akik egészen benne élnek a magyar ipar és kereskedelem vérkeringésében, köntörfalazás nélkül vágták ki a véleményüket, ami azonban nem mindig lesújtó vagy rosszatjósló. Megállapítható, hogy a vezetőegyéniségek véleményei három főpontban csúcsosodnak ki és abban mindannyian megegyeznek. Hogy ezek megbeszéiés nélkül is ugyanazokban az okokban látják a bajok forrását, az azt bizonyítja, hogy az okokat mindenki egyformának látja, tehát azok nem sokfélék. Elsőnek a behozatal mindenáron való megakadályozását, vagy lehető lecsökkentését szögezik le. A második ok az itthoni munkaalkalmak hiánya, a harmadik pedig az ipari export szünetelése. Mindezek roppantul nagyfontosságú kérdések, amelyek a helyes és okos megoldásra várnak, mert csak ezáltal várható a mai helyzet megjavulása. Súlyos hiba volt, hogy amikor a külföld két kézzel kinálta a pénzt nekünk, mégpedig hosszúlejáratú kölcsönök formájában, nem ragadtuk meg az alkalmat és nem indítottunk olyan arányú beruházási folyamatot, amilyen a háború pusztításai után indokolt volt. Igenis : nekünk egyelőre még esztendőkön át múlhatatlan szükségünk van hosszúlejáratú kölcsönökre : a mezőgazdaság és építkezés, valamint az ipari beruházások céljaira. A kormánynak teljes erőből kell a mezőgazdaság kérdései felé fordulnia. Ennek szociális és gazdasági problémái megoldása felé. A kormányzat által befolyásolt parcellázási tevékenységgel meg kell akadályozni a földbirtok árának esését, egyidejűen pedig a kisemberek tízezreit juttatnák földhöz, amelyet ezek meg is tudnának tartani. Rá kell nevelni a gazdákat az ipari és textilnövények, olajosmagvak termelésére, a baromfitenyésztésre és a főzeléktermesztésre, ami mind uj alapokra fektetné a mezőgazdaság jövőjét. Mitől várhatunk javulást ? — kérdezik a súlyos szavú férfiak és mindjárt meg is felelnek rá: be kell várni, am^g; a világgazdasági helyzetben kedvező változások következnek be, addig pedig nagyobb érdeklődéssel és főleg több hozzáértéssel kell a gazdasági problémák felé fordulni, mint eddig. Több munka, kisebb import és Telefonszám i 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, II., Ferenc József-tér 20. szám alatt. — Hirdetés díjszabás szerint, nagyobb ipari export hozhatja meg a javulást. Ehez azonban a kormány megfeszített munkája szükséges, az a komoly és szívós munka, amiből eddig nem sokat láttunk. Azaz hogy mégis, ámde csak az — adóprésnél. Berthóty-szobrot ajánlott fel a városnak egy fővárosi szobrász A szobrot síremléknek is lehet felhasználni, de köztérre is alkalmas lenne (A Közlöny eredeti túdósitása.) Egy Békésvármegyéből Budapestre származott szobrászművész : Keviczky Hugó szombaton érdekes ajánlatot tett a város vezetőségének. A szobrász felajánlotta, hogy a város elhunyt vezetőjének, Berthóty István dr. polgármesternek elkészíti természetes nagyságú mellszobrát, fehér márványból, ugy hogy a szobormű a polgármester sirján mint síremlék is elhelyezhető lenne, miáltal a sir egy maradandó jellegű, becses és mutatós emlékkel lenne megjelölve. Keviczky Hugó rámutat arra, hogy a város kegyeletének megfelelő formájához feltétlenül szükséges síremlékül egy ilyen művészi szobormű, ezenkívül a temetői kultusz is emelkedettebb módon nyilvánulna meg ilyen diszes síremlék Drága lesz majd egyszer az olcsó pótadó A lehető legrosszabb városi politika az, amit a kisgazdák folytatnak a pillanatnyi takarékoskodás érdekében felállításával. A szobrász a mellszobor elkészítéséért semmiféle tiszteletdijat nem kivan. Egy másik ajánlata viszont arra vonatkozik, hogy — amennyiben a város még nem bizott volna meg valamely festőművészt a boldogult polgármester arcképének megfestésével — bízzák meg őt a polgármester életnagyságú relief-arcképének elkészítésével. Ezt a domborművet ércből, fekete gránitlapon készítené el, a városháza közgyűlési termének faldiszéül. Ugyanezt a táblát — természetesen több példányban — arra is fel lehetne használni, hogy a polgármesterről elnevezett tér sarkán az utnevet jelző táblák mellé helyezzék a falakra, hogy igy mindenki tudhassa és láthassa, kiről nevezték el az illető közteret. (A Közlöny eredeti tudósítása.) A hétfői közgyűlésről örömtől fényes ábrázattal, önelégülten és boldogan jöttek le a gazdaképviselők. Az örömük igen alapos voltsikerült megóvniok az adófizetőket a városi pótadónak öt százalékkal való felemelésétől. Vagyis: a város vezetősége által tervezett hasznos beruházások révén a mai 41 százelékról 50 százalékra tervezett pótadót sikerült visszanyomniok újra a 41 százalékra. Adná az Isten, hogy ennek a diadalnak soká, nagyon soká örülhetne a képviselőtestület ama része, amelyik értékesebbnek tartja a mai verebet a holnapi túzoknál. A helyzet azonban az, hogy az ilyen jobb ügyhöz illőbb makacskodással kivívott eredmény nem sokáig sugároz örömet maga körül, lévén törvény, hogy minden őrömnek elkövetkezik a maga sanyarú böjtje. Ebben az esetben pedig — sajnos — sokkal hamarabb fog elkövetkezni, mint a gazdák gondolják. Ennek a nagy örömnek nagy lesz a böjtje, a reakciója. Az a 9 százalék, amit fogcsikorgatva megspóroltak, százszorosan többe fog kerülni. Egyrészt pénzügyileg, másrészt kulturális és közegészségügyi vonatkozásban. Pénzügyileg azért, mert ha bölcs kormányunk látni fogja: Békéscsaba milyen olcsón tud közigazgatni, egyszerre a terhek akkora mennyiségét fogja a város nyakába sózni, Jiogy ember legyen, a,ki le nem roskad majd alattuk. És a kormánynak igaza is van: arra kell a terhet rakni, akinek pénze van. Már pedig annak lehet pénze, aki — ugyanakkor, amikor más városok 100 — 150 százalékos pótadóval dolgoznak — el tudja látni összes szükségleteit csupán 41 százalékból is 1 Egy példát: hogyan képzeli el ezekután a képviselőtestület ama csoportja, hogy a kormány honorálni fogja Kovács Pál indítványát az államrendőrségi városi hozzájárulás felének, 50.000 pengőnek elengedése iránt? Hiszen ez egy jól gazdálkodó város, mondja majd a kormány, hiszen ez fennáll 41 százalékos pótadóból, elbírja tehát az egész 100.000 pengőt. Kulturális és közegészségügyi vonatkozásban pedig megszenvedjük ezt a megtakarított 9 százalékot azért, mert az igények lefokozásával egyszersmind utat nyitunk a betegségeknek, a leromlásnak* a munkanélküliségnek, a nyomoN nak. Mert mit töröltek a 9 százalék megtakarithatása érdekében? Az uccák kövezésénél, a piactér seprésénél, a ligetek tisztántartásánál, a meteorológiai állomásnál és az öntözöttréti trágyatelepnél felvett tételeket. Vagyis: sokkal kevesebbet fognak ezentúl uccákat seperni (hát lehet kevesebbet a mainál?), sokkal kisebb mértékben gondozzák a ligeteket, kevesebbet javítják a kövesutakat stb. Ez azt jelenti, hogy a közegészségre hasznos munkák nagyrésze meg fog szűnni, tehát tágabb tere, biztosabb haladása lesz Békéscsaba szomorú országos nevezetességének, a tüdővésznek. Ezt aztán majd végeredményben mégis csak itt, nekünk kell gyógyíttatnunk; tehát tüdőbetegkórházra, gyógyszerekre stb. nagyobb mértékben kell költeni. Bizonyosan többet, mint az a bizonyos 9 százalék. Kulturális téren máris jelentkezik a gazdák közgyűlési örömének hatása: a törölni rendelt 1000 pengős időjelzői állomási hozzájárulás elmaradásával az állomás beszüntette működését és nem ad többé időjelzéseket, jóslatokat, amit éppen a gazdák fognak megérezni és megsinyleni mezei munkáiknál. De a hihetetlen szűkkeblűség következményét meg fogja érezni az egész város. Az a nagyszerű fellendülés, amely ezt a várost pár év óta irigyeltté tette az országban. a gazdák rosszul felfogott takarékoskodási rohama folytán a nullpontra esik vissza s nemcsak ujabb haladásról és fejlődésről nem lehet majd szó, hanem a már meglevő létesítmények is veszendőbe, romlásba, pusztulásba mennek. Megint falu leszünk, Mucsa, Alföld Velencéje. Mondom és ismétlem : csúnyán és keservesen meg fogja bosszulni magát az a győztes mosoly, amely a gazdák arcán oly szélesen terpeszkedett hétfőn. Az áldozatkészségnek ez a hiánya vissza fog vetni bennünket kiszámithatat-