Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) január-március • 1-73. szám
1929-02-23 / 45. szám
Békéscsaba, 1929 február 27 315 Hogyan lett egy naiv ijesztésből zsarolási kísérlet ? (A Közlöny eredeti tudósítása.) Érdekes ügyben hozott ítéletet a gyulai törvényszék csütörtöki tárgyalásán. Az ügy még 1927-re nyúlik vissza, amikor is Fazekas Gáspár vésztői lakos egy kertet vásárolt vitéz Hidjed Gyula dr. vésztői ügyvédtől 1500 pengő vételárért. Az adásvételi szerződésben megállapított határidőben Fazekas Gáspár elmulasztotta a vételárat az eladónak megfizetni, miért is az ügyvéd pert indított ellene és Fazekast végrehajtotta. Az árverés kitűzése után a megijedt Fazekas felutazott Budapestre s a parlamentben kereste Temesoáry Imre országgyűlési képviselőt, akivel azonban nem tudott beszélni. Tanácstalanságában aztán más képviselőkkel beszélgetett, akiknek előadta ügyes-bajos dolgát s akik a vidéki atyafit ellátták különböző jótanácsokkal, melyeket Fazekas hazajövetele után igyekezett javára felhasználni. Mindenekelőtt levelet irt Hidjed dr. ügyvédnek, meiyben igy irt többek között: „Utasítva vagyok a legfelsőbb hatóságtól, hogy egy ügyvédet nevezzek meg, aki feljelentést adjon be az ügyvédi kamarához és az igazságügyminiszterhez ön ellen, abban az esetben, hogy ha az árverési lépéseket fel nem függeszti." Az ügyvéd aztán rövidesen feljelentette zsarolásért Fazekast, akinek ügyében csütörtökön tartott tárgyalást a gyulai törvényszék. A zsarolás kísérletével vádolt Fazekas Gáspárt a törvényszék a számos enyhítő körülmények figyelembe vételével 20 pengő pénzbüntetésre ítélte, amiben a felek meg is nyugodtak. Szinház A színházi iroda közleményei: Vasárnaptól kezdve ..A bolygó zsidó" Siliga Ferenc és Arányi Kornél látványos keleti daljátéka kerül szinre, mely a megátkozott Ahasvérus történetét tárja elénk igen megható drámai keretben. Magát az érdekes cselekményt, a biblia leírásából jól ismeri a közönség, de a szerző azt olyan művészi formában alkalmazta színpadra és olyan szép, keleti motívumokban gazdag keleti melódiákkal fűszerezte, hogy e nagyszerű darab előadása mindenki számára valláskülönbség nélkül a legtökéletesebb művészi élvezetet nyújtja. Előkészületben a „Krétakör", a budapesti Kamara szinház szenzációs drámája, melynek előadása mór elhagyta a 200-ik előadást és még mindig zsúfolt házak gyönyörködnek e költői darab szépségeiben ! E szenzációs darabból már megkezdték a próbákat és lázas buzgalommal készülnek a bemutatóra. Heti műsor: Péntek : Gyurkovics-fiuk. (Mozihelyárak). Szombat: Szibéria. Vasárnap délután : Csikágói hercegnő. Vasárnap este : Bolygó zsidó. Operettujdonság. Takarékos ember Weinbergemél szerzi be óráét ékszerszűkségletét. • • • • • • : Kedden Szerdán Csütörtök PARYSIA a Moulin Rouge királynője, világattrakció 12 f Azonkívül az idény egyik legszebb filmje ORGONA VIRÁGZÁS 12 felv. Az Apolló-Mozgó előadásai Pénteken—szombaton fél 5. fél 7 és fél 9-kor és vasárnap 3, 5, 7 és 9-kor. POLA NEGRI ét LUKÁCS PÁL nagy filmje A SZÍNÉSZNŐ SZERELMEI Színjáték 9 felvonásban. Vajda Ernő irta ezt a filmet és benne Rachelnek. a nagy színésznőnek az életét és szerelmeit vázolja szindus és mozgalmas képekben. Rachel nem hiába volt a nagy tragika, az élete is tele van tragikus momentumokkal, különösen abban a romantiku s feldolgozásban, amelyet Vajda Ernő_filmje mutat. Rachel egy szerelemért dobja magát az élet tüzébe, hogy azután ő maga dobja el a szerelmét és vele életét. Csupa melegség, sziv és izgalom ez a film és a filmvilág nagy színpadán nem lehetett volna méltóbb személyesitőt találni, a nagy Rachel alakjára, mint éppen Pola Negrit. A Tüzek és Carmen alakításához méltó a nagy művésznőnek ez a filmje, amelyben pompás partnere akadt Lukács Pál személyében, A népszerű magyar színész a filmen is pompásan beválik. Azonkívül : Koko a fronton . . . és Sicc és a sárkány Híradó. Pénteken Szombat Zoroés Huru esete a fekete nővel Bohózat 8 felv-ban Főszereplők ; Zoro és Huru • • t • X • • t • • • t • • • • • • • • • • • • • • • Vasutelőmunkálati engedélyek Békésmegyében Három gazdasági vasút építésének terve merült fel (A Közlöny eredeti tudósítása.) A kereskedelmi miniszter a Magyar—Olasz Bank Részvénytársaságnak Gyula r. t. város belterületéről kiindulólag, Elek község érintésével, a Szeged—Csanádi Vasút Elek állomásáig, a Gyula város belterületről kiindulva a pósteleki uradalmon keresztül Békés községig, onnan folytatólag Mezőberény községig, majd folytatólag a mezőberény—szarvasi uton Szarvas községig, onnan tovább Békésszentandrás és Öcsöd községek érintésével Kunszentmárton községig vezetendő keskenynyomtávu gőz, esetleg motorosüzemű gazdasági vasutvonalakra a már megadott előmunkálati engedély érvényét egy évre meghosszabbította. Ugyancsak meghosszabbította a miniszter a fentebb emiitett vonalból Mezőberénynél elágazólag Köröstarcsa és Körösladány községek érintésével a Mátra—Körösvidéki Egyesült H. É. Vasutak Körösladány állomásáig vezetendő keskeny nyomtávú gőz-, esetleg motoros üzemű gazdasági vasútvonalra a már megadott előmunkálati engedély érvényét ugyancsak egy évi időtartamra. Parysia (Olga Csehova nagy filmje) Az idei szezonnak egyik legszebb, legtermészetesebb művészfilmje, amelyben a költő ragyogó fantáziája harmonikus egészbe olvad a filmíró riportszerü megfigyelésével. Dupont klasszikus rendezése, amelyet nem a trükkök visznek sikerre, hanem az igazi halhatatlan művészet. Élettel, de egyúttal költői elgondolással van megalkotva ennek a műnek minden jelenete, amelynek ugy meséje, mint rendezőjének munkája, szereplőinek művészete és a kiállítás stílusa egyaránt versenyeznek a sikerért. A film levegője Páris, de a sikere internacionális világsiker. A film szereplői sorában első helyen áll Olga Csehova, aki ebben a filmben elérte azt, ami nagyon kevés filmszinésznőnek adatott meg, hogy önmagának ércnél maradandóbb emléket állított a filmszalagon, mely Csehovát minden elkövetkező generáció részére megörökítette. A kiemelkedő filmattrakció II. 26—28-án, 3 napon keresztül lesz az Apolló Mozgó műsorán egy másik hatalmas sláger: az Orgonavirágzás c.-vel kapcsolatban. LEGÚJABB LEGJOBB 1 LEGOLCSÓBB SMITH PREMIER IRODAI ÉS HORDOZHATÓ (PORTABLE) ÍRÓGÉP KEDVEZŐ KÉSZLETFIZETÉSI FELTÉTELEK! VEZÉRKÉPVISELET : ÍRÓGÉP BEHOZATALI RT. BUDAPEST, V., JÓZSEF-TÉR 1 hirdetmény Az 1925. évi XXVI. t.-c. 33. § alapján közhírré teszem, hogy összeíró küldöttségek 1929. évi február hó 22-én és 23-án tartják meg a nyilvános üléseiket alább megjelölt helyeken, mindk nap délelőtt 9 órától délután óráig. Az I. összeiró küldöttség me jelenési helye: Zsilinszky-utca 34.! A II. összeiró küldöttség megjel nési helye: Révay-utca állami elei iskola. A III. összeiró küldöttség me; jelenési helye: Lepény jános-ut 11., Mazán-féle ev. iskola. A IV. összeiró küldöttség me: jelenési helye: Irányi-utca 14. s állami elemi iskola. Az V. összeiró küldöttség me jelenési helye: Luther-utca 1. sz. e isko'.a A VI. összeiró küldöttség mei jelenési helye: Szent László-utc elemi iskola. A VII. összeiró küldöttség me jelenési helye: Szarvasi-ut 31. s róm. kat. elemi iskola. A VIII. összeiró küldöttség me jelenési helye: Baross-utca 3. « községi polgári leányiskola. A IX, összeiró küldöttség me* jelenési helye: Berényi-ut 29. s Laczó-féle ev. iskola. A X összeiró küldöttség me jelenési helye: Apponyi-utca 1. í Állami leánygimnázium. A XI. összeiró küldöttség me jelenési helye: Orosházi-utca 4 Erzsébethelyi állami elemi iskola. A XII. összeiró küldöttség me jelenési helye : Erzsébethely, Közsé háza. A XIII. összeiró küldöttség me jelenési helye: 213. tanyaszám, e iskola. A XIV. összeiró küldöttség me jelenési helye: Kossuth-tér 6 ; sz., Herkély-féle róm. kath. iskola. Mindazek, akik az 1929. évre e vényes névjegyzékben felvéve ni csenek, de rendelkeznek a választ jooi altalárcos feltételekkel, szem Iyesen tarioznak felvételüket a né jegyzék tervezetébe az összeiró ki döltség elnökéhéi kérni a kitölti számlálóláp beszolgáltatása melle A számlálólap a helyszínen az elnö töl, vagy előzetesen is a városház* a közigazgatási kiadóhivatalban hivatalos órák alatt bármikor d mentesen kapható. Ugyancsak az elnöknél szerezh meggyőződést bárki a névjegyzékl történt felvételérői s ott terjeszth< elő kifogásait a már felvett választi felvétele miatt is (elköltözött, hali eset, választói jogcím hiánya), azo ban az utóbbi esetben a kihagy céljából előterjesztett indokait okm nyilag is igazolni tartozik. Békéscsaba, 1929 február 13. Dr. Medovarszky Máty polgármester h. Szétfagyott törött motorfejet hengert, szivattyút és egyéb géprészeket jutányos áron hegeszt és javit SAJBEN LAJOS fémhégesztő és gépműhelye Békéscsaba, Nagysziktér Teleion 244