Békésmegyei közlöny, 1929 (56. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1929-01-27 / 23. szám

Békéscsaba, 1929 január 25. Péntek 56-ik évfolyam, 2í-ik szám 1929-re nagy építkezési konkjunkturát várnak »» Meglepő nagy az érdeklődés uj építkezések iránt Krónika Panaszkodik minden ember: Hogy hideg van! Borzasztó! Kegyetlenül bánik velünk Dérzzakállu télapó. Aki fázik, a napiárán Nézzen kissé szerteszét, Melege lesz, ha meglátja Február hó elsejéi. * Tudóit dolog, hogy a posta Pontos és megbízható, Működése minden téren Valósággal megható. Technikája szédületes, Túlszárnyalja a „Ford"-ot S rövidesen eléri a Gyorsasági rekordot. Mert ha es le ir valaki Akármilyen levelei, A címzett még meg sem kapja. Reggel már van felelet. * Képviselőtestületünk Régen volt ily gavallér: Félmillió pengőt adott Egy kicsike vasutért. Nemsokára fütyülni fog Ez a vasút minekünk, Ha csalódnánk terveinkben. Vasútnak mi fütyülünk. Kiss Árpád is panaszkodik: Hogy színházba nem járnak. Nem csábit a sok uj sláger, Sem a mozi helyárak. Sokat nem vár a direktor. Mégis elvárhat annyit. Ha jobban nem, legalább ugy Pártolják, mint Alapit . . . * A bankokba holnap reggel Osztalékért futkosnak Kicsi és nagy részvényesek Szelvényeket vagdosnak. En is vágnék, hogyha volna Mindennap vagy ötszázat, De mert nincsen, nem vágok mást. Csak savanyu pofákat. erde. Jfiü Endre költészetének tárgyai (A költő halálának 10-ik évfordulójára.) A 90-es években kezdődött egy világnézeti kettészakadása a magyar irodalomnak. Ez a kettéválás a 20. század első éveiben vált teljesen szemmel láthatóvá. Akkor fejlődött ki a dolog világnézeti jellege is. Két csoportra osztható akkori irodalmunk. Egyik a régi tradíciókra hivatkozva a meglevőnek, az Arany János, a Petőfi tradíciónak továbbfejlesztését mondla a maga jelszavának. Voltaképpen azonban nem volt egyéb, mint a korabeli politikai állapotoknak legtöbbször gyenge irodalmi tükröződése, azoknak az érdekeknek, mely azonosítható volt egy társadalmi osztállyal. Ennek a csoportnak az irói majdnem kivétel nélkül a kormánypártban, vagy a parlament körül voltak elhelyezkedve. Ezek élvezték a hivatalos hatalomnak majdnem minden kedvezményét. Mondhatnók, hogy ezek az írók a magyar társadalomnak félül levő típusát személyesítették meg önmagukban. Ezek az irók azonban — sajátságos — nem igen tudtak nagyobb succrescentiát nevelni. A másik, a fiatalabb irói tábor az uj iskolához csatlakozott. Ezt a csoportot annyiban lehet ellenzékinek (A Közlöny eredeti tudósítása.) Alig van kérdés, mely pillanatnyilag jobban érdekelné az egész magyar gazdasági életet, mint az, hogy vájjon milyenek az 1929-es év építkezési kilátásai. Ez a probléma egyformán érdekli az ipart, a kereskedelmet és a társadalmi életet, miután eminens közgazdasági tétel az, hogy akkor virágzik és fejlődik a gazdasági élet, akkor vannak meg a társadalom jólétének szociális és kulturális erőfeltételei, ha az építkezési tevékenység nagy arányokat ölt. 1927-ben mutatkoztak is jelei az építkezés jó hatásainak. Az építkezési konjunktura, mely csakugyan élénkebb lüktetésre késztette az ország gazdasági vérereit, még igazán a kezdetek kezdetének volt mondható az effektív építkezési szükséglethez képest. A közgazdasági barométer 1929re igen jó építkezési évet jósol. Egyrészt azért, mert a lakásviszonyok még koránt sem annyira rendezettek, hogy a lakásszükséglet szaturáltságáról lehetne beszélni, másrészt pedig azért, mert az elmúlt év folyamán lejátszódott tranzakciókból is következtetni lehetett arra, hogy a befektetésre váró tőke milyen szimpátiával fordul a szolid és jó kamatoz? st biztosító építkezési vállalkozások felé. Vannak azonban olyan problémák itt megoldatlanul, me'yek a közgazdasági barométer jóslását kétségessé és vitathatóvá te

% hetik. Egyrészt az, hogy a kötetlen állapotban levő, invesztálandó tőke ma még Magyarországon nem elegendő arra, hogy az építkezési tevékenység, akárcsak kismértékben is, finanszírozható legyen általa. Munkatársunk kérdést intézett a vezető építési vállalkozókhoz az 1929-es év építkezési lehetőségeire vonatkozóan és a következő nyilatkozatokat kapta: — Az 1929-es esztendő építkezési programjának elsősorban a most szóbanlevő adómentességi törvény elintézési módja fogja a jellegét és mérvét megadni. Most már a kormányon múlik az adómentesség minél nagyobb keretben való megadása, ami — leghatározottabb meggyőződésem szerint — egyedüli módja annak, hogy az építkezési kedv valamennyire fokozható legyen, miután a magaskamatu és szükenmért bankkölcsönök, valamint a békebeli árakhoz viszonyított magasabb építési költségek az építkezések rentabilitását hosszabb időre terjedő adómentesség nélkül lehetetlenné teszik. — Nem ludom eléggé nyomatékosan a magas kormány és elsősorban dr. Wekerle Sándor pénzügyminiszter ur figyelmét az adómentességi kérdés elbírálásánál arra az igen fontos körülményre felhívni, hogy ettől a kérdéstől az építkezési ipar jó, vagy rossz sorsa függ, már pedig köztudomásu, hogy az építőipar számtalan iparágat foglalkoztat és az adózó polgárok nagy tömegét érinti egzisztenciájában. Egy másik nagyobb építési vállalatnál a következőket mondották munkatársunknak: — Kétségtelen, hogy a jelenlegi gazdasági viszonyok és a jelenlegi gazdasági szükséglet mindenképpen indokolttá teszik az építkezési konjunktura kedvező alakulását az 1929. év folyamán. Ha tehát optimisták akarunk lenni, akik csak a biztató jelenségeket veszik figyelembe, kétségtelenül nyugodtan elmondhatnék, hogy 1929 ben kedvező építkezési év várható. Sajnos azonban mi nem vagyunk i!ycn optimisták, miután számos olyan körülmény van, melyek arra vallanak, hogy az építkezési konjunktura — legalábbis pillanatnyilag — nincs abban a stádiumban, hogy túlságosan biztatónak itélhetnők az elkövetkezendő helyzetet. Nem az érdeklődés és a vállalkozási kedv hiánya ellen emelünk panaszt, mert hiszen ebben a tekintetben igazán nincsen ok panaszra. Sőt ellenkezőleg, a vállalkozás igen is élénken érdeklődik az építkezés iránt, de nincsen olyan financiális eszközök birtokában, hogy ezt az érdeklődést gyakorlati uton is kifejezésre tudja juttatni! Ennek ugyanis az lenne az egyedüli módja, ha a pénzintézetek a magánvállalkozás! megfelelő építkezési kölcsönnel tudnák alimentálni. Sajnos azonban a jelenleg érvényben lévő törvényes intézkedések teljesen kizárttá teszik azt, hogy a pénzintézetek olyan arányban alimentálhassák az építkezést, mint ahogyan ezt az adott viszonyok és az érdeklődés mérve megkövetelnék. — Másfelől kedvezőtlenül hat az a körülmény is, hogy az építkezési költségek tetemesen megnövekedtek, értve ez alatt nem a munkabért, hanem az anyagárakat. Sajnos, ma még azt sem lehet elmondani, hogy az anyagárak drágulásának már elértük a kulminációját, mert az árak nemcsak hogy nem mennek lejjebb, hanem egyre magasabb régiók felé tendálnak. Drága tőke és magas építkezési költségek pedig igazán nem mondhatók nagyon csábító jelenségeknek a magánvállalkozókra nézve. Természetesen, ha a jelenleg függőben levő problémák, mint amilyen az építkezés hitelellátása, a házak adómentessége, az anyagárak stabilizációja stb, akárcsak részben is megoldást nyernének és a pénzdrágaság megenyhülne, ugy nyugodtan elmondhatnék, hogy Magyarország kitűnő építkezési évadnak néz elébe, mert az ingatlan iránti bizalom és érdeklődés nem hiányzik azokból a tőkésekből, akik mint vállalkozók az építkezés tekintetében számbajöhetnek. mondani, mert ez volt az első eset irodalmunkban, hogy fiatal irók csoportja ellenmondásba került mindazzal, ami a magyar társadalomban addig közérvényü volt, ami — hogy modernül fejezzük ki magunkat — az uralkodó osztály ideologiájához tartozott. Ez a fiatalság nagy ellenmondást is támasztott, hívott ki maga ellen. Polémiáknak özöne hangzott föl mindenfelé: a sajtóban, a tudományos és irodalmi társulatokban, folyóiratokban, sőt ez a polémia az uj irodalmi jelenségek körül még a magánéletbe is behatolt. A disputa akörül folyt, hogy Ady költő-e, vagy sem. Van e értelme a Nyugat körüli irodalomnak, vagy csak bolondság az? Ady volt a faltörő kos ebben a vitában. Ő hatolt keresztül a tradíció falán. Ady nehezen analizálható lelki összetételű egyéniség. Mint művész a maga forma alkotásában bizonyos régi elemek mellett igen sok ujat hozott. A magyar beszédnek olyan különös eredetiségével dolgozik, hogy még azok is, akik elkeseredetten szálltak szembe egyéniségével és költészetével, kényteienek ma már elismerni ebbeli rendkívüli zsenijét. (Hiszen valljuk csak meg — s ezt 10 éves irodalmi távlatban meg kell tennünk — nem is annyira irodalmi, mint politikai volt az a vita, mely személye körül egy ideig tombolt) Versei azok számára, akik csak felületesen olvassák azokat, — mint ahogy legtöbbnyire szoktak az emberek verset olvasni — nagyon nehezen érthetők. Azonkívül az élmények képeit annyira egyénileg élte át Ady, hogy nem is csoda, ha egyikmásik előtt értetlenül álltak az emberek. Ebből azután megszületett az ő értheteilenségének a babonája, amely még ma is igen sok intelligens, vagy mondjuk müveit embert elfogulttá tesz Adyval szemben. Akik azonban bensőbben foglalkoznak vele, azok előtt ennek a fojtogató köde tova száll. Ha ugyanis egy verset igazán meg akarunk érteni, akkor azt többször kell elolvasnunk Nem egyes, véletlenül kikapott strófából lehet fogalmat alkotni egy versről! Ady elkeseredett haraggal tört a korabeli magyar viszonyok . elen. Róla is elmondható, amit a legnagyobb magyar mondott apjáról, hogy »mintegy kétségbeesve esett a sírjába*. Ady ugyanis a magyarság sorsát, életének legnagyobb ügyét, atnely őt mindenek fölött szenvedélyesen foglalkoztatta, teljesen elveszettnek, kétségbeesettnek látta. Akkor ezt az elkeseredést a korabeli magyar viszonyok szemlélete keltette benne. Látta a 90-es évek magyar politikai életének céltalanságát, kilátástalanságát, az obstrukciós marakodásokat, mely teljesen elhanyagolta a magyar nép tömegei! kulturális és gazdasági íéren egyaránt. Látta, hogy az ő idejébenszociális kérdéseket ötletszerűen akartak megoldani. Korán Párisba került. Látta a nagy ellentétet, a párisi élet nagyszerű lendületét; látta a francia művészetet, azt a komoly munkát, mely Parisban a csillogó, külső fényűzések leple alatt folyik ; látta a kuiturának ősi tradícióját, mely az embereknek idegrendszerében ott benne van s amely után kulturpolitikusaink, Íróink, esztétikusaink szinte évszázadok óta majdnem eredménytelenül áhítoztak, amelybe a magyar alkotó szellemet igyekeztek mindenkor bele kapcsolni. Látta ezzel szemben a kicsinyes magyar viszonyokat, azt az aiéitságoí, amely kultur életünkben akkor megvolt. Látta a társadalmi politikai bajokat, melyek szerinte a nemzeti romlás csiráit rejtették magukban. Ezzel magyarázhatjuk meg politikai és hazafias költészetének azt a komor elkeseredettségét, amely bántotta az embereket, bántotta a helytelenül értelmezett nemzeti hiúságot. Ez magyarázza meg azt a szokatlan nagy ellenzést is, ameiyet ellene láttunk a múltban s ami — a korabeli társadalmi élet ismerőseinek