Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-12-23 / 291. szám

Nem kell útlevél Ha hinni lehet a Bukarestből keltezett hirnek, ugy Magyarország, Románia és Jugoszlávia között tár­gyalások vannak folyamatban az útlevél- és vízumkényszer meg­szüntetése tárgyában. Függetlenül a politikai konstellá­ciótól, csak örömmel üdvözölhet­jük ezt a hirt, mint első remény­sugarat arra, hogy az erőszakos béke által megbontott történeti és érzelmi egység helyreállítása elől egy ujabb akadály tűnik el. Mert keserű és fájó, hogy Arad, Kolozs­vár, Kassa és a többi leikünkhöz nőtt város idegen impérium alá került, de mindennél fájóbb és ke­servesebb, hogy ezekbe a váro­sokba betennie a lábát magyar állampolgárnak csak olyan tortú­rák utján lehet, amelyek már a kezdetnél elriasztják a gyengébb idegzetüt. A történeti kapcsolatoktól és a nemzeti egység gondolatától elte­kintve, a magán érdeknek és kap­csolatnak mennyi szála fűzi össze az úgynevezett utódállamok pol­gárait. Ezek az útlevél- és a kö­rülményes vízumkényszer mellett ugy élnek egymáshoz közel, de mégis egymástól elzárva, mint ka­litkába zárt madarak. Legfeljebb a panaszos hangjuk szárnyalhat át egymáshoz. Rettenetes gondolat és még rettenetesebb valóság, hogy ha innét Csabáról át akarok nézni Aradra, vagy kirándulni szeretnék a bihari hegyekbe, előbb a ma­gam közigazgatási hatóságainak bürokráciájával, azután az idegen állam ellenséges hatóságainak rosszindulatú hivatali önkényével kell megbirkóznom. Az útlevél- és vízumkényszer eltörlése az első lépés volna ah­hoz, hogy itt a Dunamedencében tűrhető atmoszféra legyen a pol­gárok számára, hogy a papirosha­tárok katonai kordona között ne mint rabok éljenek az emberek és hogy ha a valóságban el is szakí­tották őket tőlünk, élénk és való­ságos kapcsolatot tarthassunk fenn magyar testvéreinkkel. Az afganisztáni háború London, dec. 22. (Reuter) Az itteni afgán követ közölte, hogy a Kapui magaslat mellől elűzték a felkelőket. A benszülött csapatok a brit haderővel helyre állították az összeköttetést. Megsemmisítették egy egysé­gespárti képviselő mandátumát ftfflegáiSapitotta a bíróság, hogy etetés és itatás volt Budapest, december 22. (A Bé­késmegyei Közlöny tudósitójától.) A közigazgatási bizottság, mint is­meretes, ma tárgyalta le a király­helmeci petíció ügyét, amelyet az egységespárt nem hivatalos jelöltje, Wagner Károly adott be, Barathy Béla egységespárti képviselő man­dátuma ellen. Több hónapon ke­resztül mintegy 600 tanút hallga­tott ki a bíróság, amely után ma kimondotta, hogy a petíciónak helyt ad, tehát beigazoltnak látja azt, hogy az egységespárti képviselő etetéssel, itatással és más törvény­telen eszközökkel szerezte meg mandátumát. Feltűnő volt a közigazgatási bíró­ságnak ez a csaknem szokatlan ítélete, amelynek második részé­ben kimondja, hogy ugy Barathy, mint Wagner aktiv és passzív választójogát egy évre felfüggeszti. Ez azt jelenti, hogy az újból el­rendelt választáson egyik sem lép­het fel képviselőjelöltként a kerü­letben. Politikai körökben, főleg az ellen­zéki oldalon sok szó esett ezzel kapcsolatban és Nagy Emil, volt igazságügyminiszter, aki élesen áll I sznmben a kormánnyal, az ügy­,' ről a következőket mondotta : — Jellemző a kormány válasz­tási hadjáratára az az eset, amely az első, hogy a közigazgatási bíróság kénytelen volt a választás eredményét megsemmisíteni, nem is annyira alaki okok, mint inkább azért, mert bebizonyosodott, hogy egyes képviselőjelöltek az 1926. évben meg nem engedett eszkö­zökkel igyekeztek mandátumukat megszerezni. Hány kerület van, ahol ugyanilyen eszközökkel dol­goztak és ahol az ellenzéki kép­viselők nem tudtak petícióval élni, mert nem volt meg az anyagi erejük ahhoz, hogy a petícióval járó horribilis költségeket fedezni tudták volna. Mindenesetre elér­kezett az ideje, hogy ezen a téren is rendet teremtsünk, hogy a vá­lasztások tisztaságát minden kö­rülmények között biztosítani tud­juk. Kijelentem, hogy a magam részéről nem is annyira a titkos választásnak, mint inkább a vá­lasztások tisztaságának vagyok a hive, mert arról lehet beszélni, ( hogy a titkos választás a de- • mokrata felfogásnak mennyivel ' felel meg jobban, de az bizonyos, hogy alkotmányos életünk egyet­len biztositéka a választások tisz­tasága. Egyébként politikai körökből ugy értesülünk, hogy a közigaz­gatási bíróság mai ítélete, amely az egységespártot is meglepte, élénk megbeszélésekre adott al­kalmat. Ma már nem kerülhet sor arra, hogy Zsitvay Tibor házelnök ezt az ítéletet a parlamentben bejelentse, azonban szokás az, hogy szünetidő alatt a Ház elnöke felhatalmazást kérjen, hogy a szü­netben előálló ügyekben a szük­séges intézkedéseket idejében meg­tehesse. Teljesen jól értesült helyről azt az információt kaptuk, hogy az egységespárt többsége a király­heímeci kerületben Wekerle Sán­dor pénzügyminisztert akarja fel­léptetni, az egységespárt kisgazda tagjai azonban határozottan ra­gaszkodnak ahhoz, hogy a kis­gazdák tagja, Forgács Miklós, aki a kerületnek előbb is képviselője volt, nyerje el a királyhelmeci mandátumot. hogy már szinte szállóigévé vált a teljes üléssel kapcsolatban az a megállapítás, hogy „az iparosság teljesen belső ügyében az iparos­ság maga határozzon." A csabai iparosság reméli, hogy maga Her­mann Miksa dr. kereskedelemügyi miniszter is ezen az állásponton van s a hozzá beérkező válaszo­kat, melyeket az ipartestületektől vár ebből a szempontból is fogja elbírálni. A békéscsabai iparosok tiltakoz­nak néhány fővárosi lap hamisí­tása ellen Elküldik az Iparosujság, a Békésmegyei Közlöny pél­dányait és egv memorandumot a szegedi kamara ülé­séről a kereskedelmi miniszternek (A Közlöny eredeti tudósitása.) A szegedi kereskedelmi- és ipar­kamara legutóbbi teljes ülésén, mint ahogy beszámoltunk róla, a legfőbb, tárgy a kézműves kama­ráról szóló határozat, különböző kommentárokra adott alkalmat, sőt néhány fővárosi újságban még fer­dítésre is. A Békésmegyei Közlöny hiteles tudósítás alapján megírta, hogy a teljes ülésen meglehetős vihart okozott a kérdés tárgyalása j s a határozathozatal elől az ipa­rosok nagy csoportjai ki is vonul­tak a teremből. Végeredményké­pen a kamara kereskedői és a bennmaradt néhány iparos mégis megszavazták a központi szerv felállítására vonatkozó indítványt. A Békésmegyei Közlöny és az Iparosujság az ülésről hü szellem­ben hozott is referádát, néhány fővárosi lap azonban elferdítve közölte az ülésen történteket s éppen ellenkező beszámolót adott, mely szerint a szegedi kamara valójában a kézműves kamara felállítása ellen szavazott volna. A békéscsabai iparosok semmi­esetre sem nézik tétlenül ezt a teljesen átlátszó célú akciót s ép­pen azért elhatározták, hogy a Bé­késmegyei Közlöny és az Iparos­ujság azon példányait, melyek a beszámolót hozzák, valamint egy memorandumot, melyben kifejtik a Kézműves Kamara felállításának szükségességét, felterjesztik a ke­reskedelmi miniszterhez, akinek ugyanakkor felhívják figyelmét arra is, hogy az irányított fővárosi la­pok mi módon akarják az iparos­ságra nézve a létet jelentő Kéz­műves Kamara kérdését elsikkasz­tani. Mindenesetre megnyugtató je­lenség, hogy nemcsak a békés­csabai kereskedő körök, hanem még a szegedi kereskedők közül is jelentékeny csoport teljesen in­dokoltnak látja az iparosság törek­véseit s éppen ez az oka annak, December 24-én csak délig lesznek nyitva a bankok Budapest, dec. 21. A TÉBE ke­belében egyesült bankok az egész ország területén december 24-én déli 12 óráig tartják nyitva pénztá­rakat. Szerbiában még mindig nem tisztult a helyzet Belgrád, dec, 22. A demokrata párt mai ülésén a politikai hely­helyzet még egyáltalán nem tisz­tázódott, mert Davidovics, a de­mokrata párt elnöke Korosecz miniszterelnökre bizta feltételeinek mérlegelését. Kijelentette azonban, hogy ha a feltételeket nem telje­síti, kilép a kormánypártból. kora reggel Békéscsaba, 1928 december 23. Vasárnap 55-ik évfolyam, 291-ik szám POLITIKAI NAPILAP EISfizetési dijak i Helyben és vidékre postán küldve negyed­évre 6 pengő, egy hónapra 2 pengő. Példányonkint 10 fillér. Főszerkesztő : Dr. Gyöngyösi János Telefonszám > 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, II. ker. Ferenc József-tér 20. szóm alatt. Hirdetés díjszabás szerint Felelős szerkesztő: Filippinyi Sámuel

Next

/
Thumbnails
Contents