Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-12-16 / 285. szám

4 jfittKttBHKOTKI EÖMET2 Békéscsaba, 1928 december 16 ízfürdő - vizy gőz és fürdő nélkül Amikor a tanyai ember először telefonál (A Közlöny eredeti tudósítása.) A legtöbb humoros esetet — amelyben iz is van, ötlet is, elevenség is és csattanó is — majdnem mindig az élet találja ki. Az élet, az ő kimeríthetetlen és kifogyhatatlan kincsesbányájával, amelyből időnként olyan szivárványosan sokszínű, szellemtől szikrázó, mélyről felbuzogó humorral tálalja elénk a kerek és kész történeteket, hogy okvetlenül elálmélkodunk felette. Mert ilyen történetet nem tud feltalálni semmiféle mesegyáros. Ezeket nem lehet kiagyalni, kiókumlálni. Ezek önmaguktól születnek. A pillanat termi őket. Az élet százszinü derűje, mókás kedve. íme a történet: Színhely: a posta. Tudvalevő, hogy a posta telefon osztálya bárkit, akinek nincsen telefonja, ha valaki telefonon akar vele beszélni, előre meghatározott időre meghívja a postahivatalba a telefon beszélgetés lefolytatása céljából. Az ilyen meghívott fél a postahivatal nyilvános állomásánál beszélhet a meghívóval, de csak akkor, ha a hivó fél az általa bemondott időben jelentkezik. A napokban egy városszéli tanyai gazdálkodót egy délutáni órára hívtak meg a postára, mivel egy ismerőse, aki Kiskunfélegyházán lakik, a meghatározott időben akart vele beszélni. A tanyai ember illendően ünneplőbe bujt és megfelelő tisztességtudással jellentkezett a postán az illetékes tisztviselőnél. — Hát csak tessék várni — magyarázza jóakaratúan a tisztviselő — majd szólok, ha jelentkezik Kiskunfélegyháza. A tanyás ember ügyefogyottan, tanácstalanul álldogált az ablakocska előtt. A postatisztviselőnek hirtelen eszébe ötlött valami: — Telefonált-e már? Az atyafi arca fe derült: — Még nem. — Nohát akkor várjon csak, majd megmutatom, hogyan kell. Azzal kijött a hivatalos részből. Az egyik telefonfülkéhez vezette a tanyai embert. Kinyitotta a párnázott ajtót. Belépett. Betessékelte a »fel«-et is. — Hát ide figyeljen! — magyarázott. — Fogja ezt a kagylót. Ugy! Tegye a füléhez. Ugy! Aztán ha majd beszédet hall belőle, szóljon vissza ebbe a fekete tölcsérbe, ni! Könnyű az egész... De majd csak akkor gilt az egész, ha megcsörren a csengő. Addig csak várjon itt benn. Es azzal bent hagyta a tanyai embert a fülkében, amelyre rácsapta az ajtót is. Ahogy jogosult bárki is bármely városban bárkit a nyilvános telefonhoz hivni, éppenugy joga van bárkinek visszavonni a már bejelentett meghívást. Ilyenféle visszakozás történt a tanyás ember esetében, aki a zárt ajtó mögött rendületlenül állta és várta Kiskunfélegyháza hivását a telefonfülkében. A koporsószerü fülke párnázott ajtaja mögött, nem számítva a vastag, báránybőrbéléses bekecset,hamarosan gőzfürdői atmoszféra keletkezett. A tanyai ember egy-kettőre úszva úszott a forró verejtékben, amely bővebben és kiadóban gyöngyözött minden porcikájáról, mintha egy luxusgőzfürdő gőzkamrájában töltött volna hosszú negyedórákat. Rendületlenül, angyali türelemmel várta, mikor szólal már meg a csengő. Ahogy az a barátságos hivatalnok elmagyarázta neki. Telt-mult az idő. Oreg este lett. A postát zárni kellett. Ekkor az ajtókat lezáró alkalmazott sorra benézett a telefonfülkékbe. Nem rejtőzik-e valamelyikben valaki, aki némi rossz szándékokat forgat elméjében a posta vagyona irányában. A hirtelen feltárt ajtó mögött aztán rádöbbent az atyafira, akiről megfeledkeztek, amint vastagbéléses ünneplő bundájában rendületlenül és kitartóan állt a fülkében. Fényesre izzadt arcáról zápor módjára omlott a verejték, a haja vizesen tapadt össze és a csíz mái tájékán sürü cseppekben koppan tak a padlóra a súlyos, kövér izzadtsággyöngyök... — Hát maga mire vár itt benn ? — csodálkozott a postaszolga. A tanyai ember mérgesen felelt: — Várom a csengetést. — Miféle csengetést ? — Hát amikor majd Félegyháza jelentkezik. Mert, hogy hát ide vagyok rendelve. Pecsétes meghívóval. Hivatalosan. A tekintetes magyar királyi posta által. De nem jön a mihaszna. Hiába várom már négy óra óta.. Hogy essen belé a penész !... Es szörnyen méltatlankodva, halálosan megsértődve hagyta el a telefonfülkét. Amerre lépdelt, miniatűrBalatont loccsantottak körülötte az izzadtságcseppek ... (k. r.) nagy száma esa (A Közlöny eredeti tudósítása.) A puszta agyrémnek hirdetett, de a valóságban nagyon is élénken jelent kező gazdasági válság különös helyzeteket teremtett. Közismert tény a kereskedelem kétségbeejtő pangása, amikor is a sulyosabbnál-sulyosabb terhek mellett semmi komoly gondoskodás nem történik arról, hogy az üzletemberek vigasztalan helyzetén javítsanak. A magára hagyott kereskedő tehát az élni akaró ember szívósságával igyekszik biztosítani ideig-óráig összeom láshoz közel álló exisztenciáját. Igy magyarázható az a különös jelenség is, hogy a kereskedó'tanoncok száma fokozódó szaporodást mutat. A régi jó világban a kereskedő alkalmazottai között a segéd és boltiszolga volt a legfontosabb személyzet, most pedig lehetőleg minden kereskedő a segédet s boltiszolgát a legkevesebb kiadással járó tanoncokkal óhajtja pótolni. Feltétlen a helyzet javulását fogja jelezni, ha ez az állapot megfordul s ha a tanoncok számában fokozatos redukció fog majd bekövetkezni, de ahogy a mai kép mutatja, belátható időn belül aligha számithatni erre. FEHÉR KÁROLYIÉ HÁZIVÁSZON SZÖVŐDÉJE BÉKÉSCSABA, ZSILINSZKY-U. 42. Nagy aranyéremmel kitüntetve Mindenféle házivászon szükségletét nagy választékban, a legjobb minőségben. a legolcsóbb árak mellett szövődémben szerezhető be. BOR Ceglédi Kadar vagy Rizling, 5 liter vételénél 1 liter 80 f. Lakodalmakra edény kölcsön kapható Lemen Sámuel Békési-ut 30. LAftlPEL SÁNDOR fűszer- és csemegeüzletében karácsonyra cognacnál és likőrnél 10 százalék árkedvezmény Baross-utca 7. sz. Eladó ház Csabán, Thurzó-utca 1A. sz. alatt. A házban van egy háromszobás utcai lakás fürdőszobával és szükséges mellékhelyiségekkel és egy udvari lakás nagy virágos- és gyümöjcsöskerttel. Érdeklődni lehet ugyanott. fényes bőre. Halk sóhajai remegve szöktek el az asztalok fölött. Lassan, ritmikus pihegéssel vonaglottak meg telt vállai. Bella Zora — sírt! 4. Megdöbbenve állta körül a kicsi, de internacionális légionista lumpkompánia a vonaglóvállu leányt. Szaggatottan pihegett az és kemény csuklások bukdácsoltak elő a torkából. Mámortól ködbeborult fejek hirtelen megvilágosodtak. Es ott állt e őtlük André Saárdy, a 26074-es. Csak, ugy a képzelet fátyolán keresztül. Es egyszerre riadt döbbenet fogta el a sziveket: ők már hónapok óta nem gondoltak a légionisták legszebbjére, aki elment. Es egyszerre eszükbe tért az a gondolat, hogy Saárdy és beile Zora... no, igazán, milyen hamar elfelejtették ezt az afrikai szerelmet!... A mindig közömbös, mindig hideg Saárdy most közöttük állt, hogy a leány csukló, fájdalmas zokogása fölidézte bennük ennek a romantikától szines szerelemnek a rózsaszínű emlékeit. Hallották a Saárdy hangját, látták a szemei állását, a termete magasságát és délcegségét, a keppije rangszalagjait, a zubbonya kényeskedő, frissillatu fehérségét... És megfogta a gondolkozásukat az is, hogy belle Zorát a Saárdy kedvenc nótájának hangjaira rohanták meg emlékezésének szomorú, kérlelhetetlen hadseregei. 5 Bornemisszáról senki sem tudta, ki volt, mi volt azelőtt. Sem azt, hogy mi volt azelőtt az igazi neve. Ezeket nem is szokás kutatni az idegen légió eszkuádjai között. Aki azonban sokat érintkezett vele, megláthatta, hogy nem volt közönséges ember, amig odahaza élt. Ő azt mondta magáról, hogy szerkesztő volt egy nagyobb vidéki városban. Ez igaz lehetett, mert levelezésben állott egy kisebb lappal, amelybe irogatni szokott a légióróí és az afrikai életről. Ez az újság mindennap megjött neki és esténként a Café de Réun ónban szokta átolvasni. Érzéketlenül a belle Zora ideges zokogása iránt, a lámpa alá húzódott Bornemissza ezen az estén. Kiterítette az újságját a cinkasztalra. De háromig sem számolhatott volna az, aki megfigyelte volna őt. Riadtan ugrott fel. Rekedt hang szaladt ki a torkán, ami nem tudni, káromkodás volt-e, avagy más valami felkiáltás. Feldöntött egy pár széket, amig a belle Zora asztaláig ért Ott szokatlan hevességgel a kezébe nyomta a másik magyar légionistának az újságot. Férfisors érte el Saárdyt: akit ő szeretett, az nem akart tudni róla, azzal meg ő nem törődött, aki őt tette meg meleg szive urának, királyának. Pedig az a magyar leány nem érdemelte meg a Saárdy nagy szerelmét. Ot évig száműzte a hidegségével, a gyötrésével a daliás férfit. És I az öt év múlva, amikor eléje állt a j légióból elevenen épségesen visz | szatért, a régi szerelmes, bolondps szivü Saárdy: a leány kikacagta. És szív nélkül vágta az arcába, hogy most már csak azért sem lenne a felesége, mert az idegen légióban szolgált. Mert hát annak igen kétes exisztenciái vannak. És André Saárdy, aki sok leányszivet ütött már meg delejező tekintetével, most megtört. Hiába nézett farkasszemet annyi sok félvad harká val az alfaóceán hullámai között, hiába viselt el férfiasan emberfölötti fáradalmakat, nélkülözéseket, most férfiatlanul cselekedett: a gőgös, szívtelen magyar leány lábai előtt lőtte keresztül a szivét. Ez volt az újságban. 6. A tébolyodottak jellegzetes, tüzfényben ragyogó tekintetével, vadul csapott le belle Zora az újságra. S csak akkor, amikor már az a kezei között szakadt szét szilánkká, jutott az eszébe, hogy nem tud olvasni. Igy nem betűzheti ki a Saárdy Andor nevét a magyar sorokból. Fáradtan, sápadtan zuhant vissza a székébe. Fiatal husa összeesve, gyürődötten sárgállott a vállán és a mellén Merev, halálkomoly tekintettel meredt maga elé. A könnypatak már nem viharzott lefelé szépséges arcán. Csak nézett, nézett maga elé. Keresztülnézte az előtte résztvevőn álló, levert légionistákat. Nem látott senkit, semmit. Tán azt sem tudta, hogy él. Csak n'zett. Borzalmasan, hidegen. Igy tudnak nézni azok, akik a szerelmükhöz sohasem lesznek hűtlenek. Nem is sirt többet azon az estén. Csak az ajka mormolt valamit. Nem tudni, mit. Lehet, hogy imádkozott az ő istenéhez. A szerelmeséért. De lehet, hogy megátkozta azt a magyar leányt, aki a halálba kergette a hideségével minden légionisták legszebbjét. Csak ő tudta, mit csinál. Egész estén szárazak maradtak éjszínű szemei. De amikor magára maradt a szobábn, akkor vadul át-, kozta meg a könyörtelen gyilkost, aki talán a legszebb leányarcot vi"seli. Aztán keservesen, vonagló zokogással, fájó szívvel siratta el ez a posványba taposott virág a szép légionistát. Bár tudta, hogy annak a szive sohasem volt az övé ... És reggel táján megkönnyebbülten csavarta a nyakára belle Zora a selyem-sálját. Érősen, fojtón.