Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) október-december • 223-294. szám

1928-12-08 / 279. szám

Békéscsaba 1928 december 8 3 Hogyan alakult meg Iparos Fischer Imrének az Iparosok Egyesülete zászlóavatá­sán tartott felolvasása Az 1895-ik évben Sajben Pá ma is élő iparos kezdeményezésére, né­I hai Zvaratkó Pál, Juhász Antal, Thomai ]ános, Zlehovszki György, Scheibel Mihály, id. Boskó jános, Baranyai Mihály, Zvaratkó Ignátc, Fikker Antal, Volentik Lipót, Facsi­nai Zoltán, Remenyiczki János, Csjer­nyik jános, Gulyás Mihály és Zle­hovszki jános iparosok szabad óráik­ban, vasárnaponkint összejöttek a megalakítandó iparos egyesület elő­készítő munkáira. A fent említett ipa­rosok bizottságot alakítottak. A bi­zottság minden vasárnap Khacenma­yer házba (Kishida utca, jelenleg Csillag Ignác ur háza) végezte áldásos munkáját. Igaz ugyan, hogy az elő­készítő bizottság elnöke Zvaratkó Pál szivesen látta iparostársait, de a parlamentáris formának szigorú őre volt, nem engedte meg, hogy ilyen ülések alatt az asztalon bor legyen. Ellenben gondoskodott arról, hogy ülés végezte után jó borral megkínál­hassa vendégeit, illetve a bizottság tagjait. Az ilyen ülések alatt kedves epi­zódok történtek; u. i. az elnök ur a bort mindenkor a széke mellé he­lyezte s a sok heves vita közt a száradt torkokat a szemfüles Scheibel Mihály öntözte, ő az asztal alá bújva, poharankint adogatta fel a bort az érte nyulóknak. Az elnök kivételével mindegyik e-le hajolt a sürün leejtett gyufa skatulyályáért s persze, közben nagyokat ivott. Az ilyen szigorú és kellemes ülé­sek egyikén megállapították az ala­tt kulandó egyesület nevét Alapszabá­lyainak megírására felkérték Sajben Pált, ki az előkészítő bizottság jegy­zője volt. A város minden társadalmi osztálya azon volt, hogy a mozgalmat siker koronázza. Dr. Seiler Endre ügyvéd, nagy iparos barát, figyelemmel kisérte az előkészü'eti munkákat, javasolta, hogy egy iparos gyűlést hivasson össze a bizottság, melyen a már kész alapszabályokat bemutathassák. A nagy iparos gyűlésen, melyet 1895. november havában a Lorenc­féle vendéglőben tartottak, dr. Seiler Endre ügyvéd elnökölt, jelen volt körülbelül 300 iparosmester. A fel­olvasott alapszabályokat a jelenlevők némi módosítás után elfogadták. Az előkészítő bizottság az alakuló közgyűlésig nem maradt tétlenül, hanem az anyagiak előteremtése ér­dekében 1896. február havában a Thoman féle vendégfogadóban — ma Fehér bárány — a megalakulandó egyesület javára farsangi bált rende­zett, melyen egész vármegyénk iparos­sága képviselve volt. A siker ko­losszális, k A jóváhagyás végett felküldött alapszabályt a belügyminisztérium 28.839 szám alatt engedélyezte, s igy az Iparos Olvasókör alapköve letétetett. Az alakuló közgyűlést 1896. május 11-ikére hivta össze a bizottság. Nevezetes nap volt — ezen a napon ünnepelte Magyarország ezer éves fennállását. Zvaratkó Pál az összehívók nevé­ben üdvözötte a megjelenteket. Elő­adván, hogy miért hívták össze a jelenlevőket, ösmertette az Iparos Olvasókör célját, mely Békéscsaba iparossága részére oly érintkezési és gyülekezési helyet akar alkotni, mely a müveit társaséleti élvezetek mellett alkalmat nyújtson arra, hogy az ipa­íosok az őket közvetlenül érdeklő, főleg iparos kérdésekről eszmét cse­rélhessenek. Alkalmat nyújt naponta társalgásra, közös értekezésre, társas játékokra, felolvasásokra és időnkénti társas estélyek rendezésére. Kérte, mondja ki az Iparos Olvasó­kör megalakulását. A jelenlevők örömmel vették tudo­másul az kör céljainak ismertetését, a megalakulást kimondották és az alapszabályt elfogadták. A közgyűlésen jelenlevő dr. Zsi­linszki Endre nagy öröm közepette szólalt fel. Beszédét avval zárta, hogy az a város, melynek iparossága a kulturáért harcol, csakis fejlődhet. A közgyűlés a következő vezető­séget választotta meg: diszelnök dr. Zsilinszki Endre, elnök Zvaratkó Pál. alelnök Juhász Antal, pénztárnok Bárányi István, jegyző Thomai jános, számvizsgálók: Nádasi Elek, Zle­hovszki György, Kiiment Mihály, gondnok és könyvtárnok Bognár Ferenc, ügyész dr. Seiler Endre, választmányi tagok: Szabó Lukács, Döflinger Celesztin, Scheibel Mihály, Maulis Miháy, Faszenka jános, id. Boskó János, Vitális Mihály, Gulyás Mihály, Apáti András, Kiss József, Hankó András, Hrdlicska Mihály. Igy alakult meg a békéscsabai Iparos Olvasókör ezelőtt 32 évvel Orosháza fizeti a legtöbb adót ezen a címen (A Közlöny eredeti tudósitása.) A belügyminiszter az alispántól sür­gős kimutatást kért ismételten a köz­ségek vagyonjogi ügyeit érdeklően. Nevezetesen többek között sürgős jelentést kivánt arról, hogy az 5%-al kivetett kereseti adó összege meny­nyit tesz ki a községeknél. Az al­ispáni jelentés szerint ez az összeg 692.000 pengő. Ebben az összegben nincs benne a 2 rendezett tanácsú város kereseti adója . Ajándékképen megkaphatja mindazon újonnan belépő előfizető az alább felsorolt 8 darab, értékes kézi­munka-ajándékot a legfinomabb eredeti svájci chiffon-batisztra előrajzolva, valamint a „Magyar Úriasszonyok Lapja" december havi összes számait is teljesen ingyen, aki már most beküldi az egy évi előfizetési dijat, 20'—, azaz husz pengőt a Magyar Úriasszonyok Lapja kiadóhivatalához Nyolc darabból álló ajándékunk a következőkből áll: l drb 85/60 cm. nagyságú ovális miliő, a legfinomabb eredeti svájci chiffon-batisztra előrajzolva, 1 drb diványpárnaközép 40/28 cm. nagyságban, ugyan­csak eredeti svájci chiffon-batisztra előrajzolva, 6 drb jégkendőcske, egyenként 13 cm. átmérőjű nagyság­ban, a legfinomabb chiffon-batisztra előrajzolva. Mit nyújt a Magyar Úriasszonyok Lapja ? A Magyar Úriasszonyok Lapja a legszebben kiállított, a legfinomabb papírra nyomott, kitűnően szerkesztett szépirodalmi, társadalmi, háztartási, kézimunka, divat, sport és színházkritikái folyóirat. Megjelen havonta háromszor: 1-én, 10-én és 20-án A Magyar Úriasszonyok Lapja havonta 21 drb, divatos, művészi kézi­munkarajzot, 40 drb társasági képet, 8 drb háztartási tálalási, szervirozási ábrát, két teljesen eredeti kottát és keresztrejtvényt közöl. Szépirodalmi részében havonta a magyar és külföldi irók reprezentán­saitól 12 novellát, 2 regényt, 12 társadalmi cikket, 6 színházi levelet és be­számolót, 3 kritikai cikket, 3 orvosi cikket („Fiatal anyák iskolája" cimmel, 6 irodalmi kritikai cikket, 3 képzőművészeti cikket, 6 költeményt" és 3 mesét közöl. Háztartási rovata havonta 24 torta- és tészta-receptet, 24 különféle éte­lek receptjét tartalmazza. Sportrovata havonta háromszor beszámol az autó-, tennisz-, atlétika-, motorsport és egyéb sportágak híreiről. A lap „Tanácsot kérnek" és „Üzenetek" rovafa szenzációs. Tessék ingyenes mutatványszámot kérni melyben a fent emiitett ajándékaink művészi rajzai bizonyságul szolgálnak ajándékaink értékéről és meggyőződhet lapunk kiválóságáról. Aki a P 20'— évi előfizetési dijat azonnal beküldi, rögtön megkapja ajándékainkat. Ha a P 20'— előfizetési dijat két egymásután következő hó elsején 10—10 pengős részletben küldi be; az ajándékot a második 10'— pengő be­érkezése után küldjük meg. MAGYAR ÚRIASSZONYOK LAPJA szerkesztősége és kiadóhivatala Budapest. VI. Jókai-utca 37. A községek közül Orosháza fizeti a legtöbb kereseti adót és pedig évi 120.000 pengőt. Aztán követke­zik Békés 81.000 pengővel, Szarvas 78 000 pengővel, Gyoma 46 000 pen­gővel és Szeghalom 37.000 pengővel. A többi községek jóval kevesebb ke­reseti adót fizetnek, legkevesebb a kereseti adó Dobozmegyeren: 1200 pengő, Gádoroson 1750 pengő és Csabacsüdön 3180 pengő. Minthogy pedig a kereseti adó a községi pótadó cimén át van engedve a községeknek, ebből világosan kö­vetkezik, hogy ezen a téren a hely­zet lehetetlen eredményeket szül, mert a kereseti adókból egyes köz­ségeknek tekintélyes jövedelme van, a községek nagyrészének kereseti adója azonban alig számbavehető — s igy nem csoda hogy mig egyes községek ^kiadásaikat, köztük a be­ruházásaikat is minden nagyobb ne­hézség nélkül tudják fedezni, a leg­több község csak éppen hogy a leg­szükségesebb kiadásainak fedezésére tud fedezetet teremteni a megenge­dett 50% pótadóból. » | rr , • jogveno n A földmivelésügyi miniszter gazdasági munkás jogvédő irodát állított fel (A Közlöny eredeti tudósitása) A földmivelésügyi miniszter a gyomai járás területére, a minisztérium ke retében szervezett gazdasági munkás jogvédő központi iroda helyi meg­bízotti teendőinek ellátásával dr. Chrisztián Kálmán gyomai ügyvédet bizta meg. A megbízottnak az a teendője, hogy a járás területéről hozzá forduló gazdasági földmunkásokat és cselé­deket, a szolgálati szerződéseikből felmerült vitás ügyekben, ingyenes jogi tanácsadásba részesítse. Továbbá az ingyenes jogi képvi­seletet ellása azokbcn a peres ügyek­ben, amelyek nem a közigazgatási hatóság előtt, hanem a rendes biró ság előtt kerülnek tárgyalás alá. Mivel pedig készkiadásait a köz­ponti iroda téríti meg, ezért a meg­bízott a felektől, akik hozzá fordul- -, nak, vagy akiket a központi iroda hozzá utal, sem kész kiadásai, sem pedig képviseleti költségeinek meg­téritését nem igényelheti. Tisztelet­A világ márka: 1929. évi typusa 4 kerékfékes személy és teherautomobilok, alváz ak MC. C0RMICK PETR0LEUM-TRAKT0R0K mezőgazdasági gépek, golyóscséplök, varrógépek, kerékpórok legolcsóbban beszerezhetők Használt traktorokat is cserélQak Mc Cormick petroleumtraktorok képviselee TELEFON 276 its Lipót fépáruháza Bókósosaba, Andrássy-ut TELEFON ,27 5

Next

/
Thumbnails
Contents