Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) július-szeptember • 152-222. szám

1928-07-21 / 164. szám

2 BfiKfiSHEGYET ftÖZLÖüT? Békéscsaba, 1928 julius 19 M Amortizációs és váltókölcsönöket az eddigieknél lényegesen jobb fel­tételekkel és haladéktalanul folyósit a Magyar Általános Takarékpénztár Rt. Békéscsabai Fiókintézete Telefon 255 András^y ut 4 — Két csabai kelmeíestöinas utazása. Szeivasról jelentik: Szom­baton délben két inasgyerek pi­hent meg a községháza eiőtt ki­tett magányos rek'ámpedon. Bé­késcsabáról indullak útnak, hogy Ocscd községbe jussanak el, de esek a szarvasi rendf rőrszobáig jutottak, mert mór nem birták erő vei a gyaloglás', no meg éhesek is volté k. Péntek reggel indultak el Békéscsabáról és gyalog jötiek Békésen, Me2Őberényen át. A fá­radságos ut után a szarvasi rendőr­ségen pihentek meg, ahol elmond­ták, hogy Bagi Imre békéscsabai kelmefestőnél tenoncok, de mes­terük olyan szigorúan bánt velük, hogy inkább vándoiulra keltek. Szüleikhez nem mertek hazamen­ni, így az egyik fiu nagynéniéhez készültek Öcsödre. Szarvasra más­fél napos ut után ériek, de út­közben alig ettek valamit. A rendőrségen éieimet edtak nekik, majd vasárnap az egyik f.u apja eljött értük. Bebizonyoscdott, hogy gazdájuk szigorúsága csak ok volt arra, hogy világgá menjenek. — Betöréses lopás. Notórius bűnöző és a különböző fogházak többszörös lakója volt mar Rácz Zsiga 30 éves szarvasi cigány. A napokban újból betört és pedig ezúttal özv. Kasnyik Jánosné II. kerület 435. sz. aktli 84 éves öregasszonyt tisztelte meg éjjeli látogatásával és onnan negymeny­nyiségü ruhafélét és ésynemüt lo­pott el. Rövid nyomozás ulán a csendorseg elfogta Récz Zsigát, aki bevallotta a lopást, sőt azt is beismerte, hogy a zsákmányt Andréssi Pálne írekéi kereskedő üzleteben értékesítette. A tolvajt letartóztatták és a kereskedő cilen is megindult az eljárás orgazda­ság címén. fl Korona kávéházban ma és minden este budapesti női jazz-band hangversenyez. * Meghívó. Ingyenes hímző- és varrótanfolyamok lat ogetására, me­lyet bekéscsaban, 1928, julius 23 ától augusztus 18 ig a Baross­utcai ipariskola rajztermében ren­dezünk. Ezen alkalommal mélyen lisztéit vevőimet alapos ingyenes oktatásban részesítjük a Singer varrógépek és a hozzávaló készü­lékek használatában. Tanítjuk to­vábbá díjmentesen: fehérnemű és hansnyatömést, fehér es szines himzést, a modern mühimzés ösz­szes fajtáit, mint Madeira. Ajour és monogrammunkákat. Részvé­teli bejelentéseket a tanfolyam ré­szére felvesz Békéscseba, And­rássy ut 11. alatt fióküzletünk. Singer varrógép részvénytársaság. — Tfizollóverseny Gyulán. A békésvérmegyei tűzoltószövetség augusztus 5 én Gyufán nagysza­bású tüzoltóversenyt fogrerdezni, amelyen résztvesz a megye csak nem valamennyi tüzoltócsapata többszáz taggal. A versenyre — emelyen egy ériékes vándordíjon kivül igen szép d ;jak varnak ki­tűzve — a kereskedelmi miniszter féláru utazást engedélyezett. — Elfogtak egy megszökött elmebeteget. Békésszentandróson a csendőrjárőr elfogott egy zava­sosan viselkedő 40 év köiüli em­bert, aki azt állította magéról, hegy ő a király és 8Z országúton most akarja felállítani kétszáz éves katonai tepasztalatain okulva a haza megmentésére ágyúit. A szerencsétlen embertől jövidesen kiderült, hogy Palásti L jósnak hívják és a szentesi kozkórház elmeoízfélyéról szökött meg. A békésszenlendrási cser dőiség ét­tdla a szarvasi íendőrségnek, amely visszaszállította a szentesi korházba. Vézgde Angol Magy. 89'0, Me&yar hitel 84 6, Jelzálog b. 39 5, Kereskedelmi bank 119 00, Magyar Alt. Tak ÍOO'O, Pesti h- első 215*0 Bor- ­m sk. 360, 1. bpesti gm. 38*5, M- ált. kőszb. 805 0, Aihenaeum 343, GanzDan. 1595, Ganz vili 1310 Hofherr 121. Mezőhegy. 00.0, Zabolai 000. MHfc 1650 Goldberger 85.0. Denica 00 0. Gabonatőzsde Budapest, julius 20. Hiv. árak: 76 kg. os tiszav. buza 30.30—30 80, 77 kg. os tiszavid. ujbuza 27.75— 27.85, egyéb 27.45-2755. 77 kg. os buza 33.C0—34 00, 78 kg.-os tiszavid. buza 31.00— 31.45, egyéb 30.50-3095, 79 kg.-os tifzavid. buza 31 30—31.75, egyéb 30 80-31.30, 80 kg.-os tiszav. buza 31.55— 32.00, egyéb 31.00—31.40, rozs 24 50-24 75, árpa 23 50—23.75, sörarpa C0.C0— 00.00, ózab 33'5U—3410, köles 32.80—33 20, teraeri 29 65-2*95, repce 4200—4250, korpa 21.75— 22X0. Ferencvárosi sertésvásár: Nyilt vásári maredvany 73, érkezett 720, eladva 430, eladatlan ma­radt 0( 0. Árak : fiatal könnyű 1 56—1*60, í*őzép r60-r63, ne­héz 165-1 67. Tőzsdezárlati valuta­és deviza-árfolyamok Vainták Ae-gol (ont 17 95—28 10, Siokil 16*96 0-17X4*0 Dinár 10 C6,— 10.Ce,0 Do)!á» 67010- 672 50, Francia ti*nk 22.60—12.8] HolUndi lotint 280.60-281.60, Lei 8.46 * 61,0 Lé»» , Ltr* 80 15-80 40 Mirka 186 76-0-187-15.0, Sblllinr 80,76.0— 61 10.CO, Dán koron. 168 10—1(3.70, Svájci ll.nk 11C60-110.90, Balga SO 00.0- 80.30.0, Korvég korona 168.20-163 80, Svéd koront 168 31—11310, Zloti 64.15 — 64,45. D*vi*álr AKtatardam 230.50 0—281.20*0, 8»)gjád U <7-10.10, Berlin 186,8'.—187,22 Bpkar«t8 47 —8.61 6, Brumie! 79.80—80.06, Kepanbát* 163.20—163 60,0 Oaaló 153.1C— I68 6L.0, London 27.85:75—57 93.75, MUant 8C. C0-i0.10 0 Kewjork 672 80- 674 40, Pá ila ii 42 Cl - 22.10 0 Prága 16.07'-17.02 00 Stóíla 4 : 3—4.36, Stockholm 158 40—11380, varaó 64 22 64 42,50 Héc« £0.77.-81.02.00 Zsricb 110.31.—110*61.25 Apróhirdetések Elsőrendű télivágása perzseli, sózott szalonna és első­rendű serteszsir a legolcsóbb napi éren kaphatók. Uradalmak és vi­szonteladók kerjenek árajánlatot. Farkas Antal Békéscsaba, An­drési-y-ut 48. Telefon 149. Mindennemű tejtermékek naponta friss teavaj, kgr-ként 5'60 P. Kophatok ez Eh ő békéscsabai Tejcsarrokban Lu'her-utca 8. sz. Gyakorlott könyvelő órakönyvelest vállal. Cim a ki­adóban. A város legelőkelőbb helyén elegánsan butoiozott szoba előszobával kiadó. Cim a kiadóban Eladó 3jás V., Reviczky-utca 50. számú ház — esetleg kedvező részletfize­tésre is — eladó. F & S golyós csapágyak autó és műszaki cikkek, összes kerékpáralkatrészek legelőnyösebb beszerzése, Puch motorkerékpár kerékpárok kedvező részletfizetésre Balogh Zsigmond Békéscsaba, Széchenyi-utca 4. Telefon 139. Uborka eltevéf re, valódi Znaimi fajta, elő­jegyezheiő és minden mennyiség­ben kapható a Kertgazdaság rf~ nál Andréssy út 2. sz, üyematj* 6* kiadja * ^otrlnn Stönyvuyamdi Lapkiadásért falai Grnba; S3>»*B5 Aratásra pálinka Törköly 1'90-2'SH Rum 2-60 saját főzésű, kisüs'i lörkölyseprür és szi'va a legolcsdbb árban kapható Spítz SamunáS, Weselényi-u!ca. Tiszta, fáregmentes lakás csak olt van, ahol FLY-TOX vagy FLIT amerikai rovarirtó szert használnak. Légy, svábbogér, moly, poloska, hangya, bolha stb. ellen leg­biztosabb és ezonnal ható szer Amerikai rovarirtószerek elárusitS helye WENICH LAJOS drogériája Békéscsaba, Szent István-tér 16. Teleion 324. INGYEN kap szobafestéséhez mintát, rozet­tát. girlandot, ha festéküzletemben 5 pengőn felül festéket vesz. Uta­lással is szivesen szolgálok. Be­szerezhet különféle lakkokat, olaj­és szárazfestéket. Takarításhoz min ­dr n cikkeket. Padozalfesték raga­dósmentes felelőség mellett. Szobafestést ugy helyben mint vidéken jutá­nyosán végzek. Tisztelettel SZIKORA M. szobafestő Békéscsaba, Berényi-ut 13. szám,

Next

/
Thumbnails
Contents