Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) július-szeptember • 152-222. szám
1928-07-13 / 157. szám
2 BfiKfiSHEGYET ftÖZLÖüT? Békéscsaba, 1928 julius 19 Amortizációs és váltókölcsönöket az eddigieknél lényegesen jobb feltételekkel és haladéktalanul folyósít a Magyar Általános Takarékpénztár Rt. Békéscsabai Fiókintézete Telefon 255 Andras&y ui 4 — Rendelet a hanyag cséplőgépesek ellen. A földmivelésügyi miniszter utasításéra a hatóságok azoktól a cséplőgéptulajdonosoktól, akik rossz cséplőgéppel csépelnek, vagy a gépet hanyagul, szakszerűtlenül kezelik, vagy pedig a munkát üzteti okból siette* tik és emiatt a szemveszteség a rendesnél nagyobb, — ha az ilyen módon megkárosított csépeltetők afcszo!gabiróságnál panaszt emelnek — az iparigazolványt bevonják és a géptulajdonos ellen eljárást indítanak. Színház Pirandello bemutató. Az Országos Kamaraszínház az uj dráma ney.es úttörőjének, Pirandello?nak, „Ötözlessük fel a mezteleneket" cimü müvét mutatta be tegnap este megérdemelt, nagy sikerrel. Pirandello drámái ugyanazt a gordiusi csomót oldozzák, amit eddig a legújabb törekvé seknek is csak kikerülni, vagy még jobban összebogozni sikerült. A modern ember, aki társadalmi viszonylatban fokozottabban kollektív lény, bensőleg azonban kifinomodottan dilferenciált egyéniség, külsőleg passzív életét, mig éleiének drámai akciói belül, a lélekben folynak le. Pirandello ezt a belső életet vetíti a színpadra egyszer irreális történet (Hat szerep keres egy szerző ), másszor irreális drámai hős (az őrült, aki IV. Henriknek gondolja magát) formájában. Ebben a színmüvében, ahol egy nevelőnő viszonyt folytat a ház urával, a feleség kidobja a nevetőnőt. az mérget vesz be s a kórházban, az ujságnó előtt elmondja életét. De nem az igazat vallja, hanem ellenkezőleg, hazug történettel akarja felöltöztetni azt, amitpaazsziv életének az öngyilkosságban kirobbant akciója lemeztelenített, ó maga már meztelenül áll előttünk, de az akció meztelenre vetkőzteti a többieket is, szeretőjét, a férjes embert, s vőlegényét, aki cserbenhagyta és igy tovább. A mai ember azonban nem bírja el a meztelenséget, szükség van arra, hogy a mezteleneket felöltöztessék — hazugságokkal. Ez a darab konklúziója. A hányatott életű nevelőnő szerepét Peéiy Piri játszotta szuggesztív erővel. Csupa-ideg egyénisége, nagyszerű színpadi rutinja, főleg pedig az őt jellemző tökéletes beleélés fárasztó, de pompás feladathoz jutott. A közönség ünneplése elsősorban őt illette, de méltán osztoztak a tapsokban Miskey, Alapi. Pe»hő, Mihályiné és Biró is. (gy. ;.) Az Országos Kamarasuntiaz második hete. Pénteken Ibsen Nórája, szombaton Kacagó este, vasárnap délután Húsvéti vakáció, este Kék róka, hétfőn Slrindberg misztériuma, a Húsvét es kedden bucsuzóul Herczep Ferenc pompás vígjátéka, ez Ezredes keiül színre. A vasárnapi két előadás mozihelyárakkai keiül színre. Heti műsor: Péntek: Ncra. Szombat: Kacagó est. MEGHÍVÓ A BÉKÉSMEGYEI ÁLTALÁNOSTAKARÉKPÉNZTÁRRT BÉKÉSCSABÁN 1928 julius hó 23.-án, d. u. 4 órakor Békéscsabán, szekhtzóban tartandó rendkívüli közgyűlésére, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak Békéscsaba, 1928 julius hó 11. Az igazgatóság. Tárgysorozat.' 1. Jegyzőkönyvvezető és két jegyzeköny vhi e esito kirendelése. 2. Hatóiozathozalal a Gyomai Takarékpénztárral való egyesülts táigyában. 3. Esellfges indítványok. Tézsde Angol Magy. 89'2. Magtar hite) 84 1, Jelzálog b. 39 5. Kereskedelmi bank 115*5, Magyar Alt. lak 100 5, Pesti h. első 2140, Bors.misk. CO'O I. bresti gm 360, M. ált, kőazb. 8C60, Athenaeum 3470. Ganz-Oan. 160O.Ganz vili. 132 0 Hofherr 122. Mezőhegv. 00.0, Zabolai 0'00. MFTF 00 00 boldberger 00.0, Danic* 00 0 Gabonatőzsde Budapest, julius 12 Hiv. árak: 76 Kg. os tiszav. buza 3030—30.80, 77 kg.-os tiszavid. ujbuza2855— 28.70, egyéb 28.25-28.40, 77 hg. os buza 33 60—31.00, 78 kg.-os tiszavid. buza 31.00— 31.45, egyéb 30.50-30.95, 79 hg. os ti>-zavid. buza 31.30—31.75, egyeb 30.80—31.30, 80 kg.-os tiszav. buza 31.55—32.00, egyéb 31.00-31.40, rozs 2435-24.50, árpa 24 35—25.10, sörárpa 00.00— 00.00, zab 31.10—3150, köles 32.80—33.20, tengeri 29.65-29.95, lepce 43.01)—43.50, korpa 23.75— 24.00. Ferencvárosi sertésvásár: Nyilt vásaii maradvány 276, érkezett 1870, eledve 497, eladatlan maradt 000. ÁraK : fiatal könnyű 155—1-61. Közép 1 62—1 63. nehéz 1 63-1 64. Tőzsdezárlati valuta és deviza-árfolyamok Valuták: Angol (ont 17 87—28 02, Sioke 1 '"•960- 17.C4-0 Oinái 10X4— lu 10,0 Doll», 6701 0 672 60, Francia frank 22.70—Í2 90 Hollandi forint 280 75-231 75, Lai 8.60 8 63 0 U*« — , Ura 80-25—80 50 Márka 186.80 0—187 30 0, ShUHnjl 80 75.0— 81 10-00, Din kotena 163 05—113.65, Svá<cl (oa* 11C65— 1 IC 95, Belga 80 20.t>~ 80.50.U Norvég korona 15ű 0 J-1£3 60, Svéd koron 168 40—1(4 00, Zloti 64.10-64.40. K»«vtsib Amsterdam 230 65-0— ÍSl.35'0, tmttád ülj.i 7- K.10, Berlin 186,f 2-186,92 Bok»te»t8 4ü - 8.63-5, Brüaaiel 79.«5- 80.1U, KcptnkAfk 1( 3 15—163.(5 0 Omló 153 1016?- 51 0, I onaon 27.86 C0-Í7.93 C0, MUhi 59 96—öt 09.0 Hewjrotk 672 90- Í74 60, P* •is «.k.42.5i- 22 60 5 Prága ie 97-- 17.02,60 S«ófia 3- 4.) 6, Stockholm 163.50-lí 3 90 »iaó 64 22 64 42,0 Fiéc« 80 78—80 8125 Zirich '10.37.5—UC-67 5 Mindennemű tejtermékek naponta friss teavaj, kgr-ként 5'60 P. Ktphalók az Eh-ő békéscsabai Tejcsarnokban Luher-utca 8. sz. Befőzéshez 1 kg. cukor 128 P, üvegek és hóiyagpapír a iegolcsób6 árban. Aratási a 1 Itr palmka 2'50 P, 1 itr rum 2'50 P. Csépléshez 1 hordó sör 25 P Lerner Sámueinel, Békési-ut 30. Elsőrendű télivágásu perzselt, sózott szalonna és első rendű serteszsir a legolcsóbb napi áron kaphatók. Uradalmak és vi szonteladók kerjenek árajánlatot Farkas Antal Békéscsaba, An drássy-ut 48. Telefon 149. Tótul is beszélő fiatal, lőiekvő vegyeskereahedösegtd azonnalra leivetetik Kiss Ernő-uica 6. Gyakorlott könyvelő órakönyvelest vállal. Cim a kiadóban. Érettcégizett fiataiembsr áilasl keres. Gyógy szeresz gyakornoknak is elmenne. „Komoly" jeligere kiadóba, Különféle gazdasági felszeielés eladó Andiássy ut 23. Diáklányok ugyanit teljes ellátá&t nyerhetnek. "Eladó 2 éves gyorsteherautó, 25 lovas, személyszállításra is alkalmas, — Cím Kovács Benjánrn Orosháza. Temető-utca 1. Egyszobás lakás esetleg bútorozva is kiedó Csillag- u'ca 1. szám elatt. Bútorozott szoba a7onnal kiadó, Próney-utca 20. ttyecaaijt t* kiadj* a worvtaa könyvnyomda (..epkUrfanért (•)•! Orub»» D«s«8 Árverési hirdetmény Dr. Kerényi Soma békéscsabai ügyvéd által képviselt Kulcsár és Schwarcz cég kérelmére és javára 219 p 02 f követelés és járulékai erejéig a békéscsabai kir. járásbíróság J 928. évi 7)9-2 sz.fcvégzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől lefoglalt 2 '00 P-re becsült ingóságokra a békéscsabai kir. járásbíróság lenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. tc. 20. §-a alapján fentirt, valamint zálogjogot szerzett mas foglaltatok javára is a végrehajtást szenvedő látásán. Békéscsabán, Reök-utca 6. szám alatt a fennáltó hátralék erejéig leendő megtartására határidőül 1928. évi jnlius hó lti. napjának délelőtt fél 11 órája tűzetik ki, amikor a bíróilag lefoglalt bútorok s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés ^ ellenében, esetleg becsáron alul is elfogom ^ adni. Dancz Ferenc, kir. bír. végrehajtó INGYEN kap szobafestéséhez mintát, rozettát. girlandot, ha; festéküzletemben 5 pengőn felül festéket vesz. Utalással is szívesen szolgólok. Beszerezhet különfele lakkokat, olajés szárazfestéket. Takarításhoz mind'n cikkeket. Padozatfesték ragadósmentes felelőség mellett. Szobafestést ugy helyben mint vidéken jutányosán végzek. Tisztelettel iZIKORA MG. szobafestő Békéscsaba, Berényi ut 13. szém. Tiszta, fére^mentes lakás csak oit ven, ahol FLY-TOX vagy FLIT amerikai rovarirtó szert használnak. Légy, svábbogár, moly, poloska, hangya, bolha stb. ellen legbiztosabb és azonnal ható szer Amerikai rovarirtószerek elárusit > kelye WENICH LAJOS drogériája Békéscsaba, Szent István-tér 16. Teleion 324.