Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) július-szeptember • 152-222. szám
1928-07-08 / 153. szám
Békéscsaba, 1028 július 8 Egyes szám ára 10 fillér Vasárnap 55-& öffelyam, 153-ik nám BEKESMEBTEI KÖZLÖNY KDnitMkMf ' ör. ».ow tMrk«»t$ i Fillppinr* Sáoa<»l Y»U(oaMán: 7 Lundborgoí tényleg megmentették, de TJmundsenröl semmi f)ir Róma, julius 7. A Ciíta di Milano szikratáviratban közli Lundborg megmentését. Az elmúlt éjjel egy ki* svéd repülőgépnek sikerült a Viglieri csoport mellett leszéllania és azon rr agával vitte Lundborgot, aki mint ismeretes, a csoport megmentésére irányuló bátor vállalkozása közben tizenkét nappal ezelőtt szintén a jégtáblán rekedt. Jelenti még továbbá, hogy 0 Viglieri csoport helyzetében nem történt semmi változás. A Kraszin orosz jégtörőhajó csak lassan halad előre. Dílelőtt tizenhét mérföldnyire északra volt a Platán foktól. Ravazzoni kapitány, aki Tromsőből indult útnak, tegnap átkutatta Surova, Nordkin, Hammeifest és Mearnn szige'é'. aprolékosan megvizsgálta a fjor dókat, a Meamn szigetén le is szállt és kikérdezte a halászokat, de kutatásai eredménytelerftek maradt és sehogy sem tudta tisztázni, hogy honnét eredhettek az Amundsen megmentéséről szóló híresztelések. Újból tesz kedvezményes áru nemesített vetőmag Budapest, julius 7. A földmivelésügyi minisztérium a tavalvi nemesitett őszi kenyérmis? akcióját, amelyben csak a 103 holdon aljli gazdák részesültek, az idén is megismétli. A 40 százalékos nemesitett kenyérmag felérát és a vasúti költségeket a főldmivelésügyí miniszter elengedi, csupán csak a budapesti tőzsde alapárát kell a gazdáknak megfizetni. LSwenstein bankár él? Páris, jul. 7. (MTI) Az OeuvTe lillei jelentést közöl, mely szerint ott olyen hirek terjedtek el, hogy Lőwenstein bankár repülőgépje egy elhagyott homokparton szállt le Bray közelében, majd tovább repült Belgium felé és azután fordult vissza Dunkerque felé. A lap íentartással közli ezt a hirt, amely arra enged következtetni, hogy a bankár titokban elhagyta a repülőgépet. rtegyei város lesz BéKéscsabából, ha az uj Közigazgatási javaslat törvényerőre emel^ediK fl városi tanács megszűnik s a Képviselőtestület 80 tagból fog állani — fi törvényjavaslat végleg eltemeti a vármegyéK ellenállási jogát (A Közlöny eredeti tudósítása.) A képviselőház szerdai ülésén Szcitovszky Béla belügyminiszter benyújtottá a közigazgatási reformról szóló javaslatot, amelyet várvavárt a politikai élet, mert kétségtelen, hogy a törvényhatósások mai összetételükben már minden kapcsoltukat elvesztették a valósággal. Ez a javaslat azonban, amely most egyelőre a bizottságok retortája elé került, aligha fogja kielégíteni a várako sásokat, nemcsak ellenzéki, de kormánypárti részről sem, mert olyan jogokat biztosit a belügyminiszternek, amely teljesen illuzorikuisá teszi a törvénvhatóságok őii autonómiáját s a vármegyék ellenállási jogát végleg eltemeti. Az uj törvényjavaslat fontos intézkedéseket tartalmaz a váró sokra és községekre is. A városi tanács megszűnik és azokat az ügyeket, melyeket eddig tanácsülésben intéztek el, a polgármester fogja végezni egyéni felelősség mellett. Ilven módon meg fog szűnni Békéscsaba rendezett tanácsú város jellege is s e helyett megyei városnak fogják nevezni, Békéscsaba, mint fejlettebb megyei város, gazdasági ügyekban kikerül a vármegye gyámkodása alól s közvetlen a belügy miniszter alá fog tartozni. Ez látszólag előnyt jelent, aki azonban tudja azt, hogy az eddigi gyakorlatban is milyen hatékonyan avatkozik bele a belügymini8ztériu n a városok háztartásába, az azzal is tisztában van, hogy ez a rendelkezés végeredményében azt hozza magával, hogy a képviselőtestület önrendelkezési jogának megcsorbításával a város ügyeiben egyszerűen a miniszter fog dirigálni. Egyébként jelentősen megszűkül a most 220 tagol számláló kép- ! viselőtestület is, amely a javaslat ( szerint csupán 83 tagból fog állani azokkal együtt, akik hivatalból lesznek tagjai a testületnek. É'dekes ujitás a javaslatban, hogy a viriliseket is választják, még pedig a három cioportba ojtott legtöbb adót fizetők maguk közül. Ezekután könnyű elgondolni, hogy a képviselőtestületi tagságnak sokkal nagyobb lesz a becsülete s a választásoknál heves korteskedés fog megnyilvánulni. A tisztviselői kar fűggetlenitését célozza az az uiitás, hogy ezentúl csak a polgármestert választ• ják hat évre, mig a többi tisztviselők megválasztása életfogytiglan szól Sokkal mélyrehatóbbak azok a változások, amelyek alkotmányunknak ősi biztosítékait, a vármegyei törvényhatóságokat érintik. A megyegyűlésen a tanácskozás és a határozathozatal körüli eljárást behitóan szabályozza a törvényjavaslat. Korlátozásokat állapit meg olyan esetekre, ha a vita túlságosan hosszura nyúlik. Megállapítja a javaslat a tárgysorozatba felvett ügyekkel össze nem függő indítványok, az interpellációk és személyes kérdések előterjesztésének módiait. Az olyan törvényhatósági bizottsági tago f, aki az állam és a társadalom rendje ellen izgat, vagy a nemzeti érzést és a vallási meggyőződést sérti, illetőleg, aki a tanácskozás méltósága ellen vét, vagy a rendet zavarja, széksértés miatt 500 pengőig terjedhető pénzbirsággal lehet büntetni. Amig ezt a marasztalt tag le nem fizeti, addig nem gyakorolhatja tagsági jogait, hathavi késlekedés után pedig elveszti bizottsági tagságát. Az elnöknek joga van arra is, hogy a rendzavaró tagokat az ülésből kizárja, esetleg karhatalommal eltávolítsa. A közgyűlés egymást követő hat közgyűlésről is kizárhatja a rendzavaró tagot, sőt ha méltatlannak találja a bizottsági tagságra, meg is foszthatja a tagságtól. Azokban az ügyekben, amelyek eddig a törvényhatósági bizottság haíáskörébe tartoztak, de amelyeket ez a javaslat kifejezetten nem utal oda, ezentúl a kiskőzgyűlés intézkedik. A kisközgyülés készíti elő a közgyűlés elé terjesztendő ügyeket is. A kisközgyülés megalakulásával az állandó választmány megszűnik. A kisközgyülés elnöke a főispán, akadályoztatása esetében a törvényhatóság első tisztviselője. A tagok száma vármegyékben 12—24, törvényhatósági városokban 12—20-ig terjedhet. A tagoknak vármegyékben öthatod részét, törvényhatósági városokban háromnegyed részét a törvényhatósági bizottság titkos szavazással három évre választja. A többi tagot, ugyancsak h^rom é/re, a főispán nevezi ki. Tagjai még a kiskózgyülé<>nek vármegyékben az alispán, a főjegyző, a rangidősebb másodfője ?vző éi a tiszti főügyész, törvényhatósági városokban pedig a polgármester, a főjegvző, a tanácsnokok és a tiszti főügyész. A kisközgyülésnek legalább havonta egyszer kell üléseznie. A belügyminiszter a közgyűlés elnökének előterjesztésére, vaav an> nak meghallgatása után feloszlathatja a törvényhatósági bizottsá got, ha a törvénnyel szembehelyezkedik, ha hazafiatlan, vagy az állam biztonságát veszélyeztető magatartást tanusit, további váró3i törvényhatóságokban akkor is, ha a bizottság működése miatt a város gazdasági helyzete válságossá válhatik. Á felojzlató miniszteri rendelet ellen a törvényhatósági bizottság egyharmad része 33 nao alatt a közigazgatási bírósághoz élhet panasszal. Feloszlatás esetén hat hónap alatt kell az uj választásokat migtartani. Ha azonban az ujabb választástól számított egy év alatt ismét fel kellene oszlatni a bizottságot. a'tkor az ui választást legfeljebb két évre el lehet halasztani. Feloszlatás esetében a kisA világ márka : 1928-as legújabb typusu személy teherkocsik, alvázak MC. C0RM1CK PETROLEUM-TRAKTOROK mezőgazdasági gépek, golyóscséplők, varrógépek, herékpárok legolcsóbban beszerezhetők Használt traktorokat Is cserélünk Mc Cormick petroleumtraktorok délvidéki lerakata és föelárusitója ..zkovits £.ipét gépá TELEFON 275 Bókósosaba, Andrássy-uft J*