Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) július-szeptember • 152-222. szám

1928-08-22 / 189. szám

Békést saoa, 1028 augusztus 22 ilLgffifiSfflSftXfl KJMTí 5 Óriási közönség vett részt az Erzsébethelyi Daloskör zászlószentelési flonapén (A Közlöny eredeti tudósítása.) Vasárnap egész napon ét tartó fényes ünnepségek közepette tör­tént meg az E'zsébethelyi Dalos­kör g/önyörü zászlójának felava 1 tésa. Az ünnepségeket istentiszteletek vezették be. melyek alkalmával a felekezetek lelkészei megáldot­ták a zászlót. Befejezésül az erzsébethelyi evangélikus temp­lomban L'nder László áldotta mi>g és avatta fel a Daloskör zászlaját. A szentelési ünnepsé­gek ezzel befejezést is nyertek. Délután az erzsébelhelyi állami iskola mögötti liget volt az ünne­pély S7intere, melyet óriási közön­ség zsúfolásig töltött meg olyannyira, hogy a megjelentek számát né­\ hány ezerre lehetett beceüln'. A zönség javarésze a földön ült, de türelmesen és lelkesen várta végig az ünnepi diszközgvölist. melvet ez Erzsébethelyi Ddoskör által nagyon szépen énekelt Magyar Hiszekegy vezetett be. Pesthy BMának, a Dilkör elnö kének megnyitója után Kornias Géza dr. kulturtanácsos állott fel szólásra 8 elmondotta mind ín be­szédeinek egyik leghatalmasabbi­kát, melyet szónoki ékességei és tartalma hasonlatossá teltek egy virágos réthez, melybe a felszint díszítő virágok mélyen eresztik gyökereiket. A frenetikus, fel-fel­viharzó tetszéssel fosndott beszéd­remek után gróf Wenckheím Jó­zsefné zászlóarya képviseletében gróf Wenckheím Rika a Dalos­körnek átadta a zászlót. Az ün­nepség zárószavait S^ss István jegyző gyengélkedése miatt Darida Káioly mondotta el és azután el­kezdődött a zászlószegek beveré­sének akfu»a. Este fái 9 órakor rendkívüli si­kerű hangverseny következett, me­Í lyen a test vérdalárdák is igyekez­tek a sikert öregbíteni és a test­, vérie3 együttérzést erősíteni. A gyönyörű ünnepélyt, mely még sokáig emlékezetében fog élni a megjelenteknek, igen jól sikerült táncmulatság követte. megkezdték az angolok uj légi gyakorlataikat London, aug. 21. Ma kezdődik meg az angol légi haderő speciá­lis gyakorlata, amely 10 napig fog tartani. Ez tulajdonképen előjátéka a szeptemberi általános nagy had­gyakorlatnak. amikor tank- és egyéb gépalakulatok küzdenek mindkét oldalon. A gyakorlatok éjjel-nappal folynak. Megkísérlik a tankalakulatok akciórádiuszának kibővítését, melynek ma még 70 mérföld a határa . Ma és minden ests Gazsi zenekara játszik a Prófé­tában. Autóbaleset a Szalay-kjtérőné! Felfordult a teherautó, egy kondorosi baromfiKeres­Kedö suiyosan megsebesült Orosháiáról jelentik: A Ssalay­kitérőnél, amely a Lö/ei BMa tragikus halálával kapcsolatban jutott most a köztudatba, súlyos baleset történt tegnap délután fél 1 óra tájban. Wagner Endre kondorosi ba­romfikereskedő a békéscsabai ba­romfivásárról egy csirkekefrecek­kel megrakott teherautón iaveke­zett Orosházára. Amint a Szalay­kitérőhöz érkez'ek, a sofför észre­vette, hogy egy nagy tempSban haladó személyautó meg akarja őket előzni. Hogy ennek hdyet adjon, hirtelen csavart egyet a kormányon, aminek következtében a teherautó hátsó része a sáros uton megfarolt, a nehéz autó fel fordult s rajta ü'^k az úttestre zuhantak, köztük Presser orosházi csirkekereskedő is. Az utasok Presserrel együtt csak könnvebb sérüléseket szenvedtek, de Wagner Endre véresen, esz­méletlenül terült el a földön. Rög­lön a közeli Csanádapácára szál­lították, ahol dr. Riích Péter köz­ségi orvos elsősegélyben részesí­tette, majd innen Orosházára vit­ték a súlyosan sérült kereskedőt és dr. Sándor Béla magánkór­házában helyezték el. Jugoszlávia békésen akarja elintézni a spalafói incidenst Belgrád, augusztus 21. (Bicsi TI) Tekintettel arra a körülményre, hogy Jugoszlávia minden körül­mények között békésen akarja tisztázni Olaszországgal való inci­densét, a jugoszláv kormány min­den valószínűség szerint már hol­nap elküldi az olasz kormánynak adót! írásbeli válaszát, amelynek elküldése előtt be akarja várni a a spalatói hatóságok jelentését. Tekintettel arra, hogy Jugoszlávia honorálni akar minden jogos olasz követelést, arra számítanak, hogy Olaszország tartózkodni fog a maga részéről olyan cselekmé­nyek elkövetésitől, amelyek a köl­csönös jóviszonyt veszélyeztet­hetnék. — Értesítés! Tisztelettel hoz­zuk az épittető'< tudomására, hogy dúsan fe'szerelt épületfa raktá­runkban fürészelt és faragott fák, gömb rudak, deszkák lécek a leg ­jobb minőségben, rendkívül olcsó árban, kedvező fizetési feltételek mellett vásárolhatók. Úgyszintén mész, cement, szigetelők, tűzifa, szén, koksz kapható. A megvásá­rolt anyagot díjmentesen házhoz szállítjuk. Vitéz Sznllőssy és Weisz épületfa, építési és tüzelési anyag kereskedők, Békéscsaba VI. ker. Thurzó utca 1. (A Vadásszal szem­ben.) Telefon 284. JULIK EK Időjárás A békéscsabai felsőmezőgazdasági iskola meteorologiai megfigyelő állomásának jelentés* 1928 augusztus hó 21 én délben : Dili hőmérséklet + 31'2 C ü. Minimum . . + 13 4 C°. Maxmum . . + 34 C°. Leveső relatív nedvessége 21%. Borultság 10%, Légnyomás reggel 7622 mm., Lenyomás délben 760 2 mm Csapadék ... 0 mm. Időprognózis: Meleg idő, főleg a nyugati részeken zivatarokkal, ké sőbb hősüllyedés valószínű. — J5vő vasárnap ünneplik Csabin Kandibát. Kandiba Izsák, szeuredí futtbqll biró Csabán a leg kedveltebb futball bírák egyike, Békéscsabán vezette le első mér­kőzését, Azóta sok esztendő telt el és ő 200 ik mérkőzéséhez ér­kezett el. A CsAK Szent István napiét akarta felhasználni, hogy Kandibát ünnepelje s amint az el9*», ugy a 2)0 ik mérkőzést is e C*AK pályáján kellet volna Kandibának levezetnie. Tekintettel azonban a birócserére ez most nem sikerült, ellenben mozgalom indult meg arr* nézv. hogy a jövő vasárnapi CiAK—G/T£-mér kőzésen Kandiba legyen a bíró, amikor is nemcsak a CsAK, ha nem lehetőleg az alosztály fogja őszinte ünneplésben részesíteni a szímoa'iku' birót. Dr. GOTTLIEB ÁRPÁD * szegedi szülészeti-nőgyógyá­szati klinika volt tan&rsegédje SZÜLÉSZ NŐGYÓGYÁSZ Uradat: Andrássy-ut 12.1. emelet (Régi postaépület) Teleion 388. — UJ földadókataszter elvég­zésére indított mozgalmat Békés­és Csanádvármegye gazdaközön­sége. Ebben a kérdésben pár hónappal ezelőtt B iliczey G iza tartott nagyszabású beszédet a felsőházban. A gazdák azzal érvelnek, hogy Csanádvármegye, ahol a kataszteri tisztajövedelem átlag 17.56 aranykorona, ebből a szempontból az országban első helyen áll. A közép- és nagybir­tok lassú elsorvadásának egyik oka gyanánt ezt a tiszta jövedel­met jelölik meg. Békésvármegye 14 54 aranykorona kataszteri becs­lésével a második helyet foglalja el, hozzá kell azonban gondolni, hogy minden kataszteri kivetés­hez 29 százalék földadó, 10 szá­zalék útadó, 16 százalék beteg­ápolási adó, 5 százalék rokkant­adó, 10 százalék [egyházi adó, 2 százalék kéményadó. 40—50 százalék községi pótadó járul amin felül még 2 százalékot kell fizetni a mezőgazdasági kamarák adóalapjára is. A megyék közön­sége rámutat arra az ellentmon­dásra, ami a kataszteri jövedelem kivetése és a földreform alkalmá­val történt értékmegállapitás közi van. Vannak olyan földek, ame­lyek 21—23 aranykoronát fizetnek s ezekre a megváltási árat olyan mértékben állapították meg. mint amennyit adóban fizetett a régi tulajdonos. Ezen az alapon fogja kérni a megye gazdaközönsége, hogy a kataszteri kivetéseket ve­gyék revízió alá. — Ha fáradt és izgatott, ha álmatlanságban és örökös félelem* érzetben szenved, ha hasgörcs. 8zívfájás, mellnyomás és fuldok­Iási rohamok kínozzák, akkor igyék reggel éhgyomorra 1—2 po­hár természetes „Ferenc József" keserüvizet, mert ez gyorsan meg­szünteti az emésztési zavarok okait s biztosan elhárítja a vér­tolulást. Az emésztőszervek gyó­gyításának több orvostanára elis­meri, hogy olyan tüneteknél, me­lyek a tápcsatorna tartalmának önmérgeréséből származnak, a Ferenc József víz kitűnően bevá­lik. Kaoható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. Ezen a héten a Badlcs és Radő gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Leszfch Kálmán autója el­ütött Cmnádapácán egy fíut. L?8zich Kálmán autójával pénte­ken este Orosházáról BSkéscsaba félé haladt. A csanádapácai ha­tárban ar ut mentén Mazula János fö!d nives 13 éves József nevü fia a teheneket legeltette s pajtásaival játszadozott. Éppen át akart futni az uton, amikor odaért Leszich autója. A fiu azt hitte, hogv még át tud szaladni az autó előtt. Leszich Kálmán is csak ez utolsó pillanatban vette észre az uton átszaladó fiuL Látta, hog/ az menthetetlenül az autó alá kerül, hirtelen fordított a volánon s ugyanakkor jobb karjával kinyúlva az autóból, a fiút eldobta az autó elől. A nagy­szerű lélekjelenlétet bizonyító mozdulat következtében a fiu az autó hátsó sárhányójához csapó­dott, amely messze kidobta az útra. Leszich azonnal kiugrott az autóból és a vérző fiút beemelte autójába és Ríich Péter dr. csa­nádapácai orvoshoz vitte, aki meg­állapította, hog/ a fiu jelentékte­len külső sérüléseket szenvedett A csanádapácai csendőrség az esetről jegyzőkönyvet vett fel s nyomozása során megállapította a tényállást, hogy a szerencsésen végződő baleset a fiu vigyázat­lansága folytán következett be s a súlyosabb katasztrófát Leszich lélekjelenléte hárította el. * Fotócikkek Wénich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. ILLÉS DÁVID FŐMÉRNÖK lakását és irodáját VL Forgách-ntca 9. szánt mlá. helyezte át TELEFON: 297. — Elütötte az autó. Unyatin­szky Erzsébel 27 éves leányt az Andrássy uton a Weisz-féle ház előtt elütötte egy teherautó, mely­nek kereke átment a leány bal­bokáján s azon súlyos zuzódáso­kat és törést okozott A leányt be­szállították a közkórházba, a te­herautó vezetője ellen pedig meg­indították az eljárást. — Forróvlzbeesett gyermek. Araceky Pál Bessenyei-utca 22. szám alatti lakos 2 és fél éves gyermeke még augusztus 16 án beleesett egy üstbe, melyben forró viz volt. A gyermek súlyos égési sebeket szenvedett. Az asszoiy ellen gondatlanságból okozott sú­lyos testisértés miatt megindult az eljárás — Piaci lopás. Bielik Jánosné Prónai utca 31. szám alatti lakos­tól a gyümölcspiacon elloptak 25 pengőt.

Next

/
Thumbnails
Contents