Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1928-03-27 / 71. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZl/ L iában egy szerelmes pár áll. A legremekebb burleszkkomikum az, ahogyan és amilyen gyönyörűség­gel sózza el egyik üveg cognacot a másik után Abelesz Samu (Gaál Sándor). A darabban több lesz óriási sikere. Az bizonyos, hogy a csütörtöki este nagy sikert hoz ugy a bú­csúzó művésznek, mint a színház­nak. Csak az a baj, hogy a ki tűnő Gaál már csak rövid ideig lesz a színtársulat tagia, mert Szinház ­tánc is fordul elő. melyek közül különösen a Gaál—Véghelyi és a • szerződését a Fővárosi Gaál—Zilahyné páros táncoknak | hoz már aláirta. Bratianu Romániában Keleti zsarnoK módjára ural^odiK flz európai nyugalom érdeléében Románia Köteles vissza­adni a magyar területeket nebb üldözés képezik támaszát ennek a rezsim lek, melyet a nép legszélesebb rétege mélységesen gyűlöl. Bármely percben kitörhet a forradalom, mely elsöpri a B'a­tianu diktatúrát. Két eshetőség van. vagy elfogadja Románia a Népszövetség döntését esetleges belső zavarok árán is, vagy foly­tatja eddigi obstrukciós politikáját és kiteszi magát a pénzügyi boj­kottnak. Románia azonban való­színű, előbb vagy utóbb hozzá fog járulni a Népszövetség hatá­rozatához. Az európai nyugalom érdekében azonban még szüksé ges az is, hogy Románia vissza­adja Magyarországnak a fulnyo mő részben magyarok lakta terű leteket is. Csupán ekkor foeja a Népszövetség jogosultságát bebi­zonyítani. London, március 26. (N4TI) A Weekly Dispatchben Dudley Heathcote hosszabb cikkben fejti ki, hogy Romániának az optáns­oerben tanúsított makacssága a Népszövetséget su'yos probléma elé állította. Az optáns per ugyanis az első jelentékenyebb ügy, me­lyet a Népszövetségnek el kellelt volna döntenie s ha nem sikerül akaratát érvényre juttatni, le kell mondania arról, hogy bármikor, mint békitő tényező szerepeljen a világpolitikában. A Népszövet­ség nem tűrheti azt a megalázást, hogy Románia semmibe vegye akaratát, Chamberlainnek ki kell irtania ezt a gennyedő sebet, mely a vi'ág békéjét veszélyezteti. Bratianu Romániában keleti zsar­nok módjára uralkodik, csalás, megvesztegetés s a legkegyetle­2 államtitkár, az OMKE üdvözletét és minden tekintetben való támo­gatását Balkányi igazgató je­len tte be. A gyűlésnek legfőbb eredménye az, hogy ami eddig még soha nem sikerült, a Vidéki Gabonakereske­dők Országos Szövetsége immár tényezővé vélt és ígéretet nyert arra, hogy a jövőben a vidéki gabonakereskedelmet érintő ügyek­ben mindenkor a felsőbb hatóság részéről teljes megértéssel fog ta­lálkozni. A nagygyűlés utolsó pontja a tisztikar megválasztása volt. El­nökké egyhangúlag Hartenstein Ignác, Gyoma, társelnökké Stein­berger Imre, Békéscsaba, ügyve­zető társelnökké Herzog István, Tótkomlós választtatott meg. Meg­választott továbbá a nagygyűlés az ország különböző részeiből 6 alelnököt és 60 tagu választmányt. Az általános utvámszedesi jog gyakorlása (A Közlöny eredeti tudósítása.) A kereskedelemügyi miniszter eselleges félreértések elkerülése céljából, miheztartás végett, értesíti a közönséget, hogy a vármegye területén feladott és egyszer már megvámolt áruk, a vármegyének egy másik állomására szállítva, a közúti vámok lerovása alól men* tesittetnek. Olykép kell ezt értel­mezni, hogy a vármegye területén az engedélyokiratban felsorolt vas­úti állomások valamelyikén fel­adott és a vármegye közönsége javára egyszer már megvámolt áruk, a leadásnál mentesek a közúti vámok lerovása alól, ha azok a vármegye egy más — ugyancsak az engedélyokiraiban felsorolt — vasúti állomásra szál­líttatnak. A vármegye területéhez tartozó valamely város, vagy község ré­szére engedélyezett vámszedés ér­vényesítése alkalmával az illető város, vagy község javára szedett kövezetvám lefizetése tehát nem mentesiti a vasúton szállított árut a törvényhatóság részére járó köz­üli vám lerovásának kötelezett­sége alól. Gaál Sándor jutalomjátéka Kacagó estén búcsúzik Csabától a Fővárosi Szín­házhoz szerződött művész (A Közlöny eredeti tudósítása.) Csütörtökön este tartja jutalom­jaiékát a Városi Szinház népszerű táncos komikusa, Gaál Sándor. A nagyszerű képességekkel meg­áldott művész erre az estére olyan darabot választott, melynek fősze­repe alkalmas arra, hogy az ő kiváló komikei képességeit töké­letesen csillogtassa. Kövessy Al­bert „Vigécek" cimü kacagtató színdarabja lesz a csütörtöki mű­soron. A „Vigécek" öten vannak, ve­zetőjük Abelesz Samu (Gaál Sán­dor) cognac vigéc. Rajta keresztül a darab valamennyi szereplője komikus figura lesz. Nem száraz szóvicceken épül a darab komi­kuma, hanem a legpompásabb helyzelkomikum kényszeríti ellen­állhatatlan kacagásra a nézőteret. Az egymásra halmozódó jelene­tek cselekményeinek középponl­A gőzfürdő ma férfiaknak (délután zóna), a kád és vizgyógy-osztályok mindkét nembelieknek nyitva. 39X11MK Ezen a héten a Badics és Radó gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Szerdán lesz a pol^ármes­terválasztás Gyulán. Gyula vá­ros képviselőtestülete szerdán, március 28 án tartja meg rend kívüli közgyűlését, melyen a vá­ros uj polgármesterét fogják meg­választani. A rendkívüli közgyű­lés meghívóit szomba'on délben küldték szét a képviselőtestület tagjainak. A közgyűlés reggel 9 órakor kezdődik és Daimel Sán­dor dr. alispán fog a rendkívüli közgyűlésen elnökölni. — Autó bérelhető Papp-cuk­rászdában. Telefon : 319. — Szülői értekezlet. A békés csabai m. kir. állami Lorántffy Zsuzsánna leányliceum tanári tes­tülete március hó 27-én, kedden délután 6 órakor ez intézet torna­termében szülői értekezletet tart a tanulók szellemi erejének túl­terhelése ké<désében. A t. szülő ket. gyámokat és a tanügy barátait ezúton is tisztelettel meghívja az igazgatóság. — Időprognózis: Változékonv idő várható, helyenként — inkább csak nyugaton — esővel és lé­nyegtelen hőváltozással. — Nyeremény. A békéscsabai közs. pol?. leányiskola 27. L. Ka nizsay Dorottya cserkészcsaoata vasárnap délután tartott sorsjáté­kának szép nyereménytárgyét, a Tündérujjak értékes abroszát Má­zán Mária polg. isk. II. o. tanuló nyerte. _ Likőr és rum készítéséhez essenciák és finom szesz, legfino­mabb tea és rum Wénich Lajos drogériájában. Békéscsaba, 1928 máJcius 27 Dr. OETKER-féle­sütöpor és vanillin cukor igy eredményez A 127 receptet tartalmazó könyvet kívánatra ingyen és bérmentve küldi: Dr.A.OETKER.BpestConti u25 — Szarvasi diákok találkozója a fővárosban. A szarvasi ág. h. ev. főgimnázium 189S ban érett­ségizett s Budapesten lakó egy­kori növendekei közös elhatáro­zás folytán minden hónapban összejövetelt óhajtanak rendezni a fővárosben, a vidéki osztály­társak belevonásával. Az első összejövetel, melyen a 30 éves találkozó részleteit is megbeszél­jük, április hó 18 án esti 9 órakor lesz a budapesti Belvárosi Kávé­ház billiárd térmében. Dr. Lukács Izsó budapesti m. kir. közjegyző, kedves osztálytársam megbízása' folytán a Szarvas és környéki területeken lakó osztálytársakat a Budapesten tartózkodó osztálytár­sak nevében szeretettel hívom meg e baráti összejövetelre. Krecs­mórik Endrei tanár. — Tavaszi harisnyakQlőnle­gesslgek! Gyöngyflór női haris­nya dupla talppal párja 2 pengő francia fatyo hirisnya párja 3 pengő bembergi selyemharisnya 4 40 pengő az összes divafszinek­ben 1 HAUER NAGYBAZÁR. — Fényképésztanoncok iskolai képesitese. A Magyar Fényképé­szek Országos Szövetsége bead­vánnyal fordult a kereskedelmi minisztériumhoz, amelyben kérte olyan rendelet kibocsátását, amely szerint csakis olyan egyének le­gyenek a fényképásziparban ta­noncul alkalmazhatok, akik leg­alabb négy középiskolai képzett­séggel rendelkeznek. A kereske­delmi miniszter ezt a kívánságot nem találta teljesíthetőnek, mert megállapítása szerint ezáltal tehet­séges és arra való ifjak esetleg önhibájukon kivül elzáratnának a fényképész ipar gyakorlásától. — Tavaszi lóvizsgálatBékésen. 4 szokásos tavaszi lóvizsgálat idejét április 2., 3., 4. és 5. nap­jaira tűzte ki a hatóság. Az első két napon a belterületiek lovai vizsgáitatnak meg, mig 4-én a Kamutkert és környékén, 5 én pedig a Bélmegyer és környékén lakók lovai lesznek megvizsgálva a szokott időben és helyen a már ismertetett elővezetési köte­lezettség mellett. — Elitélt kereskedősegéd. A dobozi hetipiacon az egyik békési kereskedő alkalmazottja, Kocsof László megszégyenítő kifejezést használt Csillagi Márton csabai nagykereskedővel szemben. A gyulai járásbíróság Kocsor Lászlót becsületsértésért 30 pengő pénz~ birságra ítélte. Értesüjük a n. é. építtető közönsé­get, valamint asztalos és ácsiparosokat, hogy a NASICI (Slavoniai) e'sőrendü száraz, tölgyűeszka és palló valamint ebből készült amerikei tölgyparketta Békéscsabán és környékén kizárólag csak nálunk szerezhető be. Ugyazintén a tavaszi építkezésekhez szükséges mindennemű fürészelt és faragott épületfa, deszka, léc, gömb­rnd éa asztalosáru legjutányosabb áron kapható Terméskő bányaárban kapható Tisztelettel Telelőn Erzsébethely 414 sz. ZEISLER LIPÓT lelelon . fcrzsébethely 414. sz. Cégt ui aj d. Bíró Béla, Kan Jen5

Next

/
Thumbnails
Contents