Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) január-március • 1-75. szám
1928-03-11 / 59. szám
Békéscsaba, 1028 március 11 3 600 ezer pengőt fordítunk tatajjavitási célokra Budapest, máic, 10, A földmivelésügyi minisztérium a legköze letbi jövőben megindítja nagy fa lajjavitási akcióját. Az idén 600 ezer P-t kíván a földmivelésügyi minisztérium erre a célra fordítani, a jövő évben pedig már 2 millió pengőig fog menni az állami támogatás. Bud János pénzügyminiszter ugy nyilatkozott, hogy a Magyarországon levő szikes talajok összes területe 1.300.000 kat. holdat te*z ki. Einek egy részén segíteni nem Jenet, több százeze; holdra becsülhető azonban az a terület, amely magjav<thaió. Egyelőre 20 ezer holdon folynak a kísérletek. Tiz adóprés szomorú dicsősége Budapest, március 10. Az 1926— 27. költségvetési évben 255 millió pengővel több adó folyt be, mint amennyit előirányoztak. Különösen nagy a bevételi többlet a vámoknál, illetékeknél és dohányjövedéknél. Az 1926—27. évi zárszámadás adataiból pedig kitűnik, hogy az elmúlt esztendőben az állami bevételek 180 pengővel haladták meg a kiadásokat. Parányi Kálmán jubileuma és jntalomjátéka (A Közlöny eredeti tudósítása.) Tegnap hirt adtunk már arról a színházi eseményről, melyet március 14-re most nagy apparátussal készítenek elő. Az esemény Perényi Kálmán 20 éves jubileuma és jutalomjátéka alkalmából a Sibill előadása, melyet szenzációssá tesz Perényi játékán kivül Tolnay Andornak a budapesti Király Szinház kiváló bonvivantjának vendégszereplése. A kartársi szeretetnek és megbecsülésnek gyönyörű példáját szolgáltatja Tolnay, amikor önzetlen támogatására siet régi barátjának, Perényinek, akivel együtt rótták az elmúlt években küzdelmekkel teli szinészpályájukat. A beérkezett Tolnay önzetlenül siet segítségére Perényinek, hogy hamarosan ő is beérkezhessen. Mint ember, szebben nem mutatkozhatott volna be Tolnay, mint művész pedig nálunk bizonyára épp azzal a sikerrel és megbecsüléssel fog találkozni, mint amelynek alapján tartották őt érdemesnek az egyik legelső operett színházba meghívni. Hisszük, hogy a március 14-iki este feledhetetlen élménye lesz a csabai színházlátogató közönségnek, mely mig egyrészt kedvencét ünnepelheti, másrészt Tolnay Andor nagyszerű művészetében is fog gyönyörködhetni. Mint több oldalról értesülünk, a közönség körében akció is indult, melynek célja az ünnepelt Perényi Kálmán megjutalmazása s reméljük, hogy a legteljesebb sikerrel fog ez az akció is végződni. OsztráK lapoK a genfi eseményeidről fl magyar nemzet ereje SZÍVÓS, MELY nem engedi magát megtörni, sem meghajlítani Bécs, március 10. (MTI) A la pok egyrésze a tudósítások címeiben is megállapítja Magyarországnak az optáns kérdésben Genfben elért sikerét. A Neue Freie Presse vezércikkben foglalkozik a genfi tanácsüléssel és a következőket irja: A nemzetek szövetségének tanácsa ezúttal sokkal inkább Ápponyi Albert gróf klasszikus erejű nagy szónoki képességének, a hazáját tántoríthatatlanul szerető férfiú gondolatainak lenyűgöző hatása alatt állott és sokkal inkább elismerte Magyarország kívánságait, mint a szeptemberi ülésszak alkalmával. A tegnapi ülésen nem annyira a szakkérdésben elért eredmény volt a fontos, mint inkább a szentgotthárdi eset és számos nemzetközi vita ellenére Magyarország javára mutatkozó fordulat. Ebből látszik meg a magyar nemzet szívós erejének hatásai amely nem engedi magát megtörni, vagy meghajlítani. v"" 'a? KOLOZSVARY & IPARMŰVÉSZETI Függönyök, ágyteritők, diszpárnák, lámpa ernyők stb. ízléses elkészítess se. SZALON BÉKÉSCSABA ANDRÁSSY-UT 12 SZÁM Függönyök, ágyteritők, díszpárnák, lámpaernyők stb. Ízléses elkészítése .92 Terjed a trachoma Debrecen, március 10. Hajdú nánason es Hajduhadházán nagy mértékben elteijedt a trachoma. Az alispán rendeletet adott ki, amely szigorú intézkedésekkel kiván gátat vetni a trachoma terjedésének. Csak ugy kap kölcsönt Románia, ha TTlagyarország jogait elismeri Genf, március 10. Itt az a terv merült fel, hogy Romániának lehetővé teszik a külföldi kölcsönt, de el keli ismernie az optáns perben kártérítési kötelezettségét. Magyarország azonban nem számithat 250 millióra, amennyit követel. Tiz angol—magyar atlétikai mérkőzésre meghívják Holhermere tordol Budapest, március 10. A főiskolai sportszövetség a Húsvétkor tartandó angol—magyar atlétikai mérkőzésre meghívta lord Rothermerét és amennyiben ő személyesen nem jöhetne el, ugy kérik, hogy küldje el képviseletében a fiát TJngol potilikusok Románia magatartásáról London, márc. 10. A Times rend kivül hosszú nyilt levelet közöl lord Bucmaster, lord Syndenham, lord Ntwton és Sir Robeit Ccweí és egyéb angol képviselők aláírásával, amelyben a levélírók megállapítják, hogy az optánsper egyik sarkpontja az a tény, hogy a tanács mindeddig nem nevezett ki ujebb döntőbírót a romén döntőbíró helyébe, noha a békeszerződés elteimében ez kötelessége lelt volna. Ezrei a visszahívással Románia akedályozta meg az ügy elintézését. A levélírók hangsúlyozzák, hogy arra akarják felhívni a figyelmet, hogy az óriási fontosságú döntőbírósági elv forog kockán. A gőzfürdő ma délig férfiaknak, Q kád és vizgyógy osztályok mindkét nembelieknek nyitva. Hétfőn a gőzben női nap. HÍREK 7iogyan\ becsülik az aszszonyt és a házasságot ? A föld kerekségén különböző népek különbö2őkép vélekednek a nőről és a házaséletről. A Csendes Óceán közepén Szamoa szigetén élő benszülöttek annyira gyöngédek feleségükhöz, hogy a főzést is a férjek végzik, mig a nők csak fürdenek és virágdíszbe öltöznek Az angolai négerek ellenben feleségüket bizonyos időre kicserélik, azza/ a nagyon kedélyes indokolással, hogy nem ehetnek mindig ugyanabból a tálból. A perzsáknál szokásos csupán csak meghatározott időre venni feleséget. Ha az idő letelt, az aszszonyt a férje szépen hazaküldi. Bölcs Salamon királynak állítólag 700 felesége volt. Ma aligha tartanák bölcsnek. A wesztfáliai békekötés után némely németországi államban az elnéptelenedés miatt megengedték a kétnejüséget. Ellenben az Orinocomenti indiánok s a keletszibériai giljákoknál egy asszonynak több lérje van. A régi Bizáncban furcsa lakásviszonyok lehettek Ugyanis a lakók lakásukat az asszonnyal együtt adták bérbe. Volt is ott lakásfelmondás bőven. A maláji nem sokat teketóriázik a feleséggel. Ha az aszszony megcsuful. egyszerűen ki, dobja a konyhából. Mennyivel finomabb lelkűek voltak a régi görögök ? Athénben ugyanis az agglegények és a későn házasodok ellen bűnvádi eljárást indítottak. A házasság kerülése hivatalból üldözendő cselekmény volt. Ugyan hány leányos anya sóhajt fel erre : „Istenem, Atyám! miért nem tudnak manapság is ilyen okos törvényt hozni T (K E) Ezen a héten a Debreczeny és Lőrinczy gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot.) — A Kereskedelmi Csarnok ffiszerszakosztálya hétfőn este 8 órakor az egyesület helyiségében gyűlést tart, amely re ezúton hívják meg az összes füszerkereskedőket. Külön meghívók ez alkalommal nem lesznek kibocsájtva. — Felhívás. A Városi Tanács felhívja a város közönségét arra, hogy miután a törvényhozás március 15-ét nemzeti ünneppé nyilvánította,. e napon általános munkaszünetet tartson, a márciusi ifjak szelleméhez híven fokozott mértékben vegyen részt az egyházak ünnepi isténtiszteletein és a Társadalmi Egyesületek ünnepélyén, házait pedig lobogózza fel. A Levente Egyesület tagjai az oktatók által kiadott utasitasok szerint tartoznak az istentiszteleteken és ünnepélyeken részt venni. — Az Aurora-kör zenekari hangversenyei március 19 ére, jövő hétfőié halasztotta, mert a leányegyesületek 12-én tartják hazafias ünnepélyüket és a vezetőség nem akarta, hogy e két társa" dalmi esemény egybeessen. A 11 re megbeszélt főpróba szintén egy héttel elhalasztédik. Hétfőn, 12 én a Kultúrpalotában rendes próba lesz este fél 9 órakor. _ Értesítés. Az OFB vonatkozó ítéletei alapján Erzsébethelyen kiosztandó házhelyek folytatólagos birtokbaadása a következő sorrendben fog megtörténni: a Gyöngyössi-u'ca mentén fekvő területen: március 13 én, kedden a VIII. sz. házhelyek 186-246 számig, március 14 én, szerdán a VIII. sz. házhelyek 247—303 számig. március 16 án, pénteken a VIII. sz. házhelyek 3C4—365 számig, mindenkor reggel 8 órától kezdve. Felhivatnak az érdekeltek, hogy a jelzett időben 4—4 darab megfelelő nagyságú és névjellel ellátott karóval pontosan jelenjenek meg a helyszínen, mert a távolmaradásból származó minden hátrány kizárólag a meg nem jelenteket terheli. Békéscsaba, 1928 március 10. Illés főmérnök. CSIPKÉK minden létező minőségben 15 lillértöl kezdve. CSIPKEÁRUHÁZ, Andrássy-ut 6. — Meghívó. Az építőipari téli tanfolyam f. hő 18 én, vasárnap délelőtt 9 órakor a régi gimnázium épületében tartandó évzáró vizsgáira az érdeklődő nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívom. Ádám Gusztáv igazgató. — Husz bokorrózsa 16 pengő, 10 magas rózsa 28 pengő, saját választásom szerint a legszebb fajtákban, csomagolva. Unghváry József faiskolája Cegléd. Budapesten kizarólag Andrássy-ut 54. Árjegyzék ingyen. — A Békéscsabai Polgári Kör március 15 én este fél 8 órai kezdettel, saját helységében társasvacsorát rendez. — Aláírási ív a szolgánál A c&abai piac A terménypiac szombati árai a következők: Buza 31 50—32*50, árpa 27'50—2850, rozs 29'00— SO'OO, tengeri 25.00-26.00, csöves tengeri 00.00-00.00, zab 25.C0— 26.00, köles 19.00—20.00, tökmag 49.00—51'C0, kendermag 34.00— 35.00, napraforgó 23.00-24.00, bab la 27 00—28 C0 pengő métermázsánként.