Békésmegyei közlöny, 1928 (55. évfolyam) január-március • 1-75. szám

1928-01-08 / 6. szám

fíékéscsaoa, 1028 január 8 sCsSBEsam 3 gyebálja körül támadt, melyről kizárták az izraelita vallásuakat. Sem a rendezőifjak, sem a véd­nökök, diszelnökek közzé nem vettek be zsidó vallásuakat. Ez a méltatlan és elfogult eljárás kinos feltűnést keltett. Mindezekbői pedig az a szo­morú tény érezhető ki, hogy ször­nyen hiányzanak Szarvason a régi Hők nagytekintélyű, tapasz­talatokban gazdag, bölcs vezető emberei. flmiKor Csaba volt a legjámborabb helység a megyében (A Közlöny eredeti tudósítása.) A török hódoltság megszűnte után az elnéptelenedett Békésvérmegye területére felvidéki tót lakosságot telepitettek. A történeti feljegyzések a leg­nagyobb dicsérettel szólanak a megyei tótokról, különösen a csa­baiak tűntek ki jámborságukkal elannyira, hogv a legkevesebb bűneset az egész vármegyében Csabán volt, de előfordult oly év is, amikor egyetlen egy rab sem került ki Csabáról. A megyei tót sóg csodálatos jámborságét azzal magyarázzák, hogy a becsületes munka annyira elfoglalta őket, hogy idejük sem lelt volna rosz­szat cselekedni. Szolid, dolgos, béketűrő nép volt. Korán háza­sodtak. A nők szövés, fonás, var­rásból sok pénzt kerestek. Különösen szép és követésre­méltó jellemvonósa volt tótjaink­nak az összetartás, bejben egy­más támogatása. Ha a háza égett le valakinek, vályoggal, léccel, szarufával, cseléddel járultak hoz­zá a felépítéshez s pár hét alatt kész volt az uj ház. Hasonló szo­kás ez a székely kalákához. A magyar szót nagyon szívesen ta­nulták és használták. Főleg a szarvasiak tűntek ki erős magya­rosndási hajlamukkal. É dekes, hogy a tót fiatalság, ha néhány pohár bort hajlott fel, mindjárt magyar nótát kezdett énekelni. Szó, ami szó, nekünk magyaioknak volna nem egyszer mit tanulnunk az idegen nemze­tiségektől. (K. E.) Békéscsaba város népmozgalmi kimutatása 1927. évi december hóról A közegészségügyi viszonyok az előző hónaphoz viszonyítva, valamivel javultak, mert 90 szüle­tés melleit a halálozás lényegesen csökkent, ugy, hogy a természetes szaporodás 32 volt. Leggyakoribb halálokok : tüdővész 10, veleszü­letett gyengeség 5 voltak. Fertőző betegségek közül előfordult ron­csoló toroklob 3, vörheny 13, ka­nyaró 34, hasihagymáz 11 eset­ben. A kanyaró terjedőben van, ugy, hogy a kisgerendási és az Ujkigyósi-utcai ág. ev. iskolát be kellett záratni. Született összesen 90, fiu 52, leány 38. Ezek között holt szülött 3, törvénytelen 6. Házasult 14 pár. Meghalt összesen 58, finemü 28, nőnemű 30. Nem orvosoltatott 7 éven aluli 2, 7 éven felüli 3, összesen 5. Az életkort tekintve: Halvaszü­letett 3, 0—l-ig 15, 1—5 ig 1, 5— 10 ig —, 10—20-ig 8, 20—30 ig 4, 30—40-ig 4, 43—50-ig 4,50-60 ig 1, 60—70-ig 5, 70-80-ig 10, 80­90-ig 3. A kcrnemekre nézve: aggkoii végelgyengülés 4, agyszélhüdés 4, szívszélhűdés 3, tüdővész 10, tü­dőgyu'ledás 4, csontgümőkór 2, tüdőlégdeganat 1, szerviszivbaj 4. szivbeíhártyelob 2, ágyhártyelob 2, gyomorrák 1, méjrék .1, méh­rék 1, hashártyalob 1, bélhurut 4, gyomorvérzés 1, veseiob 1, cukor­bej 1, genyverüség 1, veleszüle­tett gyengeség 5, állgöjcs2, halva' született 3. Nyári éj Ezernyi csillag, ragyog az égen, — A nyári éj varázsa oly csodés... Mindez, mi történt, valaha, régen, Ugy jő elő, mint fuicsa látomás... Susog a szellő, a levél lebben. Valami érzés ül a szivemre, Mely egyre jobban, mely egyre [szebben Vonja be magát a keblembe... Patak vizében úszik a csillag, A holdvilág is szelíden int. Csacsog a viz... a teteje csillog, S más jut eszembe, újra — megint... Mennek a tájak, jönnek a képek, Régi leányok, — ifjú verázzsal... S állok előttük, — gondba merülten, Bus szemeim ben gyenge parázzsal... * Ámde ez égnek más lesz a képe: — Máshol a csillag, — máshol a Hold; Ugy igazéban vissza sohsem jő, — Most, — ami „álom": — a „Műit", — ami volt. .1 Chován József. Debrecenben ( A Közlöny eredeti tudósítása.) A Tiszántúli Mezt gazdasági Ka­mara a lótenyésztés helyes irá­nyában vaió fejlesztése céljából és jövedelmezőségének emelése érdekében, másrészt a hagyomá­nyos magyar lószereteí újraélesz­tése céljából ez évben junius hó 2—3—4 napokon országos lovas­napokat iendez Debrecenben am. kir, földmiveiésügyi minisztérium illetékes ügyosztályának támoga­tásával. Ez országos lovasnapok alkal­mával Országos lótenyésztési szak­értekezletet és országos lótenyész­téstudományi székkiállítást fog ren­dezni a Tiszéniuli Mezőgazdaaógi Kamara. A programba Hortobágy megtekintése is be van illesztve, ahol lókiáilitást, különféle verse­nyek és díjazások is lesznek. Az oiszágos lovasnappk jelen­tőségét és érdekességét fokozza az is, hegy hogy ugyanezen idő­pontra a kamerakerület minden vidékéről Debrecen célponttal lo­/asturautakat, illetőleg szekértura­utakat is szervez a Kamara. Az egyes községek lovascsepatai minden egyes vérmegyéből, fo­kozatos csailakozés szerint in­dulnak útnak és az egyes közsé­genkénti alcsoportok, együttes kap­csolatban, mint megyei csapatok vesznek részt a tureuion. Már az eddigi érdeklődésből következtetve is igen sok lovas fog az országos lovasnapok alkalmával Debre cenbe összegyűlni, a csapatok együttes diszfelvonulása egyma­gában is oly felejthetetlen és im­pozáns látvány lesz, amilyen nagy idők óta nem volt látható. Az egyes csapatok programsze­lüen megállapított útirányokon fognak junius 2-án délre Debre­cenbe érkezni csapatparencsno­kaik vezetésével. A turauton rész­vételt az illetékes községi elöl­járóságoknál kell bejelenteni. E rendkívül fontos, közérdekű mun­kába bevonta a Tiszántúli Mező­gazdasági Kamara a megyei gaz­dasági egyesületeket és minden egyéb helyi gazdaszerveket. A Tiszántúli Mezőgazdasági Ka­mara azért tartotta szükségesnek ezen Országos Lovasnapok meg­rendezését, hogy a ló és tenyész­tése iránt a ügyeimet, szeretetet újból felébressze, a turaut alkal­mával gazdaifjaink megismerjék egy ilyen erőpróbán saját lovaikat, azoknak munkabírását, teljesítő képességét és az ut fáradalmai által magukat is megpróbálják és igy megerősödve az útközben ta­pasztalt hasznos látnivalóktól is gazdagodva, testileg és szellemi­leg gyarapodva, megerősödve tér­jenek vissza lakóhelyeikre. Az Országos Lovasnepokkal kapcsolatos minden kéidésre szí­ves keszf éggel sí o'gál felvilágosí­tással a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamera (Debrecen, Hunyadi-ulca 5. sz.) HJJ£i£K —— Ezen a héten a Debreczeny és LÖrinczy gy (győzet tárak tarta­nak ejjeii azoigélatot. — Jenuí r 16 án lesz az orvos­választás. Megiituk már, hogy az uj képviselőtestület január hó 10-én alakul meg s ez alakuló közgyűlésen Daimel Sándor dr. alispán fog eh ökólni. Értesülé­sünk szerint a közgyűlés megala kulésa után megtörténhetik végre a régó'a húzódó kerületi orvosi választas és az ülepedésben levő adóhivatali állások betöltése is. A választások megejtése végett a vármegye alispánja január 16-éra hívta össze a tisztújító széket — Az Aurora kör zenekari pró­bája hétfőn este fél 9 órakor lesz a Kultúrpalotában. A vezetőség ezúton is kéri a zenekari tagokat, hogy pontosan jelenjenek meg a probán. — Rosenthal Szalon Békés­csaba tisztelettel ajánlja dus vá­lasztékú báli újdonságait, valamint kész kis és nagy estélyi ruháit. Méltányosan leszállított árak! — Jótékonysági Gzérek alko­nya. A Kereskedelmi Csarnok leg­utóbbi választmányi ülésén foglal­kozott azokkal a tömeges pana­szokkal, amelyeket a tagok a min­denféle gyűjtők éskéregetők agresz­szivitása miatt emeltek. Előkelő személyek, hatóságok, közfunkcio­náriusok ajánlásaira hivatkozva a kéregetők illő szerénység és alá­zat helyett olyan követelődzve lépnek fel, hogy a kereskedők, kikben legjobb fejősteheneiket lát­ják, csak nehezen vagy egyálta­lán nem tudnak tőlük szabadulni. A Kereskedelmi Gsarnok most hirdetményt osztogat tagj ai között, amelyek az üzletben, irodában stb. kifüggesztendők s amelyben felszólítja tagjait, hogy csakis az egyesület elnöksége által igazolt és ajánlott gyűjtőket fogadhatnak s ezeknél adakozhatnak. A Csar­nok hangoztatja, hogy ezzel távol­ról sir.es szándékában a keres­kedőtársadalom áldozatkészségét megvonni nemes és karitatív cé­loktól, csupán a sok indokolatlan zaklatásnak, a jótékonysággal való üzérkedésnek és szélhámosságok­nak akar gátat vélni. — A békéscsabai Kaszinó Egy­let ma délután fél 4 órakor taríja rendes évi közgyűlését, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az el­nökség. — Időprognozis: A szél gyen­gülésévei szárazabb idő várható éjjeli faggyal. — Változás a tanyai levente­oktatásban. Felhívjuk az érde­kelteket, hogy folyó év januártól kezdődőleg a tanyai leventekör­letekben — a belterületiekhez hasonlóan — nem minden máso­dik vasárnap, hanem minden va• sárnap kötelező leventeoktatás lesz. Vezetőség. — Az orosz szovjet lovakat vásárol Szarvason. Mint értesü­lünk, a földmivelésügyi kormány engedélyt adott egy érdekeltség­nek, hogy a szovjet részére 3000 darab hibátlan lovat exportálja­nak Oroszországba. Az orosz ló­vásárlók a napokban fogják a 3000 darab lovat összevásárolni Szarvas, Szegszáid és Kiskőrös környékén. — Éitesités. A BIME értesíti azon tagjait, akik a most létesí­tendő zenekarában részt óhajfa­nénak venni, ugy ezen szándéku­kat szíveskedjenek vasárnap dél­előtt az egyesület helyiségében a vezetőséggel közölni. Elnökség. — Minden háziasszony hálás lesz lapunknak, ha megszerzi ajánlásunkra „A mi sütemény­könyvünk" et, mert megtanulja belőle az összes cukrászsütemé­nyek, mignonok stb" otthoni elké­szítését. 162 kép díszíti e könyv 150 jobbnál-jobb receptjét. Be­szerezhető 20 fillérért minden fü­szerüzletben, vagy 30 filiér Dosta­bélyeg beküldése ellenében bér­mentve megküldik a kiadók: Véncza és Tsa., Budapest, Ta­vaszmező-utca 2. _ Likőr és rum készítéséhez essenciék és finom szesz, legfino­mabb tea és rum Wénich Lajos drogériéjában. 71 legszebb haíapujdonságokat legjobban, legolcsóbban vásárolhatja Weisz Efeítiéí Ruha díszek ! Szolid árak! Békéscsaba Andrássy-ut 15. (Dr. Wallfisch-féle ház) J

Next

/
Thumbnails
Contents