Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) október-december • 222-296. szám

1927-11-27 / 270. szám

4 BfiKflSMEGYEÍ KOZLOST Békéscsaba, 1927 november 27 — Urológia-, vese-, hólyag, és végbélbetegeknél a természetes „Ferenc József" keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József viz biztos és kellemes hatása következtében ál­landó használatra rendkívül alkal­mas. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben. — Kilenc uj földmivesiskolát építenek a tavasszal. A minisz­tériumokban most tárgyalják a költségvetéseket és döntenek a legfontosabb beruházásokról. Kü­lönösen nagyjelentőségű tanács­kozások folynak a földmivelés­ügyi minisztériumban, ahol a be­ruházási programba felvették a mezőgazdasági építkezéseket, fő­leg pedig a földmivesiskolák fel­állítását a különböző vidéki góc­Dontokon. Iimeretes, hogy Mayer János földmivelésügyi miniszter a gazdasági szakoktatás kiszélesíté­sét tervezi s ezzel kapcsolatosan a tervek szerint az uj beruházási programban kilenc uj földmives­iskolának a felépítését határozta el, A kilenc uj földmivesiskolát a következő helyeken építenék fel: Püspökladány, Kaba. Békésgyula, Jászapáti, Szentes, Nagyatád, Kis­kunfélegyháza, Eger, Síarvas. A föIdmive3Ískoláva! kapcsolatosan internátusokat állítanak fél az is­kolában tanuló gazdagyerekek ré­szére, sőt szó van arról is, hogy ezeken a helyeken szikjavitó állo­másokot is építenek. — Időprognózis: Túlnyomóan száraz, derült idő várható, éjjeli faggyal és reggel ködökkel. — A pénzügyminiszter so­rozatos ankétot hiv egybe a luxusadó ügyében. A luxusadó tervezeten szükséges módosításo­kon a pénzügyminisztériumban mér hónapok óta dolgoznak. Tud­valevőleg az uj luxusadóterveze­tet az érdekképviseletek egységes tiltakozása folytán a pénzügymi­niszter revízió aló vette, sőt a mó­dosítások előkészítését a napok­ban a pénzügyminisztériumban már be is fejezik. A hirek szerint a tervezet az eredeti javaslattól lényegesen eltér és az érdekkép­viseletek jogos kívánságait a leg­fontosabb helyen figyelembe vet­tek. A módosítások kérdésében Bud János pénzügyminiszter soro­zatos ankétot hiv egybe a legkö­zelebbi napokban, hogy az egyes szakmák élőszóval is előterjesz­szék kívánságaikat. — Német kukoricakisérletek. A németek olcsó silótakarmányt akarnak állatállományuknak biz­tosítani, ezért erőltetik a kukorica­vetőmagvak akklimaiizálását. Rö­mer hallei professzor ez év őszén hosszabb ideig tanulmányozta a magyarországi tengeritermelést. Szerinte Észak-Németországban a silótengerinek nagy jövője van. Azonban e célra az eddig alkal­mazott későn érő délnémet fajták helyett az Egyesült Államok északi államaiból származó korai félesé­geket kívánatos használni. A ve­tőmag szaporítása és akklimatizé­lódása célszerűbben vihető ke­resztül az erre megfelelőbb szom­szédállamokban, Ausztriában, vagy Magyarországon. — Milyen előnyöket nyújt az NSU automobil? \ z NSU kis autók népszerűsége fogalommá vált. Ennek fenntartását a neckar­sulmi telepek mindinkább való fejlődése (ma 254.000 km 2 terüle­ten fekszenek a telepen és több mint 3300 gép működik) biztosítja. Olvassa el a mai hirdetést. kezesükre, melyeket a kultuszmi­niszter csak nem régen gyarapí­tott igen értékes anyaggal. Vi­szont az előadók 18 vetítőgép és 55 kézi könyvtár felett rendelkez­nek, melyek munkájukat előse­gítik. Nagyjában ezekben vázolható a megyei nepmüvelési bizottság programja, amelyről teljes elisme­rés illeti a kultura lankadatlan és önfeláldozó apostolait, az előadó tanítókat, tanárokat s a bizottság fáradhatatlan és agilis titkárát, Tantó Józsefet, aki a megszerve­zés körültekintő és lelkes mun­káját végzi. (gy.) fl KUT művészei nek Kiállítása (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az Aurora Körnek külön érde­méül kell felhozni azt, hogy sem­miféle művészeti irányban nem köti le magát, hanem minden iránynak alkalmat ad. hogy be­mutatkozhasson. A Kultúrpalotá­ban levő kiállítás művészei az úgynevezett „modern,, iskolához tartoznak, de akik szélsőségekben akarnak gyönyörködni, azok na­gyon csalódnak. A feltűnő e mű­vészetnél legfeljebb csak az, hogy szineik ragyogóbbak, vonalaik merészebbek, leegyszerűsítettek és kifejezőbbek, mint másoké, de például egy modern szobában még jobban hatnak, mint az úgy­nevezett „konzervatív" képek. A csabai köíönaég különben nagy megértéssel fogadta a mű­vészeket és megindult a vásárlás is, Etekintetben sokat várunk a mai vasárnaptól, mert hétközna­pokon a vásárlóközönség nagyobb­részt el van foglalva. Felhívjuk még a közönség figyelmét, hogy ez érdekes kiállítás csak novem­ber 30-ig lesz nyitva és igy több ünnepnap nem fog állani az ér­deklődők rendelkezésére. A kiállítás helyiségében Fónegy Bála műtörténész vetifettképes előadást tart vasárnap este fél 9 órakor. KIKEK J Füzfavirág főztjévet akarják fiatalítani a nőket A javasasszonyok csodafüveit ujabban rehabilitálni kezdi az élet­tani tudomány s azok szakszerű kipróbálását nagy buzgalommal végzik s meglepő felfedezésekre jutnak Egy Zandek nevű berlini egyetemi tanár hosszú kísérletek után rájött arra, hogy az operatív beavatkozásra nem reagáló állati nőstények a növények termős virágrészeiből készített kivonattal szexuális ösztönüket újból vissza­nyerik. Különösen hatásos »szere­lemital"-nak találta Zondek a füzfabarkáiból készített kivonatot. Nem kis hatása volt a vízililiom­nak is. Két bécsi (iziologus élesztő­kivonattal is képes volt hasonló hatásokat érni el. A megfiatalí­tásnak a nők számára csodálato­san uj perspektívája nyílik meg, ami annál fontosabb, mivel a nő a fiatalító operációk számára nem rendelkezik megfelelő fizikummal. Érdekes, hogy férfiaknál teljesen hatástalanok e növényi kivonatok. Mi azonban azt hisszük, hogy a legnépszerűbb növényi nedű, a bor mégis csak jobban fokozza egy kissé a fiatalos nekirugasz­kodást ? (K. E) — A Kereskedelmi Csarnok szébházQgye. A Kereskedelmi Csarnok székháza céljaira, mint ismeretes, jegyzések történtek a tagok és vállalatok részéről. A jegyzett összegek befizetése e hó 10 én kezdődött s eddig mintegy húszezer pengő folyt be a két pénzintézetnél, a Békéscsabai Ta­karékegyesületnél és a Békésme­gyei Kereskedelmi Banknál, ahol az egyesületnek folyószámlája van. Tekintettel arra, hogy az eddig lejegyzett összeg 52.000 pengő s abból most annak negyedrésze vált esedékessé, a befizetések túl­haladták az előirányzatot. A be­fizetők között azonban többen vannak olyanok, akik az általuk jegyzett egész összeget befizették, mig többen még az esedékes rész­letet is elmulasztották. Ezeket a hátralékosokat ezúton is kéri a Csarnok elnöksége az esedékessé vált részlet befizetésére, minthogy a jövő hét folyamán már meg­kezdi a beérkezett összegek nyil­vános közlését. Az egyesület ve­zetősége egyébként a kapott telek adásvételi szerződésének megkö­tésére már érintkezésbe lépett a vőros polgármesterével. Belgrádban bombaként fjatott az olasz—albán szerződés London, november 26. A Times belgrádi jelentése szerint az Olasz­ország és Albánia közötti katonai szerződés megkötése ott bomba­ként hatott. Általános az a né­zet, hogy ilyen szerződés a mos­tani időpontban uj kihívást jelent. A Times római jelentése szerint az uj szerződésnek Rómában a legnagyobb jelentőséget tulajdonít­ják, minden érvet felsorakoztat­nak annak bizonyításéra, hogy célja pusztán és kizárólag a béke fenntartása és biztosítása. — Pénzkölcsönt 6 havi lejáratú váltóra, 5—10 évre évi lOVa szá­zalékos kamat mellett, úgyszintén 35 éves törlesztése3 kölcsönt a legelőnyösebb feltételek és legrö­videbb idő alatt megszerzi Wandlik László v. bankigazgató pénzköl­csönközvefitő és kereskedelmi iro­dája Békéscsabán Szent István-tér 8. sz. Kataszteri birtokiv és tkvi szemle szükséges. A már fennálló kölcsönöket átváltoztatom! W— Sakkhlr. Mint mér értesítet­tük olvasóinkat, ma délután tartja a Maróczy Sakkor impozáns rész­vevővel a mór jelzett Hrabovszky György emlékversenyt, amelyre eddig is számosan neveztek be. A gyorsverseny fél 5 órakor lesz megtartva. Ezúton is kéri a ren­dezőség, hogy a résztvenni óhaj­tók 4 órakor jelenjenek meg az Oithon vendéglő külön termében levő Maróczy Sakkor helyiségé­ben, hogy a sorsolást fél 5 óra­kor meg lehessen tartani. A ver­seny ezüst érmekkel lesz díjazva, ré3ztvehetnek nem tagok is és ezáltal alkalma nyilik mindenki­nek, hogy gyors és ötletes játsz­mákban adjon tanulságot sakk­érzékéről, sakkozói tehetségéről. Ezen a héten a Debreczeny és Lörinczy gyógyszertárak tarta­nak éjjeli szolgálatot. — Állandó szinház Békésen. A békési szinpártoló egyesület régi tervét akarja megvalósítani és részvénytársasági alapon uj, állandó színházat akar építeni. Az üggyel az egyesület választ­mánya és közgyűlése — értesü­lésünk szerint — a közeli napok­ban érdemlegesen fog foglal­kozni. _ A békéscsabai szociálde­mokrata pártszervezet november 27-én, vasárnap délután 2 órakor a Széchenyi-liget pavillonjóban nyilvános népgyűlést tart Községi politika és Politikai és gazdasági helyzet napirenddel. Előadók Bu­dapestről érkeznek a népgyűlésre.

Next

/
Thumbnails
Contents