Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) október-december • 222-296. szám
1927-11-20 / 264. szám
tgfiK&SBDcam kosrUBOT Békéscsaba 1927 november 20 Tlemcsak fjamis lebélyegzést, hanem hamis címleteket is talállak Párizsban Párizs, nov. 19. (MTI) Az Echo de Paris szerint a lefoglalt kötvények között nemcsak hamis lebélyegzésüeket, hanem hamis címleteket is találtak. Ezek a legkülönbözőbb államok kibocsátásai voltak. Ebből a lap arra következtet, hogy azok, akiket letartóztatlak, csak másodrangú cinkosok és ez igazi bűnösök felkutatása csak ezutánra marad. A lap nagyfontosságot tulajdonit annak, hogy a lebélyegzés határidejét meghosszabbították. Valószínűnek tartja, hogy ebből a tényből kiindulva, meg lehet állapítani a vezetők kilétét. A Mafin ismerteti a most letartóztatott Goldovszki Áron kereskedelmi ügynök életrajzát és elmondja, hogy Goldovszki Kievben született, most azonban francia állampolgár. A Matin említést tesz egy másik titokzatos letartóztatásról is. A letartóztatott egyén kilétét azonban egyelőre titokban tartják a nyomozás érdekében. Rémes autószerencsétlenség Temesvár, november 19. A temesmegyei Gyertyámos és Gyékényes közötti országúton egy automobil száguldott, amelyet Hess József soffőr vezetett, aki itta* állapotban volt. Hass az autót nekivezette Klopstein Henrik parasztszekerének, dacára annak, hogy szekér elől az autónak kellett volna kitérnie. Az autó a paraszt kocsit teljesen összeroncsolta, Klopstein az árokba zuhant. A soffőr az autót megállás nélkül a szekér roncsain keresztül tovább akarta vezetni, de eközben az autó is az árokba fordult. Hess olyan szerencsétlenül repült ki az autóból, hogy agyveleje azonnal kiloccsant, A soffőr mellett ült eRy kisfiú, akinek csodálatos módon semmi baja sem történt. Hess édesanyja, aki súlyos beteg volt, fia szerencsétlenségének hirét annyira szivére vette, hogy fél órán belül meghalt. El van keseredve a romániai parasztpárt Bakarest, nov. 19. A nemzeti parasztpárt körében nagy az elkeseredés a holnapi pártértekezlet betiltása miatt. A párt azt tervezi, hogy minden hónapban bejelenti újból és újból a kongresszus megtartását, hogy ily módon kompromittálja a közvélemény előtt a kormányt. ÚtlevélIjamisitókatleplezett le a szerb rendőrség Belgrád, nov. 19. Belgrádban és Zágrábban hónapok óta utlevélhamisitó társaság működik, amelyet a rendőrség most leleplezett. A társaság főleg Délamerikába szóló útleveleket hamisított. A rendőrség több embert letartózta tott, köztük néhány köztisztviselőt is. Csavargók a téglagyári kemencében Kecskemét, nov. 19. (Bud. Ért ) A kecskeméti rendőrség az éjszaka razziát tartott Kecskeméten és a városi téglagyár kemencéjében több csavargót talált. A csavargók között elfogták Kürti István, Szabó János és Miklós Pál büntetett előéletű egyéneket. A két utóbbi ellen már elfogató parancsot is adott ki az ügyészség. Ezen a héten a Re dó és Badlcs gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. — Mikor kell vadászati adót fizetni? Vita merült fel arról, hogy kell-e vadászati adót fizetni abban az esetben, hogy ha a vadász lesben áll ugyan, de lőfegyverét nem használta. Végső fokon a vitás adóügyi kérdést a pénzügyminiszter rendelete döntötle el, még pedig olyképen, hogv kimandotta a következőket: A vadászterületen a lőfegyverrel való megjelenés, még fegyverhasználat nélkül is, alkalmas a vadászé s megállapítására és ilyen körülmények között a kirótt vadászati adó jár. jELŐNYÖS F/ZETÉS/ FELTA Rádiópályázat és rejtvényverseny A Magyar Telefon Hírmondó és Rádió Rt. az előfizetők szórakoztatására rejtvényhangversenyt rendez. A hangversenyt december 3 án es'e 8 óra 15 perces kezdettel tartják a Stúdióban. A hangversenynek tiz száma a következő : 1. Bocherini: Menüett. 2. Deli bes : Pizzicato polka a „Sylvia" c. báliéiból. 3. Csak egy kislány van a világon. 4 Liszt: Részlet a II. Rapszódiából. 5. Fiotow: U olsó rózsa ária a „Mártha" c. operából. 6. Népdalegyveleg. 7. Verdi: „Ceieste Aida". 8. Masseneh Scenes Piítoresques. 9 A „Sáckíngeni trombitás" áriája, lü. Wagner egyveleg. A hallgatóknak ki kell találni azt, hogy az egyes számokat milyen hangszereken adták a Stúdióból. Azok között, akik a rejtvényt a legjobban fejtik meg, a Stúdió tiz dijat sorsol ki. A dijak a következők: 1. Egy d«rab öt lámpás vevőkészülék, 2 egy db. detektoros vevőkészülék, 3. esy db. detektoros vevőkészülék, 4 egy db. hangszóró, 5. egy pár fejhallgató, 6 — 10. egy-egy db. erősítő lámpa. A megfejtések beküldésének határideje december 12 és a megfejtések a Magyar Telefon Hiro mondó «« Rádió RT. igazgatósé gá'ioz (VII., Rákóczi u! 22. szóm) cimzendők. h Ugyanakkor egy második pályázatot is hirdet a Magyar Telefon Hírmondó és Ródió Rt. A második pályázat lényege a következő : Esévi december hó 1-től december hó 7 ig bezárólag (tehát még 7-én is) minden este 8 és 10 óra közölt közelebbről meg nem határozott időben a rendes műsor közben, előzetes figyelmeztetés után á rendes bemondó hirtelen egy mondatott fog bemondani. Pl. „Mondatpályázat: A legolcsóbb szórakoztató és tanitó a rádió." A megfejtést a hét mondat pontos közlésével december 12-ig kell beküldeni a Magvar Telefon Hírmondó és Rádió Rt igazgatóságához (VII. Rákóczi ut 22.). A dijak a kővetkezők: 1. A nyertes választása szerint egy évi telefonhírmondó vagy rádióelőfizetési dij. 2. Egy detektoros készülék. 3. Egy pár fejhallgató. 4—8. Egy-egy darab Kirchner-féle rádiókönyv. 9. és 10. Két két darab operai szövegkönyv. Mindkét pályázat sorsolását december 19 én, a „Mit üzen a rádió V előadása közben ejti meg a rádiótársaság, ugy, hogy a sorsolás eredményéről az előfizetők azonnal a „Mit üzen a rádió?" utján értesülnek. Jegyzetek a bélről A fürdő — drága. Nem fürödni sokkal olcsóbb. Adófizető, mielőtt a virilis listát összeállították: „Én nem b rom" ezt a sok adót! Tessék az adómat leszállítani!" Miután a virilis lista megjelent: „Disznóság, e ng emet kihagytak a virilisek közül r A községi választásnál A hivatalos jelölt: „Az én megválasztásom közérdek Viselje a köz az alkotmányos költségeket" Az önjelölt: Az én megválasztásom közé'dek s közérdekből szívesen vállalom a költségeket. Bud miniszter a csabai küldöttséghez: Az urak Békéscsabáról valók? Ki az Önök képviselője7 Tollhegy. t — Közvetlen di tétetek a cs jh— magyar *ötel^kf díjszabásban. A cseh—magyar köteléki díjszabás és függelékben gabona és termények részére alig van közvetlen díjtétel felvéve. Kívánatos volna, hogy a ga- > bona és terménykereskedők a szegedi kereskedelmi és iparkamarával lehetőleg mindazon viszonylatokat mielőbb közölnék, amelyekben szállítások remélhetők, egyúttal feltüntetve a gazdasági évben remélhetőleg elszállítandó mennyiséget is, hogy a kamarának módjában legyen megfelelő közvetlen díjtételek létesítésére vonatkozó javaslatát illetékes helyen megtenni. — A pálinka alkoholszázalékát pontosan meg kell jelölni. A népjóléti miniszter rendelete szerint a pálinkát tartalmazó hordókon, tartályokon, nyitott üvegeken az alkoholszázalékot pontosan v meg kell jelölni, mert a borvizsgáló ezt is megvizsgálja s ennek hiánya kihágást képez. , — Iskolásgyermekek irtják Sopronvármegyében a mezei i egereket. Szokatlanul envhe időjárás következtében a vármegyében rendkívül elszaporodtak a mezei egerek, amelyek nagy károkat okoznak a vetésekben. Az isko!ásgyermekeket testületileg viszik egérirtásra a határba. Szany község határában nagyszámú vándorpatkány ütött tanyát, melyek szintén nagy károkat okoznak, kivált a lucernásokban. A MAGYAR ALTALÁNOS TAKARÉKPÉNZTÁR . RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BÉKÉSCSABAI FIÓKINTÉZETE Andrássy-ut 4 Teleion 255 Folyósít: 35 éren át visszafiz athető amortizációs kölcsönöket és váltókSIcsönSket előnyös feltételekkel Elfogad: Betéteket takarékpénztári köny vecskékre és folyószámlára előnyös kamatozás mellett Foglalkozik: Idegen pénznemek adás-vételével, bel- és külföldi átutalásokkal és a banküzlet minden más ágazatával