Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) október-december • 222-296. szám

1927-11-20 / 264. szám

8 BfiKfisireavFi KOZLOIT? Békéscsaba, 1927 november 20 A közönség figyelmébe! Van szerencsém közölni, hogy Békéscsaba és vidéke közön' sége által is jól ismert, kitűnő hirnevü „PÁRIS" és egyéb folytonégő kályháim­ból ebben az esztendőben Bé­késcsabán nincs lerakatom, miért is tudatom, hogy Békés­csaba és vidékén levő közön­ségnek „egyes" kályhákat is árusítok. MOCffi JMJXŐ folytonégő és Meidinger kályhák gyára Budapest VI. Szondy-utca 53. Teleion 208—69 Kívánatra ingyen és bérmentve küldöm árjegyzékeimet. Alapítva 1899 Számos kitüntetés ÓVAS! Csak az valódi „KOCH" ^^ gyártmányú k á 1 y h a, | melynek felső ajtajának' belsejében ezen védjegy látható. Hirdetmény A m. kir. népjóléti és munka­ügyi miniszter ur 108421 1927. sz. rendeletével az első segélynyújtás eredményesebbé tétele céljából el­rendelte, hogy mindazon a helye­ken, hol állandóan több ember fordul meg s igy baleset, rosszul­lét gyakrabban előfordulhat, ez első segélynyújtás módjaff és esz­közeit szemléltető f;ilr!óblák füg­gesztendők ki, mely táblák a var­megyék és városok országos men tőegyesületénél (Budepest IV. Ko­rona-utca 3) esetleg a helyi könyv­kereskedők utján darabonként 3 pengő árban szerezhetők be. A rendelet értelmében a táblák kifüggesztendők: az ös?zes isko­lákban, hivatalokban, egyesületi vagy körhelyisé^ekben, színházak­ban, mozgóképszínházakban, ét­termekben, kávéházakban, mula tókban, korcsmákban, italmérők ben, továbbá gyárak, veszélyes üzemek, ipari és kereskedelmi vál­lalatok munkahelyiségeiben, sport­telepeken, uszodákban. strandfür­dőkben. Ötnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kereskedelmi vállala­tok, iparüzemek a kifüggesztés alól mentesek. A kifüggesztés, annak pótlása, épségben tartása kötelező. A ren delet megszegője 240 pengőig bün­tetendő. A rendelet 1927 november 20-án lép életbe. Békéscsaba, 1927 nov. 12. Dr. Berthóty István, polgármesteri Hirdetővállalat keres vidéki fiókhoz irodaveze tőket. Szükséges tőke: 500— 4000 pengő a város nagysága szerint. Kereset: 4—20000 pengő évenként. Szolidbiztos. Szakér­telem nem szükséges. Két nap alatt kioktatják. Válaszok „Há zirend" jeligére Blockner fiók hirdetőjébe Budapest, VII. Erzsébet-körűt 12. szám. Ertesités! Tisztelettel értesítem a n. é. hirdető közönséget, hogy a Gaubek József Kispest Országos Reklámvállalat békéscsabai képviselete kezelését átvettem Vállaljuk: Plekátok kiragasztésát és izéthordását, röpcéduíák osztogatását, reklámzászlók kifüggesztését, rek­lámkocsik és felvonulások rendezését, favédi rácsok és reklámtáblák felállítását, fényreklámokat, mozihirdetéseket és minden egyéb hirdetést. Reklámtervekkel és ötletekkel kéázséggél állunk rendelkezésre. Újsághirdetéseket ugy a helyi, mint az összes vidéki, fővárosi és külföldi lapokb n és foly. iratokban eredeti kiadóhivatali árekon eszköziank. Minden megbízást pontosan, gyorsan és lelkiisme­retesen taljesilünk. Engel Miksa hírlapirodája Andréssy-ut 7. Telefonszám 253 BIKKiHCSOK jó fizetéssel felvétetnek lapunk kiadóhivatalában Hadiárvák előnyben fi BAK D HOTEL PARK NAGYSZÁLLÓD A BUDAPEST. VIII. BAROSS-TÉB 10. TELEFON: J. 330 82, 830-83. k A főváros legnagyobb én legkényelme­sebb szállodáinak egyike 200 szobával a Keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben KSzponti gSzffités, állandó meleg; és hideg vízszolgáltatás Szobák 3 pengőtől feljebb KitünC konyha Faiborok. Családi kávéház elsőrangú cigányzenével, nyári terrassxaL Külön termek J0 Hó és sárcipő javítást megbízhatóan vállal Trapp János „Aetna" gummijavitó üzeme Andrássy-ut 11. Asszonyok figyelmébe Mindenféle házivászon szükség­letét a legjobb minőségben és leg olcsóbban szövődémben szerez­heti be. Készítek vékony és vastagabb minőségben ágynemű vásznat, le­pedő vásznat, paplanlepedő vász­nat, sütőabroszt, szines kávésab­roszt szalvétával, törülközőt, po­hártörlőt, konyharuhát, szakajtó­ruhát stb. Különösen ajánlom a nyári ru­háknak való bordürös ruhavá3z­n it, komplett eredeti bordürös füg­gönyeimet és aszlalteiilőimet. Mi­előtt szükségletét beszerezné, te­kintse me^ — vétell.ötelezetlség n ílkül — szövődéimben készült áruimat. Fehár Károlyné Ondrovlczky Mária házi szövőd éje Békéscsaba, Zsilinszky-utca 42. Haszonbérbeadó 1928 szeplember 29 tői Mezőtür halárában, a pusztapói állo­mástól kocsin 25 percre, kbelől szánló és kb. 88 magvar hold rét és legelő, öt épülettel Te'jes va­gyoni biztositéko felmutatónak fel­világosítást ad Bátky Gyula nyug. főszolgabíró, Bu dapest, VIII,, József utca 3. szóm, I. emelet, 6. ajtó i hirdelmé A békéscsabai közkórház (igaz­gatósága 1928 január 1-től dec. 31-ig terjedő időre nyilvános ár­lejtest hirdet és pedig husnemüehre (marha, borjú, juh) fűszerárukra (cukor, só, kávé stb.) hentesárukra (hus, zsir stb.) (ejnemüekre (tej, vaj, turó) kenyér és zsemlyeárukra, esetleg csak ezek sütésére és végül asxtalosmunkák (koporsók) szállítására. Felhívjuk a pályázni szándéko­zókat, hogy az 1'60 P-ős okmány ­bélyeggel ellátóit zári írásbeli aján­lataikat lepecsételve, az egység­áraknak tetelenként (kgr. liter), a hus osztályozása (leves, paprikás, sütnivaló) sze.int szómmal és be tűvel külön-külün való kitüntetése mellett folyó évi november 30 án, déli 12 óráig a kórház gondnoki irodájaban adják be Későbben érkező ajánlatokat nem veszünk figyelembe, Megjegyezzük, hogy a fix árak­kal benyújtóit ajánlatok előnyben reszesulnek , mindazonáltal a kór­ház fentarija magónak azt a jo­got, hogy az ajánla'ok közül — tekintet nélkül az árakra — szaba­don választhasson. Az ajánlat a benyújtóra nézve, azonnal, mig a kórházra nézve csak akkor válik kötelezővé, ha azt a kórházi bizztíság jóváhagyta. Á pályázatra vonatkozó min­dennemű felviláiosi'ás a kórház gondnoki hivatalában a hivatalos órák alatt nyerhető. Békéscsaba, 1927 nov. 18. Igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents