Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) október-december • 222-296. szám
1927-11-09 / 254. szám
2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1927 november 9 RUHARENDELES ELŐTT KÉSZÍTSÜNK KÖLTSÉGVETÉST • Szembeszökő megtakarítás érhető el lérfiszövet, felöltő és télikabát kelmék beszerzésénél, ICULPIN mer^éjemnéh^ Áruház, BÉKɧcsabí igényű csabai publikum elé. Képeinek nagyrésze megjárta Pestet, ahol a Nemzeti Szalonban nagysikerű kiállítása volt. Többek között ez a megtiszteltetés érte, hogy a főváros is vett tőle egy képet. Mostani müvei nagyrészben tájképek, de vannak köztük virágcsendéletek, zsánerképek, egyszóval igen változatos, szép anyag, Olyan müvek, amelyek mindenkihez közelállanak, amelyeket nem kell magyarázni, mert nem az értelemhez. hanem a szívhez szóiénak. A hódmezővásárhelyi agyagipartelep ezelőtt két évvel mutaita be itt nálunk gyönyörű vázáit, kórsóit. tálait. Azóta a telep még tovább fejlődött uj vezetőjének, Krupinszky kiváló keramikusnak vezetése alatt, kit Olaszországból hívlak meg a telep igazgatójául. A nagy sikerű monzai, londoni kiállítások mindenben igazol ák az uj vezetőhöz fűzött várakozást és reméljük, hogy a vásárhelyiek most is ugy járnak, mint két évvel ezelőtt, minden darabjukat itt hagyják nálunk. Agyonlőtte magát Moskovits József dr. nagyváradi nagyiparos A régi Nagyvárad egyik legrokonszenvesebb és közkedvelt nagy iparosa, földbirtokosa, közgazdásza, a Békéscsabán is nagyon jól ismert és nagyra becsült Moskouits József dr. pénteken délután az oltani liget egyik padján főbelőtte magát és rögtön meghalt. Moskovits József dr. fanatikus magyar maradt a román megszállás alatt is, ami a románok szemében érthetően nagy bűn volt. A városi közgyűlésen nemrégiben magyarul szólalt föl és amikor az elnöklő prefektus felszólította, hogy beszéljen románul, felkelt helyéről és elhagyta a közgyűlési termet. Ezóta fokozott üldözésnek volt kitéve a régi nagyváradi polgár, oki már fiatalon elnöke volt az ottani kereskedelmi és iparkamarának és egyik vezérembere volt a magyar Nagyváradnak, nem tudta magát beleélni az uj rendbe. Bizalmas embere volt Tisza Istvánnak, tartalékos huszártiszt. Az egyik képesített fiát bevonultatták nemrégiben közkatonának a román hadseregbe. A földreform jogcíme alatt 2000 holdas birtokának nagyobb részét minden kártalanítás nélkül elkobozták. A sok üldözés és ezekből származó anyagi megpróbáltatások súlya alatl összeroppant és mint hozzátartozóihoz intézett bocsénatotkérő bucsusoraiban irja, azzal menti tettét, hogy nem cselekedhetett másképen. Az érzékeny lelkületű ember küzdött a reá zuduló nehézségek ellen. Amig csak birla, helyt akart állni a romén impérium alatt, hogy megóvja ősei földjét, kiterjedt üzletkörét, ipartelepeit, de a románok legyűrték és egy revol/ergolyóval véget vetett a küzdelemnek. Még csak 61 éves volt és szülő flz orosházi-uti átjáró alatt halálra gázolt a vonat egy vasutast Mindkét lábát levágta a vonat és mire a Kórházba szállították, elvérzett városa szép fejlődésiből a világháborúig derekasan kivette részét. Képtelen volt az uj helyzettel megbékülni, nem tudott közeledni a román hatalmasok felé és mivel onnét el nem menekülhetett, el kellett buknia, özvegye és három derék fia, valamint a kiterjedt Moskovits család tagjai gyászolják, akiknek mindenkor szemükfénye volt. Sorstragédia, ami Moskovits József dr. ral, a magyar állameszme megingadhatatlan bajnokéval történt. (A Közlöny eredeti tudósítása.) Borzalmas szerencsétlenség történt hétfőn este M 7 óra tájbsn a békéscsabai vasúti pályaudvaron. A srerencsátlenség áldozata egy szegény vasutas, ki életét és részvétre érdemes családja, mely fenntartóját vesztette el a szerencsétlenség következtében. Az eddigi jelek szerint a szerencsétlenség okozója a vasúti kocsik elavult rendszerű fütőcsöve, valamint az a szerencsétlen körülmény, hogy a tragikus véget ért vasutas épen azon a helyen végezte kö'elességét, ahol a kitérő sinpár bele kapcsolódik a vezérsinbe s az itt keletkezett résbe a lába beszorult. A szerencsétlenség az Orosháziuti á'jéró alatt történt, akkor, amikor Szőke József székelyudvarhelyi születésű 35 éves kocsirendező a beérkezett szegedi vonat postakocsiiét a lekapcsolt és rájáró szerelvénnyel össze akarta kapcsolni. Amikor a mozdony a 9 kocsiból ólló szerelvényt rátolatta az egyedülálló postakocsira a munkavezető az érintkezést megelőzőleg megadta a megállésra szóló jelet. A mozdonyvezető lefékezett s ez alatt kellett volna a szerelvénnyel összekapcsolni a postakocsit, A kapcsolást Szőke József végezte, azonban a fűtőtömlők miatt nem tudta elég gyorsan végrehajtani a kapcsolást. Közben szerencsétlenségére lába is beszorult a kitérő sinpár és vezérsin közötl lévő résbe, ugy, hogy azt már kiszabadítani nem tudta s a faját súlyánál fogva még tovább futó szerelvény egyik kocsij inak 2 kereke Szőkének mind. két l&bát levágta. Mindez persze pillanatok alatt történt. A szerencsétlenül járt vasutast a men'.ők részesítették első segélyben s azután beszállították a kórIk. igazán olcsón és előnyösen vásárolhata legizlésesebben összeválogatott, dus raktáramból. Azösszes villamoscikkek, égők vasalók, főzők.thermopforokigen nagy választékban BOSERBAUI! Sománál Békéscsaba Andrássy-ut 25. sz. Telefon 302. házba. Sérülése következtében azonban Szőke rengeteg vért vesztett, ugy, hogy még mielőtt a kórházba érkeztek volna vele, kiszenvedett. A halálos szerencsétlenség ügyében a rendőrség körültekintő nyomozást kezdett annak megállapítására, hogy a szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. A kir. törvényszék ügyészsége pedig elrendelte a tragikus véget ért vasutas boncolásét, ami kedden délután meg is történt. BetörteK KovanEndre uriszabó főtéri szövetrakjárába Több mint 30 millió értékű szövetet és öltönyt vittek el a betörők (A Közlöny eredeti tudósítása.) Hétfőről keddre hajló éjszakén eddig ismeretlen tettesek a helyiség udvari bejáratén keresztül behatoltak Kován Endre uriszabó főtéri szöveiraktérába s onnan rengeteg árut loptak el. A betörő, vagy betörők nyilván ismerősök voltak a helyzettel, mert a betörést ugy sikerült végrehajtaniok, hogy dacára a forgalmas helynek, sem a közönség, sem a rendőrőrszem az üzletben foglalatoskodó betörőkre nem lett figyelmes. A betörést is ciak a kora reggel nyitó tulajdonos vette észre. A betörő nyomot is hagyott maga ulán, amennyiben ott hagyta kabátját és mell ínyét, melyek helyett magára öltötte az éppen akkor vasalásban ott levő egyik kabátot és mellényt. A betörés okozta kár több mint 30 millió borona. A károsult a betörést nyomban jelentette a rendőrségen, mely a kapott adatok alapján széleskörű nyomozást indított a betörők kézrekeritése céljából s remélhető is, hagy a nyomozás rövidesen sikerre fog vezetni. — Orvosi hír. Dr. Szarnék Oszkár fogorvos szabadságáról hazaérkezett. Rendeléseit megkezdte Haán-utca 8. szám alatti rendelőjében. Csipke-áruház Békéscsaba, Andrássy-ut 6 Selymek csipkék harisnyák rövidárut, disiesatiok a legnagyobb választékban Guftvill Frigyes w Selymek Csipkék Harisnyák Rövidárak