Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) július-szeptember 146-221. szám•
1927-09-25 / 217. szám
öéktscsaDa, 1927 szeptember 25 3 nagyarányúnak ígérkező vállalkozás sokat nyer jelentőségében azzal, hogy a behizendó tenyészanyag szaporulatának sonkamalt c formájában (70—80 kg, süldők) való át illetve visszavételére nézve a fen i husiparos cég 10 évre kötelezettséget vállal, az egyidőben ilthon felüllilott húsipari telepen a süldőanyagot feldolgozza (napi 1000 darab sonkamalac feldolgozására rendezkedik be) és kész állapotban viszi ki a részére már régen megszervezett angol piacra. A tenyészanyag és azok ivadékai mindenféle elhullás ellen be lesznek biztosítva. A kész 70—80 kg. sonkamalacokat ab gazdaság veszi át és azokért budapesti, vagy bécsi arat fizet. Az iirportált tenyészenyegot egy évi hitelre adja a gazdának a Jegybank Kamatláb felett 2 százalékkal magasabb, tehát most evi 8 százaiékos kamut melleit. fl gulyások halfogása Kecskemétről jelentik : A kecskeméti törvényszék előtt legutóbb három ballószögi lakos volt a vádlott, Bozóki Ferenc gulyás, Magyar János és Börönte József társai. Bozókiék megunták a birkahúst és halpeprikásra vágytak. Ennélfogva egy szép holdvilágos éjszakán halászni indultak. Mi sem természetesebb, hogy nem volt halászterületük és az égasegyházi halban bővelkedő nádasok felé vették utjukat. Két hataimas kosarat vittek mötfuk.kai a csendes vizbe leeresitendő, hogy gazdag zsákmánnyal térjenek vissza portyázásukról. Az éjszaka csendes volt, szél nem fodrozta az égasegyházi vizeket. Bozókiék tehát kedvező előjelek közt érkeztek Zombori János ágasegyházi lakos helászterületére. Akkora halászszerencsét azonban, mely őket olt vária, maguk sem reméltek. Le se kellett tehát ereszteni a kosarakat, mér is meg volt a gazdag eredmény. Áll vala ugyanis a holdsugár ezüstfényében ringa tódzó vizeken egy bárka némán, titokzatosan. A bárka pedig szinültig volt másnapi elszállításra váró halakkal. Zombori János gondoskodott magának betevő falatról s a jól végzett munka tudatában aludta az igazak álmát. A gulyás és társai mindkét kosarat megtöltötték és vagy 50—60 kilogr»mnyi hallal sétáltak hazafelé. Testvériesen megosztozkod tak rajta és másnap mér vigan rotyogott a fáin halpaprikás. Minden jól végződött volna, de hát mint rer.desen, a csend rség is kiszimatolta a üröm illatot. Ennélfogva a biróság elé kerültek, ahol Bozóki 8, büntetett előéletű két társa pedig 14—14 fogházban eltöltendő nepoket kapott. Megérkezett a budapesti női jazz-band a Korona kávéházba. A csabai piac A terménypiac szombati árai a következők: Buza 28 50-29 50, ároa 25"C0—2650, rozs 25"00— 26'00, tengeri 22.50-23 50, csöves tengeri 12.50-13.50, zab 180019.00, köles 19.00-20.00, tökmag 31.50—32'50, napraforgó 18 50— 19 50, bab la 19 50-20'50 pengő métermézsánként. Ingatlanforgalom Békéscsabán az elmúlt héten a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Hankó Mihályné Laczó Erzsébet és társai eladták 1 hold felsővégi tehénlegelőjüket Darida Mártonné Kvasz Juditnak 640 pengőért. Kraszkó Mihály (nős Csepregi Zsófiával) eladta 295 négyszögöles beltelki szántóját Andó Andrásnak (nős Szluka MáriávaU 16 q búzáért. Kraszkó György és neje Bjelik Judit eladták V., Jósika-utca 70. szám alatti házukat Szaszák Pál és neje Uhrin Erzsébetnek 90 q búzáért. Lipták G. Pál eladta 259 négyszögölnyi beltelki házhelyét Radonyinszki György és neje Bartos Máriának 45 q búzáéit. Marnojila János és neje Krnács Mária eladták 563 négyszögölnyi beltelki szántójukat Mekis Ádámné Vidovenyec Juditnak 46 q búzáért. Vozár Pál eladta III., Prónay-u, 59. sz. házának Ve részét Kovács R. János és Kovács R. Pálnak 5200 pengőért. Özv. Duna Pálné és tsai eladták VI., Berzsenyi u. 18. sz. házuk Va részét Kucsara János és neje Kiss Ilonának 150 q búzáért. Molnár József eladta 1 hold 600 négyszögöl nagygerendási szántóját Molnár István és neje Rigó Erzébetnek 2950 pengőért. Lakos I ona eledta V., Bessenyei u. 134. sz házának V* részét Vlcskó Mátyásné Lakos Máriának 50 q búzáért. Lipták Galó Pál eladía 221 négyszögölnyi házhelyét Kovács Mihály és neje Nagy Margitnak 4400 pengőért. Slyuch Ádám eladta 263 négyszögölnyi beltelkes szántóját Bohus János és neje V. Kovács Emíliának 30 q búzáért. Huszár György és neje Gsu'ik Mária eladták 264 négyszögölnyi beltelkes szántóját Bohu3 János és neje V. Kovács Emiliának 28 q búzáért. * Such János és neje Botyánszky Ilona eladták 281 négyszögölnyi felsőnyomási szántójukat Tóth C. Pálnak 20 q búzáért. Hojcska Jánosné Bielik Mária és Hojcska János eladták 187 négyszögölnyi beltelkes szántójukat Szekeres György és neje Vereska Ilonának 24 q búzáért. Pataj Andrásné Hanó Judit eladta 1 hold 1454 négyögöl nagygerendási szóntóját Hanó András és neje Z nai Máriának 125 q búzáért. •••• Iskolai kézimunkákhoz való anyagok a legolcsóbban beszerezhetők Weisz Ételnél, Békéscsaba Andrássy-ut 15 Dr. Walífisch-féle ház Újból megindul a vivóélet Csabán flz idén fokozottabb mértékben elégitiK kJ a sportolók, higiéniai igényeit A mult évben oly nagy lendületet vett vivás az idén újból kezdetét veszi. Mint értesülünk, Rell Lajos dr. igazgató újból rendelkezésére bocsátotta a gimnázium tornatermét a CsAK vivószakosztályának. Uj öltöző, társalgóvá alakul át a tornaterem karzata, ahol a vivók a legnagyobb kényelmet élvezhetik. Hideg és meleg tuss áll a vivók rendelkezésére. Örömmel állapítjuk meg ezt a nagy haladást, melyért a vezetőség őszinte elismerést érdemel. Már a mult év végén tartott záróünnepély bebizonyította azt mér hogy diákjaink szakavatott mester keze alatt mennyire fejlődtek. Ez az év még nagyobb eredménnyel kecsegtet, mert ifjaink feltétlenül részt fognak venni az ifjúsági (középiskolai) országos versenyeken s megvan az előfeltétele annak, hogy ott tekintélyes szerepet játszanak. Kellemes kötelességet vélünk teljesíteni akkor, amikor a szülők figyelmét felhívjuk e magyaros sportra, hogy számba sem jöhető anyagi áldozatok árán tegyék lehetővé azt, hogy a magyar kard dicsőségének I áldozzanak gyermekeiknek e téren való kiképzésével. A tandij havonta csekély 4 pengő. Ezt az áldozatot meg kell hozni minden szülőnek, akinek lelkében él »Nagymagyarország.® Békéscsaba közönsége fel fogja ismerni a Végvár követelte kötelezettséget s egy életerős vivógárda kifejlesztését annál inkább szivén fogja viselni, mert megindul a vivóélet Gyulán is s ha a két város kellő egyetértéssel összefog, ugy az eredmény nem lehet kétséges. Összetartás, fegyelem, ernyedetlen munka jegyében indul meg Békésmegyében a legmagyarabb sport s hinni akarjuk, a mi megyénk az elsők közé fog állni. Nagy megnyugvással tölthet el mindenkit az a tény, hogy a vivás élén az országszerte ismert 1 sportmecénás Bohnert József kormányfőtanácsos áll. Az ő neve garantálja a sikert. Ifjak, hölgyek, urak! Kézbe a kardot, Nagymagyarország dicső feltámadásáért ! Ezer éves lovas csontvázai talállak Baja szept. 24. A bajai határban egy ten/án ásás közben emberi csontvázra bukkantak. To vább ásva összesen 7 emberi csontvázat, mellettük pedig lócsontvázat és kengyelvasat találtak. A férfi csontvázak nyakén arany ékszerek voltak. Azt hiszik, hogy a csontvázak mintegy 1000 évvel ezelőtt kerülhettek a földbe és valószínűleg magasabbrangu lovaskatonák csontvázai.