Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1927-06-16 / 135. szám

Bikéscsaba, 1927 junius 16 BEEESBGKWITBI KOHUJílY 5 Orosháza is beKapcsolódiK az áramszolgáltatási versenybe m BéKéscsaba felé orientálódó Községeit Orosháza szeretné megszerezni (A Közlöny eredeti tudósítása.) Ismételten hirt adtunk annakide­jén azokról a tárgyalásokról, me­lyeket mintegy 18—20 község foljtat Békéscsabával azon célból, hogy áramszükségletüket Csabán szerezhessék be. A tárgyalások eredménveképen a csabai városi villamosmüvek már az áramszol­gáltatásra vonatkozó ajánlatát meg is tette, azonban a dolog ezzel — nem tudni mi okból — mintha elaludt volna. Most aztán, amint az Orosházi Friss U ságból értesülünk, a szél­csendet 0 osháza használja fel és folytat tárgyalásokat a községek áramellátása céljából. A közle­mény érdekelt része a következő : „A kétegyházi villamoscentrálé ügye eredménytelenül végződött, ujabban arról van szó, hogy Két­egyháza helyett Orosházán léte­sítsenek elektromos centrálát. Az orosházi villamoscentrálé ügyében a tárgyalásokat az AEG Unió végzi. A társaság jelenleg 11 községgel tárgyal. A tárgya lások — hir szerint — kedvező mederben haladnak előre. Az AEG Unió Nagyszénást, Gádorost, Tót­komlóst, R -formátus-Kovácsházát, Mezőkovácsházát, M igyarbánhe­gyest. Kunágotát, Dombegyházát, Kétegyházát és M ^dgyesegyházát akarja az orosházi árammal el­látni. Ha a tárgyalások eredménnyel végződnek, az orosházi vi'Iany­telepet kibővítik. Szó van arról, hogy a villanytelep két turbinát és uj kapcsolóberendezést kao kö­rülbelül 10000 kilowattnyi megter­helésre." Mint létható tehát. Orosháza maga is jó üzletet akar csinálni az áramellátásból, épp azért nem hinnők, hogy a községeknek az üzleti vállalkozás olyan biztosíté­kokat és kedvezményeket tudna nyujíani, mint a békéscsabai üzem, mely tudvalevőleg nem fokozott hasznok szerzésére alakult vál­lalat. juuLnju xvmrtiViiyrY^ Egy állatias apa, aKi állatiasságát természetesneK tartja ttindent beismert és tiltaKozott az ellen, hogy az ő „jogaiba" a hatóság beleavatKozzéK r (A Közlöny eredeti tudósítása.) így minden részletében megdöb­bentően utálatos bűnügyet nyo­mozott ki a csabai államrendőr­ség é3 a csendőrség a legutóbbi napokban. A bűnös egy minden emberi érzéséből kivetkőzött csa­bai gazdálkodó, kinek erkölcsi süllyedése olyan mély, intelligen­ciája annyira az állaté, hogv för­telmes cselekedetét egészen ter­mészetesnek tartván, az őt letar­tóztató hatóságok előtt kézzel-láb­bal tiltakozott az ellen, hogy az ő „jogaiba" bárki is beleavatkozzék. A bünügy azzal kezdődött, hogy a rendőrség bünügyi osztályának bizalmasan tudomására adták, hogy a Kisrét egyik tanyáján lakó * gazdálkodó L. M., kiskorú 15 éves lányával folytat szerelmi viszonyt. Miután külterületről volt szó, a rendőrség az ügyet kinyomozás céljából áttette a csendőrséghez, mely a nyomozást nyomban be is vezette. Hamarosan ki is derült, hogy L. M. a róla híresztelt bűncselekményt tényleg elkövette s a szörnyűsé­ges viszonyt már egy esztendő őta folytatja. Annyira ment állatiasságában ez az állati-ember, hogy feleségét már több mint egy fél éve ütötte­verte s mindezt csak azért, hogy szabaduljon tő ?e. Kihallgatása során L M. mindent beismert s vallatása során elmon­dotta, hogy a bűnös viszony már egy évvel ezelőtt kezdődött, ami­kor leánya még csak 14 éves volt. Megdöbbentő cinizmussal adta elő a legutálatosabb részleteket is, olyan ember módiára, mint aki valamel/ egészen természetes és jogos cselekedetéről beszél. Az őt letartóztató csendőröket is valósággal konsternálta, amikor a legnagyobb felháborodás hang­ján tiltakozott a letartóztatás ellen. — Senkinek semmi köze ahhoz, hogy én mit csi­nálok. Az én nekem jo­gom, amit csináltam. Semmiképen nem akarta meg­érteni, hogy a csendőrök miért viszik el mégis és szállítják át a gyulai ügyészség fogházába, ahol nyilván lesz alkalma gondolkozni förtelmes bűne felett, melyhez ha­sonlót, — ami a részleteket illeti — alig mutat fel a bünügyi kró­nika. — Sue: A bolygó zsidó a leg­érdekfeszitőbb olvasmány uj és teljes kiadásban. A két vaskos kötet ára fűzve 12 penRŐ, kötve 16 pengő. Kapható dr. Gyöngyösi könyvkereskedésében. HKHGií Ezen a héten a D^breczeny és Lőrinczy gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — A kormányzó szűletésenap ján a 10-ik gyalogezred — mint már tegnap hírül ad'uk — az uj vásártéren ünnepélyes tábori m'sét tart, melyre a polgári közönséget is meghívták. Kívánatos lenne, hogy a polgári közönség tönege­sen venne részf az ünnepi misén, annál is inkább, miután a gyalog­ezred az idén ülőhelyekrő' is gon­doskodok. — A Hadröá békéscsabai cio portja értesiti a had'rokkantakat és a hadiözvegyeket, hogy a m. kir. népjóléti és m inkaügvi mi­niszter 79593-927. IV. sz. N. M. M. pályázatot hirdet hadiárváknak intézetekben való e'helyezéséről. Pályázati kérések jun*'us 15-től ju'ius 1 ig adandók be. Részletes felvilágosítás a csoport irodájában nyerhető a hivatalos órák a'att. — Békési küldöttség Budi­pesten. Moldo'járiy Jínos főszol­gabíró, Kiss B Mihály főjegyző, Varga István községi ügyész a mult hét utolsó napjaiban a kosár­fonó iskola, a csendőriskola s a kosárfonó szövetkezet ügyeinek gyors és végleges rendezése ügyé­ben Budapesten vo'tak. Ángyán Béla dr. országgyűlési képviselő és Kovacsics D;zső dr. főispán is minden erejükkel személyesen mű­ködtek közre abban, hogy ezek a nagyfontosságú kérdések gyorsan oldassanak meg. — IdSprognózis: Zivatarra hajló meleg idő várható, később a meleg csökkenése valószínű. — Levente hírek. Folyó évi julius hó 2 án, szombaton este a Széchenyi-ligeti pavilkmban, a Békéscsabai Levente Egyesület, nagyszabású bált rendez. Azok a levente ifjak, kik bá'rendezői tisztséget vállalni akarnak, e hó 16 án csütörtökön este 18 órakor az egyesület hivatalos helyiségé­ben okvetlenül megjelenni szíves­kedjenek. Vezetőség. — Közel nyolcszáz pengő gyűlt össze Gyóni Géza hamvai haza­horatalára. A Petőfi STársaság Pékár Gyula elnök kezdeménye­zésére mozgalmat indított, hogy a krasznojarszki hadifogoly temető­ből hazahozassa a tiz évvel ez­előtt tragikus körülmények között elhunyt Gyóni Géza hamvait. Erre gyűjtött eddigi összeg hétszáz­nyolcvannyolc pengő. A Petőfi Társaság tovább folytatja a gyűj­tést s kéri az adakozókat, hogy adományaikat a Patőfi Társaság Gyóni alapja jelzéssel a Magyar Földhitelintézethez küldjék. — Minden este 8 órától, va­sárnap délután 3 órától nöi zenekar hangversenyez a Koro­nában. Kérjen Fruttit Kapható min. den jobb vendéglőben. — Nehéz székelésben szenve­dik, akiknek a végbélbajok, az emésztési zavarok és agyvértódu­lás, a fejfájás és szívdobogás te­szik az életet nehézzé, igyanak reggel és este egynegved pohár természetes „Ferenc József" ke­serüvizet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc József viz hasmütétek elő'ti és utáni idő­szakokban is nagvérfékü hashaj­tónak bizonyul. Kapható gyógy­szertárakban, drogériákban és fü­szerüzletekben. — Űrnapján rendes az áram­szolgáltatás. A villamosmüvek igazgatóságának értesítése szerint ma, Űrnapján rendes egész napi áramszolgáltatás van. — Baba és gyermektánciskola a Széchenyi-ligeti pavillonban ju­nius 20 ától 4 órától. Tisztelettel Gavenda, táncmester. — Csabai művész a Nemzeti Szalon tavaszi tárlatán. Egvik Csabán nem régen letelepedett festőművészünknek. Adler Árpád­nak örvendetes sikeréről számol­hatunk be. A Nemzeti Szalon tavaszi nagy kiállításán a bíráló­bizottság két figurális képét vette át a nagytehetségű, fiatal művész­nek. A Nemzeti Szalon tárlata ma, Űrnapján nvilik meg 8idaoes*en. Adler Á^pád a képeket Sass Á" pád művésznéven állította ki. — Dr. Lustig GSza ügvvédi irodáját Horthy Miklós-ufca 13 sz. alá helyezte. — Kik iratkozzanak a polgári fiúiskolába? A helybeli áll. polg. fiúiskola igazgatósága ezúton ér­tesiti a szülőket, hogy a polgár­iskola I. osztályába csak olyan tanulók iratkozzanak, akik a pol­gáriskolának mind a négy osztá­lyát akarják elvégezni. Mert ha a gyermek C3ak 12 éves korig szán­dékozik iskolába járni, vagyis két polgáriiskolai osztályt végezne, akkor jobban teszi, ha az elemi iskola V—VI. osztálvát végzi, mivel ott nem csonka, hanem be­fejezett általános gyakorlati mű­veltséget nyer. A távolabb lakó, vagy vonattal bejáró tanulók ís egy évvel tovább maradhatnak a szülői házban, ha az elemi iskola V. osztályát végzik otthon és az az igazgatóságnál megtudható tantervkülönbözeti anyagból a II. osztályra szóló felvételi vizsgát teszik le. Igyunk Frnttit, mert üdit, frissít és fiatalit. — Az Erzsébet otthon séta­hangversenye. A békéscsabai 10 honvédgyalogezred, mint a múlt­ban, az idén is megrendezi szo­kásos sétahangversenyét az Er­zsébetotthon köztisztviselők özve­gyei és leányárvái javára. A séta­hangverseny e hó 19 én vasárnap lesz a Széchenyi-ligetben s kez­dődik délelőtt 11 órakor, tart egész a délután megrendezendő népün­nepélyen is, mely este 9 órakor kezdődő táncmulatsággal végződik.

Next

/
Thumbnails
Contents