Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) április-június • 74-145. szám
1927-06-12 / 132. szám
Békéscsaba, 1927 junius 12 SEKPSKOTIH vozloity 5 — Minden este 8 órától, vasárnap délután 3 órától nöi zenekar hangversenyez a Koronában. — Elkobozzák a szabályelle nes ürnurtékeket. Még 1918 ban a kereskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki, mely szerint a száraz termények, például kukorica, bab stb. mérésére alacsony, széles, a folyadékok mérésére pedig magas, keskeny átmérőjű űrmértékeket kell használni. Miután ezt a rendeletet nem igen tartják be, elrendelték a piacai űrmértékek megvizsgálását. Akinél tehát oly mérőeszközt találnak, amely nem felel meg a rendeletnek, azt el fopjék kobozni és a tulajdonosa ellen meginditják a kihógási eljárást. Igynnfc Fruttit, mert üdit, frissít és fiatalít. GRAND HOTEL PARK NAGYSZÁLLODA BUDAPEST. VIII. BAROSS-TÉR 10. TELEFON: J. 330-82,830-83. A főváros legnagyobb és legkényelmesebb szállodáinak egyike 200 szobával a Keleti pályaudvar érkezési oldalával szemben Központi gőzfűtés, állandó meleg és hideg vízszolgáltatás Szobák 3 pengőtől feljebb Kitűnő konyha Fajborok. Családi kávéház elsőrangú cigányzenével, nyári terrasszal. Külön termek Mindenki bélyeggyűjtő lesz Békéscsabán Békéscsabán is bevezették az Amitié bélyegeket — Hogy ehet 500 pengős életbiztosításra szert tenni és 1166 pengőt keresni munkanélkül ziban, ahol Amitié rendszer van. Kérjen és kap ingyen a kifizetett összeg arányában (3 pengő után már fellétlenül) Amitié bé. lyeget és ha még nircsen, gyűjtő lapot is hozzá I Gyűjtse mindenki a bélyegeket a gyüjlőlapon és ha az 60 bélyeggel raegtelt, küldje be postán, vagy valamelyik üzlet utjén a Nemzeti Balesetbiztosító R T.-nak. A beküldött lap ellenében két kötvényt kap. 1. Egy életbiztosítási kötvényt, amelyet orvosi vizsgálat nélkül 500 pengőre állit ki a Nemzeti Balesetbiztosító R.T. az általános szabályok szerint. Az 500 pengő 20 év múlva, illetve elhalálozása esetén azonnal esedékessé válik. Ehez havontp egy ilyen gyüjtőlap beküldése szükséges. Ha valamelyik hónapban nem telik meg 60 bélyeggel vásárlás révén a lap, ugy lessék a még hiányzó néhány bélyeget valamelyik üzletben darabonként 5 fillérért megItt az Amitié 1 Békéscsabára is elértek mér az Amitié hullámai. A közönség körében is állandóan hallhatjuk : „Van mór Amitié bélyege ?" Szóval nagy az érdeklődés az Amitié iránt. Joggal felvethetjük tehát a kérdést, hogy mi is tulajdonképpen az „Amilié" ? Megkérdeztünk egy vásárlót, mert az Amitié kizárólag csak a vásérló érdekeiért van, hogy mondja el mit tapasztalt az Amitié bélyegek gyűjtésével kapcsolatban. A következőket mondotta: — A szövetkezetek mór régóta nyújtanak a vásárló közönségnek elenyésző visszatérítéseket. Az Amitié rendszer a kereskedők megszervezésével szabad szövetkezeti formét létesít és igy a kereskedő ugyanolyan, sőt összegszerüleg magasabb maradandó értékű kedvezményt lud nyújtania a közönségnek, mint a szövetkezetek. Az Amitié rendszer a hozzácsatlakozott kereskedők utján az Amitié bélyegeket gyűjtő vásárlónak a következő kedvezményeket adja: 1. Egy 500 pengős, orvosi vizsgálatnélküli, szabályszerű életbiztosilást husz évi időtartam, illetve halálesetre a Nemzeti Balesetbiztosító R.-T. utján. 2. (66 pengős forgalmi visszatérítési kötelezvényt, melynek alapján ezen kötvények tulajdonosai a forgalom előrehaladásával 6 részletben készpénzben megkapják a 666 pengőt. A visszatérítések havonként történnek és igy a vásárló széles rétegei igen rövid időn belül jutnak jelentős visszatérítéshez és a készpénz visszatérítések kifizetését mór junius 15-én megkezdi. Aki egyszer oly kereskedőnél vásárolt, aki Amitié bélyeget ad vevőinek, az minden vásárlását oly kereskedőnél bonyolítja le, aki Amitié bélyeggel honorálja vásárlási ragaszkodását. — Mit tanácsol? — Vásároljon mindenki azon fűszeresnél, mészárosnál, cipő, ruha és divatüzletben, edényesnél, drogériában, órásnál, kávéházban, vendéglőben, étteremben, cukrászdában, rendeljen azon iparosnál, szórakozzon abban a movenni., 2. És kap ugyanakkor egy forgalmi kötvényt is, amelyen 6 szelvény van: 1, 5, 10, 50, 100 és 2C0, összesen 666 pengőre kiállítva, pmely összegeket ez Amitiéhez csatlakozott kereskedők, iparosok és vállalatok összforgalmából való visszatéritésképen kivétel nélkül minden kötvénybirtokos megkap. Az esedékesség módozatai a kötvényen vannak feltüntetve. Az 1, az 5, a 10, az 50, a 100 és az 500 pengős visszatérítések kifizetései havonként folytatólagosan történnek. A havonként beváltásra kerülő szelvények kötvényének számát az összes hozzánk csatlakozott üzletekben kifüggesztett plakátokon és újságokban kiírjuk és a kötvény bemutatójának a teljes összeget készpénzben kifizetjük. Tehát — üzletbarátsógból— 1166 pengőt ad ingyen az Amitié rend s^er, ezért vásároljon, rendeljen, szórakozzon csak ott, ahol ingyen Amitié bélyegeket adnak. Az életbiztosításra vonatkozólag megjegyzek még annyit, hogy minden bélyeggyűjtő kettő, sőt több életbiztosítás köthet bélyeggyüjtése arányában. Amint a vásárlók szavaiból látM juk, a rendszer kitűnő, a vásárlót egy fillérrel sem terheli, csak előnyöket nyújt, még a kereskedőknek is. Módunkban volt több kereske dővel, akik az Amitié rendszert üzletükbe bevezették, beszélni, ezek a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak ez Amitiérendszerről. — Mióta Amité bélvegeket adok vásárlóimnak — mondotta nekünk egy keresKedő — a forgalmam meghatványozódott. De érthető is ez, mikor ingyen oly nagy kedvezményben részesülnek vásárlóim, hogy csak egyebet ne említsek, mint az 500 pengős életbiztosítást, 666 pengős visszatérítést stb. A rendszer Békéscsabán még uj, de nem ismeretlen, mert a fővárosi sajtó hónapok óte inlenziven foglalkozik ezzel a problémával. B'zoi yos, az óriási előnyök miatt, melyeket az Amitié nyújt, a kö zönség is mihamar „bélyeggyűjtő" lesz és gyermekeit is arra fogja nevelni, hogy csak oly üzletben vásárolja Írószereit, mely Amitié bél: eget ad. A vásárlóközönségnek mindenesetre megéri az, hogy Amitié bélyegkedvezményt nyújtó üzletekben vásároljon, mert ezáltal 1166 pengős lökét ed családjának. Örömmel üdvözöljük városunkban a vevőközönségre oly üdvös korszakalkotó újítást. Apróhirdetések Mfijég kapható nagyban és kicsinvben házhoz szállítva is Werner Testvérek ipari és kereskedelmi rt. Telefon 105 . Friss tej kapható Zsilinszky-utca 20. Tanulók felvétetnek Irimy és 'Olláry szabóknál Szent István-tér 12. Jégszekrény minden nagyságban kedyező fizetési feltéielehkel kapható Werner Testvérek ipari és kereskedelmi rt. Telefon 105 . Uj gyermekkocsi és egy uj fürdőhád olcsón eladó. Bánát utca 16 . K eveset használt tölgy hálószoba bútor kedvező éren eledó darabonként is. Cim: Hot hy Miklós u'ca 31, Érdeklődni lehet vasórnep délutón 2—6-ig, Ebédlőbutor komplett, továbbá egy női Íróasztal, ágy és szekrény eladók Szent Istvén-üér 6, emelet KandaUóformáju cserépkályha olcsón eladó. Tátra-u'ca 5. Iparművész aki a német és angol nyelvet is bírja, bárminő állást keres. Kurlánder István, dr. Gyöngyösi könyvkereskedés < imén. Elveszett f. hó 10-én a békéscsaba—apácai országúton egy db motorkerékpár szám (42.411). Megtaláló illő jutalom ellenében a Hilf féle ecetgyárben jelentkezzék. Tanulók és tanulo'eányok férfi és nőiszabó" Sághoz felvetelnek. Németh Árpád szabósága Andrássy-ut 7. Só kő-, őrlőit és marhasó, valamint rézgálic, raffia és muharmag kap ha'.ó Ftkete Sándor füszerüzletében Békéscsabán. „Hófehérke" vászoncipő tisztító a legjobb, legfehérebb, legszebb. Mindenütt kapható. Keresek 2 vagy 3 szobás lakást a II. kerületben, lehetőleg egyedülálló házban. Ajánlatok az „Orient" szállítási f's kereskedelmi rt.-hez nyújtandók be. Jómegjelenésü ügynöknőket és utazónőket felvesz Izsók né Szemere u. 15. Napikereset átlag 20—30 pengő. Tengeri árpa, ztb, buza, korpa, dara, bab, mak, seprű piaci áron beszerezhetők kisebb tételekben az Atlas Rt.-nél Jókai-ucca 2. Telefon 35 Zsiros Fái asztalos ipartelepe állandó kész butorraktára. Megrendelesek butorépület munkákban gyorsan és pontosan. Gépeken famegmunkálás. Méhészek részére keretfüreszelés. Érdeklődés vételkötelezettség nélkül IV., Hajnalutca 5. Békéscsaba (Berényi-ut 27-nél jebbra) Teherautó fuvarozást helyben vagy vidéken méltányos áron vállalok. Érdeklődni lehet Andrássy-ut 2. számú lisztüzeibtn, vagy Csanyi-uica 9. szóm alatt Háziszappan 9.000-től. mez 1*50. szobaseprü, feher es vajbab, tökmagolaj kapható Atlasz rt. Jókai-u. 2. sz. Telefon 35. Uj búzára pénzkölcsönt, előleget kedvező feltételekkel kieszközöl Mezőgazdasági rt. Jókai-u. 2. Telefon 35. Kiváló minőségű Devallus pörkölt kávé kapható kizárólag Fikker János fűszer- és csemegeüzletében Békéscsaba Andrássy- u t 55 . Wesselényi-u. 13. sz. ház azonnal beköltözhető lakással eladó Felvilágosítást nyújt dr. Biró Emil ügyvéd. Veszek 2 drb jc karban levő használt kerékpárt. Selypi kőbánya rt. Szigligeti ut ca 2 . Hirdetéseket méltányos díjtételekkel részletfizetessel elhelyez nagy es kis vasúti állomásokon, postán, községházak folyosóin. Atlas rt- hirdetési irodája Jókbi-u. 2. Telefon 35.