Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) április-június • 74-145. szám

1927-05-03 / 99. szám

2 b£kesmegyei közlöny Békéscsaba, 1927 május 3 A kereskedelmi és iparkamara a vásárok csökkentését kéri (A Közlöny eredeti tudósítása.) Az országos vésárok ügye körül­belül két év óla állandóan foglal­koztatja a kereskedelmi és ipari érdekeltséget, miután az országos vásárok jelentősége állandóan csök­kenőben van és azoknak vissza­fejlesztése mutatkozik kívánatos­nak. Ezt a visszafejlesztést kivánta szolgálni több törvényhatóságnak a kereskedelemügyi miniszternél tett azon kezdeményezése, hogy a vásárok vasárnapról hétköz­napra helyeztessenek ét, valamint több kamerának sz az állásfogla­lása, hogy uj országos kirakcdó vásárok ne engedélyeztessenek. A szegedi kereskedelmi és ipar­kamara egyik kötelékebe tartozó ipartestület kezdeményezésére most ujbcl napirendre tűzte az országos vásárok ügyét. Az illető ipartestület a vásárck teljes meg­szüntetésére tett javaslatot a ka­marénál. A kamara foglalkozván a kérdéssel, leszögezte ugyan mindazotat az érveket, ameiyek a vásárok ellen szólanak, de mégis figyelemmel arra a körül­ményre, hogy egyrészt egy intéz­ményt nem lehet egyszerre ki­irtani, másrészt pépig igen sok existencia fennmaradása a vásá­rokkal van kapcsolatban, ugy határozott, hogy egyenlőre a jelenlegi vésárok száménak fe­lére való redukálását fogje kérni a kereskedelmi minisztertől abban a formában, hogy mindenütt lehe­tőleg az őszi és tavaszi vásárok hagyassanak meg. Énnek a javaslatnak a támoga­tására a szegedi kamara az ösz­szes kereskedelmi és iparkama­rát, valamint a mezőgazdasági kamarákat felkérte. Magótól érte­tődőleg a szegedi kamarának ez az állásfoglalása csak az orszá­gos kirakodó vásárokra vonatko­zik, az állatvásár ügyéi pedig egyáltalán nem érinti. Fővárosi gyermekek nyaraltatása Csabán Berthóty István dr. polgármester az alábbi felhívást intézi Békés­csaba lakosságához: Budapest székesfőváros polgár­mestere Békéscsaba város lakos­ságénak megértő támogatását kérte a fővárosi szegénysorsu iskolás gyermekek ezidei nyaraltatásának lehetővé tétele iránt. Ugy gondolom, nincsen arra szükség, hogy ezúttal bővebben ecseteljem ezt a szomorú helyze­tet, melybe az utóbbi esztendők súlyos gazdasági válsága sodorta a főváros jobb sorsra érdemes családjait. A szegénysorsu fővá­rosi iskolásgyermekek százai fog­nak a fogyatékos táplálkozás hiá­nyében elpusztulni, ha a vidék nem siet nyomorgó testvéreinek segítségére és nem nyújt lehetősé­get a fővárosi gyermekek nyaral­tatéséra irányuló nemes akció megvalósítására. Meg vagyok győződve, hogy városom mindig megértő lakos­sága rrost is segítségemre lesz gyermeknyaraltatási törekvésem­ben. Mint a mult évben, ugy most is felekezeti külömbség nélkül csakis 8—14 éves korban lévő, testileg leromlott, jó erkölcsi ma­gaviseletű gyermekek családnál való elhelyezéréről, vagy csopor­tos (iskolai elhelyezés) nyaraltatá­sáról van szó. Ezek előrebocsátása után az üdülésre rászoruló gyermekek ez­idei nyaraltatósót előmozdítandó 6zon kéréssel fordulok Békéscsa­ba latosségához, hogy a részvét­lenség és közömbösség megszün­tetésével, néhány gyermek elhe­lyezést találjon, vagy pedig az el­látást szíveskedjék megváltani, amikor is az elhelyezésről és élel­mezésről én gondoskodom. A meg váltási összeg gyermekenként 50 (Ölvén) pengőt tesz ki. Julius és augusztus havában lesznek itt e gyermekek. Mivel a jótékonysági munkában eddig is tapasztaltam Békéscsaba lakosságénak jószivét és megértő témogatésát, ennélfogva kérem, legyen sgitségemre és szívesked­jék elhatározását a népjóléti és anyakönyvi ügyosztállyal közölni. Békéscsaba, 1927. április hó 28. Dr. Berthóty István sk. polgármester. A utószerencsétlenség Békéscsaba és Ujkigyös között —•«»•— Az autó összetört, aa utasok csodálatos módon menekültek Súlyos szerencsétlenség történt Békéscsaba és Ujkigyós között egy szentesi autóval. Dr. Székely Alf.éd szentesi or­vos autóján Weinberger Gábor műszerész, Jenei Lajos soffőr, továbbá egy ujkigyósi gazda és annak alkalmazottja a csaba— orosházi országúton Újkígyósról Békéscsabára haladtak. Az autót a solfcr vezette, a kocsi az országúton megzökkent és a zökkenés pillanatában Wein­berger és a két ujkigyósi utas megás ivben kiröpült a felfordult kocsiból. Szerencsére sem fa, sem kőrakás nem volt ott s ugy estek le, hogy aránylag könnyebb teimé­szetü ütcdésen kivül más bajuk nem történt. Mikor első ijedtségükből és ká­bultsógutból megukhoz tértek, keresni kezdték a soffőrt, kit az autó roncsai alatt találtak meg- A véletlen szerencsének köszönhető, hogy az országúton azon a he tyen kis mélyedés ven s a soffőr ebbe a mélyedésbe esett bele és ezért nem zúzta össze a föléje boruló nehéz eutó. Még a szél­védő üvegszilánkjai sem sebezték meg. Az eutó teljesen összetört. Utó­lag sem tudták megállapítani, hogy mi okozna a szerencsétlenséget. MMMMMMMMMMMMMMM Hagy bankbukás Bukarestben Bukarest, május 2. A bukaresti gazdasági köröket a Banka Euró­peana fizetésképtelenségi ügye foglalkoztatja A Banka Europeana, amelynek 10 millió lei volt az alaptőkéje, fizetésképtelen lett, mire a betevők megrohanták a bankot, amely nem tudta vissza­fizetni a betéteket. A betevők körében pánik keletkezett, egyre többen és többen jelentkeztek bet teikéit. A bank igazgatóit, Weiss Arnoldot és Weiss Diazt, továbbá Radvéner Oszkár ügy­vezető-igazgatót letartóztatták. A vizsgálat mér eddig is mególlapi totta, hogy a bank alaptőkéjeként feltüntetett 10 millió leiből csupán 1 millió lei volt befizetve. Az igazgatók tekintélyes vagyonát bűnügyi zárlat alá helyezték. Genfben szerdán ül üssze a gazdasági értekezlet Genf, máj. 2. Szerdán ül össze Genfben Theunis belga miniszter nök elnöklete alatt a nemzetközi gazdasági értekezlet, amelyet a nemzetek szövetségének tanácsa hivolt össze. MMWMMVMMMWMMMMMM H1BEM Ezen a heten a Debreczeny és Lörinczy gyógyszertár tart éjjeli szolgalatot. _ A Katolikus Leányklub szer­dón délután 6 órakor a klub he­lyiségében fontos ügyben értekez­letet tart, melyre a tagok szives megjelenését keri az elnökség. — Nagy sikere volt a debre­ceni egyetemi hallgatók előadá­sának. Vasárnap délután 5 órakor volt a debreceni egyetemi hallga­tók előadása a Rudolf-reálgimná­zium tornatermeben, melyet az érdeklődő közönség zsúfolásig megtöltött. Az előadás igen magas nivóju volt s a műsor minden egyes számát lelkesen megtap­soita a közönség. Különös érdek­lődést keltett és negy tetszést ara­tott Farkas Győző debreceni lel­kész előadása, ki különösen ko­runk félszegségeit, káros kinövé­seit telte szóvá. Megállapításait nőink 60 százaléka bizony ma­gáévá lehetné. A szép előadást Rell Lejos dr. igazgató emelkedett hangú zárszava ut£n a Himnusz­szel zárták be. — Iskolalátogatás volt Öcsö­dön április 25., 26. és 27. napjain, amikor is vóimegyénk közszere­tetben éllo kir. tenfelügyelője, Szentkereszty Tivadar és a békés­bánáti ref. egyházmegyei tanügyi bizottság részéről Pallmann Béla gyulai ref. lelkész, Balog János gyuíai ref. ig. tanitó teljesítették hiveta'os tisztüket, meglátogatván a községbeli 9 és a tanyai 4 ref. egyh. iskola tantermét. Ezenkívül a községi tanonciskola I. és IV. közismereti osztályét, megtekintvén a rejzbeli munkálatokat is, végül a községi óvodát nézte meg a kir. tanfelügyelő. A két hivatalos bi zottség a tantestületi értekezleten ugy nevelés, mint módszeres ta­nításban elért sikerekre, általános megelégedésének adott kifejezést. A belterületi tanítók többjeinek működését kiválónak minősitette, pór külleiüleli (tanyai) tanításéban több odaadást, sikeresebb ered­ményt vér. — Az Öcsöd—Szarvas i útvo­nalra Bajkay Lajos békésszent­andrási lakos autóbusziparenge­dély iránti kérelmét a kereske­delmi miniszter elutasította azért, mert a jelzeit útvonalon a m. kir. államvasutak részvételével meg­alekult Automobil Közlekedési Részvénytársaság fog autóbusz­járatokat létesíteni és azokat előre­láthatólag 8z 1928. év tavaszán fogja megindítani. A rendelet in­dokolása szerint a miniszter azért nem teljesítette a folyamodó ké­relmét, mert a megalakult vállalat teljesítőképesség és az üzem biz­tonsága tekintetében kétségkívül felette áll a magánosok által léte­sített vállalatoknak. — Idöprognózis : Változékony, felhős idő várható északkeleti lég­áramlással, további hősüllyedéssel és itt-ott kevés esővel. — Kisiparosok állami kölcsöne. A Hadviseltek Ipari és Kereske­delmi Szövetkezete körlevelekkel árasztja el az ország ipartestüle­teit és kisiparosságát, melyekben 25 éves törlesztéses állami köl­csönt helyez kilátásba és felhívja őket a kölcsön sürgős jegyzésére. A kölcsönjegyzést ügynökök is gyűjtik, akik a jegyzéssel egyide­jűleg kölcsönbejelentőlap cimén 1 pengő 20 fillért szednek az iparosoktól. A kereskedelmi és iparkamara az illetékes helyen érdeklődött a kölcsön ügyében, ahonnan azt az információt kapta, hogy a Hadviseltek Ipari és Ke­reskedelmi Szövetkezete által ki­látásba helyezett ilyen hosszú lejáratú kisipari kölcsönnek sem­miféle komoly alapja nincs, ilyert akciót egyáltalában nem tervez­nek, következéskép előjegyzések gyűjtésével sem biztak meg sem­miféle intézményt. Épen ezért a kisiparosság károsodásának meg­gétlésa céljából felhívja az érde­keltek figyelmét, hogy a kölcsön­nel szemben a lehető legnagyobb­óvatosság teljes mértékben indo­kolt és ajánlatos. — Dobozmegyer puszta köz­séggé alakulása. A törvényható­sági bizottság folyó évben felter­jesztést intézett a belügyminiszter úrhoz Dobozmegyer puszta köz­séggé való alakulásának engedé­lyezése iránt. A belügyminiszter leiraíot intézett a törvényhatóság­hoz, amelyben értesiti, hogy a pró­baköltségvetés adatéi szerint Do­bozmegyer pusztának a nagyköz­ségi szervezet fentartasához szűk" séges kiadásainak fedezésére, a Doboz község tulajdonét képező^ de Dobozmegyer puszta határén fekvő ingatlanok jövedelme is elő­irányozta tott. Minthogy ez ingat­lanok tulajdonjogét Doboz község a pusztának községgé alakulása esetére is fentartotta, felhívta a miniszter a vármegye alispánját,, állapítsa meg és jelentse, hogy Dobozmegyer—puszta községgé alakulás esetén a nagyközségi szervezettel járó költségeket a kér­déses ingatlanok jövedelme nélkül is képes volna'e a megengedett költségvetési bevételeiből fedezni. — Lassan halad a ffiidőépit­fcezés, stb. cimmel a Közlöny április 29-iki szóméban cikket irtam, melyben rámutattam a ké­sedelmesség valódi okaira. Egye­sek azt a híresztelést terjesztik, mintha az adatokat a cikkhez a Glóbus R.-T. szolgéltetta volna. Kijelentem, hogy a Glóbus R.-T* adatokat nem szolgáltatott, sőt a cikk is ellenére jelent meg. Az adatokat cikkemhez magam sze­reztem, amikor Hollánder Lipót dr. ral és Bányai And ás épitész­szel egyetemben a Glóbus telepén kinn jártunk, hogy megállapítsuk, mennyiben felelnek meg azok a vádak, melyek a késedelem ódiumát a Glóbusra hárítják. Az természetesen örömünkre szolgált, hogy ezt a szépen fejlődő csabai vállalatot ezek a vádak nem ér­hetik. A cikk egyébként, mint lát­ható is, nem irányul senki ellen, hanem kizárólag az volt a célja, hogy a munkaszerződés imprak­tikus kikötéseinek merevségén enyhítsenek, ami a munkamenetét mindenesetre gyorsítaná. Békés­csaba, 1927. május 2. Filippinyí Sámuel.

Next

/
Thumbnails
Contents