Békésmegyei közlöny, 1927 (54. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1927-03-27 / 70. szám

Békéscsaba, 1927 március 27 IGE&MAOIÍPW ISIMMÉ aatdgammiH. anttfalKatrészeK, KeríKpároH is Mfr­al|3trísz«K 1 egjntányosabban szefezhctíl; be FARAGÓ-nál Békéscsaba, Andrássy-ut 50. Telefon 144. CORDATIC dékért dicséret illeti Kiss Árpá­dot s a keresztülvitelért teljes elismerés a társulatot, amely ilyen­kor mintha felmagasztosulva meg­érezné, hogy a szinhéz nemcsak mindennapi komédia, de a mű­vészet magasabbrendü pulpitusa Mindenekelőtt Zilahyé a pálma. Maga az, amit Akárki szerepében mnemotechnikailag végzett, kolo­szélis, ha meggondoljuk, hogy közben még hoi az operettbretllin kell ágálnia, hol öregedő, ledér urakat kell alakitanis. A hoff­mannsthali szöveg nemcsak ere­detiben feszül a forma pántjai alatt, de amellett a forditó még egyszer beleszorítja a szigorú vers­alak Procrustes ágyába s ezt ugy kell betürőlbetüre visszaadni, hogy az egész idomtalanul szét ne hulljon. Es Ziiahy, amellett, tiogy egy jóttát se vétett, gondot fordított a művészi emberóbrázo­lásra is. Képességeinek és sike­rének legszebbikét könyvelheti el Akárki szerepében. Karakterisz­tikus, pompás alakítást nyújtott Földváry mint sátán. A nők kö­zül Kordáné és Málnaffy művé­szetüket méltán megillető fel­adathoz jutottak és mély hatást gyakoroltak. De jók voltak a töb­biek : Sötét, Korda Perényi, Zi Jahyné, Torma, Galgóczy is. Elő­adás előtt dr. Gyöngyösi János tartott tájékoztató és méltató ismer­tetést a darabról és szerzőjéről, Szinházi iroda közleményei : Vasárnap délután 4 és fél órai kezdettel az idei szezon diadal­masan befutott operettslágere, „Cir­kuszhercegnő". Est az előadást nem kell már dicsérnünk a 14 zsúfolt ház előtt a közönség állandó ünneplése és lelkesedése mellett lefolyt előadása a legjobb bizonyítéka ennek a ragyogó elő­adás teljes sikerének. Vasárnap este a „Régi jó Buda­pest" operett kerül szinre. Ez a kedves, poétikus darab a régi jó időket varázsolja elénk három órán keresztül, amikor az embe­reknek még nem voltak nyomasztó gondjaik, csak élvezték az élet szépségeit és apró gyönyöreit. Polgár Ferenc rendező a legna­gyobb stilszerüséggel, korhűen, elmés ötletességgel állította be ezt a gyönyörű darabot, a főszerep­lők pedig a tudásuk legjavát állí­tották sorompóba és ragyogó jó kedvvel, szívvel, lélekkel alakítják szerepeiket, ugy, hogy a közön­ség egyikét kapja majd a szezon .legszebb előadásainak. Heti műsor: Vasárnap délután : Cirkuszher­cegnő. Vasárnap este: Régi jó Buda­pest. Szelvények, kedvezményes jegyek érvényesek. Hétfő: Nótéskapitány. Mozihely­árak. Kedd : Marica grófnő. B) bérlet. Szerda: Nem nősülök. Mozi­helyárak. Csütörtök: Altona. Csak felnőt­teknek. A) bérlet. Újdonság. BHEDBi Legkellemesebb hatáso? gyógyszerJ : Saivator-forrás Felhívás 1 Schwarcz és Molnár mezőberé­rényi bor és sör nagykereskedő cég mezőberényi üzletét meg akar­juk venni. Hitelezőit felhívjuk, hogy követeléseiket járulékaikkai együtt 5 nap alatt közöljék velünk, mert később érkező bejelentéseket HZ üzlet átvétele esetén sem ve­hetünk figvelembe s az ilyen kö­vetelések kiegyenlítésére nem vál­lalkozunk. Békés, 1927 március 24. ifj. Cservinszki Istoán és Társai bej. cég, Békés. 4|>rőliirdefés«k Fischer Pál rádió szaküzlete állandóan rak­táron tartja at összes rádiókellé­keket különféle kivi'elben és árban. Amatőröknek dijH-'n szaktanács. Békéscsaba, Andrássv-ut, Debreczeny paü ka mellett. VL Deák-u. 13. sz. a. külön bejáratú bútorozott szoba egy ur részére ki*dó. Felvil ígo­sitással szolgál Fried nann divat­üzlet Andrássy-ut. Eladó 2 drb yorkshiri anyakoca. Kiss Ernő-u. 8. Egy külön szoba, konyha, kamara épr. l-re kiadó. I Bánát u. 48, Különbejáratu csinosan bútorozott szoba kiadó. Horthy M. utca 1 Eladó bútorok, porcellán és csillárok Megtekinthetők Ferenc József-tér 8. szóm alatt az emeleten. ElSnyomdámban az előnyomtatási árakat leszálli­toitam. Barlsné Andrássy-ut 4. (az udvarban) Ugyanott falvédő ki­drukkolva 1 pengőért kapható. 50 kéve aj nád eladó Kiss Jánosnál. Érdeklődni V. Orosházi-ut 83. Két egymásba nyiló teljesen kü'ön be­járatú tágas világos szoba, meg­felel irodának vagy orvosi rende­lőnek. telefonnal azonnalra kiidó, Cim Prónay-utca 2. sz. Kiadó üzlethelyiség Horthy-u. 14. Érdeklődni u. o. Bútorozott szoba előszobával úriember részére kiadó. Munkócsy-u. 14. Rádiótnlajdonosok, ha fütő és anód accumulatóraikat megbízhatóan és jutányosán akar­ják töltetni, ugy telepeiket Fischer Pál rádiósziküzletében töltessék. Békéscsaba, Andrássy-ut, Debreczeny patiki mellett. Kisrétben 4 okta , beve've, részletekben is eladó. Érdeklődni U bán Jánosnál 16. sz. a'att. Kend eriöld a tabáni temető mellett eladó. Ér­deklődni Baukó Mihálynál 208. sz. tanyán. 6 okta szántó Kisrétben a város mellett eladó. Érdeklődni Patay Pálnál, Jókai utca 27. Fischer Pál viliinyszerelési üzletében kapha­tók az összes villanyszerelési anyagok u. m. égők, falikarok, ernyők, vezetékek stb. Továbbá vili. vasalók, rasók, főzőedények. Vállal szereléseket és az elektro­technika körébe vágó mindennemű javításokat. Békéscsab a, Andrássy­ut Debreczeny patika mellett. Eladó ház III., Lézár utca 8. számú háznak Szív-utca felőli része, melyben van egy egyszobás és egy két­szobás lakás, eladó. Értekezni lehet I., Kölcsey utca 7. szám al itt. Szivattyukutakat családi házakhoz, kertgazdasá­goknak. ipartelepeknek nagy vá­lasztékban raktáron tartok. Minden rendszerű szivattyút, motoros tur­binaszivattyú házi vízvezetékhez széllit Szegedi Hugó Békéscsaba, Andrássy-ut 22. Telefon 280. Eladó kiállításon kitüntetett egy törzs fe­kete Minorka, egy törzs fehér Or­pington fajbaromfi, továbbá egy him és öt tojS hófehér pulyka. Megtekinthető VI. Perényi-u. 45. Állást keres Középiskolát Végzettek budapesti m. kir. állami egyéves kereskedel­mi szaktanfolyamot végzett, szerény igényű, 24 éves nőtlen fiatalem­ber. Megkeresések „Megbízható" jeligére a kiadóba. Nyilvános árverés A felső tehénlegeltető társulat f. hó 30-án díluién 2 órakor több vontató gyepszénát nyilvános ár­verésen a helyszínen készpénz­fizetés mellett el fog adni. Kiadó két vagy három szobás lakás. VI. Thurzó-u. 24. ••••••••••^•••••••••••^•••••••HBHMHMH^aBHMaHBMaMHaMI* Irógépjavitási és éves karbantartási munkák el­végzését a leggondosabb kivitel­ben jutányosán elvállalom. Finom mechanikus munkák, u. m. min­denféle műszerek, sebességmérők (t acho m eter)f ord ul atsz ámlálók, szá ­mozógépek stb. készítése és javí­tása. Irógépalkatrészek és kellékek raktáron. Szegedi Hugó Békés­csaba Andrássy-ut 22. Telefon 280 Pénzkölcsönt törlesztéses kö'csönt kedvező fel­tételek mellett a legrövide >b idő alatt kieszközöl Mezőgazdasági részvénytársaság Jókai-ucca 2. Telefon 35. -VBSHMBBHHHMBHHI^HMHHHSBHSHBHHBBBHnHW Eladó ház. Andrássy-uthoz nem messze, a Wlassits-utca 14. sz. lakóház, mely építésre is alkalmas szép utcai fronttal bir, előnyös fizetési felté­telek mellett eladó. Bővebbel Gu­bicza ingatlanforgalmi irodában, Andrássy-ut 14. Ne vegyen addig semmiféle üzemi vagy ipari gépet, amig ajánlatot nem kért tőlem. Fameg nunkáló gépeket go­lyós csapágyakkal, vas- és fém­megmunkáló gépekel hozzátartozó készülékekkel és szerszámokkal gyári áron szállítok. Nippon gép­szij, Blitz csavarkulcs, francia por­szivógép, újfajta gabona fajsuly­mérleg hitelesítve. Szegedi Hugó Békéseiaba, Andrássy-ut 22. Telefon 280. Rum, likőr essenciák. Finom szesz. Va­lódi orosz tea. cognac. rum stb. a legjobb minőségben Wenich Lajos drogériájában Békéscsaba, Szent István-tér 16. Villanymotorokat 0'40 lóerőstől 5 70 lóerőig raktár­ról azonnal eredeti gyári áron szállíthatok, rövidrezárt vagvesusz­tatógyürűs ki/itelben, a hozzávaló teljes szerelvényekkel, egy évi jót­állással. Elsőrangú gyárSmány I Magas hatásfok! Szegedi Hágó Békéscsaba, Andrássy ut 22. Telefon 280. Tengeri árpa, zab, buza, korpa, dara, bab, mák, seprű piaci áron beszerez­hetők kisebb tételekben az Atlas Rt.-nél Jókai-ucca 2. Telefon 35 Miskárol Eisler állatorvos Szarvasi-ut 24. Háziszappan 9.000-től. szobaseprü, kék mák, fehér és vajbab, tökmagolaj kap­ható Atlasz rí. Jókai u. 2. sz. Telefon 35. Cseke és Kovács uri divat szabóüzlete Békéscsaba Baross-utca 7. sz. Elsőrangú uriszabóságunkban elegáns felöltőt, öl őnyt és sportruhát készítünk raktárunkon levő legfinomabb tavaszi szövetkülönle* gességünkből — Pon'os kiszolgálás. — Szolid árak. — Vidéki meghívásra személyesen kiutazunk.!

Next

/
Thumbnails
Contents