Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) április-június • 74-144

1926-06-13 / 131. szám

4 Békéscsaba 1926 junius 13 a immm Egy színésznő autóbalesete Torma Guszti autója fának futott a csabai uton TegnaD a kora reggeli órákban Torma Guszti színművésznő édes­anyjával autón robogott Békés­csabáról Orosháza felé. A kocsit — Molnár István soffőr vezette s rajta kivül még egy fiatal soffőr tanuló is ült az autóban. Félőt tájban Békéscsabától mint­egy 12 kilométernyire, ahol az uton egy éles kanyarodó van, lassú menetben haladó autó egyik első kereke gummidefektust ka­pott, minek folytán a soffőr el­vesztette uralmát az autó fölött és a gép kanyarodás közben neki­futott az ut szélén álló eperfának. A lendület ereje a két soffőrt kiröpítette a kocsiból, a hölgyek pedig előrevágódtak, azonban sze­rencsére egyikük sem szenvedett súlyosabb sérülést. Az autó sú­lyosan megrongálódott. A két hölgy azután kocsin foly­tatta útját a legközelebbi kisvasúti megállóig, ahonnan kisvonaton jöttek be Orosházára, ahol dr. Zelenka Lajos orvos részesítette őket orvosi segélyben. A művész­nő tegnap este már fel is lépett az előadáson. I Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik fe­lejthetetlen jó férjem, il­letve édesapánk elhunyta alkalmából fájdalmunkat részvétükkelenyhiteni igye­keztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Bcsaba, 1926 jun. 12. Özv. Weisz FBlöpné és családja Hétfőn, 14-én d. e. 10 órakor Andrássy-ut 6. szám alatt üvegáruk u. m.: vizes ős boros poharak, sö­rös korsók, kanesók, cukor­tartók. uborkás üvegek és koresmai palackok nagyobb tételekben bírói árveré­sen eladatnak. A Teleki-ucca 15. sz. ház í. évi junius hó 21-én délelőtt 9 órakor a kir. járásbíróságnál ár­verésre kerül. Felvilágosítást nyújt Dr. Láng Frigyes ügyvéd, A Ford-karaván bevonulása A már jelzett és várva várt FORD-karaván pontosan a jelzett időben tegnap este megérkezett városunkba, hogy bemu­tassa a közönségnek a világhírű, legelterjedtebb és minden te­kintetben legelőnyösebben bevált, leggazdaságosabb FORDSON TRAKTOROKAT és FORD AUTÓKAT, Impozáns felejthetetlen bevonulásban volt része a közön­ségnek, amelyet zenekisérettel kerékpáros rendőrök vezettek a városon keresztül a Fiume szállóhoz. Különböző tipusu személy­autók, teherkocsik, mezőgazdasági és ipari traktorok sorakoztak fel a Ford-karavánban, hogy hirdessék a Ford-gyártmányok nagyszerűségét, kiválóságát és sikerült is a közönség tetszését a legnagyobb mértékben megnyerniök. Részletesebben a bevonulással nem foglalkozunk, mert jelen volt ott a közönség minden rétege, kicsije, nagyja, hogy az amerikai ipar kiváló produkcióját megtekintesse. A Ford-karaván célja tulajdonképen, hogy bemutassa a kü­lönféle Ford-gyártmányokat és hogy az érdeklődőknek módjá­ban legyen személyesen meggyőződést szerezni a FORD sze­mély- és teherautók előnyeiről, versenyképességéről, tartósságá­ról, a FORDSON-traktorok sokoldalú felhasználhatóságáról, gazdaságos voltáról. A Ford-karaván mai, vasárnapi p^ogrammja Békéscsabán: Délelőtt AUTÓBEMUTATÁS a Ferenc József-téren, a Fiume előtt, délután 2 órakor szántási, fükaszálási, tárcsázási, vetési és vontatási bemutatás Fordson-traktorral az Öntözőréten a gép­házzal szemben, Békéscsaba város 7. sz. parcelláján. Este fél 9 órakor a Ferenc József-téren belépődíj nélküli mozielőadás lesz, ahol a Ford-gyár üzemét, a különféle Ford­gyártmányokat és azok készítését, illetve előállítását fogják be­mutatni. Hétfő reggel pedig folytatja tovább körútját a karaván. Nem tudjuk eléggé kidomborítani a Ford-gyártmányok azon előnyét, hogy azok alkatrészei úgyszólván minden legkisebb községben egész minimális áron szerezhetők be és óriási előnye az is a közönségnek, hogy az alkatrészek árai éppen ugy, mint az autók és traktorok árai a gyár által meg vannak szabva és igy a géptulajdonosok az alkatrészek beszerzésénél nincsenek kitéve annak, hogy őket kihasználhassák. A Ford-gyártmányok árai: Személyalváz — 2 személyes sport, nyitott 5 » tura, nyitott 4 2 „ csukott sport 5 „ » n 2 5 » »» » 4 2 .» nyitott könnyű teher­szállító — — — — — Csukott fél tonnás teherszállító — Teheralváz egy tonnás — — Teherautó egy tonnás, tetővel és drótráccsal, bőroldalfalakkal — Ugyanaz csukott soffőrüléssel — Teherszállító egy tonnás rácsos oldalakkal — — — — — Ugyanaz zárt soffőrüléssel — — Egy tonnás zárt teherautó — — Mezőgazdasági traktor — — — — 46,000.000 K — 64,003.000 K ajtós 67,000.000 K — 86,000.000 K ajtós 92,000.000 K ajtós 97,000.000 K 68,000.000 K 66,000.000 K 54,000.000 K 79,000.000 K 81,000.000 K 77,000.000 K 79,000.030 K 79,000.000 K 59,000.000 K A személyautók árai 5 ballongummival értendők. Minden autó öngyújtóval van ellátva. Hogy a Ford-gyártmányok minél nagyobb mérvben Ma­gyarországon is elterjedhessenek s hogy azok minél könnyeb­ben legyenek beszerezhetők, a Ford-gyár nagyobb összeget he­lyezett el magyarországi pénzintézeteknél azzal a rendeltetéssel, hogy a képviselők utján a vevők részére igen kedvező kamat­láb mellett hitelt nyújtsanak. Autóknál a hitel időtartama 12 hónap, a traktoroknál 18 hónap. A kamatláb 9%, mely összeg­ben az összes költségek bennfoglaltatnak. A Ford-gyár autorizált képviselője: lezkovits Lipót And­rássy-ut 48. sz. alatti cég, ahol további felvilágosítással szívesen szolgálnak. Anyakönyvi b'rek Junius hó 5— 12-ig: Született: Kovács Istvánnak fiu István, Mitykó íJánosnak leány Mária. Andó Pálnak fiu Pál. Hu­szár Mihálynak fiu Mihály, Pituch Andrásnak leány Erzsébet, Krasz­kó Pálnak fiu György, Kovács Jánosnak fiu Mihály, Vaudlik Tamásnak leány Ilona, Szarvas Györgynek fiu János, Kiss György­nek leány Ilona, Mistyuilk Gvörgy­nek fiu András, Csicsely Pálnak leány Ilona, Bertalan Sándornak leány Erzsébet, Szűcs Mihálynak fiu László, Balázs Mihálynak fiu Mihály, Lipták Jánosnak leány Erzsébet, Kárai Ferencnek leány Eszter, Bajezer Jánosnak leány Ilona, Valkus Máriának leány Mária. Házasságot kötöttek: Zlehovszki György Tóth Erzsébettel, Kolá­rovszki Mihály Bohus Krajó Judit­tal, Kettner Gyula Janyik Má­riával. Elhaltak: Özv. Hankó Jánosné Csicsely Judit 77 éves aggkori vég­elgyengülés, Andó Pál 1 napos, veleszületett gyengeség, Krajcsó Mihály 66 éves, aggkori végel­gyengülés, özv. Sipos Gáborné Czar Mária 77 éves gyomorrák. Ördög Sándor 25 éves önakasztás által fulladás, Korcsok Pál 11 éves agyhártyalob, Uhrin András 76 éves, szerviszivbaj, Hrobák Pál 51 éves, szerviszivbaj, Stefkovits János 71 éve3, végelgyengülés, Harsányi Gábor 36 éves, fulladás önakasztás által, Sztankó György 51 éves, genny mell, Ancsin R. Dorotta 14 éves, tüdőgümőkór, Sipos Mihály 68 éves szerviszivbaj. MMMMMMMMMWMMMMW Tőzsde Ang. Magy. —. Magyar hitel 239'5, Jelzálog b. —, Keresk. bank 780, Pesti h. első 1415, Bors.­misk. 116, I. bpesti gm. —, M, ált. kőszb. 1045, Athenaeum —, Ganz-Dan. 1069, Ganz vili. 670, Hofherr 102, Georgia 165, Mező­hegy. 250, Egv. fa Zabolai -, MFTR 115, Goldberger -, Danica —. ClabenatS )díe Budapest, junius 12. Hiv. árak 76 kg. -os tiszav. buza 445—4475, egyéb 4375 -440, 77 kg.-os tiszav. buza 450-4525, egyéb 4425-445, 78 kilogrammos tiszavidéki bu*a 4525 - 455, egyéb 445—4475. rozs 2275—230, t.-árpa 245—255, sörárpa 300-325, zab 2725-2775. köles 185-195, tengeri 235-240. repce 600-610, korpa 170-1725. Ferencvárost sertésvásár déli zárlata : Árak : könnyű 13000— 14000, közép 16000—165C3, nehéz 17000-17500. Tőzsdezárlati valuta és deviza árfolyamok s Vfelatfck : Napolaon , Angol íort 347170—348170, Léva 518—523, Dotlát 71325—T1625, Francia Iráni 2071—2111. Ontrák shilling lC074.0-10108.0,B«lga frank 2081-2121, Loi 302.0-314.0, Siokol ílll— 2120.0, Svájci frank 13815—13865, Dinii 1256—1264. Hollandi forint 2863528785, Dá»­korona 18935—18995, Norvág korona 16000 — 16050, Svéd korooa 19100—19160, Llta 2566—2606, márka 16989—17039. Davlxtk: BrQaazel 2081-2121, Belgrád 1259-1264, Amsterdam 28660-28760, Siófla 518-523, Bakarest 296-0—308.0, Kopanháaa 18935-18995, Kriai'inla 16000-17500. London 347170-348170 Milánó 2554-2954, Pária 2061—2101, Prága 2113—2120, Svájo 13829-13860, Stockholm 191C0-19160, Bésa 10080-10110, Newyork 71360—71560, Bsf. la 16989 -17039

Next

/
Thumbnails
Contents