Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) április-június • 74-144
1926-06-12 / 130. szám
Békéscsaba, 1926 junius 12 BÍKESMEGWEI KOZLÖÍTY 5 HIREK — A Ford-karaván békéscsabai programja: Szombat délután : 6 órakor bevonulás a katonai zenekar kísérete mellett a Békési ut, Szarvasi ut, Kazinczyucea, Horthy Miklós uton keresztül a Ferenc József térre. Vasárnap délelőtt: 10 órakor az autók bemutatása a Ferenc József-téren. Fordson traktor bemutatás, szántás. kaszálás, tárcsázás délután 2 órakor az öntöző réten, a gépházzal szemben, Békéscsaba város 7. számú parcelláján. Este fél 9 órakor: nyilvános ingyenes szabadtéri mozielőadás a Ferenc József-téren. _ A kiállítási bizottság hirei. Vasárnapi rendes ülésén a kiállitás intézőbizottsága megválasztotta a rendezőbizottságot és ezzel kapcsolatban kiállítási irodát is létesített. A rendezőbizottság feladata lenne egyrészt a technikai rendezés, másrészt pedig az irodavezetőnek Vargha László tanítónak vezetésével fel fogják keresni a csabai iparosokat, kereskedőket és gazdákat, hogy részvételüket mennél nagyobb mértékben biztosítsák, mert a vidékről olyan nagy mértékű részvétel várható, hogy a csabaiaknak bizony mindent el kell követniök, nehogy háttérbe szoruljanak a vidékkel szemben. Örvendetesen vette tudomásul a bizottság a békésmegyei nagy uradalmak tömegss részvéteiét is, mert ilyen formán ami a termény és állatkiállitást is illeíi. országos viszonylatban is elsőrangú eseménynek Ígérkezik a csabai kiállitás. — Dr. Szilassy Antal ügyvédi irodáját Békéscsabán, Kossuth-tér 10. szám alatt megnyitotta. _ A békéscsabai Iránvi-uccai áll. elemi iskola 1925—26 tanévi évzáróvizsgáinak sorrendje : Junius 15-én délelőtt 8 órakor I. leány oszt., 10 órakor II. leány oszt., délután 2 órakor IV.a) leány oszt., iunius 16 án délelőtt 8 óra> kor III. leány oszt., 10 órakor IV. b) leány oszt., délután 2 órakor V—VI. leány oszt., junius 17-én délelőtt 8 órakor I.a) fiút oszt., 10 órakor I.b) fiu oszt., délután 2 órakor IV.a) fiu oszt., 4 órakor V—VI. fiu oszt., junius 18 án délelőtt 8 órakor II. fiu oszt., 10 órakor III. íiu oszt., délután 2 órakor IV.b) •fiu oszt. — Itt emiitjük meg, hogy a békéscsabsi Irányi uccai állami elemi fiu- és leányiskolában a jövő 1926—27. tanévi beiratások f. évi junius hó 19-, 21-, 22- és 23-án lesznek délelőtt 8, délután 2 órától az iskola helyiségében. A beiratásnál be kell mutatni a tanuló értesitőkönyvét s az I. osztályba jelentkezőknek, a 6 éveseknek, az anyakönyvi hivatalnál kapható t születési tanúsítványt. A beiratási •dij 8500 korona. Az igazgató. — Felhivás az aratómunkásokat alkalmazó gazdákhoz. Felhívjuk a gazdaközönség figyelmét a földmivelési miniszter 28500 — •925. számú rendeletére, mely kötelességévé teszi a munkaadóknak, hogy azon munkásaikkal, akikkel aratást, hordást és cséplést, de bármely gazdasági munkát nem cselédi minőségben végeztetnek, a szerződést a munka megkezdése előtt, a hatóság előtt kössék meg. — Csipke Áruház. Pontos, előzékeny kiszolgálás, szigorúan szabott árak. Andrássy-ut 6. — A Thália Szinház búcsúelőadásai : Szombaton este : Pirandello : A becsületesség öröme. Szombaton délután fél 4 órakor: Rostand: Regényesek. (Vígjáték). (Az ifjúság és gyermekek részére.) Vasárnap délután fél 4 órakor: Földes: Pántlika. (Rendkívül olcsó helyárakkal). Vasárnap este : Molnár Ferenc: Az ördög. (Vígjáték.) A címszerepben: Fodor Oszkár. Szombaton este Pirandello: A becsületesség öröme. D'Arrigó szenzációs alakítása. Szombaton délután fél 4 órakor az ifjúság és a gyermekek részére Rostand örökszép verses vígjátéka: Regényesek. A Thália Szinház utolsó estjén Molnár Ferenc diadalmss vígjátékának, az Ördög-nek címszerepét játsza el Fodor igazgató, aki ezzel a ragyogó alakításával országos hírnévre tett szert. Fodor Oszkár a Thália első előadásán, a Gringoire ban megcsillogtatta fölényes művészetét, mely teljes pompájában „Az ördög"-ben bontakozik ki. * Gráb cukrászda a legolcsóbb és legkellemesebb szórakozó hely. Rendelések a legrövidebb idő alatt pontosan eszközöltetnek. Telefonszám 146. — A termények tüzelleni védelme. A MÁV értesiti a gazdákat, hogy a vasút melletti földjeiken lekaszált, mindenfajta terményeiket a sintől legalább 100 méternyire vigyék és az esetleg keletkező tüz továbbterjedésének megakadályozása céljából a sínnel párhuzamosan árkokat szántsanak. A vonat mozdonyából kipattanó szikrák ugyanis a sinek közelében keresztekbe rakott gabonát könnyen fe'gyujthatják. Áztassunk „Asszonydicséret" mosóporral, utána mossunk „Szarvas" szappannal. Igy kímélhetjük a fehérneműt, takaríthatunk munkát, igy lesz a ruha igazán kifogástalanul tiszta. SCH ICHT- MOSÁS — A fázisforgalmi rendszer bevezetése helyett csak félszázalékos adómérséklés lesz. Irányadó körök sem fűztek sok reményt a fázisforgalmi adó bevezetéséhez s a jelenlegi viszonyok között alig tartották valószínűnek a fázisrendszer bevezetését. Az érdekeltségek részéről beadott memorandumok áttanulmányozása során már kialakult a hivatalos álláspont, hogy a forgalmi adóknál a könnyítés ily formában aligha történik meg. Értesülésünk szerint most arról van szó, hogy a fázisrendszer helyatt, igen szűk tárgykörre korlátozva, félszázalékos adómérséklést vezetnek be, valószínűleg még ez év őszén. A kiszivárgott hirek szerint a pénzügyminiszter genfi utja után kerül a sor a kérdés érdemi tárgyalására. A. tőke, a hatalom, a dicsőség- és sserelem tomboló sikerű világiiiru regénye junius hó 15-én és 16-án — Hadikölcsöntulajdonosok figyelmébe. Felhivatnak a békésmegyei hadikölcsöncimlettulajdonosok, hogy saját érdekükben öszszeirásuk végett Hurschan György gazdálkodónál (Békéscsaba, Berényi-ut 41. sz.) haladéktalanul jelentkezzenek. Hurschan György az itteni szervezésre az akció budapesti vezetőségétől nyert felhatalmazást. — Kiutalták a szülőotthon felszerelésének költségeit. A népjóléti miniszter értesítette a várost, hogy a csabai közkórházban létesítendő szülőotthon berendezésének céljaira a „Hasznos beruházások" alapjából rendelkezesre álló összegekből 485 millió K-t kiutalt. Kikötötte a miniszter azt. hogy az összeg kizárólag a jelzett célra fordittassék és annak idején részletesen elszámolandó. — Az átutázó külföldiek jelentkezése. A belügyminiszter egy konkrét esetből kifolyólag kimondotta, hogy ha egy külföldi valamelyik községbe vagy városba megérkezik és ott csak rövid ideig tartózkodik anélkül, hogy ott bárhol megszállna, akár üzleti, akár családi ügyeket intéz és még aznap tovább utazik, nem kötele3 magát bejelenteni. — Egyes cikkek után megszűnik a fényűzési ad5. A pénzügyminiszter a nemzeigyülésen kilátásba helyezte a luxusadó és a forgalmiadó mérséklését. Legutóbb a fényűzési adó reformiát jelentette be. Beavatott helyről közlik, hogy a pénzügyminisztériumban tényleg rendelet készül a fényűzési adó reformjáról. Különöseik, kéknél a rendelet alapján el fogják törölni a fényűzési adót, lehet számítani arra, hogy esetleg a szőnyegek, kalapok után nem kell majd a jövőben luxusadót fizetni. Semmieselre sincs szó azonban a rendeletben olyan változásokról, amelyeket a fogyasztóközönség széles rétegei megéreznének. A minisztérium, a rendelet szelleméből kövelkeztetve, arra törekszik, hogy a lakások díszítésére szolgáló tárgyak mentesüljenek a luxusadó alól. — Munkaalkalom kubikosok részére. Az orosháza—telekgerendási kőut építésénél a földmunkálatokhoz egy hónapi munkára 50—100 kubikost keresnsk. Érdeklődök a munkások megbízottjánál, vagy a munkásközvetitő hivatalnál nyerhetnek felvilágosítást. — Selymek, csipkék, harisnyák, keztyük nagyválasztékban, olcsó árak! Csipke Áruház, Andrássyut 6.