Békésmegyei közlöny, 1926 (53. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1926-02-21 / 42. szám

Békéscsaba, 1926 február 21 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY 5 Apolló Homfgó Jackie Coogan Douglas Faibanks Az Apolló Mozgó valóban egy kérdés elé áliitoita a n ozikedvelő közönséget azzal, hogy egymás­után oly nagy slágerfilmek és világattrakciók vannak műsoron, hogy valóban nem tudja magát az ember elhatározni, melyiket is nézze meg tulajdonképen. Mert ma, vasárnap Jackie Coogan szen­zációs filmje: Mi van eladó? vagy Jock e a kis handlé van müso on, mely filmben önmagát múlja falül. Közvetlen játéka, ked­ves egyénisége mór régen a mo­ziba járók kedvencévé tették őt, de ezen film szereplésével a játék­müvészetnek olyan tökéletes fo kát nyujija, amit még felnőtt műi vészektől sem látunk gyakran. A kis árva gyermekről szóló töriéret valóban oly hálás szerepkört ad a kis Jackienek, hogy ilt érvé nyesül legjobben az ő nagy tehet­sége. Az érdekes és események­ben gazdag jelenetek során egy­másután váltakoznak a szomorú, megindító és mulatságos jelene­tek s mint a tegnapi előadásnál is láthattuk, siri csönd és meg­hatottság ura kodott a nézőtéren s már a másik pillanatban tom boló nevetés, taps és vidámság váltotta fel az etőbb még szomorú hangulatot. E páratlan érdekes­ségü film egy Fridolin burleszk kiseretében ma van még utoljára műsoron, mig kedden és szerdán az idei szezon egyik legnagyobb világattrakciója: Douglas Fairbanks főszereplésével Robin-Hood kerül műsorra. Telegdiné nöidvatterme Deák­ucca I. szám alatt (Református templommal szemben) megnyílt. izinbáx A sasfiók. Ro4and költői szép­ségekben gazdag, elgondolásban és kivite ben egyaránt grandiózus romantikus drámáját hozta szinre pénteken a társulat. A diszletezés és rendezés abnormis igényeit nem tekintve, amelyek a darab­nak a legnagyobb színpadokon való előadásat is valóságos szce nikai próbatétté teszik s amelyek kielégítéséről egy vidéki kis szín­padnak eleve le kell mondania,­az előadás csak elismerést és di­cséretet érdemel. Málnafi Olti a fizikailag is ritka nehéz címszere­pet minden részletben tökéletes illúzió-keltéssel játszotta. Megjele nésében vonzó, szergptudásában imponáló, játékában szeretettel elmélyedő szerepét nemes benső­séggel átélő és annak páratlanul széles skáláját gazdag tudással éreztető volt. Az est meleg, lelkes sikerében oroszlánrész az övé. Uti Giza Mária Lujza kevésbé hálás szerepét biztos vonalakkal, markánsan rajzolta meg. Czobor mint Metternich gyarapította eddigi nagyszerű sikereit. Kemény, hideg acél volt alakítása a hires kalap és tükörjelenetben pedig megrázó erejű. Ahogy ezt a jelenést Mál­nafi és Zilahy nagyszerű asszisz­tenciájával megcsinálta lélekbe­markolóan impozáns volt. Zilahy Flembeau alakját szoborszerű plaszticitással, elragadó erővel Felhivás t. moziközönségéhes Az idei filmszezonnak egyik legnagyobb világattrakciója kerül kedden és szerdán műsorra, mely film a legnagyobb amerikai filmgyár gran­diózus alkotása s mely a kiállitás nagyszerűsé­gével és a rendezésnek eddig még nem tapasz­talt zseniálitásával a filmtörténet különösen érdekfeszitő és lebilincselő tartálmával lázba hozta az egész világot s e filmnek oly nagy sikert biztosított, hogy az egész földkerekségen a társadalom miuden rétegének érdeklődését és kíváncsiságát keltette fel. Éz a szokatlan nagy siker indította arra a filmet elkészítő amerikai gyárat, hogy statiszti­kával tartja nyilván, hogy e film az egyes vá­rosokban milyen erkölcsi sikert ért el és a tár­sadalom milyen számú érdeklődését váltotta ki. Az eddigi adatok szerint a Robin-Hood mindenütt a legteljesebb erkölcsi siker mellett pergett le és mindenütt a közönség ezreit vitte azon színházba, ahol a film bemutatásra került. (Pl. Budapesten 6 hétig volt műsoron s csak előzetes biztosítással lehetett ezen előadások­hoz jegyeket kapni.) E világattrakció kedd-szerdai bemutatásával kapcsolatban az Apolló-Mozgó a legszebb, a legnagyobb és a legérdekfeszitőbb film látását ajánlja a t. mozikedvelő közönség figyelmébe s minthogy feltétlen biztos, hogy a Robin-Hood nálunk is mindenki osztatlan tetszését fogja ki­érdemelni, azzal a kéréssel fordul a t. közön­séghez, hogy mint mindenütt, ugy itt nálunk is imponáló módon nyilvánuljon meg ezen film iránt az érdeklődés, hogy a statisztikai feljegy­zések sorában Békéscsaba is azt a megillető számot és helyet bizonyíthassa, mellyel váro­sunk közönsége az eddig már bemutatásra ke­rült és korántsem ily nagyarányú világszenzá­ciók műsorra kerülésekor tanúsított. ROBIN HOOD II hősköltemény 11 fejezetben. DOUGLAS FAIRBANKS szenzációs fősrereplése. A vakmerőségnek, ügyességnek és bátorságnak eddig még nem látott példája! A főbb jelenetek: I. A király tiszteletére rendezett lovagi torna II. A keresztes hadsereg utrakelése lil. A kegyetlenségek sorozata Angliában IV. Robin-Hood élére áll a szenvedőknek V. Az ismeretlen, ki a veszély pillanatában mindenütt jelen van és mindent megbüntet. Ajánlatos a jegyelővétel mintázta meg. A kisebb szerepek betöltőitől is kifogástalan igyeke­ze'et és az együttesbe való teljes beilleszkedést tapasztaltunk. Kü­lön dicsérettel emeljük ki közölük Ütőt, B. Marton Rózsit, Máthét (aki mindig komolv alakítást pro­dukál drámákban is), Rajz Irént, Torma Gusztit és Galgóczit. Általában nagy örömünk és élvezetünk telt a színház szép. ambiciózus munkájában, amelyért őszinte dicsérettel adózunk. Fájt viszont látni, hogy a közönség félig is alig töltötte meg a színhá­zat e nemes és zavartalan élve­zetet nyújtó estén. Színházi iroda hirei ; Vasárnap délután a Csárdáski­rálynő operett előadását ismétli meg a társulat, mely az első elő­adás alkalmával a legnagyobb si­kert aratta. Főszereplők: Kádár Böske, Torma Guszti, Z. Egyed Margit, Máthé László, Komlós Vilmos, Falussy István és Cseh Iván. Vasárnap este Kádár Böske felléptével Zerkovitz hires és nagy sikert ért operettje: Árvácska ke­rül szinre Falussy István rendezé­sében egészen uj szereposztással, ugy hogy ez a kitűnő előadás az újdonságok vonzerejével fog hatni a közönségre. Főszereplők : Kádár Böske, Torma Guszti, Z. Egyed Margit, Máthé László, Komlós Vilmos, Falussy István. E derék művészgárda ragyogó jó kedvvel és a legnagyobb színészi képes­séggel alakítják szerepeiket s en­nélfogva a közönség egy igazán élvezetes, jó előadásban fog gyö­nyörködni. Hétfőn délután ifjúsági előadás olcsó helyárakkal. Szinre kerül a Heidelbergi diákölet poétikus tör­ténete. A jövő héten sorozatos előadás­ban a Budapesti Operett Szinház legnagyobb szezon slágere : A régi jó Budapest. Heti műsor: Vasárnap délután 4 órakor Ká­dár Böske felléptével: Csárdáski­rálynő. Vasárnap este: Árvácska. Kádár Böske felléptével. Árverési hirdetmény­kivonat Dr. Kerényi Soma ügyvéd által kkpviselt Békés-Csabai takarékpénztár egyesület végre­hajtatőnak Gajdács Mátyás és neje sz. Zsóri Ilona békéscsabai lakos végrohajtást szenve­dők ellen indított végrehajtási ügyében a telekkvi hatósága végrehajtási árverést 6000000 K tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a békéscsabai kir. járásbiüróság területén levő Békéscsaba városban fekvő s a békéscsabai 3447. sz. tkkvi betétben A -f- 1. sorsz. 82ö8. hrsz. alatt V. Orosházi-ut 45. sz. a. ház és udvar egyketted részére 20 millió kor. becs­értékben, mint ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelie. Az árverést 1926. évi április hó 26. nap­ján délelőtt 9 órakor a telekkönyvi hatósag hivatalos helyiséyében Andrássy-ut 1. sz. 8. ajtó fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlan julalékok a kikiáltási ár felénél alacsonyabb áron el nem adhatók. Az árverelni szándékozók kötelesek bánat­pénzül a kikiáltási ár 10 százalékát kész­pénzben, vagy az 1881 : LX. tc. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadék­képes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 LX. tc. 147 150 170 §§, 1908 XL tc 21 §). Aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az áltela ígért ár ngyanannyi százalékáig ki­egészíteni (1908 XL!. tc. 25. §-a) Békésesaba 1926 január 9. Dr. Bérén yi sk. kir. jbiró, elnök.

Next

/
Thumbnails
Contents