Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) október-december • 221-296. szám

1925-11-22 / 266. szám

Békéscsaba, 1925 november 22 M&ESíÉÜEStílO IttOZLOHW 3 azért a fürdődijak alacsonyak le­gyenek. Legyen olyan, hogy utána Erzsébethelyen viz, járda és vilá­gossság fakadjon, szóval Varga E. András szerint is kifogástalan, de azért nyújtson néha egy kis in­terpellációra alkalmat, mert las­sanként azt is nehéz lesz találni. Legyen gyógyfürdő, de anélkül, hogy Nigrinyinek köze volna hozzá, mint a villanytelepi forráshoz, amelynek ő szolgáltatja gyógyító erejét. * Azaz, hogy nem is ezt akartam mondani. Bánja az ördög, akár­milyen lesz már, csak .fürödni le­hessen benne. Dr. Otiet János — Széchenyi-ünnep a leány­gimnáziumban. A Loránffy Zsu­zsánna leánygimnáziumi f. hó 24 én kedden délután 6 órakor a Köz­müvelődésháza nagytermében tart ja Széchenyi emlékünneoét a kö­vetkező műsorral : 1. Hiszekegy, karének. 2. Gajda Béla igazgató megnyitó beszéde. 3. Aranv : "Széchenyi emlékezete. Elmondja Patay Mária VIII. o. t. 4. Révfy : Fohász, énekli az énekkar. 5. Széchenyi és a magyar nő. Felol­vasás. Bonis Emm.a VIII. o. t. 6. Magyar műdal. Énekli Gesmey Borbála VI. o. t. 7. Mécs László : Próféták sorsa, elmondja Kungl Elza VI. o. t. 8. Liszt F. : Soiré de Vienne. Zongorán játsza Hor­váth Magda VII. o. t. 9. Himnusz, karének. Az ünnepségen, mely az intézet Iyceális előadássorozatai közé tartozik, belépődíj nincs, de önkéntes adományokat részben a 'Magyar Tudományos Akadémia javára, részben Széchenyi mun­káinak beszerzésére köszönettel fogad az intézet igazgatósága. — Az izr. nőegylet teaestélye. A békéscsabai izr. nőegylet f. évi december hó 12 én rendezi szoká­sos évi mulatságát, mely az idén egy teaestély keretében fog lezaj­lani. A nagy minden oldalról jövő érdeklődésre való tekintettel egyik legnagyobb sikerű mulatság lesz. A jegyek iránt érdeklődők fordul­janak a nőegylet elnöksegéhez. _ Alpár Gitta és Zsolt Nán­dor hangversenye. Mint előre­látható volt, a két kiváló művész hétfői koncertje iránt oly nagy­íoku érdeklődés nyilvánult meg, hogy nemcsak városunk közön­sége, hanem a környékbeli mű­vészetet kedvelő és pártoló közön­ség is sietett jegyeit biztosítani, hogy része legyen a tökéletes imüvészét ama megnyilatkozásá­nak, melyet a két művész közön­ségünknek nyújtani fog. A gaz­dag és élvezetes műsor ugy ének, jnint hegedüszámaival zugó tap­sokban fogja a közönség elisme­rését és tetszését kiváltani. — Az estély minden bizonnyal fe­ledhetetlen lesz a jelenlevőknek s az Aurora vezetősége méltán a legnevesebb és legszebb műélve­zetet nyújtó előadások sorozatos rendezésével kedveskedik a kö zönségnek. Esetleges félremagya­rázások elkerülése végett az Aurora közli, hogy az előadás egész pontosan kezdődik 8 óra­kor, mert a művészek már a dél­utáni vonattal érkeznek meg. A ki nem váltott és előjegyzett je­gyeket kérjük a déli órákig ren­dezni. — Eljegyzés. Engel Magdát el­jegyezte Grosz Zoltán Medgyes egyházén. (Minden külön értesítés helyett.) — Halálozás. Jagyugy János, ki csaknem egy évtizeden át volt lapunk szedője, hosszas szenve­dés ulán életének 43 ik évében pénteken reggel meghalt. Teme­tése ma, vasárnap délelőtt 11 óra­kor lesz a gyulai közkórhézból. — A mai vigjátékest. Ma este 8 órakor lesz a Városi Színház­ban az a jótékonycélu vígjáték­est, melyet illusztris műkedvelő gárdájával a Szociális Misszió és a Katholikus Leányegyesület ren­dez. A tegnapi főoróba oly meleg és zajos sikerrel folyt le, hogy annak alapján a legnagyobb vá­rakozással nézünk a mai előadás elé. Az est műsorán tudvalevően Gárdonyi egyik legbájosabb víg­játéka : Annuska és Heltai egy nagyszerűen megirt bohózata, a Karácsonyi vers szerepel s a két darab közt egy pompás régi ma­gyar táncot, a süveges táncot mu­tatja be a leányegyesület 12 tagja. A színdarabok főszereoeit Thiesz Mária, Csorna Gyula, Mály Mártha, Vigh László. Báthory Anna, Ger­ber Dezső, Bártfay Zoltánné, Poós Béla, Végh Mihály, Román Pál, Osváth Antal, Gyulai Margit, Mar­kovics József, Ferenc Ilona, Náday József és Tihanyi Erzsébet ját­szák, mig a táncot Mály Márta, Báthory Anna, Thiesz Jolán, Sze­menkár Ilona, Vásárhelyi Emilia, Bujtás Ilona, Ullrich Laura, Ker­tész Teréz, Ferencz Ilona, Hu­nyadi Mária, Machács Rózsi és Gyulai Margit adják elő. Aki egy nagyon kedves és mulatságos estét akar eltölteni s amellett a jótékonycélra is áldozni, ne mu­lassza el jegyét a Dobay-drogériá­ban vagy este a pénztárnál a rendes színházi helyáron meg­venni. — Wágner József műtermi ki­állítása akkora érdeklődést váltott ki, hogy a közönség óhaja szerint a kiállítás még egy hétig, azaz nov. 30 ig nyitva marad. Az eddig több mint 600 látogatónak igaz gyönyörűséget szereztek Wágner József bensőségesen finom képei, aminek legjobb bizonyítéka az, hogy mér tekintélyes számú el­adás is történt. — Pályázat dohánykisárudára. A m. kir. pénzügyigazgatóság pá­lyázatot hirdet a Kőrösladány községben felállítandó dohány­kisárudára. Pályázati kérvények a m. kir. pénzügyigazgatósághoz cimzendők- Pályázhatnak hadi­rokkantak, hadiözvegyek és B) listás tisztviselők, — Rádió engedélyek dija. Fél­reértések elkerülése végeit közöl­jük, hogy a rádió-engedély nem általában kereskedőknek kerül ha­vi 200 ezer koronába, hanem rá­dió cikkek árusításával iparszerü­leg foglalkozó kereskedőknek. Az csak természetes, hogy a rádió broadcasting használatáért más ke­reskedőember is éppen olyan dijat fizet, mint minden más rádiótulaj­donos. Fájós lábuaknak, mér­tékszerint vállalom ci­pők készítését, a leg­jobb munkaerővel ren­delkező műhelyemben. — Talpalások, javítások, borítások legrövidebb idő alatt készülnek a Péterfi-cipőáruházban. — Soffőr jelöltek jelentkezése. Értesülésünk szerint a soffőrvizsga december első napjaibari lesz. A vizsgára azonban csak azok fog­nak bocsáttatni, akik előzőleg szabályszerűen jelentkeztek. Je­lentkezni Fülöp Nándor áll. rend­őrségi felügyelőnél a Kultúrpalo­tában kell. Az ott átvett posta­befizetési lapon a vizsgadijat be kell fizetni s azután a befizetési szelvény mellékelésével az állam­rendőrséghez kérvényt kell be­nyújtani Fülöp r. felügyelőhöz. A vizsga pontos napjáról minden jelentkező megfelelő módon érte­síttetik. — Érdekes vadászzsákmány. Természettudományi és madár­tani szempontból érdekes mada­rat lőtt Csatáry Elek nyugalmazott alispán a Hortobágyon. A ritka zsákmány egy vörösnyaku lud, melynek hazája Szibéria. Harminc év óta mindössze csak három ilyen vörösnyaku vadludat lőttek hazánkban. Akadémiai módszer szerint zon^oraórákat adok. Cim a kiadóhivatalban * Téli divat. Tisztelettel értesiti városunk hölgyeit az előnyösen ismert Grünstein-szalonOrosházán, hogy műhelyében téli köpenyek, complet ek, uccai és estélyi ruhák a legújabb eredeti párisi modellek alapján készülnek. Bemutatott mo­delljeit áruba bocsájtja és dus raktáráról minden igényt kielégít. Árait leszállította. — Karácsony, (ezüstfenyő) fára 8000 koronától kezdve előjegyzé­seket elfogad vitéz Szöllössy Jó­zsef, II. Vécsey-u. 10. (Kaszárnya mellett), VI, Bajza u. 19. (Tisztvi­selő telep) Viszonteladóknak ked­vezményes árban. Svéd, norvég, ameri­kai és wimpassingi hó­és sárcipők érkeztek a Péter fi-cipőáruházba. Egy pár női hócipő 250 ezer, sárcipő alegjobb minőség 125 ezer korona — Nyugtázás. Néhai Friedmann Mór elhalálozása alkalmából özv. Friedmann Mórné és családja 200 ezer K adományát köszönettel vette az izr. Nőegylet. Arcának üdeségét, tartós fiatal­ságát kozmetikai szereim haszná­latával megőrizheti. Hajszálakat végleg eltávolítunk, szőrsorvasztó és színtelenítő. Fagykenőcs. Izza­dás elleni szer. Tanítványok ki­képzése. Cosmetic Párisién, Buda­pest, Erzsébet-körut 21. — Köszönetnyilvánítás. A Bé­késmegyei Kereskedelmi Bank Rt igazgatósága kegyeletes adomá­nyáért 500.000 K koszorumegvál­tásáért n. Spitzer Phőbus felügyelő­bizottsági tagjának elhunytáról hálás köszönetét fejezi ki a Nő­egylet elnöksége. — Kosárfonó füz árverése. Az öntözött réten termelt kosárfonó füz részből való vágatását nyilvá­nos árverésen kiadja a város gaz dasági intézősége. Az árverés ma délelőtt 11 órakor a mázsa szo­bában lesz. — Wágner József festőmű­vész műterem kiállítása nyitva naponta délelőtt 10 órától délután 6 óráig. Belépődíj nincs. — Árverési hirdetmény. A békéscsabai rendőrkapitányság ta­lált és gazdátlan tárgyakat fog folyó évi november hó 25-én dél­előtt 9 órakor a rendőrkapitány­ság 6. számú hivatalos helyisége előtt nyilvános árverésen eladatni. Eladásra kerülnek : ruhanemüek, köppeny, kabát, kendő, zsák, ta­risznya, kosár, pénztárca, balta, kanna, hordó, fa, burgonya stb. — Dalestély a Koronában. Va­sárnap, november 22-én a ió hirü Békéscsabai Á'talános Munkás­dalárda Wulcz Gyula karnagy ve­zetésével dalestélyt rendez. A da­lárda eddigi előadásaival a leg­nagyobb elismerést váltotta ki, de a legutóbbi nyilvános szereplése minden dicséretet felülmúl. Wulcz Gyula kiváló karnagy preciz ve­zetése és a dalosok lelkesedése a legszebb garancia arra, hogy most is a legjobbat és a legszebbet fogja nyújtani a dalkedvelő kö­zönségnek. A dalestély kezdete este 8 órakor. Belépődíj nincs. Műsorral a dalosok a helyszínen szolgálnak. Menyasszonyi, esté­lyi, uccai, tánc és di­vatcipők, valódisevró­lakk férifcipők, vadász és iskolacipők jutányos forrása a Péterfi-cipő­áruház . Tőzsde Ang. Magy. 35. Magyar hitel 302, Jelzálog b. 256, Keresk. bank 915. Pesti h. első 1913, Bors.­misk. 180, I. bpesti gm. 140, M, ált. kőszb. 2783. Athenaeum 68, Ganz-Dan. 2020, Ganz vili. 1040, Hoffherr 108, Georgia 272, Mező­hegy. 91. Egy. fa 3, Zabolai -, MFTR 180, Goldberger 113, Danica 80. Oaboa atőzsde Budapest, nov. 21. Hív. árak 77 kg.-os tiszav. buza 362—365, egyéb 355-360, 78 ke.-os tiszav, buza 365-370. egyéb 3575 -3625. rozs£222—2275. t.-árpa 225-235. sörárpa 310-340. ujzab235-245. köles 190-195, tengeri 170-175, repce 610-620, korpa 160-1625, Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Árak : könnvü 20500— 21000, közép 16000-17000 nehéz 20500—21000 MMMMMMMMMMfMMWílíWf i prétilrdefcé&eb ElSMzetbet ét hirdetéseket feladhat: Helvben Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsa Her­mann üzletében (Szarvasi és Berényi ut sarok) Vöröshagyma 900 K, petrezselyem 1000 K, sár­garépa 500 K árban kapható ma szerdán délutón 2—4 óra között Békéscsabán, Berényi ut 14. szám. Ugyanott nyírségi szép káposzta is van. Erzsébethelyen levő különálló 2 szoba, mellék­helyiségekből álló ház eladó, eset­leg több évre haszonbérbe kiadó. Dr. Biró Emil ügyvéd. Ügyfelem részére a gyulai kövesut mellett a városban, kisebb házat, vagy üres telket megvételre keresek dr. Biró Emil ügyvéd.

Next

/
Thumbnails
Contents