Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) július-szeptember • 146-220. szám

1925-09-04 / 199. szám

SeYffilS S25AS8 1ÖIMI fitOKONA. Békéscsaba, 1825 ssspísraber 4 Péntek 52-ik évfolyam, 199-ik szám BÉEÉSH SBFlEfll Hfi 'PBJ POLITIKAI NAPILÜP Előfizetési dijak : Helyb?n és vidékre postán küldve: negyed­évre 75.000 korona. — Eu^ hónapra 25.000 korona. Példányonkénti000 korona. Főszerkesztő: Dr. Gyöngyösi János Felelős szerkesztő: P.-Horváth Rezsó ZLONT Telefonszám : 7 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsabán II. kerület Ferencz Józse'-tér 20. szám alatt. Hirdetés díjszabás szerint. A gazdagság, amelybe belehalunk Megjelent tehát Smith főbiz­tos juliusi jelentése is, mely hiven az előző jelentésekhez, pontos és hü képét adja gaz­dasági életünknek. Az uj jelen­tés beszámol az elmúlt költ­ségvetési évről is, melynek adatai 63 millió aranykorona telesleget tüntetnek fel, jólle­het a költségvetés erre az évre 100 millió aranykorona hiány­nyal számol. Mi régen tudjuk, hogy a gazdagság mögött, mely e nem várt plusz számoszlopaiban zsú­folódik, a szegénység katasztro­fális örvénye tátong. Igazán semmi meglepő nincs abban, hogy a félhivatalos utján a je­lentéshez fűzött kommentárjai­ban most már a kormány is elismeri, hogy ezt a ragyogó eredményt az irgalmatlanul működő adóprés szorította ki. A magyar népnek — mondja a félhivatalos — akkora adó­terhet kellett viselnie, mely az ország életében súlyos válsá­got idézett elő. Mi ösmerjük ezeket a válsá­gokat. Számtalanszor megírtuk, hogy éppen a Smith-jelentése­ket kedvezővé tevő adószolgál­tatások voltak azok, amelyek a vállalatok helyzetét megin­gatták. De nem csak gazdag és tőkeerős vállalatok estek áldo­zatául az adónak, hanem a kis­emberek szegénysége is. Az árverések dobját a bőséges áruraktárak és a kisember nyo­morúságos cókmókja felett az adó pergette meg, az az adó, melyet fizetni kellett, ha bele­pusztul is az ember, az az adó, amelynek kipréselt százezreiből és millióiból tevődött össze a 63 millió aranykorona felesleg. Ne áltassuk magunkat e dáriusi gazdagsággal, mert semmiesetre sem éri meg azt az árat, amelyet fizettünk érte. Beniczky és Kóbor Tamás perét ma tárgyalták Budapest, szept. 3. A buda­pesti büntetőtörvényszék ma tár­gyalta Beniczky Ödön és Kóbor Tamás tiltott közlési ügyét, me­lyet az Az Újság pünkösdi szá­mában megjelent közleményei miatt tiltott közlés cimén indítot­tak a cikk szerzője és a lap fe­lelős szerkesztője ellen. A vád­lottak védelmében Baracs Mar cell dr. ügyvéd jelent meg. A vádlottak személyi adatainak jegy­zőkönyvbe való vétele után Sztrache Gusztáv főügyész ismét zárt tárgyalást kért és indítványá­nak indokolását a nyilvánosság kizárása mellett terjesztette elő. Majd a közönség jelenlétében hirdette ki a bíróság a határoza­tát, amelyben a közvádló indítvá­nyát elutasítja, mert nem lát fenn­forogni okot a zárt tárgyalásra. A biróság megkezdte ezután Beniczky kihallgatását. Beniczky kijelentette, hogy az ügyben nem. kiván vallomást tenni. Az elnök figyelmeztette, hogy a vallomás megtagadásával esetleg kár há­ramolhat reá, Beniczky azonban megmaradt amellett, hogy min­den vallomást megtagad. Ezután Kóbor Tamás vallomása követ­kezett, aki kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Elmondotta, hogy Beniczky már régebben kö­zölte a szerkesztőséggel, hogy vallomása már írásban van ügy­védjénél, mihelyt a felmentés megérkezik, az Az Újság azonnal átveheti közlésre. A megállapo­dáskor nem volt tudomása arról, hogy a vallomás mit tartalmaz. Nem is alkalmas arra, hogy til­tott közlés vétségét követhesse el, mert a Somogyi- és Bacsó-üggyel kapcsolatosan a kormány nyilat­kozatot tett közzé, amely szerint a kormánynak nincs titkolni va­lója. Egyébként, amikor a cikket olvasta, leközölhetőnek találta és ő adta ki az intézkedést a cikk közlésére. Beismeri, hogy mulasz­tást követett el azzal, hogy nem kérdezte meg Beniczkyt aziránt, kapott-e engedélyt a leközlésre. Mint a lap politikai szerkesztője, vállalja a cselekedetéért a felelős­séget. Ezután a biróság Ágay Béla tanú kihallgatására tér át, majd a Beniczkynek megadott felmentés hivatalos részleteit ismerteti. Ez­után a védelem a bizonyítás ki­egészítését kérte, de ezt elutasí­tották. Ezután áttértek a perbe­szédekre. A védőbeszédek következtek ez­után, amelyek elhangzása után az elnök kihirdette, hogy az Ítéletet pénteken délelőtt 11 órakor hir­deti ki. Zürichben a magyar koronát 72.70 el jegyezték. Tűzoltás a XVIII. században Irta : Bannar János 1. „Gyuladások eltávoztatása" Nyájas olvasó, mikor ezt az idé­zőjelbe tett cimet olvasod, azt hi­szem, ha mersz is valamire gon­dolni, az csak is az orvositudo­mánnyal függ össze s világért se gondolsz arra, hogy e szép cím azt a nemes foglalkozást irja körül, amit a mai elrontott magyar nyelv a tűzoltás szóval ad vissza. Ez a visszaadás azonban nem látszik egészen tökéletesnek, mert azt hi­szem inkább a tüzesetek megelő­zése volna az a kifejezés, ami a címet tökéletesen fedné. Azt hi­szem ebben meg is állapodhatunk, csak annyit bocsátok még előre, hogy ez is, mint sok egyéb érde­kes dolog, abból a rendeletből való, melyet Békésvármegye adott ki „Felséges Asszonyunk Kegyes Parancsolatjából". Az egész rendelet pedig, amely­Tői szó van, a Currens levelekben található meg, szép, lúdtollal irt betűs avult papiroson s teljes ci­me ekép hangzik: „Békésvárme­•, gyének arról szabott rende, mi­képpen kellessék a' gyuladásokat eltávoztatni..." Aztán a rendelet kiadását indokoló bevezetés után harmincnégy pontban következ­nek a gondosan megszerkesztett szabályok, amelyek érdekesen vi­lágítanak be a XVIII. század de­rekának müvelődés'örténeti, társa­dalmi és néprajzi viszonyaiba. Ha az ember vidéki monográ­fiákat forgat, két dologgal találko­zik bennük lépten-nyomon. Folyó­menti városok és falvak történeté­ben az árviz pusztításaival, sok­szor, egész falvak eltűnésével; a többiekben a gyakran ismétlődő hatalmas tüzesetekkel, melyek ép* pen ugy sokszor egész falvakat elpusztítottak, még a templomot sem kímélve meg. Árviz után a rombadőlt házak között legalább a megmaradt templom csábított a visszatelepülésre, de a tüz által elpusztított falvakban a félig ro­mokban heverő templomfalak ma­tatták csak a régi helyet s nem egyszer megtörtént, hogy már ba­bonából sem építették újra a falut, hanem a megmaradt kevés ingó­sággal tovább vándoroltak uj ha­zát keresni a szomszédságban. Ugy tettek, mint a visszajáró lélek­től félő vademberek, akik a teme­tés után menekülve hagyták ott szegényes kunyhóikat, hogy távo­labb ujakat építsenek, hogy a szel­lem rájuk ne találjon. Mert a tüz szelleme bizony nem egyszer ráta­lált a már egyszer elpusztított falura. Az alföldi falvakban ma már sokkal kevesebb a tüzeset, mint régen, pedig nem hiszem, hogy ma jobban vigyáznának az emberek, mint azelőtt. Megtaláljuk ennek az okát azonnal, ha a község tornyá­ból egy pillantást vetünk a lent fekvő házakra. "Ahogy szaporodik a piros tető, ugy ritkul a vörös­kakas látogatása. Ma cserepet készítenek — sokszor épen annak a gödörnek a szélén, ahol régib­ben a nádat vágták azzal a toló­kaszával, amit már sok községben nem ismernének mag a jégpatkán dolgozó rétes emberek unokái. Ma is vannak szabályrendeletek a tűzbiztonságról, de ezekben még akkor sem fogják felismerni a roman­tikát, ha 200 év múlva, e nagy haladás után valaki a fakuló írá­sok közül kibányássza; de ezek a régi, primitív szabályok kedve­sek, mint maga az a megelége­dettebb, boldogabb idő is, amely­ben készülték s amelynek szer­kesztői bizonyosan maguk ijedné­nek meg a legjobban, ha a mai modern tűzoltó eszközök lármás kivonulását végignéznék. Pedig csak ők voltak az első megvetői annak a ma már annyira kifejlő­dött emberbaráti és közbiztonsági intézménynek. A rendelet szerint „a gyulladá­sok háromféle okbuí, úgymint: vagy a menykü ütésbül, vagy a gyujtogatóknak gonoszságábul, vagy pedig a tűzzel bánóknak gondatlanságából szoktak szár­mazni és ezeknek szerencsétlen­ségét (kivéve a menykü ütésekből származó gyuladásokat) aíszorgos vigyázással alkalmasint meg lehet előzni, a'mely leginkább éjtszaká­nak idején tsak azért is megkíván­tatik, hogy a Lakosok Gazdasá­goknak folytatására nézve egész munkának idején földeik távolléte miatt nagyobb részint a Mezőn maradni kéntelenittetnek és ha némelyek haza mennek is egész napi súlyos munkáiknak folytatása után éjtszakai nyugodalomban az álomtul elnyomtatvák, magukra és jószágukra nem vigyázhatnak, ellenben pedig a' Tolvajoknak és egyéb rosszra célzó szenvedélyek­nek gonosz szándékjoknak elköve­tésére éjtszakán alkalmatosság adatik." Hogy a gyujtogatásból eredő íüzet megelőzhessék és a házak egész éjjen át őrizet nélkül ne maradjanak, éjjeli őröket rendeltek a községek nagysága szerint. És pedig: Gyula Magyar városa 3, Gyula Német városa 3, Békés 4. Mező-Berény 3, ,'Köröstarcsa 1, Vésztő 1, Doboz 1, Körösladány 1, Szeghalom 2, Gyarmat 2, Gyoma'2, Endrőd 2, Szarvas 4, Szent-András 2, Öcsöd 2, Orosháza 3, Komlós 2, Csaba 5, Kétegyháza 1 és Vári 1 „éjtszakai vigyázót" volt köteles tartani. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents