Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) július-szeptember • 146-220. szám
1925-08-15 / 184. szám
BÉKÍSMEGYM MÖZLÖiíT Békéscsaba, 1925 augusztus 15 lyal való kibővítésére 150.000 aranykorona. Mindezek összesen másfélmillió aranykoronát tennének ki. A városrak életérdeke és fejlődésének egyedüli biztositéka, hogy a kölcsönt teljes egészében megkaphassa. Ezért szükséges, hogy a képviselőtestület egy szivvel lélekkel legyen a kétmillió felvétele mellett, hogy aztán lendületes léptekkel indulhassunk neki a gyors haladásnak, a többi városok mellett. Százmillió korona hozzájárulást kér az állam a várostól a járásbirósági épület létesítéséhez A járásbirósági ssékhás építésének ügye előbbre jutott — As épitési költségek as igasságügyminissterium jövő évi költségvetésében (A Közlöny eredeti tudósítása.) A békéscsabai járásbirósági székLáz építésének hosszú idő óta vajúdó ügye — hála Berényi Antal dr. járásbirósági elnök ügybuzgalmának és hosszas fáradozásainak — ismét nagy lépéssel jutott előbbre. Olyan lépéssel, emely a jelek szerint a legutolsó az építkezés megkezdéséhez, legalább is a legutolsó az állam részéről, amelyben minden jóindulat megvan, csupán a várostól kíván hasonló jóakaratot ez építkezés elkezdéséhez. Berényi Antal dr. járásbirósági elnök a hét folyamán több napot Budapesten töltött, amikor is felhasználta az alkalmat arra, hogy egyrészt tájékozódjék az igazságügyminiszterium álláspontja felől az építkezést illetően, másrészt pedig a munkálatok megkezdésére nézve óhajtotta megtudni a fix időpontot. A járásbirósági elnök most hazaérkezett és a következőkben volt szives informálni bennünket eljárásairól: Elsősorban megtudta, hogy az igazságügyi államtitkár értesítette Békéscsaba város polgármesterét, hogy szükséges volna, ha a város anyagi hozzájárulást nyújtana a járásbirósági székház berendezéséhez. Eben az esetben a székház épülete a jövő esztendei költségvetés terhére meg fog épülni, sőt esetleg már az idén is, de mindeneseire csak akkor, ha a pénzügyminiszter rendelkezésére bocsátaná az igazsagügyminiszternek azt az ötvenezer aranykoronát, ami az épület felépítésére kell. Mégis, az idei építkezés már alighanem megkésett, mivel a költségek az idei költségvetésbe már nem állíthatók be, viszont semmi akadálya sincs annak, hogy az 50.000 aranykorona be ne kerüljön a jövő évi előirányzatba. A járásbirósági elnököt ezután felvilágosították arról, mi módon érhető el legbiztosabban eredmény az építkezés hamaros megkezdése tekintetében. Eszerint a pénzügyminiszternél ugy lehet eredményt elérni, ha küldöttség jelenik meg nála, amely azíán lelvilégositja a minisztert a járásbíróság mai tarthatatlan helyzetéről. Ennek a küldöttségnek összeállításán máris fáradozik Berényi Antal dr., akinek elsősorban lesz köszönhető majd, ha a város életében és jövő fejlődésében oly fontos középület építése megkezdődik. Ami a város részéről való anyagi hozzájárulást illeti, ez igazságügyminiszter éppen most értesítette a gyulai törvényszék elnökét, hogy a békéscsabai járásbíróság és fogházberendezési költségei körülbelül 400 millió koronát igényelnek. Az állam tehát szívesen megelégszik azzal, ha ennek az összegnek egynegyedét, tehát százmillió koronát a város vállalja magára. Ennek a leiratnak értelmében Berényi Antal dr. hivatalosan megkereste a polgármestert, kérve a kérdés közgyűlés elé való vitelét és azt, hogy hasson oda, hogy a képviselőtestület szavazza meg a 100 millió koronát a járásbirósági székház és fogház berendezési költségeihez. Az ügyet a polgármester a hétfői közgyűlés elé viszi. Nem kétséges, hogy a mai képviselőtestület, amelynek tagjai anynyi szeretetet tanúsítanak a várossal szemben és annak jövő fejlődését illetően : teljes egészében elfogadják a miniszter tervezetét a városi hozzájárulás nagyságára vonatkozóan. A város ezzel az aránylag nem túlságosan nagy áldozattal egy maradandó becsű, diszes középülethez jut majd, mert bizonyos, hogy a hozzájárulás megszavazása után az építkezést az álJem végleg elhatározza ; egyúttal azonban huzamosabb időre foglalkozást ad a munkanélkülieknek és keresetet iparosainak, végül pedig odafönn is jónéven veszik majd a város érdeklődését és támogatását az állarri érdekekkel szemben. Ezek is és sok más okok is amellett szólnak, hogy a képviselőtestület mindnyájunk érdekeit szolgálja, ha megszavazza — • még pedig egyhangúan — a hétfői közgyűlésén a hozzájárulás összegét. Zürichben a magyar koron** 72 50 el jegyezték. Jietlős szerelmi dráma az uccán Budapest, augusztus 14. Ma reggel 8 órakor véres halálos dráma játszódott le az Aréna-ut és a Tüzér-ucca sarkén. Molnár Mihály 40 éves kovácsmester évek óta közös háztartásban él özv. Heimann Mihálynéval, akinek a Leheltéren árusító bódéja volt. Szokás szerint ma reggel is mindketten a Lehel-tér felé tartottak és hangos szóval folytatták a tegnap esti civódását. A civakodás hevében Molnár kirántotta revolverét és két golyót röpilelt az asszony fejébe, aki eszméletlenül terült el. Azután pedig maga ellen fordította a fegyvert. A Rókus-kórházban megállapították, hogy két golyó az asszony koponyáját roncsolta szét, egy golyó pedig a férfi agyvelejét sérlelte meg. A kórházban Heimann Mihályné nemsokára rneghalf, Molnár felépüléséhez nincsen semmi remény. VEGYE MEG MA KÉPES CSALÁDI LAPJÁT. AZ EGÉSZ CSALÁDJA ÖRÖMÉT LELI MAJD BENNE 1 ÁOA 7500 KORONA. 40 OLDAU MINDENÜTT KAPHATÓI Hat és fél mázsás a megye búzatermése 50—100 ssásalékos kárt okozott a sáska (A Közlöny eredeti tudósítása.) A vármegyei közigazgatási bizottság ülésén Mattiassich Sándor vármegyei gazdasági felügyelő terjedelmes jelentésben számolt be a megyebeli mezőgazdasági helyzetről. Elsősorban leszögezte, hogy a sürü esőzés nagyban hátráltatta a gazdasági munkákat. Az eső által okozott kár 8—10 százalékos. A megyében közepes a termés, bár az eső mialt sok helyen a buza túlérett, sőt ki is csírázott a keresztekben. Katasztrális holdanként búzából a megyében 64 mázsára lehet számítani, rozsból 5 6 q, zabból 55 q, árpából 5'7, tengeriből kitűnő, cukor-és takarmányrépából, valamint burgonyából igen jó termés várható. A szálas takarmánynak az esőzés jó volt. A marokkói sáska pusztításáról most állították össze a végleges jelentest, mely szerint a gyomai határban a csudaballai részen 200 kai. holdon 30%-os, Bucsatelepen 150 kat. hold takarmányrépában, lucernában, herében és veíeményben 60% os, 560 kat. hold buzavetésben 50%-os és végül 80 kat. hold buzavetésben 100 százalékos kárt okoztak a sóskák. Félős — jelenti a gazdasági felügyelő — hogy a jövő évben a marokkói sáskának valószínűnek látszó szaporodásával még nagyobb területek lesznek kitéve a sáska okozta pusztításoknak. Kielégítő volt a vármegye egészségügye is, kivéve Békéscsabát, hol a ragadós száj- és körömfájás a csordában járványos jelleggel lépett fel. A hizott sertések exportja lényegesen emelkedik. A műit hónapban a vármegye területéről 181 hizott marhát, 40 lovat, 312 hizoit juhot, 46 sovány sertést és 1160 hizott sertést szállítottak külföldre. Borzalmas árvízkatasztrófa Csehországban Prága, augusztus 14. A Csehországban tombolt viharról érkező jelentések most mér teljes képét adják a hatalmas katasztrófának. A jelentések szerint több kis patak hatalmas folyóvá dagadt és nagy területeket borított viz alá. Az északnyugatcsehországi terepet a viz elöntötte. A mezőkön az aprójószág és sok szarvasmarha is elpusztult. Számos családot ki kellett lakoltatni. A F ' enberger Zeitung szerint Pohreutzben a leitmerilzi kerületben a kár négy millió. Magában Leitmeritzben a vihar másfélmillió kárt okozott. Dus műsoru lesz a mentők mulatsága (A Közlöny eredeti tudósítása.) Jeleztük már, hogy a Békéscsabai Önkéntes Mentő Egyesület sajai alapja javára nagyszabású nyári mulatságot rendez, amely aug. 23-án fog lefolyni a Széchenyiligetben. A mulatság előkészítése céljából az egyesület választmánya csütörtökön délután ülést tartolt, amelyen elhatározták a mulatság végleges programját és megszerkesztették a meghívót, majd mindenfele részletkérdésben és a fogyasztási cikkekben is megegyeztek. A tánccal egybekötött népünnepély műsora a következő lesz : Világposta, konfetti- és szerpentincsata, hintaverseny, amerikai árverés, zsákbafutás, póznamászás, lepényevés, kacsadobás., köcsögtörés és cirkusz. Este fél 9 órai kezdettel tánc lesz a Széchenyi-liget pavillonjában. Belépődíj személyjegy 15.000 és család^ jegy 40.000 korona. A választmány ezután foglalkozott több működő tagnak bejelentett lemondásával. Hosszas vita után a választmány ugy határozott, hogy egy legközelebbi ülésére meghívja a lemondási tervvel, foglalkozókat és a kérdésben az ő reszletes meghallgatásuk után fog dönteni. Mindenkit csodálkozással töltölt: el egyebként az, hogy a íávozni szándékozók egyéni érzékenykedesből, túlhajtott önérzeteskedés 1bői akarnak kiválni az egyesületből, hololt tudniok kell, hogy a köz érdekeiért mindenkinek le keli fegyvereznie a vélt vagy valóságos sérelmeit. A meniők áldásosés hasznos működését nem szabad megzavarnia apró egyéni érzékenykedéseknek, amiken minden komoly embernek tul kell tennie magát. jaVníása állal a cipőket, kalapokat és az összes raktáron levő cikkeinket ujabban mélyen leszállított árban árusítjuk Egységárak: Tlői cipők: chevró, fűzős, lakkdiszitéssel, rácsos, divat forma 240000 Havanna fűzős, pántos és papucsforma 280000 Vászoncipők: Fehér, barna, pántos Fehér, fekete fűzős 160000 Férfi boxcipő. amerikai és francia 280000 Férfi havanna, magas és fél 360000 Női gummitalpu 36—40 84000 pcnfscb TcstVírcK női és férfi divatáruháza