Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) július-szeptember • 146-220. szám

1925-08-04 / 174. szám

EOTBS SlAM AJRJk 1©©0 KOISONA Békéscsaba, 1925 augusztus 4 Kedd 52-ik évlolyam, 174-ik szám POLITIKAI NáPILAP Klöiiüetirfi dijak : Helyben és vidékre postán küldve: negyedévre 6.C00 korona. Egy hónapra 25000 korona ft dányonlrént 10(10 korona. Kősxetkesztő ; Dr. Gyöngyösi János. Felelős sseikesstó i P.-Horváth &es»6. Ttílcfoajjiáa; : 7 Snefkecítőség és kiadóhivatal: Békéscul e.tt II. ker. Ferenc* József-iét 20. M. — H!íd»té. díjszabás iserínt. JTlég e bélen kivégzik Léderert Budapest, aug. 3. Léderer Gusztáv csendőrfőhadnagy hétfő reggeli kivégzéséről elterjedt hirek minden komoly alapot nélkülöznek. Hivatalosan kijelentették, hogy minden valószínűség szerint e héten elintézést nyer az ügy és ha esetleg a kegyelmet a legfelsőbb helyen elutasilják, akkor az iratok elintézése után másnap történik a kivégzés Léderer már beletörődött a kivégzés gondolatába és nem vár kegyelmet. A Mai Nap értesülése szerint Léderert nem kötéllel, hanem golyóval fogjók minden valószínűség szerint még e héten kivégezni. Beismerésben a Irafikosnő támadója Budapest, augusztus 3. A rendőrségen őrizetbe vett Pahn Sándor beismerte, hogy ő ütötte le Bilinyi Sarolta Mátyás-téri trafikosnőt pusz

!a kézzel. A rendőrség Pahnt letartóztatta, Bilinyi Sarolta sérülései könnyebb természetűek voltak, ugy hogy vasárnap reggel mór elhegyta a kórházat. Hatvanban leapadt a képviselőjelöltek száma Budapest, augusztus 3. Hatvanban mar csak két jelölt küzd, Petrichevich-Horváth Emil, az egységespórt és Budaházy Miklós, a fajvédők jelöltje. A választás 9-én reggel 8 órakor kezdődik. Zürichben a magyar koronát 72 50-el jegyezték. Kettős gyermekgyilkosság Rákospalotán mondotta. — De mint 101-es tudom : a hazafiság azelőtt hajthatatlan és meg nem alkuvó haza" szeretet volt,'ragaszkodás mindenhez, ami magyar. Szólni kell tehát azokról is, akik ez ellen az érzés érzés ellen vétkeztek, akik gyáva patkányok módjára elhagyták a sülyedő hajót : bajai közepette az országot. Átpártoltak az uj urakhoz. Ezekért bocsánatot kell kérnem minden magyartól, hiszen azért mentek el, azért pártoltak el, mert ott nagyobb darab konc várakozott reájuk, az úgynevezett erősebbeknél. Budapest, aug. 3. A hétfőre virradó éjjel Wenz Hugóné szül. Silli Ágnes boroszlói születésü 43 éves nő, aki Rákospalotán lakik, jelentkezett a rendőrség egyik őrszobáján, hogy tartózhassák le, mert 16 éves Anna nevű leányát és 14 éves Hugó nevű fiát lakásán meggyilkolta. A helyszínen egy vaságyon feküdt a 16 éves leány, egy pamlagon pedig a 14 éves fiu eszméletlen állapotban. A mentők a sebesülteket a pestújhelyi kórházba szállították, ahol mindketten hamarosan kiszenvedtek. A rendőri bizottság és a vizsgálóbíró helyszíni szemlét tartott és megállapította, hogy a fiu 5, a leány 6 súlyos sebet szenvedett, amelyek baltacsapásoktól eredtek. Az asszony előadta, hogy tettét előre megfontolva, családi perpatvar miatt követte el. A gyilkos anyát letartóztatták. „A Bánság és Erdély minden röge összenőtt velünk" A JOl-esek emlékünnepe — Opré János nagy beszéde (A Közlöny eredeti tudósítása.) Vasárnap délelőtt tartolta meg évenkénti szokásos ünnepét a volt 101. gyalogezred tisztikarának és legénységének nagy tábora, hogy megemlékezzék a véres csaták tüzében elhullott régi, kedves bajtársakról. Az ünnep a főtéri 101-es emlékoszlop előtt folyt le, ahol nagyszámú közönség gyűlt egybe. Megjelent a 10. honvédgyalogezred egy díszszázada is, a tisztikar teljes számban, vitéz Rátvay Imre ezredes verésével : a városi tisztviselők, Berthóty István dr. polgármesterrel az élen, a középiskolák és állami hivatalok vezetői ; a vitézek ; a volt 4-es honvédek iltlakó egykori katonái, Jánossy Gyula rendőrfőtanácsos vezetésével és a 101-esek egykori ryugalomba vonult tisztjei, Panwitz Nándor ezredessel az élükön. A lélekemelő emlékünnepély a szobormű melletti sátorban tartott tábori misével kezdődött, amelyet Tóth István káplán, volt 101-es zászlós celebrált. Az istentisztelet után a lelkész mély, hazafiam érzésről tanúskodó beszédet mondott a magyar hazaszeretetről, amelyet a legnemesebb erénynek jellemezett. Az Iparosdalárda ezután — Lukoviczky Endre karnagy vezetése alatt — a Magyar Hiszekegyet énekelte el, pompás összetanultsággal. Opré János v. tart. főhadnagy tartotta meg ezután az ünnepi beszédet. Megemlékezett azokról, akik a vérük és az életük órán szereztek fényt és dicsőséget ezredüknek és a magyar névnek. — Nem tudom, hol kezdődik és hol végződik ma a hazafiság — Előttem ennek az egykori ezred" nek neve nem lexikoni adatot jelent, de jelenti annak a csapattestnek a nevét, amely soha egyetlen percre sem hagyta cserben a zászlaját, hazáját és uralkodóját és becsült helyet biztosított magának a történelemben. Emelt fővel, büszkén állitom, hogy a magyar nemzet erős, nem verték meg, csak aljasul megcsalták. De látni vélem a nagy napot, amikor a fizetés ideje elérkezik. Akkor nagy feladat hárul majd a 101-esekre és valamennyi magyarra. Várom ezt a szent napot, nemzetemnek tartozom vele. Várom, mert mienk lesz a tett, velünk lesz az Isten. A mai emiéünnep hite : a feltámadás boldog reménye visz minket előbbre. A Bánság és Erdély minden röge velünk nőtt össze, azokat a csodás bérceket mai sorsukban felejteni sohasem tudjuk. Emlékezzünk meg tehát elesett hőseinkről és ne feledjük el soha, hogy magyarok vagyunkIsten áldása kisérje a nemzetet l A mélységes hatást tett beszéd Csabai eserkészek Svájcban i. Kandersteg, julius 29. Zuhog az eső, a mennydörgés dübörgése sokszorozódik meg az égbemeredő hegyek ölén. Télibe öltözve „gyönyörködünk" leheletünk párájában s barátságos pillantásokat vetünk a szoba sarkában pöffeszkedő kis vaskályhára. Mit lehet ilyenkor tenni? .Megindul a levélírások áradata. Én is úszom az árral. Eredetileg ugyan azzal a jelszóval jöttem Svájcba, hogy „nem akarok betűt látni" és eddig erősen ki is tartottam elhatározásom melleit, ám de azóta, hogy tegnapelőtt megkaptam Szerkesztő Ur szives sorait egy-két svéjci levél iránt, vége a nyugalmamnak. A sajtóval nem merek kikezdeni még ilyen messziről sem. Egy nagyot sóhajva tehát — jó ha/.ai szokás szerint szögre akasztom elvemet és — incipiam . . . Ám Szerkesztő Ur lássa, mit csinál a Szellemmel, amit felidézett . . . Szerelném az elindulásnál kezdeni, amikor a fiuk mér olyan türelmetlenek voltak, hogy egyikük megkérte az állomásfőnököt: „Aszódy bácsi, indítsa most kivételesen korábban a vonatot, hogy hamarább odaérjünk", de akkor nagyon nehezen érnénk a végire. Felhúzom hát a mesebeli mérföldes csizmát s azzal jövök képzeletben mégegyszer ide. Fiaink a több mint másfélezer kilométernyi utat 43 óra alatt egyhuzamban imponáló kitartással, nagyszerű kondícióban tették meg. Egyetlen rosszullét vagy baleset nem volt. Érdeklődésünket először a Wienerwald bájos, kulturált vidéke, a nyaralóknak e végtelen sora kötötte le. A hozzáértők a szántásnak és aratásnak s gazdasági építkezésnek a miénktől elütő módját figyelik a következő sikabb vidéken. Ahol egy kis idő van, apróra megnézik s élvezik a szellős, tágas, kényelmes állomásokat. Élvezettel nyaggatják a terebélyes osztrák Groschenek segítségével a nálunk rég nem látott automatákat s Salzburgban háromszor tarolják le a fagyialtos legény hatalmas tálcáját. Salzburgtól aztán megnyílik előttünk az alpesi vidék szépségekben, változatosságban, fönségben és bájban kimerithetetlen gazdagsága. A Baedekerben oly sűrűn jönnek a csillagok, mint a tejúton. A fiuk ajkán elhal a folyton zengő nóta s a szemekben, amelyek jórésze eddig még hegyet sem látott, a megdöbbenésig ámuló gyönyörködésnek a fénye gyullad ki. Az alföldi gyerekek lelkét megfogta az égbevesző, fehérfejű hegyóriások varázsa s nemcsak fizikailag, de íélekben is közelebb emelkednek az éghez, a minden csodák Teremtőjéhez. Zell am Seenél ért utói az éjszaka bennünket s Tirolon és a kis Lichtensleinen átrobogva (viszszajövet nappal tesszük meg ezt az utat), az első svájci állomáson, Buchs-ban köszöntjük ragyogó fényben a kelő napot. Az útlevél- és vámvizsgálaton békebeli könnyedséggel estünk át itt is, mint eddig mindenütt s aztán — mintha csak hálókocsiban utaztunk volna — teljes frissességgel adjuk ót magunkat a felségesen szép ut élvezetének. Az alpesi tavak megejtő, az üde bájtól a zordon, szinte fenyegető fenségig a szépség minden fokozatát magában foglaló gyönyörűségeit ittasan issza szemünk. Lelkünk fogékony lemezére egymásután pergeti az ut a Walensee, Zürichi, Zugi, Vierwaldstátti, Brienzi és Thuni tó tündéri panorámáját, a Rigi, a Pilátus égbemeredő csúcsait s a ragyogó napsütésben kivételes szerencsével gyönyörködhetünk Interlakennél a Jungfraunak 4166 méter magasról felénk, tündöklő ormaiban. Az átszátlásoknál Zürich, Luzern és Interlaken nemzetközi életét, világvárosi forgalmát figyelték: fiaink s az egész uton csodálták a villanyerőre berendezett svájci vasutak nagyszerű technikai alkotásait, a vakmerő átíveléseket, a pompás hidakat, alagutakat, szédületes emelkedéseket és szerpentineket. Tapasztaltuk, hogy a teljes villamosítás mennyi munkamegtakarítással jár. Megfigyeltük például, hogy állomáson — ahol pedig naponta legalább 20—24 vonat fut át, tehervonatokat nem számítva — egyetlen ember látta el a teljes szolgálatot. Ő fogadta a vonatot, adta a jegyet, intézte a jelzést, végezte a távirást, kezelte a váltókat stb. Sőt, emelletl még csokoládét és levelezőlapot