Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) április-június • 74-144. szám

1925-04-02 / 75. szám

2 SÉSJ&SMEÖYM K02XÖWÍ Békéscsaba, 1925 április 2 szék, mint szakértőt hallgat ki. Herczeg Ferenc az elnök kérdé­sére azt válaszolja : „Hibáztatom azt a formát, amellyel Karinthy a „Fekete mise" cimü tárcát meg­irta. A mostani viszonyok között, amikor mindjobban és jobban ki­éleződnek a vallási kérdések, nem lett volna szabad Karinthy­nak ilyen hangon irnia." A tör­vényszék vallásgyalázás vétsége miatt bűnösnek mondta ki Ka­rinthy Frigyest és ezért 8 napi elzárásra és a bűnügyi költségek megfizetésére Ítélte. A szemérem elleni vétség alól a biróság fel­mentette Karinthyt. Kereskedelmi tanfolyam nők részére Már az idén megnyitnák az évfolyamot (A Közlöny eredeti tudósítása.) Életrevaló tervet pendítettek meg egyes békéscsabai körökben, ahol a haladás és a művelődés érde­keit tartják mindenkor szem előtt. A terv az, hogy a leánygimnázium kereskedelmi iskolai jellegének megszűntével — a speciális ke­reskedelmi tudást biztosítandó — tanfolyamot létesítenének, amelyet aztán azok a leánynövendékek látogatnának, akik nem óhajtanak gimnáziumi érettségit tenni, hanem speciális kiképeztetésük birtoká­ban irodákban szeretnének elhe­lyezkedni. Az életrevaló tervnek számos lelkes pártfogója akadt, igy Gajda Béla leánygimnáziumi igazgató is, aki mostani budapesti küldöttség­járása alkalmával módot fog ke­resni arra is, hogy a kereskedelmi tanfolyam engedélyeztetése érde­kében eljárjon a vallás- és köz­oktatásügyi minisztériumban. A tervezett női kereskedelmi tanfolyamra a növendékek a kö­zépiskola negyedik osztályénak elvégzése után lépnének át. Kü­lönösképen nem képesítene ez a tanfolyam semmire, csupán a szorosan vett és alapos kereske­delmi ismereteket adná meg a növendékeknek. A tanfolyam azt akarja elkerülni, hogy a leányok egyrésze, amely ircdákban fog el­helyezkedni, kénytelen legyen éve­kig hiábavaló tanulással pazarolni idejét, csak azért, hogy a közép­iskolát végigjárja, holott az ott tanultaknak irodai pályáján soha hasznát nem fogja venni. A tan­folyam ezzel szemben csupán a szorosan vett irodai, kereskedelmi tudományokra oklatna ki, mint például a gyorsírás, a könyvvitel, a gépírás, a kereskedelmi leve­lezés stb. stb. A tanfolyam mindössze egy évfolyam lenne s ennak elvég­zése után a növendékek teljesen bőséges tudással, speciális kikép­zéssel léphetnének az elette, irodai munkaerőként. Amennyiben a kultuszminisz­tériumban a békéscsabaiaknak ez a terve megértésre fog találni és a tanfolyamot engedélyezik, rövi­desen hozzáfognak a tanfolyam megszervezéséhez, a tanári kar összeállításához és a helyiség biz­tosításának munkájához. Önkéntes adományok a kerületi cserkészünnep céljaira A kerületi cserkészünnep mére­teiben felül fogja múlni a közön­séges ifjúsági vagy sporteseménye­ket. Természetes, hogy az elő­készület sok költségbe kerül. A szükséges anyagiak előteremtésére a cserkészet barátai készséggel vállalkoztak. A rendezőség felajánlási iveket bocsájtott ki. Felhívjuk a magyar ifjúság barátainak figyelmét ezekre az ivekre. Nagyobbarányu gyűj­tésről nincs szó, épen ezért, senki gyűjtéssel nem fogja zaklatni a közönséget, de aki hajlandó erre a célra áldozni, az juttassa el adományát az ünnep pénztárosá­hoz, Wilhelm Ferenc úrhoz (Álta­lános Takarék). Ugyanitt megje­lölhető az is, hogy tiszta jövede­lem esetén a felajánlott összeg melyik cserkészcsapaté legyen. Felajánlási ivek találhatók még a Békésmegyei Közlöny s a Kö­rösvidék kiadóhivatalában. Itt emiitjük meg, hogy az ünnep sikerének előmozdítására egy szű­kebb körű hölgybizottság is ala­kult dr. Dzurik Józsefné ésSólyomy Lipótné vezetese alatt. E bizott­ság rövidesen nagy hölgybizott­sággá fog kiszélesedni, amelynek tagjai sorában ott lesz a város egész agilis hölgygárdája. A Jorgalmiadö ellen Walkó miniszter as iparosság panaszairól A szegedi kézmüiparosok és ke­reskedők március 8 én nagygyűlést tartottak, amelyen a munkásbizto­sitó és betegsegélyező pénztár, to­vábbá a forgalmiadó körül felme­rült panaszokkal foglalkoztak. A nagygyűlés határozati javaslatot hozott, amely kimondotta, hogy a munkásbizlosiló pénztáraknál kívánja a jelenlegi miniszteri biz­tosi rendszer megszüntetése mel­lett az autonómia teljes helyreállí­tását és addig is, mig ez megtörté­nik, a jelenlegi rendkivül elbüro­kratizált adminisztrációjának az egyszerűsítését és a költségek le­szállítását. A határozati javaslat második ré­sze azt kivánta, hogy a kormány intézkedjék törvényhozási ulon a forgalmiedó mai rendszerének a megváltoztatásáról és a forgalmi adónak csak a gyártás helyén, illetőleg a behozatal alkalmával való szedéséről, mig ez megtörté­nik, eddig is tétessék intézkedés, hogy az 1924. évben megállapított foigalmiadó átalányösszegek, ame­lyek a jelenlegi sokkal rosszabb kereseti viszonyok mellett már egyáltalán nem állhatnak meg, általános revízió aló vétessék. E kettős határozati javaslatot a kereskedelmi és iparkamara felter­jesztette az érdekelt szakminisz­tereken kivül Walkó Lajos keres­kedelemügyi miniszterhez is, aki ma érkezett leiratában közölte a kamarával, hogy e kívánalmak ügyében pártoló jeilegü átiratot intézett a népjóléti és munkaügyi, illetőleg pénzügyminiszterekhez. A kamara teljes ülése Érdekes kereskedelmi és ipari ügyeket tárgyal (A Közlöny eredeti tudósítása.) A szegedi kereskedelmi és ipar­kamara április 7-én délelőtt fél 11 órakor a kamara székházában teljes ülést fart, amelynek tárgy­sorozatából kiemeljük a követ­kező fontosabb ügyeket: Elnöki jelentések: 1. Kereske­delmi min. leirata a magánipar­iskolák tárgyában. 2. Kereskedelmi min. leirat a kárpi'os, kárpitos­díszítő és paplanosipar munka­körének szabályozása tárgyában. 3. A húsipar vasárnapi üzletzárá­sának szabályozása. 4. Kereske­delmi min. leirat a gyógyárunagy­kereskedelem engedélyezése tár­gyában. 5. Ker. min. leirata az ipariestületek fegyelmi jogköre tár­gyában. 6. Ker. min. ieirata a gyáriparosok ipartestületi tagsága tárgyában. 7. Kamarai felterjesz­tés a tévesen kirótt vámilletékek visszatérítése tárgyában. 8. Kam. felterj. körzeti bérletjegyek rend­szeresítése tárgyában. 9. A hólabda­rendszerü árusítás ügye. 10. A postai és kincstári értékjegyek áru­sításának ügye. 11- AzOMKE ju­bileuma. 12. Néhai Perjéssy László kamarai titkár síremlékének fel­állítása. Titkári jelentés. Az uj kamarai választások előkészítése. A kamara 1925. évi költségvetésének jóvá­hagyása. Az üzleti záróra kérdé­sénok szabályozása. Rendeletter­vezet a szikvizgyáriós szabályo­zásáról. A kutfuróipar munkaköré­nek szabályozása. Az ácsmesterek jogviszonyának rendezése. A ma­gyar paprika piac válsága. Piac­rendészeti ügyek. Uj ipartestületek alakulása a kamarai kerületben. Osztöndij-ügyek. Esetleges indít­ványok. Szerdán nyilt meg az uj mentőtanfolyam (A Közlöny eredeti tudósítása.) Hosszabb szünet után ismét kez­detét vette a a menfőképzés, amely mér eddig is elismerésreméltó ered­ményeket tudott elérni. A mentő­egyesüiet kiváló derék orvosve­zetői a kevés szabadidejük fel­áldozásával most ismét azon igye­keznek, hogy az önkéntes mentők létszáma minél hatalmasabbra nö­vekedjék s lassanként tekintélyes számú működő mentő álljon a közönség rendelkezésére. Az uj tanfolyam szerdán este kezdődött meg a városháza ud­varán lévő mentőállomáson. A tanfolyamra összesen 30 fiatal­ember jelentkezett, a foglalkozási ágaknak csaknem valamennyijé­ből. Van közöltük magántisztviselő csakúgy, mint ipari munkás, egy­szerű kereskedősegéd éppenugy, mint közalkalmazott. Ez azt jelenti, hogy a mentőintézmény ma már egeszen népszerűvé vált Békés­csabán és a jobbérzésü, altruista feifcgasu ifjakrak negyobbik ré­sze kötelességének érzi, hogy ál­dozatokat hozzon a városáért és a közönségért. A szerdán megkezdődött men­tőtanfolyam fő oktatója Vas Vil­mos dr. rendőrorvos, a mentők főparancsnoka, akinek nevéhez. 1 fűződik legelsősorban a békés­csabai mentőintézmény megterem­tése és a ma mór 70 főt számláló mentőlegénység kiképzése és fel­nevelése. Ezenkívül Donner László dr. és Szalay Dezső dr. oktatják még a hallgatókat, akik alapos és lelkiismeretes kiképzésben része­sülnek az első segélynyújtás és betegszállítás, valemint a sebke­zelés mikéntjére nézve. Az uj menlőtanfolyam előrelát­hatóan öt-hat hétig fog tartani,, amikor is a legújabb mentőket nyilvános záróvizsga alá bocsátják^ Itt említjük meg, hogy a kitűnő békéscsabai mentőintézménynek ma már olyan hire van az or­szágban, hogy egyes városok, az itteni sikereken felbuzdulva, egy­másután alapitanak hasonló szer­vezeteket — mint például Gyulán is — teljesen az itteni mintájára^ MIMIM — Requiem IV. Károly király lelkiCdvéért. A tragikus körülmé­nyek között elhunyt IV. Károly magyar király lelkiüdvéért holnap délelőtt 9 órakor gyászmise lesz a róm. kath. templomban. — A kultuszállamtitkár Békés­csabán. Dr. Schwöder Ervin kul­tuszminiszteri államtitkár, Dulovits Árpád miniszteri tanácsos — a polgári iskolák, tanítóképzők és felsőkereskedelmi iskolák főnöke — és dr. Ruzicska Gyula minisz­teri titkár vasárnap Békéscsabára érkeztek, hogy a felső mezőgaz­dasági iskolát megtekintsék s vég­leges megszervezéséről tárgyalja­nak. Gajda Béla és Péter Jenő ' igazgatók kíséretében vasárnap délután 6 órakor látogatást tettek dr. Berthóty István polgármester­nél is s az iskola szervezéséről hosszabb megbeszélést folytattak, melyen a leánygimnázium épitési ügye is szóbakerült. A vendégek a legteljesebb elismeréssel nyilat­koztak a felsőmezőgazdasági is­kola eddigi működéséről s öröm­mel látták, hogy a város vezető-^ sége az iskoia fontosságának tu-i datában annak megerősödésére i mindent elkövet. — Elemista kisfiú a művész- 1 dobogón. Érdekes hangversenyt rendez szombaton este fél 9 óra­kor az Aurora-kör a Kultúrpalo­tában. Gyöngyösi zenetanár kisfia,, Lacika, aki egyébként az Irányi­uccai elemi iskola harmadik osz­tályának szorgalmas tanulója, fogja zongorán haladottságát és képes­ségeit bemutatni. A nagy tehet- 4 ségü kis művésznövendék Haydn, Schubert, Chopin és Bartók mü­veket fog előadni. Közreműköd­nek még Vághy Panni, a Városi Színház kiváló drámai művész­nője, aki verseket szaval és dr. Gyöngyösi János, aki „Utazás Olaszországban" cimen főleg Ve­lence, Firenze és Róma neveze­teségeit fogja ismertetni. A jegyek óra 20 és 10 ezer korona, elővé­telben kaphatók Gesmeynél. * Vegyen Singer varrógépet, megtanul díjtalanul hímezni. 0 — a szivek orvosa és Willíam S. Bari

Next

/
Thumbnails
Contents