Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) április-június • 74-144. szám
1925-05-24 / 116. szám
4 WmMm Békéscsaba, 1925 május 24 — Fekete Sándor jubileuma alkalmából ma, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz a Kereskedelmi Csarnok díszközgyűlése a Fiume emeletén levő helyiségében, amelyen dr. Kovacsics Dezső főispán nyújtja át az ünnepeltnek a szegedi kamara oklevelét. — Felhívás a közönséghez. Az V. cserkészkerület folyó évi május 31-én és junius hó 1-én Békéscsabán kerületi cserkészünnepet rendez, amelyen az ország délkeleti részéről 600 ifjú cserkész vesz részt vezetőikkel és az országos cserkészszövetség elnökségével, a cserkészmozgalom iránt érdeklődőkkel. A városunk jelentőségét kiemelő ezen szép ünnep alkalmából bizalommal fordulok a város lakosságához, hogy a cserkészetnek az ifjúság nevelésére kiható nagyfontosságát is átérezve, a vendégcserkészcsapatok és előkelőségek fogadása és elszállásolása körül a rendezőségnek segítségül lenni, az ünnep külső díszének emelésére a házakra zászlókat kitűzni és általában előzékeny és támogató részvételével ugy az ünnep sikerét, mint a város jó hírnevét növelni szíveskedjék. Dr. Berthóty István polgármester. — A földmivesiskola juniálisa. A békéscsabai földmivesiskola junius 6-án, szombaton ez iskolai parkban segélyegylete és könyvtára javára zártkörű juniálist rendez, amelyet tűzijátékkal kötnek egybe. A mulatság esti 6 órakor kezdődik. Személyjegy ára 30, családjegy (3 személyre) 80 ezer korona. A zenét Tóth Jancsi teljes zenekara szolgáltatja. Kedvezőtlen idő esetén a juniálist egy héttel később tartják meg. A mulatság sikere érdekében Banké Antal főrendező buzgólkodik. — Hadirokkantak felülvizsgálata Békésen. Honvédelmi minisztériumi rendeletre Békésen is folyik az erre kiküldött bizottság előtt a békési születésű és illetőségű hadirokkantak felülvizsgálata. A 25%-nál kevesebb rokkantsági százalékuak a miniszteri rendelet értelmében ezután rokkantsági dijat nem fognak kapni. A 25—50 százalékos rokkantak, valamint a hadiözvegyek kérhetik a rokkantsági dij, vagy hadisegélynek egy összegben végkielégítés címén való kifizetését, mely az eddig élvezett segély 3 évi összegének fog megfelelni. A végkielégítés iránti kérelmek a járási főszolgabírói hivatalnál adandók be. — Cséplőgép-tulajdonosok figyelmébe ! Felhívom a cséplőgéptulajdonosok figyelmét a cséplési idényre való tekintettel azon körülményre, hogy mindennemű műszaki cikkeket, gépszíjakat, gépés hengerolajokat, gépzsirokat, golyóscsapágy tawottát, tömítéseket, Ewart-láncot. dobsineket, mázsákat, F. S. gyártmányú golyóscsapágyakat stb. a legelőnyösebb árban és kedvező fizetési feltételek mellett a legjutányos abban csakis Faragó Sándor gép- és műszaki kereskedőnél, Békéscsaba Andrássy-ut 50. szerezhetik be. Mielőtt szükségleteit máshol szerezné be, kérjen saját érdekében árajánlatot. * Singer varrógépek részletfizetésre most újból bárki részére elérhetők. Singer Go. varrógép részvénytársaság, Békéscsaba, Andrássy-ut 11. * Ma Este. A kitűnő szinház i és társadalmi hetilap uj számának dus és változatos tartalmából kiemelkedik Thury Lajos- cikke a független kritikusokról, Kristóf Károly Orska-riportja, Hatvany Lili színpadi szereplése, Szomaházy István Freystádler báróról irt cikke, „A csirkefogó" prpmierbeszámoIója, a Dezséri Gyuláról szóló decens riport, Komlós Jenő cikke az ötszáz pesti kövérről, a Munkácsy-visszaemlékezések, stb. stb. A humort a lapban á Légből kapott koholmányok és a Meg ne írja, szerkesztő ur! c. rovatok képviselik. Gazdag film-, divat-, sport-, nő- és ismeretterjesztő-rovat tarkítja még a lapot, amelyben befejeződik Radó Imre jugoszláviai iró regénye : Az akarat szárnyán. Egyes szám ára 8000 korona. * Ki javít varrógépeket gyorsan, lelkiismeretesen és olcsón? Csakis Singer Co. varrógép részvénytársaság, Békéscsaba, Andrássy-ut 11. (Löffler-házban.) * Az Ádám Áruház cipőraktárát vételkényszer nélkül tekintse meg ! •Singer a házban, arany a családban. Apollé Moagr^ • • A mai burleszkmQsor Meg nem szűnő kacagástól lesz hangos a mozi nézőtere a vasárnapi előadásokon, mert amerikai burleszk-műsor megy. Az Üvegcipő cimü 2 felv. bohózat van műsoron s ezután a 7 felv. Villanyos vőlegény amerikai sláger-vígjáték, melyben Johny Heyns mint főszereplő komikusnál-komikusabb helyzeteknek lesz hőse. A vasátnapi előadások 7 és 9 órakor kezdődnek. A kedd és szerdai napok műsorán a Démonok világa cimü 8 felvonásos filmjáték szerepel, melynek alapmotivurrja : a megelevenedett ideálért való küzdelem. Egy gyönyörű, Kuba szigetéről származó báburól szól a mese, mely egy férjnek ideálja lesz s melyet egy ragyogó szépségű nő személyében feí is talál. A férfi fősz^, repet Normann Kerry, az „1914" főszereplője, mig a női szerepeket Alma Rubens és Irene Rich játszák. A film exotikus felvételei és gyönyörű technikai kivitele egyaránt feltűnést keltenek. Mühelyátiislyezés! Tisztelettel értesítem nagyrabecsült rendelőimet, hogy m műhelyemet Irányi-ucca 10-ik szám alól a Kossuth-térre, a Prófétavendéglő mellé helyeztem át. Kérve továbbra is nagyrabecsült rendelőim pártfogását, kiváló tisztelettel Wertheim Géza cipészmester Steinhardt és társulatának vendégjátékai a békéscsabai színházban. A legnépszerűbb magyar komikus, a kacagtatás legnagyobb mestere junius 4-én és 5-én, csütörtökön és pénteken országos körútja alkalmával a legkiválóbb erőkből szervezett társulatával ellátogat városunkba is. Az európai hirü művész egész estét betöltő, erre az alkalomra irt speciális műsort játszik. A legnevesebb irók írták a szinrekerülő kis bohózatokat, tréfákat és magánszámokat, amelyek főszerepében fogja csillogtatni utolérhetetlen humorát az a magyar színművész, akinek istenáldotta tehetsége, ragyogó kedélye közel három évtizede deríti kedvre a mai nehéz idők elszomorodott embereit. Jegyek előjegyezhetők Gesmey papirkereskedésében. * A vidéki színészek junius 10-iki estélye iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg az egész országban. A nagyjelentőségű pályázatra százszámra érkeznek be a szavazatok a Színházi Élet szerkesztőségébe. A Színházi Élet most megjelent uj száma részletesen közli a szavazatok állását. Rengeteg gyönyörű képen kivül érdekesebbnél érdekesebb riportok, cikkek, illusztrált novella, két teljes vicclap, regényfolytatás, a Renaissance Szinház müsordarabjának, a Májusi muzsikának teljes szövege, mint darabmelléklet teszi kitűnő olvasmánnyá Incze Sándor népszerű hetilapját. Nyolc szenzációs rovat. Kottamelléklet a Régi jó Budapest slágere. Egy szám ára 8000 K. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29. Tőzsde Ang. Magy. 3 FA, Magy. hitel 363, Jelzálog b. 28, Keresk. bank 910, Pesti h. első 2350, Bors.misk. 169, I. bpesti gm. 134, M, ált. kőszb. 3010, Athenaeum 66 Ganz-Dan. 2100, Ganz vili. 1060, Hoffherr 90, Georgia 257, Mezőhegy. 103'5, Egy. fa 6, Zabolai 16 5, MFTR 229, Goidberger -, Danica 80. igtabo tmí<£%&<áe> Budapest, május 23. Hiv. árak: 76 kg.-os tiszav. buza 490—495, efcyéb 4875-4925, 78 kg.-os tisza-. buza 500—505, egyéb 4975-5025, rozs 410-415, t.-árpa 320-330. sörárpa , zab 415—420. köles 260-270, tengeri 270^2725. repce , korpa 2275—230, A mai csabai piacon: Buza 490 minőség szerint, ujtengeri 230. Ferencvárosi sertésvásár déli zárlata : Árak : könnyű 15000— 17500, közép 18500-19500 nehéz 20000-21000. Magyfr üemzeti Bffuk devizajeleratése : Valuták : Napoleon , Angol font 344000—347000, Léva 508—516, Dolli* 70380—71160, Francia frann 3623—3647, Osztrák shilling 9930-10040, Belga fr&oi 3514—3543, Lei 326-328, Szokol 2084— 2104, Svájci frank 13625—13779, Dinár 1146-1168, Hollandi forint 28210—28486, Din korona 13140—13280, Norvég korona 11750— 11920, Svéd korona 18745—18913, Lila 2835—2873, márka 16665—16829. Devizák : Brüsszel 3541-3563, Belgrád 1166—1174, Amsterdam 28510—28686, Szófia 513—517, Bukarest 326—328, Kopenhágs 13340-13420, Krisztiánia 11950—12020, London 345000—347000, Milánó 2855—2873, Páris 3624—3647, Prága 2104—2116, Svájc 13725—13809, Stockholm 18995—19113, Béc« 9980-10040, Newyork 70880-71310, B«lin 16865—16969. * Ádám Áruház Andrássy ut 25 Kitűnő tartós kézimunka, cipők olcaó árban ! Apréhirdeiésfeb Előfizethet éc hirdetéseket feladhat: Helyben Engel hírlapüzletében, Kardos Jakab vegyeskereskedésében (a laktanyával szemben) Corvina könyvkereskedésben és Rózsi Hermáim üzletében (Szarvast és Berénvi utsur-k). . Foto-cikkek Gally és Wénich drogueriájában Békéscsaba. Tengeri, zab, árpa, egyéb termények és hüvelyesek kisebb tételben kapható Atlasznál, Jókai-ucca 2. szám. Eladó ház Zsilinszky-ucca 11. Értekezni lehet ugyanott. Favédőrácsokra, vasúti állomásokra, állomás előtti szabadtérre hirdetéseket felvesz „Atlasz" Jókai-ucca 2. Pénzkölcsönt kieszközöl fizetésképtelenség rendezésére alakult budanesti hitelrendező békésmegyei képviselője Atlasz R-T, Jókay-ucca 2. sz. alatt Meghívó A Békési Kereskedelmi és Mezőgazdasági R-T által Békésen saját helyiségében 1925 évi május hó 28-án délelőtt 11 órakor tartandó III. évi rendes közgyűlésére. Tárgysorozat: 1. Igazgatóság jelentése az 1924. üzletévről. 2. Felügyelőbizottság jelentése, a mérles megállapítása, a nyereség felosztása. 3. A felmentvény megadása iránti határozathozatal. 4. Határozathozatal az igazgatóság és felügyelőbizottság díjazása tárgyában. 5. Az igazgatóság megválasztása az alapszabályok 17-- §. ?a értelmében. 6. Megüresedett felügyelőbizottsági tagsági helyek betöltése. Az igazgatóság, A közgyűlésen a részvényes tanácskozási és szavazati jogát csak abban az esetben gyakorolhatja, ha részvényeit a vállalat pénztáránál Békésen, vagy a Központi Kereskedelmi és Mezőgazdasági r. t. Budapest, gróf Tisza Istvánucca 2. pénztáránál a közgyűlést megelőzőleg letétbe helyezte. Mérlegszámla: Vagyon : Készpénz 45.616.095 K, Ingatlan 133.980.000 K, Berendezés 23.899.075 K, Adósok 305.779.921 K, Áru 288.254.850 K, Összesen 802.529.941 K. Teher: Részvénytőke 20.000.000 K, Tartalékok ;5.628.941 K, Hitelezők 773.523.748 K, Nyereség K 3.377,252. Összesen 802.529.941 K. Eredményszámla: Veszteség : Költségek 95.076.214 K, Tisztifizetések 157.425.000 K, Kamat 139.607.938, Kétes követ. 1.651.180 K, Nyereség 3.377.252 K, Összesen 397.137.584 K. Nyereség : Nyereségét hozat az 1923. évről 1.017.959 K,. Árunyereség 396.119.625 K. Összesen : 397.137.584 K Nyomatja és kiadja a Corvina-könyvnyomda Lapkia dásért felel: Qruber Dezső.