Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1925-01-25 / 20. szám

2 B®K£SMEOTE1 EOZLÖMR Békéscsaba, 1925 január 25 kisebb szerepet játszanak, mint nálunk és ami a legnevezetesebb, az 1914/15. évi kölségvetésben is az arányszám V'-el alacsonyabb, mint a jelen költségvetésünkben. Nálunk a legtöbb a forgalmi adó Ezzel szemben meg kell állapi­tanunk, hogy a forgalmiadók és illetékek együttes tétele nálunk szerepel a legmagasabb arány­számmal, mig a fogyasztási adók­nak a terhe túlzottnak nem mond­ható. Az 1914/15. évvel szemben itt beállott nagy visszaesés min­dennél beszédesebben mutatja az életnívónak nagymérvű hanyat­lását és ezzel a fogyasztásnak a csökkenését. A bevételeknek ebből a meg­világításából egyrészt azt a követ­keztetést vonhatjuk le, — amit a pénzügyminiszter igen helyesen mór le is vont — hogy az egyenes adók utján való megterhelés mérve elérte maximumát és itt a gazda­sági élet megerősödéséből várható természetes szaporulaton kivül a pénzügyi fantáziának helye már nincsen, másreszt pedig, hogy gazdasági életünknek a forgalmi­adóval való megterhelése arány­lag olyan súlyos, hogy ennek a tehernek enyhítése mielőbb kívá­natos volna. A békésmegyei vendég­lősök beszerzési válla­latának közgyűlése A régi igazgatóságnak megadták a felmentvényt (A Közlöny eredeti tudósítása.) Folyó hó 18 án délután 3 órakor tartotta a Békésmegyei vendéglő­sök beszerzési vállalata rendkívüli es rendes közgyűlését. A rendkí­vüli közgyűlést a törvényszék hivta össze több részvenyes be­adott kérelmére. A részvényesek csaknem teljes szómban megje­lentek, tekintettel az izgalmas ülésre. Megjelent 14 részvényes 5895 részvénnyel. A tárgysorozat első pontja közé tartozott Pollák Arnold, dr. Debre• czeny Lajos és Schwézner Károly volt igazgatósági tagok felmentvé­nyének megadása. Tekintettel arra, hogy lelkiismeretesen, puritán tisz­tességgel vezették az ügyvezetővel együtt a vállalatot és tellendülé­senek ők voltak az úttörői, a fel­mentvényt nevezett három igaz­gatónak a közgyűlés egyhangúlag megadta. Ezután több kisebb ügy letárgyalása után, mely inkább személyi élezetü volt, a régi es részben az uj igazgatóság között, az egyes pontokat némi változta­tással elfogadták. Ezután rendes közgyűléssé ala­kult át a rendkívüli közgyűlés és megkezdték a tárgysorozatban fel­vett ügyek tárgyalásét. A jegyző­könyvet dr. Vértes Andor vezette és ő terjesztette elő az uj igazga­tóság jelentését és a mérleget. Iit parázs vita fejlődött ki, melyben csaknem minden részvényes részt vett. Tekintettel arra, hogy az igaz­gatósági jelentésben lényeges el­térések voltak, a jelentést és a mér­leget nem fogadták el és az idő­közben megválasztott igazgatóság­nak és felügyelőbizottságnak a felmentvényt nem adták meg. Erre dr. Vértes Andor indítványozta, hogy a jelenlegi uj igazgatóságot ugy tekintsék, mintha időközben 3 évre választották volna meg és a tárgysorozatban felvett igazga­tóság és felügyelő bizottság vá­lasztását ne ejtsék meg. Részvény­többséggel az indítványt e'fogad­ták. Ez ellen a furcsa határozat ellen, ami alapszabályellenes, a részvényesek egy nagy része fe­lebbezéssel fog élni. Az izgalmas gyűlés este 7 óra­kor ért végei. Mennyi házbért kell fizetni februárban ? A februári évnegyed közeledése súlyos gonddal nehezedik a la­kókra. A novemberi lakbérekhez viszonyítva ugyanis majdnem 30 százalékkal kell többet fizetni feb­ruár elsejétől. A rendelet szerint a felemelt tiszta házbér az 1917-es házbér 20 százaléka. Ezenfelül fizetni kell Békéscsabán 2 száza­lék közüzemi pótlékot, amely a teljes alapbér után számítandó és kincstári házhaszonrészesedés cí­mén a tiszta bér negyedrészét. Az alábbi táblázat mutatja a február lén esedékes lakbérösz­szegeket Ha az 1917 évi alapbér negyedévre volt: Tiszta lakbér Üzemi pótlék Kincstári része­sedés a tiszta lakbér 25 százaléka Fizetendő összesen Ha az 1917 évi alapbér negyedévre volt: az a 1 a 3 b é r n e k Kincstári része­sedés a tiszta lakbér 25 százaléka Fizetendő összesen Ha az 1917 évi alapbér negyedévre volt: 20 2 Kincstári része­sedés a tiszta lakbér 25 százaléka Fizetendő összesen Ha az 1917 évi alapbér negyedévre volt: százaléka 17.0000 koronás szorzószámmal Kincstári része­sedés a tiszta lakbér 25 százaléka Fizetendő összesen 15 51.000 5.100 12.750 .68.850 20 68.000 6.800 • 17.080 91.800 25 85.000 8.500 21.259 114 750 30 102.000 10.200 25.500 137.700 50 170.000 17.000 42 500 228500 75 255.000 25.500 63.700 344.250 100 340.000 34.000 85.000 459 000 125 425.000 42.500 106.059 573.750 150 510.000 51.000 127.500 688.500 175 595.000 59.500 148.750 803.250 200 680.000 68.000 170.000 918.000 Üzlethelyiségnél és irodánál: 1917. évi alapbér negyedévre Tiszta bér az alap Üzemi pótlék bérnek Kincstári részesedés a tiszta bér 25 százaléka 1917. évi alapbér negyedévre 42 | 1 Kincstári részesedés a tiszta bér 25 százaléka 1917. évi alapbér negyedévre százaléka 17 ezer K-ás szorzószámmal Kincstári részesedés a tiszta bér 25 százaléka 25 178.500 4250 44.625 30 214.200 5100 53.550 40 285.600 6800 71.400 45 , 321.300 7500 80 325 50 357.000 8500 89,250 60 428.400 10200 108.100 75 515.500 12750 133 875 90 642.600 153G0 160.650 100 714.000 17000 178.500 120 856.800 20400 214.200 125 892.500 21050 223.125 150 1.071.000 25500 267.750 175 1,249.500 29850 312.375 180 1,285.200 30600 321.300 200 1,428.000 34000 357.000 225 1,606.500 38250 401 625 250 1,785.000 42500 446 250 300 2,142.000 51000 535 500 350 2,499.000 59500 624.700 375 2,677.500 63750 669.735 400 2,856.000 68000 714.000 500 3,570.500 85000 892.550 Jiéíszázmilliárdos adócsalás Budapest, jan. 24. Az adófelü­gyelőség 200 milliárdos adócsalás­ért feljelentett egy budapesti ban­kot. Az ügyészség hűtlen kezelés címén is vizsgálatot folytat a bank igazgatósága ellen. Zürichben a magyar koronát 71 75-cl jegyezték. 9 ellen dl&lheimlás kezelések. Villa­mos fürdők biztos gyógyulást eredmé­nyeznek, úgyszintén Guarzfény-keze­xcsek angolkóros és vérszegény gyermekeknek. Dr. FISCHMAM MIHÁLY röntgen intézetében Hndrássv-ut 7.1.e. 3. (Koeiszkypalota) lak, arany- és ezüst brokát, atlaszselyem, kék, piros és szürke sevró bőrökből mérték szerint pár nap alatt a leg­finomabb ízléssel készülnek Péterfi Imre Cipőáruházában Reklámárak g Lak körömcipó kiváló minőség. ... 360 ezer Antilop köröm cipók minden szinben . . 300 ezer Antilop pántos cipők minden színben. . 350 ezer Lak 1 pántos és 2 pántos kiváli minőság 390 ezer A hét ingatlanforgalma (A Közlöny eredeti tudósítása.) Békéscsabán az elmúlt hét folya­mán a következő ingatlanok cse­réltek gazdát: Frankó Zsófia eladta Thököly­ucca 15. sz. házának V* részét Ligeti Jánosné Frankó Máriának 20 q búzáért; Szlancsik Pál el­adta 1 hold 1150 négyszögölnyi nagygerendási szántójának 2/B ré­szét Varga Andrásnak 50 q bú­záért ; Szlancsik István eladta 1 hold 1150 négyszögölnyi nagy­gerendási szántójának 2/s részéi Varga Andrásnak 50 q búzáért: Lehoczki András és neje Le­hoczki Mária eladták 1 hold 1501 négyszögölnyi fényesi szántóját Povázsay Mátyásnak 150 q bú­záért ; Botyánszki Judit eladta 763 négyszögölnyi nagyréti szántóját Vozár Mihálynak 60 q búzáért ; Kovácsík János és neje Bayer Mária eladták 1061 négyszögölnyi fényesi szőlőjét és 1996. Tanya számú házát Mázán András és neje Fábián Mária és Mázán Már­tonnak 190 q buzárt; Boris Mihály eladta V., Ludvig-ucca 23. számú házának V* részét Zsjak Györgyné Boris Ilonának 1 millió koronáért; Tomka Pál és neje Vlcskó Emília eladták IV., Zrínyi ucca 3. számú házuk 7a részét Fábry Péter és neje Ludvig Etelkának 72 q bu-> záért. minden nagyságban legolcsóbban kaphatók OraaiíiVadar fia cégt. Schillinger Ernő vasüzletében Január 28-29-én POLA NEGRI: sszony Az Apolló Mozgóban

Next

/
Thumbnails
Contents