Békésmegyei közlöny, 1925 (52. évfolyam) január-március • 1-73. szám

1925-02-25 / 45. szám

Békéscsaba 1925 február 25 BÜKÉSMEG1EI KÖZLÖNY 5 ki maguknak. Mivel a gyors lebo­nyolítás nagyobb adminisztrációs személyzetet igényel, ennek elhe­lyezését és díjazását az állam vál­lalná, melynek ellenében a terve­zők elsősorban megfelelő B listás tisztviselőket és nyugalmazott ka­tonatiszteket alkalmaznának, a műszaki személyzet ellátása azon­ban a vállalkozókat terhelné. Lakáscserék Amennyiben egy rendes lakás­sal rendelkező egyén nyerne la­kást s azt nem akarná igénybe venni, avagy egy más városban nverne egvet, ugy köteles azt ké­sőbb megállapítandó feltételek mel­lett az akció rendelkezésére bo­csájtani. Egy háztulajdonos pld. jogosult volna lakóját oda beköl­töztetni és a megürült lakást a háztulajdonosnak szabad rendel­kezésére bocsátani, ha kötvényt jegyzett. Ha a nyereménves saját céljaira csak 1 vagy 2 szobát óhajtana igénybe venni, ugy a többi részt albérletbe adhatja, meghatározott feltételek mellett, mikoris az akcióban részt vett és lakáshoz még nem jutott kötvény­tulajdonosok részesülnének előny­ben. Csabán 200 lakás ép&lne A vállalkozó tervei szerint — mivel megfelelő munkás és épít­kezési anyag áll rendelkezésére — az építkezéseket egyszerre ötven városban lehetne megkezdeni, még pedig bármely napon, például már­cius 1-én. Az építkezéseknél a sorrendben előny illetné azokat a városokat, amelyekben a lakás­ínség a legtürhetetlenebb. így Bu­dapestet. ahol 700, Békéscsabát, ahol 200, Pécset, ahol 250. Zala­egerszeget és Győrt, ahol 203 la­kást kellene a legsürgősebben, amerikai tempóban felépíteni. A békéscsabai lakásnyomoru­ságot a 200 lakás egészen bizo­nyosan megszüntetné, vagy leg­alább is a legminimálisra csök­kentené. A lakások a nyár folyamán el­készülnének és november 1-én boldog tulajdonosaik már be is költözködhetnének. 2—3 emeletes bérpaloták Belanka Mihály tervei szerint a lakások 2—3—4 emeletes, modern épületekben lennének. Ez a rend­szer előnyösebb a villa-rendszer­nél, mert kevesebb telek kell hozzá és az építési anyagokban is óriási megtakarításokat lehet vele elérni. Lehetne azért villa-rendszerben is dolgozni, kertvárosokat terem­teni. Ehhez azonban szükséges az, hogy azok a városok, amelyek­ben párszáz lakás fog épülni, ren­delkezésre bocsássák a megfelelő nagyságú telekdarabokat. A bérpaloták lakásai parkettes, elegáns, tágas, kényelmes, világos modern lakások lennének, minden kényelemmel, „was gut und fein." Vass miniszter pártolja a tervet Vass József népjóléti miniszter, akinek Belanka Mihály építész bemutatta a pompás terv részleteit. nagy rokonszenvvel fogadta az akciót. Kijelentette, hogy a tervet minden erejével támogatni fogja és nyomban kiadta a szakbizott­ságnak, amely egy-két napon belül terjeszti eléje a véleményét. Ennek megtörténte után a terv* a minisztertanács elé kerül s ha ott is rokonszenvre talál, egy rövid, egy szakaszos törvényt kell csak alkotni még — s aztán megkez­dődhetik a Kellermann regénye­beli Atlaníic City magyarországi megvalósulása : gombamódra nő­hetnek ki a földből a pompás, modern bérpaloták. Tehát most már kizáróan a hi­vatalos körök megértésén, jóaka­ratán és gyorsaságán fordul'meg az ügy sikere, A minisztériumon fordul meg, hogy a tömeglaká­sokban, barakokban, vagonokban sínylődő emberek mág az idén rendes emberi hajlékhoz juthas­sanak s a mai lakásnyomoruság teljesen a mult rossz és otromba emléke legyen. A kormányon for­dul meg az, hogy a békéscsabai építész neve az egész országban emlegetett legyen s azt az embe­riség igazi jótevői, megmentői és előrevivői közé sorolják azok, akiket az ő ötlete, esze és mun­kája juttatott a nyomorúság haj­lékaiból emberi viszonyok közé I Csak évvégén főn az araníjméríeg Budapest, febr. 24. A nemzet­gyűlés holnap tovább tárgyalja a kultusztárca költségvetését, azután már csak a honvédelmi és pénzügyi tárca van hálra. A pénzügyi kormányzat körében amellett vannak, hogy az arany­mérleg kérdését nem lehet évköz­ben, hanem év végén randezni és előreláthatólag akkor is csak fakul­tatív rendezésről lehet szó. Ezután néhány hetes szünete lesz a Ház­nak, hogy a képviselők résztve­hessenek a választójogi bizott­ság tárgyalásain. Branfing msgfjall Stockholm, febr. 24. Branting volt svéd miniszterelnök ma dél­ben fél egykor meghalt. Timzrika mm ufasifja ki Károtijif Washington, febr. 24. Itteni hi­vatalos körökben megcáfolják azt a hírt, mintha a kormány ki akarná utasítani Károlyi Mihályt. A hely­zet ugyanis az, hogy Károlyi 3 havi tartózkodásra kapott enge­délyt, daarra jelenleg már csak egy hónapja van hátra. H í H13 IC — A polgármester Gyulán. Berlhóty István dr. polgármester ma Gyulán tartózkodo't, ahol kü­lönféle hivatalos ügyeket intézettel. — Az Aurora-kör zenekara ma, szerdán este fái 9 órakor a Köz­művelődésházában próbát tart. — A községi polgári leány­iskola vasárnap délutáni enlé\­ünnepélyén szépszámú érdeklődő­közönség gyűlt egybe, teljesen megtöltve az ügyesen díszített ter­met. A műsor szép számai nagy tetszést arattak. Ádám Áruház cipőraktárát ajánljuk a t. közönség figyelmébe. — A lábbelikészitök szakosz­tálya folyó hó 26-án, csütörtökön este 7 órakor az Ipartestület he­lyiségében fontos ügyben értekez­letet tart, amelyen a szövetség tit­kára is meg fog jelenni. Minden önálló lábbelikészitő iparos ott le­gyen. * Singer a házban, arany a családban. — A villamosigazgatóság ülése. A villanytelepi igazgatóság most tartotta ülését a városházán, dr. Berthóty István polgármester el­nöklete alatt. Az ülésen elhatá­rozták, hogy a világítási egység­árakat változatlanul hagyják, mi­után a telep az áramszolgáltatást a régi egységárak mellett is képes ellátni. Ezután az uj gép vásár­lásának ügyét beszélték meg. Az uj gépre, noha beszerzése ellen felebbezést adtak be, a telep már két részletet befizetett és az igaz­gatóság reméli, hogy a mai egy­ségárak mellett is tudja a turbó költségeit fizetei. Az ülésen be­jelentették, hogy az egyik kisgép leszerelését megkezdették s a munkálatok folynak, ugy hogyha ennek a munkálataielkészültek, az alapozási munkálatokra kerülhet a sor s azok befejezése után az uj turbót azonnal lehet szállítani. A villanytelep az eddigi vizmizé­riákon is segített, még pedig ugy, hogy egy nagy kutat ásato'.t, amely az Élővizcsatorna vízszolgáltatá­sától függetlenül állandóan mindig elegendő vizzel fogja ellátni a te­lepet. A villanytelep az összes munkásainak egy-egy munkásruhát adott ajándékképen. Az ülés ezután megbízta az igazgatóságot, hogy készítse elő egy uj, nagyobb­szabásu kazán beszerzésére a pályázat kiírását, hogy ez az ügy a legközelebbi ülés elé kerülhes­sen. Az ülés ezután több apró ügyet intézett el. * Hímezni csak akkor tud, ha Singer varrógéphez jut. * Tavaszi divat. A hirtelen be­állt enyhe időjárás egyik napról a másikra aktuálissá tette a trotteur ruha darabokat. Mint értesülünk, a városunkban is közkedvelt oros­házi Grünstein Szalon már meg is kezdette a tavaszi köpenyek, kostümök és ruhák előállítását. A cég igen előnyös árakon ké­szíti eredeti párisi modellek után ruháit és dus raktárából minden igényt kielégít. Szinház A színházi iroda közleményei ; A szerda este egyik eseménye lesz a színi szezonnak : a legérté­kesebb operettek között is első helyen álló operettet ujit fel a színtársulat, a Hollandi menyecs­két. Operett, melynek tartalma és zenéje van. Egészen elütő a mai sablon rövüoperettektől, melodikus, csillogó zenéje és mulatságos, ke­rek, egységes cselekménye ma­gyarázza, hogy két évvel ezelőtt egész szezont kitöltött minden vi­lágváros színpadján. A darabot Petrik rendezi, Csemezy énekli a címszerepet, mig a többi vezető szerep Kálmán Manci, Z, Egved, Gömöry, Komlós, Szilágyi, Gás­pár, Kárpáti és Petrik kezében van. A gyönyörű operett iránt rendkívül nagy érdeklődés mutat­kozik. Heti műsor : Szerda: Hollandi menyecske. Csütörtök: Az aranyember. Stella Gyula vendégfelléptével. Péntek: A király. Stella Gyula vendégfelléptével. Szombat: Árvácska. Vasárnap délután : A három grácia. x Vasárnap este : Tul a nagy Krivánon. • Nyomatja és kiadja a Corvina-könyvnyomda divatáruháza NUttflh, WássHt 10. u Telefonszám: 196. Ocassio árjegyzék 1 drb Szmirna ágyalő szőnyeg 98000 ldrbSzmiroa összekötő nagy szőny. 196000 1 mtr 70 cm. széles futószőnyeg 42000 1 mtr 90 cm, széles futószőnyeg 52000 1 mtr 90 cm. széles jaquardszőnyeg 98000 1 drb perzsa mintájú sezlonátvető 98000 Gyapjú crepp minden szinben 98000 Tiszta gyapjú puplinszövet 87000 Duplaszéles kockás szövetek 39000 Duplaszéles sottis eponge kelmék 78000 140 cm, széles scheviot 118—133000 140cm. sz. alj éskostűm kelmék 98-156000 Széles ruhaselyem minden szinben 58000 Japán selyem elsőrendű minőség 82000 Crepp de chine selyem 139000—178000 Marocain selyem divat 176000 Crepp tatén és sormőz 293000 Brozsé marocain selyem 235000 Tiszta gyapjú kazán miuden szinben 98000 Fekete és színes bársony 82000 Selyem bársony minden szinben 117000 Duplaszéles Welvett ruhabársony 182000 Mosó delain minden szinben 13800 Prima festők óriási választékban 17800 Szines zefirek 19000 Sima ingzefirek 17800 Zefir egész prima 23000-25800 Ágynemű kanavász legjobb minőség 25800 Vásznak és iifonok 17000 Fehérnemű vászon prima 19800 Ágynemű vászon finom szálú 21COO Prima Creász vászon 21000 Egész finom mosott sifon 19500—25800 Duplaszéles lepedővászon 49000 Bőrerős inlet pehely sürii 23000—27000 Molinó vászon 14700 Férfiing gallérral és kézelővel 63000 Divat zefiring 2 gallérral 108000 Selyem zefiring 2 gallérral 133000 Férfi lábravaló köpperből 68000 Női ing himzett és azsuros 42000 Kész női divataljak 98000—196000 Kész blúzok 98000 Vállas fekete primajklott kötények 98000 Kész ágylepedők egyszélességbea 98000 Damaszt abrosz 6 személyes 98500 6 darab szakajtó ruha 98000 6 darab pohártörlő 98000 12 darab férfi zsebkendő szines 98000 12 darab férfi zsebkendő fehér 98000 12 darab íérfi zsebkendő 52000 Egy kész női mosó ruha 120000 Finom szövet utcai ruhák 520000 Selyem blúzok 196000 Tiszta flórharisnya 37000 Egész prim* flórharisnya 42000 Elsőrendű fátyolharisnya 48000 Selyem harisnyák minden szinben 59000 Covercot bőrberi kabát és kosztüm kelmék. Ruha és bluz kelmeujdonságok leszállított árakban. Nagy választék tiszta lendamaszl garnitúrákban és valódi cérna vásznakban. — Divat modellek, kész kabátok, kosztümök, ruhák, aljak és blúzokban. Imi raktáron van, mif­felinthető minden fétel­kötelez&tfcég nélk&l!

Next

/
Thumbnails
Contents