Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) október-december • 213-287. szám

1924-12-25 / 284. szám

6 BÉKESMEGfKl KÖZLÖNY Békéscsaba, 1924 december 25 Jóssef főherceg ötven hold földet adott egy békési kocsisnak A megajándékozott, aki a fronton megmentette a sebesült főherceget, nem fogadja el az ajándékot — Inkább állást kér a főherceg uradalmában .. . Megszületik és elindul útjára a legenda ... A pici, téli álmot aluvo bogárhátú parasztházak hátsó szobáiban csodálkozva és irigykedve emelnek szót derék magyar fejek arról a szerencséről, amely forrósággal záporozott le egy egyszerű cseledember szivére. A téli unalom nosszu, nehezen mozduló óráiban összebújnak a fejek és hosszasan, akkurátosan, alaposan beszélik meg a bakók édesapjának, a magyar főhercegnek nagyszerű czelekedetét egykori közkatonájával szemben. S az egyszerű, bár nem mindennapi felbuzdulást, nem közönséges szívbeli indulatokra valló ajándékozási gesztust legendának látják a gyermeki riadozással nézdelő szemek s a leger.dát mindenki igyekszik a maga fantáziájától kölcsönkért egy-két szinnel, egykét vonással, illattal és kifejezéssel kerekíteni, tökéletesíteni és továbbszőni. A legenda alapja A békési hősök emlékoszlopának fényes és emlékezetes leleplezési ünnepségein tudvalevően megjelent József főherceg is, aki azután utazott le Budapestről Békésmegyébe, hogy kezetszorithasson egykori „négyes fiai"-nak egynémelyikével s gyönyörködhessék a megmaradtak daliásságában, derekasságában, hangulatában, polgári arculatjában. Miközben a főherceg a társaságában a leleplezési ünnepség megkezdődésére várakozott, kihallgatásra jelentkezett nála két volt közkatona. Szabó Sándor székelyföldi születésű és D. Varga László békési születésű békési lakosok voltak ezek, akik a volt 11. vadászzászlóaljnál, majd később a 39. közös gyalogezredben szolgáltak s mig Varga kisgazda Békésén, Szabó Sándor a gróf Wenckheim László ludasi uradalmában szolgál, mint igáskocsis. József főherceg, amikor értesült Szabó és Varga érdemes, személyével kapcsolatos katonai múltjáról, természetesen nyomban fogadta két volt katonáját és beszélgetni kezdett velük. A sebesült főherceg hálája Amikor József főherceg beszélgetni kezdett a volt katonáival, ezek szerényen és tapintatosan emlékezetébe idézték : milyen módon találkoztak egykor vele ez olasz front förtelmes poklában. Egy heves ágyútűz alkalmával, az olasz harctéren, egy elhagyott helyen találtak rá a sebesült József lőhercegre. Eleinte nem ismerték fel s a legközelebbi segélyhelyre vitték a főherceget. Ezért a cselekedetéért a főherceg Szabó Sándort az arany vitézségi éremmel tüntette ki s ezt saját kezűleg tűzte fel megmentője mellére, — kinek különben az összes legénységi kitüntetései megvannak (a nagy és kisezüst vitézségi érem és a bronz vitézségi érem is.) József főherceg szívesen emlékezett most vissza a fél évtizeddel ezelőtt lepergett szines epizódra, amelynek szerencsés végződésében oly fontos része volt a két 39-es bakának. Szabó 60 hold földje S ahogy a szó a volt katonák mai életsorsára siklott át, a főherceg kissé megilletődve hallgatta, milyen nehéz és verejtékfakasztó munkát kell felytarnia egykori két kedves katonájának, a kicsiny családjuk fenntartása és emberi élete érdekében. Hirtelen mélységes szánalom fogta el és a következő pillanatban élete megmentőjének, Szabó Sándornak, aki kivitte egykor őt, a tehetetlen sebesültet az olasz pergőtüz poklából, nagyszerű és megható gesztussal ötven hold földet ajándékozott. A valóban fejedelmi ajándék a volt katonát valósággal elkápráztatta. Részére az egykori harctéri emlékkel és az arany medáliával végleg befejezettnek hitte a főherceggel való találkozásának minden vonatkozását s ez a váratlan, ujabb és még bőkezűbb jutalom valósággal megszédítette. A szegény huzó-vonó igáskocsis szemei előtt délibábként villódzott meg az egytagban elterülő, a horizont fáradt szinéig futó ötven hold szántó, rajla a piroscserepes, kedves kis hajlékkal, gyömölcsössel, melléképületekkel. A föld helyett — állást De a káprázat csak egy-két pillanatig tartott. Aztán meggondolta Szabó Sándor a csere rossz oldalait is. Az önálló gazda sok kockázata, vesződséges, meddő fáradsága, időjárástól-szárazságtól való félelme átviharzott a lelkén, s eszébe jutott, hogy mindezt ő soha nem próbálta és mert nincs a vérében, sohasem tudná megszokni . . . Dadogva, kapkodó szavakkal hálálkodott hát a főhercegnek a 1 áprázatos ajándékért, — de viszszautasitotta. S aztán megkérte, hogy ha már jót akar tenni vele, ha ki akarja emelni a földhöztapadt cseléd sorsból, adjon neki inkább állást a föld helyett. . . Állandó alkalmaztatást, ahol télben-nyárban, jó időben, rossz időben, jó termésben, rossz termésben, egyaránt biztos a keresete és a sorsa. Szabó Sándor a főherceg dunántuli birtokára vágyódik, az alcsuti őserdők költői szépségű világába, ahol a főhercegi vadaskert vadőre szeretne lenni, Ezt ki is fejezte a főherceg előtt, aki megértően vette tudomásul a különös csere iránti jámbor óhajt. A ludadpusztai igáskocsis most nap-nap után lesi-várja a postát, amely levelet hoz neki, Alcsutra szólítva őt, e szarvasbőgéstől, fajdok dörgésétől zengő tölgyesekbe, Vertesek őserdőibe. ... Ez a legújabb legenda, amit különféle változatokban mesélnék el egymásnak estenden a forró bányakemence padkáján a békési ctöndbefult uccák busfejü magyarjai. A legenda száll és növekedik és nemsokára az egész országon átszáll a hir a magyar főhercegről és megjutalmazott megmentőjéről. (h. r.) Az égő erdő Bőgtek az ágyuk és villogott a lanka. Telt szájjal köpte tűz-üszkét sok falánk. Az erdő jajgatott, már sercegett a gyanta S győzőn feltoppant terhes lombra a Láng. Hangyák futottak. Odvában vicsorgva, Szűkölt az ordas. De hallgatott a mélység Hol földbe fúrva lapult a kába csorda S vacogva szorító fogát és hűvös kését. Üvöltés, hosszú. Tán vad riadt: a gyáva 7 Bősz ember-horda rőt fényű füstben húzva Törtetett előre. Borzongó, részeg vágya Emelt szuronyát vágni emberhúsba. Szitok és jaj és végső horkanások Aztán már egybe minden: fa, föld, borda, vas. Az égő erdőn, mint érdes véres átok Vonyított s futott egy pörkölt hátú farkas. Gyöngyösi János. Vallomás Selymes, suhanó szárnyakon szállt a szerelem fátyolozottarcu tündére. Hamvas, tudatlan vágyaktól remegő ajakra lehellte a teremtő, életfakasztó mámort; a darabos, szögletesen kitörő férfierő lángolásával bjborpiros rózsát érlelt a bársonyosan meleg, puha, szemérmes ajkakon. Az idegek hideglelős borzadása közt pattantotta meg a vérpiros kelyhet; a létezés örök titkát bontotta szét egy remegő, a vágyaktól félelemben halódó női lélek rejtekén. Madárdal, harmatgyöngyök szikrázó mosolya, libegő, táncos napsugár köszöntötték az élet ütembe átringó lüktetését. Szent volt a pillanat értéke ; megnyilatkozott az örökkévalóság leplezett léte. Kinyilt a vérpiros virág, kinyilt a szerelem vérpiros virága, amelyből vérből született és a sziv forró, párás vérébe ereszti gyökerét. ... S egy csepp vér a lángolóan, izzó ajkakon volt az áldozó kehely bora. Édes, a szivből felszakadó vércseppecske mutatta meg a fájdalam könnyét, a szerelem ébredésének fájó gYÖnyőrét. Ott, ahol a lehelletnyi létű vágy is világot teremt; ahol a létezés minden pillanata örök, mert milliónyi létezés fakadását érleli. S mi nem megyünk oda. Csak vissza, csak vissza a szüntelen öntudatnélküli vágyak sorvasztó karjaiba. Ugy-e fáj a vágy végtelen akarása ? Ugy-e fájdalomban fakad a feledés mámora ? És mégis nem sikoltunk. És mégis közömbös arccal, hülő lélekkel vánszorgunk tova. Pedig a világ minden kinját roppantaná meg egy ajkunkról felszakadó sikoltás. Amely az egeket ostromolná meg és az egeket nyitná meg. Hogy ott megéljük az örömök örömét. A rövid lét annyi káprázatos álma, annyi vajúdó vágya közül csak egyetlen maradt meg. ... Megyünk a végzet derengő utain. Közömbös létezések szüntelen kereszteződése közt oly ritkán sikolt fel egyik is, ha a bohókás végzet tréfái közé komoly, fájó találkozás vegyül. Mikor a sziv vad, éhes vágya belemar a szunnyadó álmok tömegébe és kegyetlen önzés ragadja magához a tévelygő emberárnyat. Azután a remegő idegek halálféle'me felkanyargott az agy szövevényes rejtekébe és botorul döngette az öntudat őrtelen kapuját. ... Meghalt a vérpiros virág. Magasba szökő szárát megtörte a gondolat hideg szele; a vértől átfestett levelek magukba zárták az öröm és bánat minden titkát. * * Vallok tehát. Ember vagyok, ki él. Akinek fáj a vérpiros rózsa magtalan halála. Aki sirok a bánat sivár panaszával, ha lehull a szirom, mielőtt forró ajakammal életet szívtam volna el a lángoló kehely tüzes nektárjából. Felsikoltok, ha a közömbös létezések szüntelen kereszteződése közben szunnyadó álmaim tömegébe belemar a sziv vad, éhes vágya és erőtlenül ölelem a tévelygő emberárnyat. S ki vagy Te hát ? Aki megölöd a szerelem vérpiros virágát; aki neveted a vérpiros rózsa magtalan halálát. Aki kacagva a céltalan öröm gunykacajával, mikor lehull a szirom, mielőtt forró ajakaddal lüktető, ütemes létet leheltél volna a hamvas kehely kincses nektárjába ! Ki vagy Te tévelygő emberárny, kit erőtlenül ölelnek karjaim, midőn a közömbös létezések szüntelen kereszteződése közben a sziv vad, éhes vágya belemar szunnyadó álmaim tömegébe és az örök fájdalom sikolyával ostromlom az eget. ... Vallok tehát. Vallom a szere~ lem mindig megujuló fájdalmában a soha meg nem történő találkozást. A férfi és nő örök harcát a közös akarattal vágyvavágyott percért, amely, soha el nem jő. Mert tudjuk, érezzük mindketten n halál közelségét a lemondás percében és mégis közömbös arccal, hülő lélekkel vánszorgunk tova... dr.—s—a. SZÉP CIPÓT a (

j megrendelésre készít, gyermekcipőkből § Sl állandó nagy raktárt tart Paróczay fi ilj Sándor Békéscsaba, Andrássy- ut 22 & Kéziszövőszékek vászon, szövet, damaszt, len, kender, zsák stb. szövésére minden háztartás részére nélkülözhetetlsn. Csévék, bordák, nyüstök, feszitők, vetélők stb. szövészeti cikkek. Részlettizetés. Kérjen ingyen prospektust. Fonalakra (pamut és len) kérjen árajánlatot. Háziipari Textilmüvek RT Budapest, VII, Thököly-ut 46 szám