Békésmegyei közlöny, 1924 (51. évfolyam) október-december • 213-287. szám
1924-11-23 / 258. szám
Békéscsaba, 1924 november 23 BÉKÉSMEGTEI KÖZLÖNY 3 Cser no ch János a magyar zsidóságról A jövőben is megtesz mindent a zsidóság érdekében Csernoch János dr.-t, Magyarország bibornok hercegprímását félszázados papi jubileuma alkalmával az esztergomi zsidóság is üdvözölte. A hercegprímás Leopold kanonok és több katolikus egyházi méltóság kíséretében fogadta a küldöttséget, amelynek vezető e, Löwy Lajos hitközségi elnök üdvözölte a jubiláló egyházfejedelmet az esztergomi izr. hitközség és az egész magyar zsidóság nevében, mely benne nemcsak az országnak erényekben gazdag első főpapját, hanem a fenkölt szellemű hazafit és emberbarátot is tiszteli. Üdvözlő beszéde végén Löwy átnyújtotta a Magyar Zsidó Hitközségek országos szövetségének hódoló iratát. Ulána Spiegel Ármin dr. esztergomi főrabbi a szokásos héber áldással kezdte üdvözlő beszédét. Hivatkozott arra az egykori kijelentésére a jubilánsnak, hogy „az embereket nem a vallásuk, hanem vallásosságuk szerint értékeli." S utalt arra, hogy az emberi érzések legszebbike, a szív isteni jósága áradt a zsidóság felé, amikor a hercegérsek, atyai érzéstől indíttatva, igen súlyos időkben védőleg terjesztette ki kezét az egész ország zsidósága fölött. Mélyen érzett hálával, tiszteletteljes ragaszkodással köszöni meg a mai napon ezt az atyai jóságát. „Eminenciád ugy cselekedett, — szólt végül a főrabbi — hogy büszkén vallhatja: „Amit tettem, azt jól tettem, meri Istenért és a hazáért tettem". A főrabbi ezután áldásra emelte kézéit, mire a hercegprímás és kísérete a héber áldás hallatára meghajtották fejüket. Csernoch János az üdvözlésre a következő, jelentőségében és fontosságában egyaránt figyelemreméltó beszédben válaszolt: . — Gyermekkorom ó !a mindig az igazság embere vollam. A zsidóság között sok jeles embert volt alkalmam látni és mégis merni és valóban mondhatom, ezek mindig azon igyekeztek, hogy a többi embertársaikkal egyült lelkiismeretesen dolgozzanak a hazáért. Én mindig mondottam, hogy a bolsevizmust nem a zsidók csinálták, hanem zsidók és keresztények. Amit Rabbinus ur felemiitett, azt azokban a szomorú időkben mondtam, amikor a hullámok magasra csapkodlak. Bátorságom volt kimondani és nem féltem kijelenteni, hogy igazságtalanságot tenni senkivel sem szabad. Budapesten megmondtam Hevesi főrabbi ur nak, amikor nálam volt, legyen nyugodtan, türelemmel, a hullámok rövidesen lecsillapodnak és újból uralomra fog jutni az igazi testvéri szeretet, újból teljes egyetértésben fogunk együtt dolgozni a hazáért. Mindenkor igyekeztem a zsidóság és kiválóan az esztergomi zsidóság érdekeit istápolni és mondhatom, nem sikertelenül, ígérem, hogy ezt a jövőben is meg fogom tenni. Nagyon köszönöm a Magyar Zsidó Hitközségek és a Pesti Hitközség üdvözletét. Jól esett és mondhatom, igen nagy örömömre szolgál az, hogy a Rabbi-kar nem feledkezett meg rólam. Módját fogom találni, hogy mindezeket más uton is megköszönjem. Kérem, adják át üdvözletemet küldőiknek és hittestvéreiknek. iport Két mérkőzés lesz vasárnap. Ma, vasárnap délután két labdarugómérkőzés lesz Békéscsabán. A CsAK-pályán a MAC-cal játszik a CsÁK bajrokit délután tél 3 órai kezdettel. Ugyanekkor az Előre pályán az Előre az Orosházi MTK val mérkőzik. Mindkét mérkőzés izgalmasnak Ígérkezik, de különösen szép lesz a veretlen bajnokcsapat mérkőzése a mezőberényiekkel. Apolló Mozgó Lángoló szenvedélyek (Színesen fotografált film) Zoro és Huru filmje, a „Szerelem a fagypont alatt" van ma, vasárnap műsoron fél 6, 7 és fél 9 órás kezdettel. Az újdonságok sorozatai kerülnek műsorra s még az újdonságok sorából is kiemelkedik a kedd-szerdai műsor, a „Lángoló szenvedélyek", mely szines felvételekben gyönyörködtet. A ritka mese négy szebbnél-szebb kiállításban, festői szépségű felvételekben egy anya kálváriáját mutatja be Mae March-al a főszerepben, ki egyike a legszebb és leghóditóbb filmstaroknak. A nem közönséges és mindennapi történet élvezetes férfiaknak és nőknek, tecknikai kivitele pedig a szines felvételekkel gyönyörködtető. E műsort a Pathe-revü és ö burleszk előzi meg. A szines felvételű filmet, mint jelenleg egyedülállót a filmpiacon, ajánljuk a közönség figyelmébe. AZ EST PESTI NAPLÓ MAGYARORSZÁG főelárusitója : Modern papírkereskedés és kölcsönkönyvtár Andrássy-ut 14 — Rendőrtoborzás lesz 27-én. Az államrendőrség békéscsabai kapitánysága közhírré teszi, hogy az államrendőrség budapesti és szegedi főkapitányságai őrszemélyzetének kiegészítése céljából Békéscsabán november 27-én, január 27-én és február 23-án a Kultúrpalotában toborzás tartatik. Jelentkezhetnek 21—40 évek közli, legalább 165 cm. magas, egészséges, magyarul tökéletesen iró és olvasó büntetlen előéletű egyének, akik 6 évre kötelezik magukat. Bővebb felvilágosítást ad naponként délelőtt 9—12 óráig a kapitányság őrszemélyzeti osztálya (Kultúrpalotában). A kapitányság vezetője : Jánossy m. kir. rendőrfőtanácsos. Kéziszövőszékek vászon, szövet, damaszt, len, kender, zsák stb. szövésére minden háztartás részére nélkülözhetetlan. Csévék, bordák, nyüstök, feszitők, vetélők stb. szövészeti cikkek. Részletfizetés. Kérjen ingyen prospektust. Fonalakra (pamut és len) kérjen árajánlatot. Háziipari Textilmüvek RT Budapest, VII, Thököly-ut 46 szám Káliai János épás és éfcsserész Békéscsabai Szarvasi-ut Tudatja a n. é. közönséggel, hogy üzletéből legjutányosabban beszerezhetők különféle fali inga, ébresztő és zsebórák és különféle ezüst és arany ékszerek olcsó kivitelben kaphatók. Mindenféle ékszer és bármilyen hibás órák javítását a legpontosabban és legelőnyösebben eszközli. — Tört aranyat és ezüstöt napiáron vesz I Ital mérők figyelmébe ! Az uj bortörvény, melynek minden italmérőnél ki kell függesztve lenni, megjelent és kapható Dobay János könyv kereskedésében, Gyula. Meghívó. A Gyomai Takarékpénztár 1924. évi november hó 30.-án, vasárnap délután 3 órakor az intézet székházában rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényeseket meghívja Az igazgatóság. Tárgy : Az alaptőkének a jelenlegi 12.000,000 K-ról 18.000,000 K-ra leendő felemelése. Gyoma, 1924 november 21-én. A módosított alapszabályok 17. §-a szerint a közgyűlésen azon részvényes bir szavazati joggal, kinek neve legalább 30 nappal a közgyűlés megtartása előtt a részvénykönyvbe bejegyezve van és aki részvényét szelvényeivel együtt, vagy az erről szóló köz- vagy hitelintézeti letéti igazolványt, a meghatalmazott pedig ezenkívül meghatalmazását is a közgyűlést megelőző nap déli 12 óráig a társaság pénztáránál, vagy Békéscsabán, a Békésmegyei Általános Takarékpénztár Rt. pénztáránál bemutatta, vagy letette. itmmmimwS ^ Békéscsaba, Anűrassy-ut 11 \ -pQ^ A JAVÍTÁSOK SZAKSZERŰEN és OLCSÓN Q Iparosítunk siészvéuyiar^asit^ Alaptőke 805 millió K Andr*ssy-ut 45 (Fikker-féle Uéz) Telefon: 255 szám Elfogad : Betgeket könyvecskére és folyószámlára a legmagasabb kamat mellett. Folyósít : Váltó és folyószámla kölcsönöket mindenkor a legolcsóbb kamat mellett. Iparosok részére beszerzi elsőkézből nyersanyagszükségletét és kész gyártmányok megfelelő éitékesiléséről gondoskodik. — .Nyisson foíy<>ssamiát sz parosüankban !